„Egy bhakta őszinte történetei lelki atyjának” – olvassa el az interneten ingyenesen

LetöltésEgy pap őszinte történetei lelkiatyjának (.epub) 1.0.0

Hallgassa online

Az első történet

Az utazás kezdete és a szüntelen ima keresése

Isten kegyelméből keresztény ember vagyok, nagy bűnös az üzleti életben, cím szerint hajléktalan utazó, a legalacsonyabb státuszú, egyik helyről a másikra vándorló. A javaim a következők: egy zacskó keksz a vállamon, és egy Szent Biblia a hónom alatt; ennyi az egész. A Szentháromság napja utáni huszonnegyedik héten eljöttem a templomba ebédelni imádkozni; olvassa el az apostolt a Thesszalonikabeliekhez írt levélből, 273. elején, amely így szól:szüntelenül imádkozz. Ez a mondás különösen megragadt bennem, és azon kezdtem el gondolkodni, hogyan is lehet szüntelenül imádkozni, amikor mindenkinek más dolgokban kell gyakorolnia, hogy fenntartsa az életét? Sikerült elolvasnom a Bibliát, és ott a saját szememmel láttam ugyanazt, amit hallottam – nevezetesen, hogy szüntelenül kell imádkozni, mindenkor lélekben imádkozni , viseljen imakezet minden helyen. Gondoltam, gondolkodtam, nem tudtam, hogyan döntsek.

Mit tegyek, – gondoltam – hol találok valakit, aki elmagyarázná nekem? Elmegyek a templomokba, ahol híresek a jó prédikátorok, talán ott is hallok valamit a fejemben. És elment. Sok nagyon jó prédikációt hallottam az imáról. De ezek mind általában az imáról szóló tanítások voltak; mi az ima; hogyan kell imádkozni; mik az ima gyümölcsei; és senki nem beszélt arról, hogyan lehet sikeres az imában. Volt egy prédikáció a lélekben való imádságról és a szüntelen imádságról; de nem jelezték, hogyan lehet elérni egy ilyen imát. Tehát a prédikációk hallgatása nem vezetett el ahhoz, amit szerettem volna. Miért, miután meghallgattam őket, és nem jutott eszembe, hogyan kell szüntelenül imádkozni, miért nem hallgattam többé nyilvános prédikációkat, hanem úgy döntöttem Isten segítségével, hogy keresek egy tapasztalt és hozzáértő beszélgetőpartnert, aki e tudás iránti lankadatlan vágyam alapján elmagyarázza nekem a szüntelen imádságot.

            Sokáig utaztam különböző helyekre: folyamatosan olvastam a Bibliát, és megkérdeztem, van-e valahol lelki mentor vagy áhítatos tapasztalt sofőr? Néha elmesélték, hogy egy úriember már régóta él ebben a faluban és üdvözül: temploma van a házában, nem jár sehova, és állandóan Istenhez imádkozik, és szüntelenül lélekmentő könyveket olvas. Ennek hallatán nem mentem, hanem futottam az említett faluba; elérte és elérte a gazdát.

– Mit kell tőlem? – kérdezte tőlem.

Azt hallottam, hogy könyörgő és intelligens ember vagy; ezért arra kérlek benneteket, az isten szerelmére, magyarázza el nekem, mit kell érteni azon, amit az apostol mondott:szüntelenül imádkozz, és hogyan tudsz szüntelenül imádkozni? Szeretném tudni, de nem értem.

Az úr elhallgatott, figyelmesen rám nézett, és azt mondta: a folyamatos belső imádság az emberi lélek folytonos vágyakozása Isten után. Ahhoz, hogy időben eljuss ehhez az édes gyakorlathoz, gyakrabban kérd az Urat, hogy tanítson meg szüntelenül imádkozni. Imádkozz egyre buzgóbban, maga az ima fogja feltárni előtted, hogyan lehet szüntelen; ehhez idő kell.

Miután ezt mondta, megparancsolta, hogy adjak enni, útra bocsátott és elengedett. És nem magyarázott.

Megint elmentem; gondolkodtam-gondoltam, olvastam-olvastam, töprengtem-töprengtem azon, amit a mester mondott és nem érthetett; és nagyon meg akartam érteni, ezért nem aludtam éjszaka. Kétszáz versszakon mentem át, és most belépek egy nagy tartományi városba. Láttam ott egy kolostort. A fogadó udvarán megállva hallottam, hogy ebben a kolostorban az apát kedves, megbocsátó és csodálatos. odamentem hozzá. Kedvesen fogadott, leültetett és bánni kezdett velem.

Szentatya! – mondtam.

Nos, hogyan mentheti meg magát? Élj a parancsolatok szerint, de imádkozz Istenhez, és üdvözülsz!

Hallom, hogy szüntelenül kell imádkozni, de nem tudom, hogyan kell szüntelenül imádkozni, és nem is értem, mit jelent szüntelenül imádkozni. Kérlek, apám, magyarázd el ezt nekem.

Nem tudom, kedves bátyám, hogy másképp magyarázzam el neked. VANNAK! Várj, van egy könyvem, ott el van magyarázva; és elhozta Szent Dmitrijnek a belső ember lelki tanítását. Olvassa el ezen az oldalon.

Elkezdtem olvasni a következőket: “Ezek az apostolok szavai: imádkozzatok szüntelenül – meg kell értenünk az elmével működő imát: az elme mindig makacs lehet Isten előtt, és szüntelenül imádkozhat hozzá.”

            Magyarázd el ezt nekem, hogyan lehet az elméd mindig Istenre szegeződni, nem elzavarni, és szüntelenül imádkozni.

Nagyon furcsa, hacsak nem maga Isten adja, mondta az apát. És nem magyarázott.

Miután nála töltöttem az éjszakát, reggel pedig megköszönve a kedves fogadtatást, nem tudtam, merre tartok, folytattam utamat. Gyászolta megértés hiányát, de vigasztalásul elolvasta a Szent Bibliát. Öt napig így járt a nagy úton; végül este utolért egy öregember, aki mintha a papságból származott volna.

Kérdésemre elmondta, hogy a sivatagból jött, ami 10 vertra van a főúttól, és hívott, hogy menjek vele a sivatagjukba. Elmondta, hogy nálunk a szállodában együtt fogadják, vigasztalják és etetik az utazókat a vendégekkel.

Én valahogy nem akartam bemenni, s így válaszoltam a meghívására: nem a lakáson múlik a nyugalmam, hanem a lelki vezetésen; Nem hajszolok kaja után, sok kekszet van a táskámban.

És milyen oktatást keresel, és min lepődsz meg? Gyere be, gyere be, kedves testvér, hozzánk; tapasztalt vének vannak, akik lelki táplálékot nyújthatnak, és az igaz úton vezetnek bennünket, Isten igéjének és a szent szülők gondolatainak fényében

Találkozás egy öregemberrel és az első imaórák

Látod, atyám, körülbelül egy éve, amikor a vacsoraasztal közelében voltam, a következő parancsot hallottam az apostoltól:szüntelenül imádkozz. Mivel ezt nem tudtam megérteni, elkezdtem olvasni a Bibliát. És ott is sok helyen megtaláltam Isten parancsát, hogy az embernek szüntelenül, mindig, bármikor, minden helyen kell imádkoznia, nemcsak minden tevékenység közben: nem csak ébren, hanem alvás közben is.Alszom és a szívem figyel . Ez nagyon meglepett, és nem értettem, hogyan lehet ezt megtenni, és milyen módon; erős vágy és kíváncsiság támadt bennem; és éjjel-nappal nem ment el a fejemből. És ezért kezdtem templomokba járni, prédikációkat hallgatni az imáról; de bármennyire hallgattam is őket, egyiküktől sem kaptam utasítást, hogyan kell szüntelenül imádkozni; minden csak az imára való felkészülésről vagy annak gyümölcseiről és hasonlókról beszélt, anélkül, hogy megtanították volna, hogyan kell szüntelenül imádkozni, és mit jelent ez az ima. Gyakran olvastam a Bibliát, és ellenőriztem a hallottakat; de ugyanakkor nem találta meg a kívánt tudást. Így még mindig csodálkozom és aggódom.

            Az öreg keresztet vetett, és azt kezdte mondani: hála Istennek, szeretett testvérem, hogy felfedezte benned azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy megismerje a szüntelen belső imát. Ismerd fel ebben az Isten címét, és nyugodj meg, ügyelve arra, hogy mindaddig az akaratod, Isten hangjával való egyetértésének próbája ment végbe feletted, és megértetted veled, hogy nem e világ bölcsességével, és nem is külső kíváncsisággal éred el a mennyei fényt, a szüntelen belső imát, hanem éppen ellenkezőleg; a szív egyszerűsége És ezért egyáltalán nem meglepő, hogy nem tudtál hallani az ima alapvető munkájáról, és nem tanultad meg a tudományt, hogyan érd el szüntelen cselekvését. És az igazat megvallva, bár sokan prédikálnak az imáról, és sok tanítás van róla különféle íróktól, de mivel minden okoskodásuk leginkább az elmén, a természetes elme érvelésen alapszik, és nem az aktív tapasztalaton, ezért többet tanítanak az ima összetartozásáról, mint a lényegről. Egy másik csodálatosan reflektál az ima szükségességére; a második – az erejéről és jótékonyságáról: a harmadik az ima tökéletesítéséhez vezető eszközökről, vagyis arról, hogy az imádság szükségszerűen szorgalmat, figyelmet, szívmeleget, a gondolat tisztaságát, az ellenségekkel való megbékélést, alázatot, bánatot stb. igényel. És mi az ima? és hogyan lehet megtanulni imádkozni? – ezekre, bár ezek az első és legszükségesebb kérdések, nagyon ritkán találni részletes magyarázatot az akkori prédikátoroktól; Emiatt minden fent felsorolt ​​megfontolásukat nehezebben értelmezik, és titokzatos irányítást igényelnek, nem csak iskolatudományt. De kár, hogy a hiábavaló, spontán bölcsesség arra kényszerít bennünket, hogy Istent emberi mércével mérjük. Sokan teljesen elferdítve gondolják az ima dolgát, azt gondolva, hogy az előkészítő eszközök és bravúrok imát teremtenek, és nem az imádság szül bravúrokat és minden erényt. Ebben az esetben tévesen összetévesztik az ima gyümölcsét vagy következményeit az ima eszközeivel és módszereivel, és ezzel lerontják az ima erejét. Ez pedig teljesen kellemetlen a szentírásoknak: mert Pál apostol a következő szavakkal ad utasítást az imáról:kérem, mert először is(elsősorban)imák létrehozása. – Itt az apostol imával kapcsolatos kijelentésének első tanítása az, hogy mindenekelőtt az ima munkáját adja:kérem, először is imádkozzon. Sok jó cselekedetet megkövetelnek egy kereszténytől, de az ima munkájának kell az első helyen állnia, mert enélkül más jó cselekedet nem valósulhat meg. Imádság nélkül lehetetlen megtalálni az utat az Úrhoz, megérteni az igazságot, keresztre feszíteni a testet szenvedélyekkel és vágyakkal, hogy Krisztus világossága megvilágosítson a szívben és üdvözüljön előzetes, gyakori ima nélkül. Sűrűn mondom, mert az imádság tökéletessége és helyessége meghaladja a mi hatáskörünket, mint Szent Pál apostol: az idő szerint fogunk imádkozni, nem tudjuk, hogyan lesz. Ezért csak a gyakoriság, az állandóság van képességünk sorsára bízva, mint eszköz az imatisztaság eléréséhez, amely minden lelki jó anyja. Vigyázz édesanyádra, és gyermeket csinál belőled – mondja Sirin Szent Izsák –, tanuld meg elsajátítani az első imát, és kényelmesen végrehajthatod az összes erényt. És akik nem ismerik a gyakorlatot és a Szent szülők titokzatos tanításait

            Ebben az interjúban érzéketlenül közelítettük meg szinte magát a sivatagot. Hogy el ne hagyjam ezt a bölcs öregembert, hanem inkább vágyam engedélyét kapjam, siettem neki: tégy meg nekem egy szívességet, becsületes atyám, magyarázd el nekem, mit jelent a folyamatos belső imádság, és hogyan tanuljam meg: látom, hogy ezt részletesen és tapasztalatból tudod.

Az öreg szeretettel fogadta kérésemet, és magához hívott: jöjjön most hozzám, átadom a Szent Szülők könyvét, amelyből Isten segítségével tisztán és részletesen megértheti és megtanulhatja az imát. Bementünk a zárkába, és az öreg a következőket kezdte mondani: Jézus folyamatos belső imája Jézus Krisztus isteni nevének folyamatos, szűnni nem akaró fohászata szájjal, elmével és szívvel, miközben elképzeli állandó jelenlétét, és könyörög az irgalmáért, minden tevékenység során. A következő szavakban nyilvánul meg: Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem! És ha valaki megszokja ezt a hivatást, akkor nagy vigaszt fog érezni, és mindig úgy kell imádkoznia, hogy ne maradhasson ima nélkül, és az magától kiáradjon belőle.

Most már érted, hogy van szüntelen ima? – Nagyon világos, apám! Az isten szerelmére, taníts meg, hogyan érhetem el! – kiáltottam fel örömmel.

Olvasás “Kedvesség» és a lelki fejlődés

Hogyan tanuljunk meg imádkozni, arról ebben a könyvben olvashatunk. Ennek a könyvnek a neveKedvesség. A szüntelen belső imádság teljes és részletes tudományát tartalmazza, amelyet huszonöt szent tanít. atyák, és olyan magas és hasznos, hogy a szemlélődő lelki élet fő és első mentorának tekintik, és ahogy Szent Nikeforosz kijelenti, „munka és verejték nélkül az üdvösségre vezet”.

– Magasabb és szentebb, mint a Biblia? – kérdeztem.

– Nem, nem magasabb vagy szentebb, mint a Biblia, hanem magában foglalja a könnyed magyarázatot annak, amit a Biblia rejtélyesen tartalmaz, és magasságában nem ésszerű rövidlátó elménk számára. Erre mutatok be egy példát: a nap a legnagyobb, ragyogó és csodálatos fény; de ezt nem lehet egyszerű, tehermentes szemmel szemlélni és mérlegelni. Szüksége van egy híres műüvegre, bár milliószor kisebb és halvány, mint a nap, amin keresztül lehet nézni ezt a gyönyörű fénykirályt, megcsodálni és fogadni tüzes sugarait. És a szentírások egy ragyogó nap, ésKedvesség– üveg kell.

Most figyelj, el fogom olvasni, hogyan lehet megtanulni folyamatosan imádkozni. – Az öreg felfedteKedvesség, megtalálta Szent Simeon, az új teológus tanításait, és így kezdte: “ülj csendben és egyedül, hajtsd le a fejed, csukd be a szemed; lélegezz csendesebben, képzeleteddel nézz a szívedbe, vidd az elméd, vagyis a gondolataidat a fejedről a szívedre. Amikor lélegzel, mondd: “Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam. űzd el a gondolatokat, légy nyugodt türelmes, és ismételd meg gyakrabban ezt a gyakorlatot.

Aztán az öreg elmagyarázta nekem mindezt, mutatott egy példát, és mi is olvastunk-vel KedvességSzinait Szent Grigorij és tiszteletesKalistaés Ignác. Az öreg a saját szavaival magyarázott el nekem mindent, amit Dobrotoliubijában olvastam. Lelkesen hallgattam mindent, magamba szívtam az emlékeket, és igyekeztem a lehető legtöbb részletre emlékezni. Így hát egész éjjel ültünk, és nem aludtunk, reggelig maradtunk.

Az idősebb, elengedve, megáldott, és azt mondta, imádkozni tanulva, őszinte gyónással és kinyilatkoztatással menjek hozzá, mert a mentor hite nélkül kényelmetlen és nem túl sikeres egyedül belső munkába bekapcsolódni.

Ahogy a templomban álltam, égető buzgalmat éreztem, hogy a lehető legszorosabban tanulmányozzam a belső szüntelen imát, és kértem Istent, hogy segítsen. Aztán arra gondoltam, hogy menjek el az öreghez tanácsért vagy szellemért egy kinyilatkoztatással; végül is nem engednek három napnál tovább a szállodában, a sivatag közelében nincs apartman? Végre hallottam, hogy 4 mérföldre van egy falu. Azért jöttem, hogy helyet keressek; és szerencsére Isten megmutatta nekem a kényelmet. Felbéreltem a férjemet egész nyárra, hogy vigyázzon a kertre, hogy egyedül lakhassak egy kunyhóban ebben a kertben. Hála istennek! – talált egy csendes helyet. És így kezdett élni és tanulni, a számomra bemutatott módszer szerint, a belső imát, és az öreghez menni.

Egy hétig szorgalmasan foglalkoztam a szüntelen imádkozás tanulmányozásával egyedül a kertben, pontosan úgy, ahogy az öreg elmagyarázta nekem. Eleinte úgy tűnt, hogy a dolog megszűnt. Aztán nagy tehernek éreztem magam, lustaságot, unalmat, elsöprő alvást, és különféle gondolatok borultak el felettem. Szomorúan odamentem az öreghez, és elmondtam a helyzetemet. Amikor kedvesen találkozott velem, azt kezdte mondani: ez, szeretett testvérem, a sötét világ háborúja ellened, amelyhez bennünk semmi sem olyan rettenetes, mint a szívből jövő imádság, ezért minden módon igyekszik megakadályozni és elterelni a figyelmedet az ima tanulmányozásáról. Az ellenség azonban nem cselekszik másként, mint Isten akaratával és engedékenységével, amennyire nekünk szükséges. Nyilvánvaló, hogy még szüksége van az alázat próbájára; és ezért még túl korai túlzott buzgalommal megérinteni a magasabb szívbejáratot, hogy ne essünk lelki önzésbe.

Itt fogok felolvasni Önnek a-ből való tanulás esetéről Kedvesség. Az öreg megtalálta tiszteletes tanításátNicephorusszerzetes, és olvasni kezdett: “Ha egy kis munka után nem tudsz belépni a szív földjére, ahogyan elmagyarázták neked, akkor tedd, amit mondok, és Isten segítségével megtalálod, amit keresel. Tudod, hogy a beszédkészség minden ember gégéjében van. ha akarod), és hadd mondjam folyamatosan: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!

            Itt lehet hallani, hogy a Szent szülők ebben az esetben mondta az öreg. És ez az, amiért most tekintéllyel kell elfogadnod a parancsot, hogy a lehető legnagyobb mértékben megteremtsd a Jézus imát. Íme egy rózsafüzér, amivel minden nap először mondasz el legalább háromezer imát. Akár állsz, akár ülsz, akár jársz, akár fekszel, szüntelenül mondd: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam – ne hangosan és ne sietve; és ügyelj arra, hogy hűségesen teljesíts napi háromezret, ne adj hozzá vagy csökkents magadtól. Isten ezen keresztül segít elérni a folyamatos szívműködést.

Örömmel fogadtam ezt a rendelést és elmentem a helyemre. Elkezdtem helyesen teljesíteni, és pontosan úgy, ahogy az öreg tanította. Két napig nehezemre esett, aztán olyan könnyűvé és kívánatossá vált, hogy amikor nem mondasz el egy imát, akkor egyfajta követelmény volt, hogy újra el kell végezni a Jézus imát, és kényelmesebben, könnyebben elkezdték elmondani, nem annyira, mint korábban kényszerből.

Ezt bejelentettem az idősebbnek, ő pedig megparancsolta, hogy végezzek el naponta hatezer imát, mondván: Légy nyugodt, és csak a lehető leghűségesebben próbáld teljesíteni a rád bízott imákat: Isten megkönyörül rajtad.

Egy egész héten át magányos kunyhómban hatezer jézusi imán mentem keresztül minden nap, nem törődve semmivel és nem néztem a gondolataimat, akárhogyan is harcoltak; csak ennyit próbált megtenni, hogy pontosan teljesítse a vén parancsát, És mi? – Annyira hozzászoktam az imádsághoz, hogy amikor akár egy rövid időre is abbahagyom, úgy érzem, bármennyit nyerek valamit, mennyit veszítek el; Elkezdem az imát, és ugyanabban a percben ismét könnyű és megnyugtató lesz. Ha találkozol valakivel, nem akarsz többé beszélni, egyedül akarsz lenni és imádkozni; egy hétig megszokta.

Miután tíz napig nem látott, maga az öreg jött meglátogatni; Elmagyaráztam neki az állapotomat. Ő, miután meghallgatta, így szólt: Most már megszoktad az imádkozást, nézd meg, tartsd meg és erősítsd meg ezt a szokást, ne vesztegesd az időt a sötétben, és Isten segítségével döntsd el, hogy napi tizenkétezer imát nem végzel el hiába; Tartsd magad az elzártsághoz, kelj fel korábban és feküdj le később, kéthetente gyere el hozzám tanácsért.

            Elkezdtem úgy csinálni, ahogy az öreg parancsolta, és az első napon alig volt időm késő este befejezni a tizenkétezres szabályomat. A második napon könnyedén és élvezettel csinálta. Eleinte az ima folyamatos elmondása közben fáradtságot éreztem, vagy mintha a nyelv lemaradt volna, és az állkapocsban valami merevség, bár kellemes volt, majd enyhe és finom fájdalom a szájüregben, majd enyhe fájdalmat éreztem a bal kezem hüvelykujjában, amivel a rózsafüzért átmentem, ez kellemes érzést adott. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy mindez izgatja és kényszeríti az ima nagyobb megalkotására. Így aztán az ötödik napon hűségesen teljesített tizenkétezer imát, és a szokásával együtt örömet és vadászatot kapott.

Valahogy kora reggel egy ima felébresztene. Elkezdte olvasni a reggeli imákat, de a nyelv nem ejtette ki őket ügyesen, és minden vágy természetesen a Jézus-ima létrehozására törekedett. És amikor elkezdtem, milyen könnyű és megnyugtató lett, és úgy tűnt, a nyelv és a száj magától kiejt, az én kényszerem nélkül! Az egész napot örömben töltöttem, és mintha elidegenedtem volna minden mástól, mintha egy másik földön lettem volna, és könnyedén befejeztem tizenkétezer imát kora este. Nagyon szerettem volna én is imádkozni, de nem mertem megtenni, amit az öreg parancsolt. Ily módon és más napokon továbbra is könnyedén és vonzódtam hozzá Jézus Krisztus nevét.

Aztán elment az öreghez kinyilatkoztatásért, és részletesen elmondta neki. Hallgatása után beszélni kezdett: hála Istennek, hogy a vadászat és az imádság könnyedsége feltárult benned. Ez természetes dolog, ami gyakori gyakorlásból, bravúrból fakad, akárcsak egy gép, amelyben lökést vagy erőt kap a főkerék, amely sokáig magától működik; és mozgásának folytatásához ezt a kereket meg kell kenni és tolni. Látod tehát, milyen csodálatos képességekkel látta el a jótékonykodó Isten még az ember érzéki természetét is, amely a kegyelmen kívül is érezhető, és nem a megtisztult érzékiségben és a bűnös lélekben, ahogyan te magad is tapasztaltad? És milyen csodálatos, csodálatos és élvezetes, amikor az Úr örömmel nyitja meg a spontán lelki ima ajándékát, és megtisztítja a lelket a szenvedélyektől? Ez az állapot nincs ábrázolva, és ennek az imamisztériumnak a felfedezése a mennyei föld édességének előíze. Az Urat keresőknek ez a szerető szív egyszerűségében tetszeni fog! Most megengedem nektek: imádkozzatok, amennyit csak akartok, amennyit csak lehet, igyekezzetek minden ébrenlétet az imának szentelni, és habozás nélkül hívjátok segítségül Jézus nevét! Krisztus, aki alázatosan átadja magát Isten akaratának, és segítséget vár tőle: Hiszem, hogy nem hagy el téged, és irányítani fogja az utad.

            Miután elfogadtam ezt az utasítást, az egész nyarat állandó szóbeli imával töltöttem Jézushoz, és nagyon nyugodt voltam. Álmomban gyakran azt álmodtam, hogy imádkozom. És napközben, ha véletlenül találkoztam valakivel, mindannyian olyan kedvesnek tűntek, mint a rokonok, pedig nem foglalkoztam velük. Maguk a gondolatok teljesen elcsitultak, és nem gondoltam semmire, kivéve az imára, amelyre az elme hajlani kezdett, a szív pedig melegséget és valamiféle kellemességet kezdett érezni. Amikor a templomba érkezett, a hosszú sivatagi istentisztelet rövidnek tűnt, és már nem volt fárasztó az erők számára, mint korábban. Az én félreeső kunyhóm csodálatos palotának tűnt, és nem tudtam, hogyan köszönjem meg Istennek, hogy ilyen nyomorult bűnöst, ilyen megmentő vént és mentort küldött hozzám.

Egy öreg ember halála és egy önálló út kezdete

De rövid ideig alkalmaztam kedves és istenbölcs öregem utasításait – nyár végén meghalt. Miután könnyek között búcsúztam tőle, megköszönve a nyomorult atyai tanítását, könyörögtem utána a rózsafüzér áldásáért, amellyel mindig imádkozott. Szóval egyedül maradtam. Végre eltelt a nyár, megtisztították a kertet. Elkezdtem sehol sem élni. A férfi elszámolt velem, adott két egészet őrzésre, kiöntött egy zacskó ropogtatnivalót az útra, én pedig ismét elmentem különböző helyekre utazni; de már nem járt úgy, mint korábban szükséggel; Jézus Krisztus nevének szólítása felvidított az úton, és minden ember kedvesebb lett hozzám, úgy tűnt, mindenki elkezdett szeretni.

Egyszer azon kezdtem gondolkodni, hogy hova tegyem a kert tartásáért kapott pénzt és mire fordítsam? VANNAK! Stop! Az öreg már elment, nincs kit tanítani; megveszem magamnakKedvesség, és megtanulom tőle a belső imát. Keresztet vetettem és elmentem egy imával. Egy tartományi városba ért, és sorban kérdezősködni kezdett Dobrotolyubstvótól; Egy helyen találtam, de akkor is három komplettet kérnek, nekem meg csak kettő van; alkudozott, alkudozott, de a kereskedő egyáltalán nem engedett; végül így szólt: Menj ebbe a templomba, kérdezd meg az ottani gyülekezeti őrt; olyan régi könyve van, talán két egészért odaadja. Elmentem, és tényleg vettem két egészért egy kedvességet, mind ütött-kopott és régi; örülök, hogy Abiak megjavította, letakarta egy ruhával, és beletette a zsákba a Bibliámmal.

            Így járok most is, és folyamatosan imádkozom a Jézus imát, ami kedves számomra és édesebb mindennél a világon. Néha naponta hetven verszt vagy többet sétálok, és nem érzem, hogy sétálok; de csak azt érzem, hogy imádkozom. Amikor erős hideg lesz úrrá rajtam, intenzíven elkezdek imádkozni, és hamarosan mindenhol meleg lesz. Ha az éhség kezd eluralkodni rajtam, gyakrabban fogom hívni Jézus Krisztus nevét, és elfelejtem, hogy enni akartam. Amikor megbetegszem, fájni kezd a hátam és a lábam, elkezdem hallgatni az imát, és nem érzek fájdalmat. Aki megbánt, csak arra fogok emlékezni, hogyan élvezik Jézus imáját; azonnal elmúlik a sértés és a harag, és mindent elfelejtek. Kicsit megőrültem, nem aggódom semmi miatt, semmi nem foglalkoztat, nem néznék semmi nyűgösre, és egyedül lennék; csak megszokásból akar az ember állandóan imát alkotni, és amikor megcsinálom, nagyon jól szórakozom. Isten tudja, mi történik velem. Persze mindez érzéki, vagy ahogy a néhai öreg mondta, természetes és mesterkéltségből fakadó; de méltatlanságom és butaságom miatt még nem merem elkezdeni a lelki imát tanulni és elsajátítani szívemben. Várom Isten akaratának óráját, remélem néhai vénem imáit. Ezért, bár nem értem el a folyamatos öntevékeny lelki imát a szívemben, de hála Istennek, most már világosan megértem az apostolban hallott mondás jelentését:
      – Imádkozz szüntelenül.

Egy barát története

Utazás Szibérián keresztül és a kapitány története

Sokáig utaztam különböző helyekre a kísérő Jézus-imával, amely minden úton, minden találkozáson, alkalmon bátorított és megvigasztalt. Végül úgy éreztem, jobb lenne valahol egy helyen maradni, kényelmes magányra és tanulásra isKedvesség, amit akár egy keveset is olvasok, éjszakázáskor összebújva, vagy nappali pihenéskor; azonban erős volt a vágy, hogy állandóan elmélyedjünk benne, és hittel merítsünk belőle a lélek üdvösségére vonatkozó igaz tanítást a szívimádságon keresztül. De mivel ennek a vágyamnak megfelelően a bal kezem gyermekkorom óta nem használta miatt nem tudtam sehova, semmilyen kétkezi munkára felvenni; és ezért, mivel nem tudtam állandó menedéket kapni, a szibériai országokba mentem, Irkutszki Szent Ártatlanhoz, azzal a szándékkal, hogy Szibéria erdőiben és sztyeppéin átmenjek szóhoz, és így kényelmesebb legyen imádkozni és olvasni. Így hát sétáltam, de megállás nélkül imádkoztam. Végül rövid idő elteltével éreztem, hogy maga az ima valahogy elkezd beköltözni a szívbe, vagyis a szív a szokásos dobbanása közben elkezdett ima szavakat mondani önmagának minden ütemben, például: 1) Uram, 2) Jézus, 3) Krisztus stb. emlékezni arra, hogy a néhai öregember hogyan magyarázta el nekem, milyen kellemes. Aztán finom fájdalmat kezdett érezni a szívében, gondolataiban pedig olyan szeretetet Jézus Krisztus iránt, hogy úgy tűnt, ha meglátja, talpra siet, és nem engedi el édesen lobbizó kezéből a könnyekig, hanem annak köszönhető, hogy ilyen vigaszt nyújt a nevéért, kedvesem.

Később egyfajta jótékony felmelegedés kezdett megjelenni a szívben, és ez a melegség szétterjedt a mellkasban. Ez különösen a szorgalmas olvasás felé fordítottKedvesség, annak érdekében, hogy bízzak az érzéseimben, és megtanuljam a belső szívimádság további gyakorlását; mert e hiedelem nélkül attól féltem, hogy nem esek bele a szépségbe, vagy nem fogok természetes cselekedeteket tenni a kegyelemért, és nem hat meg az imádság gyors elsajátítása, amint azt a néhai öregembertől hallottam. És ezért többet sétáltam éjszaka, és többnyire Dobrotolyubiyt olvasgattam, az erdőben ülve a fák alatt. Ó, mennyi újat, mennyi bölcs és még ismeretlen olvasmány tárt fel előttem! A gyakorlás során olyan élvezetet ettem, amit eddig el sem tudtam képzelni. Valóban, bár egyes részek érthetetlenek voltak értelmetlen elmémnek olvasva, a szív imájának következményei megmagyarázták számomra a félreértést; ráadásul időnként álmomban láttam elhunyt öregemet, aki sok mindent elmagyarázott nekem, és egyre inkább az alázatra hajította bolond lelkemet. Nagyon jól éreztem magam két nyári hónapon keresztül. Inkább jártam az erdőket és az ösvényeket: ha faluba jöttem, kértem egy zacskó kekszet, egy marék sót, és felöntöttem egy cékla vizet, és megint mentem száz verstát.

Nyomorult lelkem bűneiből, vagy a lelki élet iránti igényből, vagy a jobb oktatásból és tapasztalatból a nyár vége felé kezdtek megjelenni a kísértések. Mégpedig: kimentem a főútra, alkonyatkor két katonának látszó ember utolért; pénzt kezdett követelni. Amikor azt mondtam, hogy nincs egy fillérem, nem hitték el, és kihívóan kiabálták: “Hazudsz! Az utazók sok pénzt szednek össze!” Egyikük azt mondta: “Nincs miről beszélni vele”, és úgy megütött egy ütővel a fejemet, hogy eszméletlen estem. Nem tudom, meddig feküdtem eszméletlenül; de amikor felébredtem, láttam, hogy az erdő mellett fekszem az út mellett, minden felszakadt, a táskám pedig eltűnt; csak a köteleket vágták el, amelyeken vitték. Hála Istennek, hogy nem vették el az útlevelemet, ami a régi kalapomban volt, hátha mielőbb tanúskodhatok, ahol szükséges. Amikor felkeltem, keservesen sírtam, nem is annyira a fejfájás miatt, hanem a könyveim, a Biblia és aKedvességamelyek a táskában voltak. Sem nappal, sem éjjel nem hagytam abba a gyászt és a sírást. Hol van most a Bibliám, amelyet gyerekkorom óta olvastam, és mindig is velem volt? Hol van az én Jóindulatom, amelyből tanítást és vigaszt is merítettem? Én, a nyomorult elvesztettem életem első és utolsó kincsét is, még nem volt elegem belőle. Inkább teljesen megölnek, mint hogy e lelki táplálék nélkül éljek! Most nem tudom újra megvenni őket!

Két napig alig bírtam mozdítani a lábam, kimerültem ettől a bánattól; a harmadikon pedig teljesen kimerülten egy bokor alá esett és elaludt. Így látom álmomban, mintha a sivatagban lennék az öregem cellájában, és gyászom bánatomat. Az öregember, vigasztalva, mondogatni kezdte: ez a lecke, hogy légy szenvtelen a földi dolgok iránt, hogy kényelmesebben utazhass a mennybe. Ez meg van engedve neked, hogy ne ess el, és a vágy szellemi. Isten azt akarja, hogy a keresztény teljesen elutasítsa akaratát, vágyát és minden iránta való szenvedélyét, és teljesen átadja magát isteni akaratának. Minden ügyet az ember javára és üdvössége érdekében intéz.Mindenki meg akar menteni. És ezért felvidul, és higgye el, hogykísértéssel az Úr felesleget teremt. És hamarosan sokkal jobban megvigasztalódsz, mint most szomorú vagy. Ezekkel a szavakkal felébredtem, erőm megerősödését éreztem, és lelkemben mintha valami hajnal és nyugalom lett volna. Legyen meg Isten akarata, mondtam, keresztet vetettem, felkeltem és elmentem. Az ima ismét működni kezdett a szívemben, mint korábban, és három napig békésen utaztam.

            Hirtelen megelőzök egy csapat bányászt az úton, akiket a konvoj kísér. Összehasonlítva magam velük, láttam két embert, akik kiraboltak, és ahogy jöttek a másik oldalról, a lábuk elé estem, és rábeszélően megkértem őket, hogy mondják meg, hol vannak a könyveim? Először nem figyeltek rám, majd az egyik elkezdett mondani: ha adsz valamit, megmondjuk, hol vannak a könyveid. Adj nekünk egy egészet. Megfogadtam, hogy adok, biztosan adok, még ha kérem is a világot a Krisztusért; ide, amikor akarod, vedd zálogul az útlevelemet. Azt mondták, hogy a könyveimet szállítják a vagonban, más tőlük ellopott tárgyakkal együtt. Hogyan szerezhetem meg őket? Kérd meg a kapitányt, aki elkísér. A kapitányhoz rohantam, és részletesen elmagyaráztam. Egyébként megkérdezte tőlem: tényleg tudod olvasni a Bibliát? Nemcsak mindent el tudok olvasni – válaszoltam, de írni is tudok: látni fogod a Biblián a feliratot, hogy az enyém; de az útlevelemben ugyanaz a név és a becenév szerepel. A kapitány beszélni kezdett: Ezek a szélhámosok menekülő katonák, egy ásóban laktak és sokakat kiraboltak. Tegnap elkapta őket egy okos lyuk, akiből hármast akartak ütni. Azt hiszem, megmutatom neked a könyveidet, ha itt lesznek; de te elmész velünk aludni; nincs messze, négy versta, különben nem kell megállítani a színpadot és a vonatot. Örömmel mentem a lovaskapitány lovához, és beszélgettem vele. Láttam, hogy jó és becsületes ember, és már nem is fiatal. Megkérdezte, ki vagyok, honnan jöttem és hová megyek. Mindenre őszintén válaszoltam; és így elértük a színpadi kunyhót éjszakára. Ő, miután megtalálta a könyveimet, odaadta, és azt mondta: hová mész éjjel, itt töltsd az éjszakát a hallomban. én maradtam.

Amikor megkaptam a könyveket, annyira örültem, hogy nem tudtam, hogyan adjak hálát Istennek; a mellkasomhoz nyomta a könyveket, és addig fogta őket, amíg a kezem is elcsontosodott. Könnyek folytak ki a szememből az örömtől, és a szívem édesen dobbant az örömtől!

A kapitány rám nézve megkérdezte: Nyilvánvaló, hogy szereted olvasni a Bibliát. Erre az örömtől nem tudtam válaszolni, csak sírtam. Így folytatta: Én magam, testvér, minden nap figyelmesen olvasom az evangéliumot. Ugyanakkor kigombolta egyenruháját, és levette a kijevi sajtó kis evangéliumát, mind ezüstből kovácsolva. Ülj le, elmondom, mi vezetett idáig. De vacsorázzunk!

            Leültünk az asztalhoz, a kapitány mesélni kezdett: Fiatal korom óta a hadseregben szolgáltam, nem a helyőrségben; ismerte a szolgálatot, és szeretett irányítani, mint egy jó zászlós. De fiatalok voltak a nyarak, barátok is; sajnos megszoktam az ivást, de a végén megjelent a részegség betegsége is; amikor nem iszom, jó tiszt vagyok, de ha dohányzom, hat hétig ágyban leszek. Sokáig tűrtek, végül a főnök durvasága miatt megrészegítettek, három évre katonát csináltak, helyőrségi áthelyezéssel; és ha nem javítottam ki magam és nem hagyom abba az ivást, a legszigorúbb büntetéssel fenyegettek. Ebben a szerencsétlen állapotban hiába próbáltam visszafogni magam, és bármennyire is kezeltek emiatt, nem tudtam otthagyni szenvedélyemet, ezért is akartak áthelyezni a börtöntársaságokhoz. Miután ezt meghallottam, nem tudtam, mit kezdjek magammal.

Egyik nap a laktanyában ültem és gondolkodtam. Hirtelen belépett hozzánk egy szerzetes egy könyvvel a templomi gyűjteménybe. Aki tehette, beadta. Amikor hozzám közeledett, megkérdezte: “Miért vagy olyan szomorú?” Én, beszélve vele, elmondtam bánatomat; a szerzetes, átérezve helyzetemmel, így kezdte: ugyanez volt a helyzet a saját bátyámmal is, és ez segített neki: lelkiatyja átadta neki az evangéliumot, és határozottan megparancsolta, hogy ha bort kíván, legalább egy fejezetet olvasson el az evangéliumból; ha újra akarná, újra elolvasná a következő fejezetet. A bátyám elkezdett így csinálni, és rövid időn belül megszűnt az ivás iránti szenvedélye, és immár tizenöt éve egy csepp komlót sem vett a szájába. Tedd meg, és látni fogod az előnyeit. Nálam van az evangélium, azt hiszem, elhozom neked.

            Ennek hallatán így szóltam hozzá: Hol segíthet a te evangéliumod, amikor sem erőfeszítéseim, sem gyógyászati ​​segédeszközök nem tudtak megtartani? Ezt azért mondtam, mert soha nem olvastam az evangéliumokat. Ne mondd, tiltakozott a szerzetes, biztosíthatlak, hogy hasznos lesz. Másnap a szerzetes elhozta nekem ezt az evangéliumot. Kinyitottam, néztem, olvastam és azt mondtam: nem veszem el; nem fogsz itt semmit érteni; és nem szoktam a templom pecsétjét olvasni. A szerzetes továbbra is meggyőzött arról, hogy az evangélium szavaiban kegyelmi erő rejlik; mert ami meg van írva benne, azt maga Isten mondta. Nem szükséges, hogy nem érted, csak figyelmesen olvassa el. Egy szent azt mondta: ha te nem érted Isten Igéjét, akkor a démonok megértik, amit olvasol, és remegnek; elvégre a részeg szenvedély szükségképpen gerjeszti a démonokat. De a következőket elárulom: Aranyszájú János azt írja, hogy még maga a templom is, amelyben az evangéliumot őrzik, megijeszti a sötétség szellemeit, és kényelmetlenül hozzáférhető trükkjeik számára. Nem emlékszem – adtam valamit annak a szerzetesnek, elvettem tőle ezt az evangéliumot, és a többi holmimmal együtt egy dobozba tettem, és elfelejtettem. Egy idő után eljött az idő, hogy megkérdezzem, a halál bort akart, és gyorsan kinyitottam a dobozt, hogy megkapjam a pénzt, és rohantam a fogadóba. Az első dolog, ami megakadt, az evangélium volt, és gyorsan eszembe jutott minden, amit a szerzetes mondott, kibontottam, és először Máté 1. fejezetét kezdtem olvasni. Miután végigolvastam, nem értettem semmit; és eszébe jutott, hogy a szerzetes azt mondta: nincs szükség arra, hogy ne érted, csak olvass figyelmesen. Azt hiszem, hadd olvassak el még egy fejezetet; Elolvastam és világosabb lett. Adj és harmadik; amint elindította, hirtelen megszólalt a csengő a laktanyában: az ágyakon lévő helyekre. Ezért nem lehetett túlmenni a kapun; így maradtam.

Reggel felkelve, letelepedve borozni, arra gondoltam: Felolvasok egy fejezetet az evangéliumból, mi lesz? Elolvastam és nem mentem. Megint bort akartam; Elkezdtem olvasni és könnyebb lett. Ez felvidított; és minden borozási kedvemre az evangélium élén kezdtem olvasni. Innentől kezdve minden könnyebben ment, végül, amint végzett mind a négy evangélista, az ivásszenvedély teljesen elmúlt, és förtelem lett belőle. És pontosan húsz éve egyáltalán nem ittam mámorító italt.

Mindenki meglepődött ezen a változáson: három év után ismét tiszti, majd az azt követő rangokba emeltek, végül pedig parancsnok lettem. Megnősültem, kedves volt a feleségem, meggazdagodtunk, és most hála Istennek élünk, és segítünk a szegényeken, a vizelet erejével elfogadjuk a furcsaságot. Már van egy fiam, aki tiszt és jóképű srác.

            Figyelj, mivel kigyógyultam a részegségből, fogadalmat tettem magamnak, minden nap, életem hátralévő részében, hogy az egész evangélista szerint egy napig olvasom az evangéliumot; minden akadály ellenére. Most ezt csinálom. Ha sok minden történik az irodámban, és nagyon fáradt vagyok, akkor este, fekve, ráveszem a feleségemet vagy a fiamat, hogy a teljes evangélistát felolvassa, és ezért ezt a szabályomat szigorúan betartom. Hálából és Isten dicsőségére tiszta ezüstbe foglaltam ezt az evangéliumot, és mindig a mellkasomon hordom.

Örömmel hallgattam a kapitány e beszédeit, és elmondtam neki: ugyanezt a példát láttam: falunkban, a gyárban egy mester nagyon ügyes volt a munkájában, jó és kedves mester, de sajnos ivott is, és gyakran. Egy istenfélő ember azt tanácsolta neki, hogy amikor borra vágyik, mondjon el 33 Jézus imát a Szentháromság tiszteletére, és Jézus Krisztus földi életének harminchárom évének megfelelően. A mester engedelmeskedett, elkezdte csinálni, és hamarosan abbahagyta az ivást. De mi mást? három év után a kolostorba ment.

És mi a magasabb, kérdezte a kapitány – Jézus imája vagy az evangélium? – Mindegy, feleltem, – hogy az evangélium Jézus imája; mert Jézus Krisztus isteni neve tartalmazza az összes evangéliumi igazságot. A szentatyák azt mondják, hogy Jézus imája az egész evangélium összefoglalása.

Végül imádkoztunk; a kapitány kezdettől fogva olvasni kezdte Márk evangéliumát, én pedig meghallgatom, és imát teremtek a szívemben. Hajnali két órakor a kapitány befejezte az evangélistát, mi pedig elmentünk pihenni.

Szokás szerint korán keltem reggel; még aludtak, és amint hajnalodni kezdett, a kedvesemhez rohantamKedvesség. Milyen örömmel nyitottam ki! Mintha a saját apját látta volna, aki távol volt, vagy mintha egy barátot látna, aki feltámadt a halálból. Lobbiztam neki, és hálát adtam Istennek, hogy visszaadta nekem; azonnal elkezdtem olvasni a “Theoliptusof Philadelphia” című részt a Dobrotolyubius 2. részében. Meglepett a tanítása, amelyben egyszerre javasolja egy és ugyanannak az embernek, hogy küldjön három különböző dolgot: étkezésnél ülve, azt mondja, adj enni a testnek, olvass a fülnek, és imádkozz az elmének. De az utolsó, átélt örömteli este emléke valóban megengedte nekem ezt a gondolatot. És itt feltárult előttem a titok, hogy az elme és a szív nem ugyanaz.

Amikor a kapitány felkelt, kimentem, hogy megköszönjem a kedvességét és elbúcsúzzak tőle. Adott teát, adott egy egészet, és elköszönt. Így hát ujjongva mentem tovább az utamon.

            Miután átmentem a versen, eszembe jutott, hogy megígértem a katonáknak egy teljeset, ami most váratlanul meg is van. Adjak nekik vagy ne? Egy gondolat azt súgta nekem: megvertek és kiraboltak, és ezt nem tudják a maguk javára fordítani, mert letartóztatásban vannak. Egy másik gondolat pedig valami mást képzelt el: emlékezz arra, ami a Bibliában van írva: “Ha ellenséged akarja, fojtsd meg.. . Meggyőződésemben visszatértem, és amint a színpadhoz közeledtem, az összes hengert kihozták, hogy a következő állomásra hajtsák; Gyorsan odarohantam, a kezembe adtam a volt barátomat, és azt mondtam: térj meg és imádkozz: Jézus Krisztus emberbarát, nem hagy el téged! És ezzel otthagyta őket, és elindult a másik irányba.

Miután 50 verszt áthaladtam a főúton, úgy döntöttem, hogy az útikalauzhoz fordulok a nagyobb magány és kényelmesebb olvasás érdekében. Sokáig sétáltam az erdőkben, időnként apró falvakra bukkantam. Néha az egész napot az erdőben töltötte, és szorgalmasan olvasottKedvesség; Sok furcsa tudást kaptam tőle. Szívem az Istennel való egyesülésre lobbant fel, a belső ima segítségével, amelyet igyekeztem megtanulni, a Jóság irányítása és irányítása alatt; és egyben elszomorított, hogy még nem találtam olyan menedéket, ahol nyugodtan folyton olvashattam volna.

Akkoriban én is olvastam a Bibliámat, és úgy éreztem, kezdtem tisztábban megérteni, nem úgy, mint korábban, amikor sok minden érthetetlennek tűnt számomra, és gyakran meglepődtem. Joggal mondják Szent szülők, hogyKedvességez a kulcs a szentírás titkainak feltárásához. Ennek irányításával kezdtem részben megérteni Isten Igéjének titkos jelentését; kezdett feltárulni előttem, hogy mi az ember szívének legbensőbb titka, mi az igaz imádság, mi a lélek imádása, mi a bennünk lévő ország, mi a sóhajtozó Szentlélek kimondhatatlan kérése, hogy legyél bennem, add át nekem a szívedet, vagyis öltsd fel Krisztust, vagyis a Lélek eljegyzését a mi időnkben, stb. szívemmel csodálatos formában jelent meg előttem minden, ami körülvett: fák, fű, madarak, föld, levegő, fény, minden mintha azt üzente volna, hogy az emberért léteznek, Isten emberszeretetéről tanúskodnak, és minden imádkozik, minden Isten dicsőségét zengi. És ebből megértettem azt, amit Dobrotolyubiában “egy teremtmény szavainak kezelésének” neveznek, és láttam egy módot, ahogyan lehet beszélgetni Isten teremtményeivel.

Találkozás egy erdészrel egy távoli erdőben

Sokáig utaztam így. Végül olyan távoli helyre lépett, hogy három napig egyetlen faluval sem találkozott. A kekszeim elfogytak, és nagyon szomorú voltam, nehogy éhen haljak. Amikor elkezdtem szívemmel imádkozni, elmúlt a kétségbeesésem, teljesen átadtam magam Isten akaratának, vidám és nyugodt lettem. Néhányan elhaladtak az úton, amely egy hatalmas erdő közelében feküdt, láttam magam előtt egy udvari kutyát, amely kiszaladt abból az erdőből; Intettem neki, ő pedig, ahogy feljött, simogatni kezdett; Örültem és azt gondoltam: ez az Isten irgalma! – bizonyára csorda legelészik ebben az erdőben, és persze szelíd pásztorkutya, esetleg egy vadász vadászik; vagy úgy, vagy úgy, de legalább egy kis kenyeret kérhetek, mert már egy napja nem ettem, vagy megkérdezhetem, hogy hol van a közeli falu. Visszatérve oldalamra, és látva, hogy nincs mit elvenni tőlem, a kutya ismét berohant az erdőbe azon a keskeny ösvényen, amelyen az útra ért. Követtem őt; kétszáz ölnyi gyaloglás után látta a fák között, hogy a kutya egy lyukba ment, ahonnan ugatni kezdett.

Egy vékony, sápadt, középkorú férfi jön ki egy vastag fán keresztül. Kérdezte, hogy kerültem ide? Megkérdeztem tőle, miért van itt? És jól elbeszélgettünk. A férfi behívott a ásójába, és bejelentette, hogy ő erdőőr, és őrzi ezt az erdőt, amelyet kivágásra adtak el. Megkínált kenyérrel és sóval, és elkezdtünk beszélgetni. Irigyellek, mondtam, hogy ilyen kényelmesen élhetsz egyedül az emberektől, nem úgy, mint én – vándorolok egyik helyről a másikra, és harcolok az összes ember között. Ha van vadászat – mondja –, akkor valószínűleg te is itt laksz, az egykori őrszemtől nem messze van egy régi dűlő, bár összedőlt, de nyáron még lehet benne lakni. Van útleveled. Lesz kenyerünk, hetente hozzák a falunkból; itt van egy patak, amely soha nem szárad ki. Én magam, testvér, tíz éve csak egy kenyeret és vizet iszom, mást soha. Igen, ez a lényeg, ősszel, amikor a férfiak végeznek a munkájukkal, idejön egy kétszáz munkás ember, és kivágja ezt az erdőt, akkor nekem nem lesz itt semmi dolgom, és téged sem engednek itt élni.

Mindezek hallatán annyira megörültem, hogy a lába elé estem volna. Nem tudtam, hogyan köszönjem meg Istennek ezt az irgalmasságot. Amire vágytam, amire vágytam, azt most váratlanul megkapom. A mély ősz még négy hónappal messze van, így kihasználhatom a csendet és nyugalmat, ami ilyenkor kényelmes a figyelmes olvasáshozKedvességtanulni és elérni a szüntelen szívbeli imát. Így hát szívesen maradtam addig, amíg a dúcban lakni kell. Ezzel az egyszerű testvérrel tovább beszélgettünk; elkezdte mesélni az életét és a gondolatait.

            Nem én voltam, mondta, nem az utolsó a falumban, volt ügyességem, festettem kumachot, kékítettem a festéket, és bőségben éltem, bár nem bűn nélkül: sokat csaltam a kereskedelemben, hiába imádtam Istent; átkozta az anyját, berúgott és verekedtek. Volt egy idős ember a falunkban, akinek volt egy régi, régi könyve a szörnyű ítéletről. Ortodox templomokba járt és olvasott, és erre pénzt is kapott; elment hozzám is. Régebben tíz kopejkát adtál neki, és egészen a kakasokig. Itt szoktam hallgatni, ülve a munkában, és ő olvasta, milyen kínok várnak ránk a pokolban, hogyan változnak meg az élők, és hogyan támadnak fel a halottak, hogyan fog Isten ítélkezni, hogyan fújják meg az angyalok trombitáikat, milyen tűz és szurok lesz, és hogyan falja meg a féreg a bűnösöket. Egyik nap, amikor ezt hallgattam, megijedtem, azt gondoltam: nem kerülöm el a kínt! Várj, megmentésre kényszerítem a lelkemet, talán megbocsátom a bűneimet. Gondolkodtam, gondolkodtam, feladtam a vállalkozásomat, eladtam a házat, és magányos lévén elmentem a rendőrökhöz abban a reményben, hogy a világ kenyeret, ruhát, viaszgyertyát ad búcsúmra.

Így élek itt több mint 10 éve; naponta csak egyszer esznek, majd egy kenyeret és vizet; minden este felkelek az első kakasoktól, és meghajlok a fény előtt; amikor imádkozom, hét gyertyát gyújtok a képek előtt. Napközben, amikor az erdőnek udvarolok, kétkilós láncokat hordok a meztelen testemen. Nem esküszöm a mostohaanyámra, bor. és nem iszom sört, és nem veszekszem senkivel, nem ismerek nőket és lányokat a családomból.

Eleinte szívesebben éltem így, de a vége felé szűnni nem akaró gondolatok támadnak. Isten tudja, hogy megbocsátod-e a bűneidet, és az élet nehéz. De vajon igaz-e, ami a könyvben le van írva? Hol tűnik fel az ember feltámadtnak? Egy másik már legalább száz éve halott, és a hamvai eltűntek. És ki tudja, lesz-e pokol vagy sem? Hiszen senki sem jött abból a világból; úgy tűnik, hogy amikor az ember meghal és elrohad, akkor eltűnik. A könyvet talán maguk a papok és elöljárók írták, hogy ráriasztsanak minket, bolondokat a szerényebb életre. Tehát még a földön is fáradságban élsz, és nem vigasztal meg semmi, és a következő világban sem lesz semmi, akkor ennek mi értelme? Nem jobb hűvösebben és vidámabban élni a földön? Ezek a gondolatok harcolnak velem folytatta, és attól tartok, nem vállalnám többé az egykori horgászmestert!

Ezt hallgatva megsajnáltam, és arra gondoltam magamban: azt mondják, hogy csak a tudósok és az intelligens emberek szabadgondolkodók, és nem hisznek semmiben, itt vannak a testvéreink – egyszerű emberek, akik kétségbeesést terveznek! Látható, hogy a sötét világ mindenkihez hozzáférhet, és talán kényelmesebben támadja meg az egyszerűeket. Mennyire lehetsz bölcs és erősíthetsz a lélek ellenségével szemben Isten Igéjével. Tehát annak érdekében, hogy a lehető legjobban segítsem és támogassam a hitet ebben a testvérben, aa táskámból Kedvesség, megtalálta Hesychius szerzetes fejezetét, elolvasta és elkezdte magyarázni neki, hogy a bűnöktől való tartózkodás, a kínok miatti félelem nem sikeres és eredménytelen, és lehetetlen, hogy a lélek megszabaduljon a képzeletbeli bűnöktől, és a lelki bűnöktől sem szabadulhat meg. Mindezt tehát belső imával szerezzük meg, és nem csak – tettem hozzá – a pokoli kínok miatti félelmet, hanem még a mennyek országáért való vágyat is, ha valaki mentő bravúrokat kezd végrehajtani, akkor ezt a szentatyák zsoldos munkának nevezik. Azt mondják, hogy a kíntól való félelem a rabszolga útja, a jutalomvágy pedig a királyságban a béres útja. Isten pedig azt akarja, hogy gyermeki módon menjünk Hozzá, vagyis szeretetből és szorgalomból őszintén bánjunk vele, és lelkünkben és szívünkben üdvözítő egyesülést élvezzünk Vele.

Bármennyire nem fárasztja ki magát – végezzen bármilyen fizikai munkát és bravúrt, amit csak akar; de ha nincs mindig Isten az elmédben, és Jézus szüntelen imája a szívedben, akkor soha nem leszel nyugodt a gondolataidtól, és mindig hajlamos leszel a bűnre, még a legkisebb esetekben is. Fogadd el, testvér, hogy szüntelenül végezd Jézus imáját; mert ez lehetséges és kényelmes számodra ebben az elzártságban; hamarosan látni fogja az előnyeit. Nem jönnek istentelen gondolatok, feltárul előtted a hit és a Jézus Krisztus iránti szeretet; megtudod, hogyan támadnak fel a halottak, és a szörnyű ítélet olyan igaznak tűnik számodra, amilyen lesz is. És a szívben olyan könnyedség és öröm lesz az imádságból, hogy meg fogsz lepődni, és többé nem fog unatkozni és zavarba hozni a megmentő életed.

Aztán amennyire tudtam, elmagyaráztam neki, hogyan kezdjem és hogyan folytassák a szüntelen Jézus imát, és hogyan parancsol erről Isten Igéje, és a Szent Szülők. Valószínűleg úgy tűnt, egyetért ezzel, és megnyugodott. Utána szakítottam vele, és bezárkóztam a nekem jelzett régi ásóba.

A Jézus-ima gyakorlása egyedül

Istenem! micsoda örömet, békét és gyönyört éreztem, amint átléptem ennek a barlangnak, vagy inkább sírnak a küszöbén; csodálatos királyi palotának tűnt számomra, tele minden kényelemmel és vidámsággal. Örömteli könnyek közt hálát adtam Istennek, és okoskodtam: most, ilyen békében és csendben, gondosan kell végezni a munkáját, és az Úrtól kell intést kérni. Szóval először is elkezdtem olvasniKedvesség, minden rendben, az elejétől a végéig, nagy odafigyeléssel. Rövid időn belül mindent elolvastam, és láttam, milyen bölcsesség, szentség és mélység van benne. De mivel sok különböző témáról írnak, és a szent atyák különféle utasításairól van szó, ezért nem tudtam mindent megérteni, és egy helyre raktam mindent, amit meg akartam tanulni, különösen a belső imáról, hogy abból merítsek egy módszert a folyamatos, automatikus szívi imádság tanulmányozására. És nagyon ezt akartam, Istennek az apostol által adott parancsa szerint:Féltékeny a nagyszerű ajándékokra  és még:Ne oltsd ki a szellemet  . Gondolat, gondolat, hogyan legyen? Hiányzik az eszem, fogalmak is, nincs kinek megmagyarázni. Imádsággal kezdem zaklatni az Urat; Talán az Úr emlékeztetni fog valahogy. Utána egy egész napig nem csináltam semmit, amíg szüntelen imában voltam, a legcsekélyebb pillanatra sem szűntem meg; gondolataim megnyugodtak és elaludtam: így látom álomban, mintha néhai idősebbem cellájában lennék, és ő tolmácsoljaKedvesség, és azt mondja: ez a szent könyv tele van nagy bölcsességgel. Isten titkos sorsának megértésének titokzatos kincse. Nem minden helyen és nem mindenki számára elérhető; azonban az egyes megértés mértéke szerint olyan instrukciókat tartalmaz, a bölcsnek – bölcsnek, az egyszerűnek – az egyszerűnek. És ezért ti, megbocsátók, ne abban a sorrendben olvassátok, ahogy a Szent Szülők könyveit egyenként. Ott ez a rend teológiai; és egy tanulatlan személy, aki tanulni akar a belső ima kedvességéből, olvassa el a következő sorrendben:

1) Először olvassa el a könyvetNicephorusszerzetesség (2 részben); majd 2) Grigorij Szinait teljes könyve, a rövid fejezetek kivételével; 3)Simeon, az új teológusaz imádság három formájáról és egy szó a hitről; és eszerint 4) a könyvCallistaés Ignác. Ezek az atyák teljes körű, mindenki számára érthető utasítást és tanítást tartalmaznak a szív belső imájáról.

Ha pedig még világosabb utasítást szeretne látni az imával kapcsolatban, akkor 16 órakor találja meg. a szent Pátr imádságának képe.KalistaKonstantinápoly. Én, mintha a kezemben tartanám aKedvesség, elkezdte keresni az említett utasítást, de hamarosan nem találta. Maga az öreg, több oldalt lapozva, így szólt: Itt van! Megjelölöm neked, és szenet szedve a földből, aláhúzva a könyv margóján, a talált cikk mellé. Mindent, amit az öreg mondott, figyelmesen hallgattam, és igyekeztem a lehető leghatározottabban és legrészletesebben emlékezni.

Felébredtem, és hajnal előtt feküdtem és emlékezetemben ismételtem mindazt, amit álmomban láttam, és amit az öreg mondott nekem. Végül elkezdtem gondolkodni: Isten tudja, hogy az elhunyt öregember lelke az enyém-e, vagy a saját gondolataim igazodnak-e így, mert gyakran és sokat gondolok aKedvességés az öregről? Ezzel a meglepetéssel keltem fel, már virradt. És mit? Látom a kövön, amely az asztal helyett volt a ásómban, a hajlítatlan Kedvességet ugyanazon a helyen, ahová az öreg mutatott, és szénnel aláhúzva, pontosan úgy, ahogy álmomban láttam, még maga a szén is ott hevert a könyv mellett. Ez meglepett, mert szilárdan emlékszem, hogy a könyv este óta nem volt itt; fel volt hajtva a fejemben, és azt is pontosan tudom, hogy korábban nem volt cetli a jelzett helyen. Ez az eset biztosított engem az álom igazságáról és öregemberem áldott emlékének Istennek tetsző voltáról. Így hát elkezdtem olvasni a Dobrotolyubstvo-t, ugyanazon a sorrendben, amelyet az öregember jelzett nekem. Egyszer elolvastam, újra elolvastam ugyanazt, és ez az olvasás felgyújtotta a lelkemben a vadászatot és a szorgalmat, hogy mindent, amit olvastam, a gyakorlatban is teszteljek. Világosan és világosan kiderült számomra, hogy mit jelent a belső imádság, mit jelent az elérése és mi történik belőle, és hogyan gyönyörködteti a lelket és a szívet, és hogyan ismerhetem fel ezt a gyönyört, akár Istentől, akár a léttől, akár a szépségtől.

Tehát először is hozzáfogtam a szív helyének megtalálásáhozSimeon, az új teológus. Szemét lehunyva, elméjével, vagyis képzeletével a szívében nézett, el akarta képzelni, hogyan van a mellkas bal felében, és figyelmesen hallgatta a dobogását. Így hát eleinte fél órát gyakoroltam, naponta többször is; először nem vett észre semmit, csak a sötétséget; majd hamarosan a szív kezdett megjelenni és mozgást jelezni benne; majd elkezdtem belépni és kilépni a Jézus imából, és a szívbe lélegezni, Sínai Szent Gergely utasításai szerint,Callistaés Ignác, azaz levegőt szívva magába, gondolati pillantással a szívbe, elképzelte és azt mondta: Uram Jézus Krisztus, és miközben levegőt engedett ki magából: irgalmazz. Eleinte egy órát, majd kettőt csináltam, aztán minél tovább mentem, annál gyakrabban kezdtem el így gyakorolni, és végül szinte az egész napot ezzel a tevékenységgel töltöttem. Amikor valami teher, lustaság vagy kétség támadt, azonnal elkezdtem olvasni a Dobrotoliubiában azokat a helyeket, amelyek a szívműködésről tanítanak, és ismét volt vadászat és szorgalom az imában. Három hét alatt fájdalmat kezdtem érezni a szívemben, majd valami kellemes meleget, örömet és békét. Ez egyre szorgalmasabban izgatott és ösztönzött az imádság gyakorlására, így minden gondolatomat ez foglalkoztatta, és nagy örömet éreztem. Ettől kezdve a szívemben és az elmémben különböző időjárásokat kezdtem érezni. Néha megtörtént, hogy valahogy felforrt a szívem az élvezettől, olyan könnyedség, szabadság és kényelem volt benne, hogy teljesen megváltoztam és el voltam ragadtatva. Néha lángoló szeretetet éreztem Jézus Krisztus és Isten egész teremtménye iránt. Néha az Úrnak, aki megkönyörült rajtam, nyomorult bűnösön, önmagukban ömlöttek a hála édes könnyei. Előfordult, hogy egykori értelmetlen koncepcióm olyannyira megvalósult, hogy könnyen megértettem és elgondolkodtam olyan dolgokon, amelyek korábban eszembe sem jutottak. Néha a szív édes melege szétáradt a testemben, és meghatóan éreztem Isten jelenlétét mindenütt. Néha a legnagyobb örömet éreztem magamban attól, hogy Jézus Krisztus nevét szólítottam, és megtudtam, mit jelent az, amit nekik mondtak:Isten országa bennetek van .

Ilyen és ehhez hasonló örömöket átélve azt vettem észre, hogy a szívimádság hatása háromféleképpen tárul fel: lélekben, érzésekben és kinyilatkoztatásokban; lélekben például Isten szeretetének édessége, belső béke, az elme elragadtatása, a gondolatok tisztasága, az Istenre való édes emlékezés, az érzésekben a szív kellemes felmelegítése, minden tag édességgel való megtöltése, örömteli forr a szívben, könnyedség és vidámság, az élet kellemessége, a betegségekre és bánatokra való érzéketlenség. Az elme megvilágosodásának kinyilatkoztatásaiban, a szentírás fogalmában, a teremtmény szavának ismeretében, a hiúságtól való megszabadulásban és a belső élet örömének megismerésében, Isten közelségének és irántunk való szeretetének biztosításában.

            Miután öt hónapot egyedül töltöttem ezzel az imatevékenységgel, és élveztem az előbb említett érzéseket, annyira megszoktam a szívimát, hogy folyamatosan gyakoroltam, és végül úgy éreztem, hogy az ima már önmagában, minden oldalamtól való késztetés nélkül, az elmémben és a szívemben jön létre és szól, nem pedig az elmémben; de még álomban is ugyanúgy cselekszik, és nem szakítja meg semmi – egyetlen pillanatra sem áll meg, bármit csinálok is. Lelkem hálát adott az Úrnak, és szívem állandó örömben volt.

Ideje volt kivágni az erdőt, elkezdtek özönleni az emberek, szótlanul kellett elhagynom a házat. Miután köszönetet mondtam a rendőrnek, imádkoztam, megcsókoltam azt a földdarabot, amelyen Isten kegyelmére méltatlanul megtisztelt, felvettem egy táskát könyvekkel, és elmentem. Sokáig bolyongtam különböző helyeken, mígnem Irkutszkba kerültem. A kiadós, öntevékeny ima vigasztalás és vigasztalás volt végig, minden találkozásnál, soha nem szűnt meg gyönyörködtetni, bár különböző mértékben, bárhol is voltam, bármit csináltam, bármivel foglalkoztam, semmit nem akadályozott és nem von le semmiből. Ha dolgozom, de szívemben van az ima és gyorsabban megy a munka; ha valamit figyelmesen hallgatok vagy olvasok, de az ima nem áll meg, és egyszerre érzem a kettőt, mintha megosztott lennék, vagy két lélek lenne egy testben. Istenem! mint egy titokzatos személy!

      Magasztald fel, Uram, műveidet: Te teremtettél minden bölcsességet!. Sok csodálatos eset és esemény találkozott utamon. Ha mindet elmondod, nem fogod tudni befejezni egy nap alatt. De például itt: egyszer télen, este, egyedül ment az erdőn át egy faluba éjszakázni, ami már két vertnyira volt a látótávolságtól. Hirtelen egy nagy farkas támadt és rohant. A kezében volt az öreg gyapjú rózsafüzére (mindig nálam volt). Így hát ezekkel intettem el a farkashajót. És mit? A gyöngyök kiszabadultak a kezemből, és valahogy a farkas nyakába akadtak, a farkas elrohant tőlem, és átugrott egy tövisbokoron, hátsó lábaival belegabalyodott a bokrokba, és karmaival megragadt egy száraz fa ágát, és harcolni kezdett; de kényelmetlen volt kiszabadulnia, mert a rózsafüzérek húzták a nyakát. Átvetettem magam a hiten, és azzal a szándékkal mentem, hogy kiszabadítsam a farkast; és még inkább azért, mert azt hitte, ha letöri a rózsafüzéreket és elszalad velük, az én drága rózsafüzéreim is elvesznek. Amint feljöttem és megfogtam a rózsafüzért, a farkas tényleg levágta őket és elszaladt. Így hát Istennek hála és áldott öregemre emlékezve épségben eljutottam a faluba; bejött a fogadó udvarára, és éjszakát kért. Bement a házba. Az első sarokban ketten ültek az asztalnál, az egyik egy idős férfi, a másik egy kövér, középkorú férfi, aki látszólag nem volt egyszerű. Teát ettek. Megkérdeztem a férfit, aki a lovukkal volt, kik ők? Elmesélte, hogy nagyapám tanár volt egy állami iskolában, a másik pedig a zemstvoi udvarban hivatalnok: mindketten nemesek. Elviszem őket a vásárra, 20 vertra innen. Miután ültem egy kicsit, kértem a nagymamától egy tűt és cérnát, odamentem a gyertyához, és elkezdtem varrni a szakadt rózsafüzéreimet. Az írnok ránézett és így szólt: Látom, szorgalmasan meghajoltál, hogy eltépted a rózsafüzért? Nem én téptem, hanem a farkas… Hogyan imádkoznak a farkasok – mondta nevetve az írnok. – Elmeséltem nekik részletesen, hogy álltak a dolgok, és milyen kedvesek nekem ezek a rózsafüzérek. Az írnok ismét nevetett, és mondogatni kezdte: ti, üres szentek, mindig vannak csodák! És mi itt a szent? Csak megbökted, a farkas megijedt és elment; mert a kutyák és a farkasok is félnek a csótányoktól, és nem meglepő, ha elkapják az erdőben; nem sok minden történik a világon, hát higgy mindenben, micsoda csoda? Ennek hallatán a tanárnő beszélgetésbe kezdett vele: ne telepedj le, jó ember, igen! Nem ismered a tudományos részt… És én ennek az embernek a történetében látom a természet és az érzéki és spirituális titkot… Hogy is van ez így? – kérdezte az írnok. És itt látod: bár nincs továbbképzésed, de természetesen vállaltad, hogy megtanítod a régi és az új horog rövid szent történetét, amelyet kérdések és válaszok formájában tesznek közzé az iskolák számára. Az öreg, akinek a rózsafüzére szent volt: mit jelent a szentség? Nem más, mint a bűnös emberben az első ember ártatlan állapotának helyreállítása. Amikor a lélek megszentelődik, a test is megszentelődik. A rózsafüzér gyöngyök mindig a megszentelt személy kezében voltak; ezért a kezek érintése és gőzei révén egy szent erő oltódott beléjük – az első ember ártatlan állapotának ereje. Ez a szellemi természet misztériuma!… Ezt az erőt, az öröklődés szerint, a mai napig természetesen minden állat érzi, és a szaglás segítségével érzi; mert minden vadállat és állat orra az érzékszervek legfontosabb eszköze. Ez az érzéki természet titka!.. Ti, tudósok, megvan minden erő és bölcsesség; és nekünk minden olyan egyszerű: így töltesz egy pohár vodkát és tapsolsz, így lesz hatalom mondta az írnok, és

a szekrényhez ment. Ez a te dolgod – mondta a tanár –, és arra kérlek, adj nekünk már tanult tudást. Tetszett, amit a tanár mondott; én pedig hozzá közeledve azt mondtam: Merek, apám, még valamit mesélni az öregemről, és elmagyaráztam neki, hogyan jelent meg nekem álmában, hogyan tanított és hogyan hangsúlyozta a Kedvességet. A tanárnő mindezt figyelemmel hallgatta. Az írnok pedig a padon fekve morogta: “Azt mondják, az az igazság, hogy az emberek kimentek a fejükből és olvassák a Bibliát. Így van ez! Miféle erdész fog neked éjszakánként könyveket rajzolni? Csak álmában ledobta a könyvet a földre, és bepiszkolta a korom… Ez már neked is csoda? Ó! ez elmúlik!” Miután ezen töprengett, az írnok a fal felé fordult és elaludt. Ezt hallva a tanárnőhöz fordultam és azt mondtam; itt, ha tetszik, megmutatom ugyanazt a könyvet, amin helyesen alá van húzva, és nincs kormol bekenve. Elvettetáskájából Kedvesség, és megmutatom, mondván: Kíváncsi vagyok erre a bölcsességre, hogyan vehetett egy testetlen lélek szenet és írhat?… A tanár a cetlire nézve elkezdte mondani: ez is a szellemek misztériuma. elmagyarázom neked; itt láthatod: amikor a szellemek egy élő személy testi formában vannak, akkor levegőből és fényanyagból kézzelfogható testet toboroznak és alkotnak maguknak, és amikor megjelennek, újra visszaadják az elfoglaltságot azokhoz az elemekhez, amelyekből testük összetételét merítették. És ahogy a levegőnek rugalmassága, nyomó- és nyújtóereje van, úgy a beleöltözött lélek mindent el tud venni, cselekedni és írni. – Milyen könyved van? Hadd lássam! Szétszéledt, és feltárult Simeon, az új teológus szava és nyelve. – Ah! teológiai könyvnek kell lennie. Soha nem láttam… Ez a könyv, atyám, szinte teljes egészében a Jézus Krisztus nevében végzett szívbéli ima tanításából áll; itt derül ki teljes részletességgel huszonöt szt. szülők – És ismerem a belső imát, mondta a tanár… Meghajoltam a lábai előtt, és megkértem, mondjon valamit a belső imáról. És ezt mondják az Újszövetségben, hogy az ember és minden teremtménya zűrzavar nem akarva engedelmeskedik, és minden magától értetődően sóhajt, sóvárog és vágyik arra, hogy belépjen Isten gyermekeinek szabadságába; és a teremtményeknek ez a titokzatos sóhajtása és a lelkek veleszületett vágyakozása belső imádság. Nincs mit tanulnia, mindenkiben és mindenben benne van!… De hogyan lehet megtalálni, felfedezni és szívben érezni, akarattal megvalósítani és elfogadni, elérni úgy, hogy egyértelműen cselekedjen, élvezzen, megvilágosít és megment? – kérdeztem. Nem emlékszem, írták-e róla valahol a teológiai értekezések – válaszolta a tanár. Itt minden le van írva, mutattam rá… A tanár elővett egy ceruzát, és felírta a nevetKedvesség, és azt mondja: Határozottan megírom ezt a tobolszki könyvet, és véleményezem. És így elváltunk.

Amikor elmentem, hálát adtam Istennek a tanárral folytatott beszélgetésért, és imádkoztam az írnokért, hogy az Úr intézze el, legalább egyszer, hogy felolvassak nekiKedvesség, és tanítaná őt az üdvösségre.

Találkozás a jámbor pappal

Aztán tavasszal még egyszer egy faluba érve meg kellett állnom a papi háznál. Kedves és magányos ember volt: három napot töltöttem vele. Miután ekkor megvizsgált, mondogatni kezdte: maradj velem, fizetek neked; Lelkiismeretes emberre van szükségem; láttad, hogy a régi fatemplom mögé egy új kő épült. Nem találok hűséges embert, aki a munkásokra vigyázna, és a kápolnában ülne alamizsnát gyűjteni az építkezéshez; és látom, hogy képes lennél erre, és jól is élnél a maga módján; Egyedül ülnék a kápolnában és imádkoznék az Istenhez, van egy cella is az őrzőnek – kérem, maradjon, bár a templomnak csak erre az időre lesz vége. Bár sokáig visszautasítottam, a pap rábeszélő kérését el kellett fogadnom. Így maradt nyárra őszig. Így a kápolnában kezdett élni. Eleinte nyugodt és kényelmes volt az imát gyakorolnom, bár sokan jöttek a kápolnába, főleg ünnepnapokon, volt, aki imádkozni, volt, aki ásítozni, volt, aki a közösségi tányérról venni valamit. És ahogy néha olvasom a Bibliát, akkorKedvesség, majd a megjelentek egy része ezt látva beszélgetni kezdett velem, mások megkérték, hogy olvassak fel nekik valamit.

Egy idő után észrevettem, hogy egy parasztlány gyakran járt a kápolnába, és sokáig imádkozott Istenhez. Miután meghallgattam a motyogását, megtudtam, hogy furcsa imákat mond el, másokat pedig teljesen kiforgatott. Megkérdeztem: ki tanította ezt meg neki? Azt mondta, hogy az anyja, aki templomba járt, és az apja, aki szakadár volt, nem papok. Miután mindezt megbántam, azt tanácsoltam neki, hogy a szentegyház hagyománya szerint olvassa el helyesen az imákat, ezért elmagyaráztam neki: Miatyánk és Szűz Mária, örüljetek. És végül azt mondta: folytasd a Jézus imát egyre gyakrabban; hasznosabb minden Istenhez intézett imádságnál, és általa megkapod lelked üdvösségét. A lány figyelmesen megfogadta a tanácsomat, és egyszerűen elkezdett tenni. És mit? Rövid idő múlva közölte velem, hogy hozzászokott a Jézus-imához, késztetést érez arra, hogy ha lehet, folyamatosan csinálja, és amikor imádkozik, örömet érez, és annak vége után örömet és vágyat is újra imádkozni. Ennek örültem, és azt tanácsoltam neki, hogy továbbra is imádkozzon Jézus Krisztus nevében.

            Az idő a nyár vége felé közeledett; a kápolnába érkezők közül sokan kezdtek hozzám jönni, nemcsak olvasni, tanácsot kérni, hanem különféle életbánatokkal, sőt a veszteségek, eltűnések felkutatásának felismeréséért is; nyilván mások azt hitték, jósnő vagyok. Végül az illető lány jött tanácsot kérni, hogy legyen? Apja akaratlanul is feleségül akarta adni egy szakadárhoz, aki szintén Bezpopovschinából származik, és egy férfi feleségül veszi. Miféle törvényes házasság ez, kiáltott fel, mindegy! Szeretnék futni, ameddig a szem ellát. Azt mondtam neki: hova fogsz futni? Végül is újra megtalálnak. Manapság nem bújhatsz el sehova anélkül, hogy ne néznél, mindenhol megtalálnak; hanem szorgalmasabban imádkozz ezért Istenhez, hogy sorsával elpusztítsa apád szándékát, és megóvja lelkedet a bűntől és az eretnekségtől. Megbízhatóbb lesz, mint a menekülésed.

Telt-múlt az idő, és elviselhetetlenné vált számomra, hogy zajos és csábító legyek. Végre vége lett a nyárnak, mertem elhagyni a kápolnát és folytatni, mint eddig, az utamat. Odament a paphoz, és mesélni kezdte neki: Te, atyám, ismerd az elrendezésemet. Csendre van szükségem az imához, és ez nagyon szórakoztató és káros számomra. Itt engedelmeskedtem, megéltem a nyarat: most engedj el, és áldj meg külön úton. A pap nem akart elengedni, és elkezdett győzködni: mi akadályoz meg, hogy itt imádkozz? Hiszen nincs más dolgod, mint beülni a kápolnába, és kész a kenyér. Nyilván éjjel-nappal ott imádkoztak; élj testvér Istennel! Képes és hasznos vagy erre a helyre, nem beszélsz az apró dolgokról, amelyek jönnek, hanem jövedelmet hozol és gyűjtesz Isten gyülekezetének, ez így van. Jobb Isten előtt, mint a te külön imádságod. Még szórakoztatóbb az emberekkel együtt imádkozni, amikor egyedül vagy. Isten nem azért teremtette az embert, hogy csak önmagát ismerje meg, hanem azért, hogy az emberek egymást segítsék, üdvösségre vezessék, aki megteheti, amit tud. Nézze meg a szenteket és az egyetemes tanítókat, éjjel-nappal dolgoztak, gondoskodtak a gyülekezetről, és mindenhol prédikáltak, nem ültek egyedül és nem bújtak el az emberek elől.

Atyám, mindenkinek megadja a magáét; sok volt a prédikátor, sok volt a remete is. Aki megtalálta magában a hajlamot, hogy mire és mire, az úgy tett, és hitte, hogy ebben maga Isten mutatja meg neki az üdvösséghez vezető utat. És hogyan magyarázza ezt meg nekem: hogy sok szent elhagyta a papi, apáti és papi rangot, és elszigetelt sivatagokba menekült, hogy ne szégyellje magát az emberek között? Szír Szent Izsák tehát megszökött püspöki nyájából; így az athosi Athanasius szerzetes elhagyta számos lakhelyét; és pontosan azért, mert azok a helyek csábítóak voltak számukra, és mert valóban hittek Jézus Krisztus hangjában:Mi haszna van az embernek, ha megnyeri az egész világot és megváltja a lelkét ?.

            De szentek voltak – mondta a pap. Ha a szentek – feleltem – ügyelnek arra, hogy ne sértsék meg őket az emberekkel való érintkezésből, akkor mit kell tennie a tehetetlen bűnösnek? Végül elbúcsúztam ettől a jó paptól, ő pedig szeretettel vitt az utamra.

A megmentett lány története

Tíz versszak után megálltam a faluban éjszakázni. Ezen az éjszakán megláttam egy kétségbeesetten beteg embert, és azt tanácsoltam a közelében lévőnek, hogy adjon neki szentáldozást. Krisztus titkai. Megegyeztek, és reggelre elküldték a papot a plébániafalujukba. Ott maradtam, hogy tiszteljem a szent ajándékokat, és imádkozzam ezért a nagyszerű szentségért. Kimentem, leültem a padra, és vártam, hogy találkozzunk a pappal. Hirtelen a semmiből kiszalad hozzám a lány, aki a kápolnában elvegyült.

Hogy kerültél ide, kérdeztem.

Kézi harcot kellett vívnunk, hogy szakadárnak adjunk ki, és elmentem. Ugyanakkor a lábam előtt meghajolva azt kezdte mondani: tégy nekem egy szívességet, vigyél magaddal és vigyél el valami kolostorba; Nem akarok férjhez menni, egy kolostorban fogok élni, hogy gyakoroljam a Jézus imát. Ott meghallgatnak és elfogadnak engem.

Könyörülj, mondtam, hová vigyelek? Nem ismerek egyetlen kolostort sem ezen az oldalon, és hogyan mehetek veled, ha nincs útleveled? Egyszer nem fogadnak be sehova; és jelen időben nem bújhatsz el sehova, most elkapnak, és előreküldéssel a helyedre küldenek, és csavargásért is megbüntetik. Inkább menj haza és imádkozz Istenhez, és ha nem akarsz megházasodni, tedd úgy, mintha valami nemezis lennél. Ezt hívják megmentő kegyelemnek; így tett Szent Kliment anyja és Szent Mária, aki egy férfikolostorban mentette meg magát, és még sokan mások.

Miközben ültünk és gondolkodtunk, láttunk négy férfit, akik egy párat vezettek az úton, és egyenesen felénk jöttek. Megragadták a lányt, szekérre rakták és egy férfival elküldték; és hárman megkötözték a kezemet, és visszavittek a faluba, ahol nyáron laktam. Minden mentségemre csak azt kiabálták: tudtára adjuk, Szent, hogyan kell elcsábítani a lányokat! Este bevittek a község vezetőségébe, megbilincselték a lábamat, és reggelig börtönbe zártak, amikor is lesz a tárgyalás. A pap, miután megtudta, hogy börtönben vagyok, meglátogatott; vacsorát hozott nekem, vigasztalt és azt mondta, hogy közbenjár értem és úgy beszél, mint egy lelki atya. hogy nem vagyok olyan tulajdonságokkal, mint amilyennek gondolnak rólam. Miután leült mellém, elment.

            Később este a kalauz valahol a falun keresztül autózva megállt a kiválasztottnál; és elmondták neki, hogy mi történt. Megparancsolta, hogy gyűjtsenek egy tömeget, és vigyenek el a bíró házába. Beléptünk, álltunk és vártunk. Ekkor jött a kalauz, már tele bátorsággal, sapkában leült az asztalhoz, és azt kiabálta: Hé, Epiphane! elvégre a lány, a lányod nem vitt el semmit az udvarról? Semmi apa! Ez a bolond nem derült ki semmilyen rossz esetben? Nem, apám! Igen, mi így fogjuk megítélni a dolgot, és eldöntjük: te magad foglalkozol a lányoddal; holnap pedig megtanítjuk ezt a fiatalembert, elűzzük, és határozottan megparancsoljuk neki, hogy többé ne mutassa magát itt. Ennyi! Miután ezt mondta, a kalauz leszállt az asztalról és lefeküdt; és ismét börtönbe kerültem. Kora reggel jött két férfi, egy Sotból és egy Desiából, levágtak és elengedtek; és elmentem, hálát adva Istennek, hogy megtisztelt, hogy szenvedjek az ő nevéért. Ez megvigasztalt, és még jobban felmelegítette szívem folyamatos imáját.

Mindezek az események a legkevésbé sem sértettek meg, mintha valaki mással történtek volna, és én csak láttam őket; még amikor megvágtak, tűrhető volt; az imádság, amely megörvendeztette a szívet, nem engedett semmit meghallgatni.

Négy versszak után találkoztam a lány anyjával, aki éppen a piacról tartott vásárolni. Látva engem, így szólt hozzám: Vőlegényünk megtagadta; dühösen látod Akulkát, aki megszökött előle. Aztán kenyeret és süteményt adott, és mentem tovább.

Száraz volt az idő, és nem akartam valamelyik faluban éjszakázni; és este két elkerített szénakazalt látva az erdőben éjszakára tábort ütött alattuk. Amikor elaludtam, álmomban láttam, hogy az úton sétálok, és fejeket olvasokNagy AntalKedvesség. Hirtelen utolért az öreg, és azt mondta: ne itt olvass, itt olvass, és rámutatott a Kárpátaljai János 35. fejezetére, amiben a következőket írják: néha a tanítót megszégyenítik, és kísértéseket szenvednek el azokért, akiknek lelkileg haszna származott belőle. És rámutatott a 41. fejezetére is, ahol az áll: akik szabadabban használják az imát, azok rettenetes és heves kísértések foglyai.

            Aztán elkezdte mondani: vigyázz a lelkedre, és ne légy szomorú! Emlékezz, mit mondott az apostol:Nagyobb az, ami benned van, mint a világban.. Tapasztalatból megtanultad, hogy az ember erejénél nagyobb kísértés nem megengedett; dekísértéssel Isten teremt és gyors érkezés. Az isteni segítség reménye erősítette és vezérelte a szent imádkozók buzgalmát és szorgalmát, akik nemcsak maguk élték le életüket szüntelen imádkozással, hanem szeretetből tanítottak és kinyilatkoztattak másoknak is, amikor alkalom és idő volt. Thessalonikai Szent Gergely ezt mondja erről: – nemcsak nekünk kell szüntelenül imádkoznunk Krisztus nevében, Isten parancsa szerint, hanem ezt tanítanunk kell és ki kell jelentenünk másoknak, minden szerzetesnek, laikusnak, bölcsnek, egyszerűnek, férfinak, nőnek és gyermeknek, és minden szorgalommal megszegni. Hasonló módon mondja Callistus Antilykus szerzetes: – sem az Úrról szóló mentális cselekvést (vagyis a belső imádságot), sem a szemlélődő tudást, sem a lélekbánat elérésének módjait nem szabad egyedül az elmében tartani, hanem le kell írni, elárulni az írásokat és a fejtegetéseket, a közös haszon érdekében. És Isten Igéje azt mondja erről, hogytestvér testvértől segítünk, mert kemény és magas a jégeső.

Csak ebben az esetben kell mindent megtenni, hogy elmeneküljön a hiúság elől, és óvakodjon attól, hogy az isteni tanítás magvait a szélbe vessük. Amikor felébredtem, nagy örömet éreztem a szívemben, erőt a lelkemben, és folytattam az utamat.

Utána hosszú idő után még egy incidens történt; Talán elmesélem: egyszer, pontosan március 24-én, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy holnap, vagyis a legtisztább Istenszülőnek szentelt napon, az Ő isteni angyala emlékére vegyek részt Krisztus szent titkaiban. Megkérdezte, messze van-e a templom; azt mondták, hogy 30 vers. Így hát a nap hátralévő részében és egész éjjel sétáltam, hogy eljussak reggel. Az idő volt a legrosszabb, néhol havazott, majd esett az eső, ráadásul erős szél és hideg. Útközben egy kis patakon kellett átkelnem, és amint beértem a közepébe, betört a jég a lábam alatt, és derékig belemerültem a vízbe. Így ázva jöttem a reggelre; megvédte őt és az ebédlőt, ahol Istennek tetszett, hogy részt vegyek.

            In order to spend this day in peace, without obstacles to spiritual joy, I begged the church warden to stay in the chat room until tomorrow. Egész nap kimondhatatlan örömben és szívem édességében voltam; ebben a fűtetlen őrházban feküdtek a kórtermekben, mintha Ábrahám keblén nyugszanak: az imádságnak hatalmas hatása volt. A Jézus Krisztus és az Isten Anyja iránti szeretet, mint édes hullámok, kavarogtak a szívben, és mintha megnyugtató elragadtatásba merítené a lelket. Estefelé hirtelen erős görcsöt éreztem a lábaimban, és eszembe jutott, hogy nedvesek. Ezt figyelmen kívül hagyva kezdtem szorgalmasabban hallgatni a szívemre az imával, és nem éreztem fájdalmat. Reggel fel akartam kelni, de látom, hogy még a lábamat sem tudom mozgatni; teljesen visszahúzódó és ellazult, mint az ostor; az őr nehézkesen lerántott. Így hát mozdulatlanul ültem két napig. A harmadik napon az őr elkezdett kirúgni a chatből, mondván: ha itt meghalsz, akkor kövess. Amint kikúsztam a karjaimra, lefeküdtem a templom tornácára.

Így hát ott feküdt két napig. Az arra járók nem figyeltek rám vagy a kéréseimre.

Finally, a man came up to me, sat down and talked. Egyébként azt mondta: Mit adsz? meggyógyítalak. Pontosan így volt velem; Ebből a bájitalból tudom. Nincs mit adni neked feleltem. Mi van a táskádban? Néhány keksz és könyv. Nos, megcsinálsz legalább egy nyáron, ha meggyógyítalak? És nem tehetek semmit; látod, hogy csak az egyik kezem van, a másik pedig szinte teljesen száraz. Szóval mit tehetsz? Semmit, csak azt, hogy tudok írni és olvasni. És írj! Nos, tanítsd meg a fiút írni, fiam, nem tud sokat olvasni, de azt akarom, hogy írjon. De a mesterek drágán kérnek, edzésenként 20 rubelt. Beleegyeztem, és ők és az őr elhurcoltak, és ennek az embernek a hátsó udvarába tettek, egy régi, üres fürdőházban.

            Így kezdett el velem bánni, a szántóföldekről, az udvarokról és a mosógödrökből egy egész kvartett különféle rothadó csontokat gyűjtött össze, marha- és madárcsontokat is, meg mindenfélét: megmosta, majd kővel kisebb darabokra törte és egy nagy hasábba tette; a kutat fedővel letakarta, egy földbe ásott üres fazékba dobta, a fahasáb tetejére pedig vastagon bekente agyaggal, és miután fával befedte a tüzet, több mint egy napig égette, és a fát lerakva azt mondta: ez lesz a csontokból kátrány. A második napon egy edényt ásott ki a földből, amelybe egy uszadékfából egy kúton keresztül sűrű, vöröses, olajos és nyers nyers hússzagú folyadék folyt; és a csontok, amelyek a rönkben voltak, feketék és korhadtak lettek, olyan fehérek, tiszták, átlátszók, mint a gyöngyház vagy a gyöngy. Naponta ötször bedörzsöltem a lábamat ezzel a folyadékkal. És mit? Másnap éreztem, hogy meg tudom mozgatni az ujjaimat; a harmadikon a lábát tudta hajlítani és kihajlítani, ötödik napon pedig ráállt és bottal járta az udvart. Egyszóval egy hét után teljesen megerősödött a lábam, mint korábban. Hálát adtam ennek az Istennek, és azt gondoltam magamban: micsoda bölcsessége van Istennek a teremtményekben! A kiszáradt csontok, amelyek elkorhadtak, szinte teljesen átadták magukat a földnek, megőrzik életerejüket, színüket, illatukat és hatásukat az élő testekre, és úgy tűnik, életet közvetítenek a holttestekhez. Ez garancia a testek jövőbeli feltámadására. Ezt szeretném megmutatni annak a rendőrnek, akivel együtt éltem, amikor kételkedik az általános feltámadásban!

Miután így felépültem, tanítani kezdtem a fiút, recept helyett a Jézus-imát írtam; leírta, megmutatva neki, hogyan kell jól kiírni a szavakat. Könnyű volt tanítani, mert napközben kiszolgálta a menedzsert, és csak akkor jött velem tanulni, amikor a menedzser aludt, vagyis hajnaltól késői vacsoráig. A fiú figyelmes volt, és hamarosan írni kezdett valamit. Amikor a menedzser látta, hogy mit ír, megkérdezte tőle: Ki tanít téged? A fiú azt mondta, hogy a régi fürdőházunkban él egy kar nélküli utazó. Egy érdekes menedzser a lengyelek közül jött hozzám, és azt találta, hogy olvasokKedvesség. Miután beszélt velem, megkérdezte: mit olvasol? Megmutattam neki a könyvet. – Ah! ez a Jóindulat – mondta. Ezt a könyvet a papunkkal láttam, amikor Vilniusban éltem; de hallottam róla, hogy furcsa bűbájokat és imaművészeteket tartalmaz, amelyeket görög szerzetesek írtak, éppúgy, mint Indiában és Bokariában a fanatikusok ülnek és felpuffadnak, próbálják csiklandozni a szívüket, és ostobán tisztelni ezt a természetes érzést. Egyszerűen azért kell imádkoznunk, hogy teljesítsük Isten iránti kötelességünket; felállt és elolvastaMiatyánk, ahogy Krisztus tanította; itt egész napra igaza van, ahelyett, hogy folyton ugyanazzal boldogulna; így valószínűleg megőrülsz és összetöröd a szíved.

Ne gondolj így erről a szent könyvről, atyám. Nem egyszerű görög szerzetesek írták, hanem ősi nagy és szent emberek, akiket egyházad is tisztel, valahogyNagy Antal, Nagy Macarius, Márk aszkéta, Aranyszájú János és mások. Az indiai és buharai szerzetesek pedig átvették tőlük a szív módszerét a belső imádságra, de csak maguk rontották el és torzították el, ahogy az öregem mondta. Dobrotolyubiában pedig a szívből jövő imádságra vonatkozó összes útmutatás Isten Igéjéből, a Szent Bibliából származik, amelyben ugyanaz a Jézus Krisztus, aki elrendelte, hogy olvassa el:Miatyánk, szintén szüntelen szívből jövő imát hagyományozott, mondván:szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes elmédből; böjtölj, vigyázz és imádkozz; maradjatok bennem, és én bennetek. A szent atyák pedig Szent Dávid király tanúságtételére hivatkozva a zsoltárokból:ízlelje meg és nézze meg, milyen jó az Úr, értelmezze úgy, hogy a kereszténynek mindenképpen az édességet kell keresnie és el kell érnie az imában, és folyamatosan keresnie kell benne a vigaszt, és nem egyszerűen, naponta egyszer olvassa elMiatyánk. Itt felolvasom nektek, hogyan ítélik el ezek a szentek azokat, akik nem próbálják meg elsajátítani és tanulmányozni az édes szívből jövő imát. Azt írják, hogy az ilyen emberek a következőkben vétkeznek: 1) ellentmondanak az Istentől ihletett szentírásoknak, 2) nem veszik fel a lélek legmagasabb és legtökéletesebb állapotát, hanem pusztán a külső erényekkel megelégedve nem tudnak falánkságot és szomjúságot érezni az igazság után, ezért megfosztják őket az Úr boldogságától és örömétől, és így gyakran az erénybe esnek. Maga valami magasat olvas mondta a menedzser; hol vagyunk mi világi emberek, akik ezt kergetjük! Itt egy egyszerűbb módon fogok felolvasni nektek arról, hogyan tanultak meg a jó emberek a világi életben is folyamatosan imádkozni. Megtaláltam aszót in Dobrotolyubiya Simeon the New TheologistGeorge-ról a fiatalemberről, és olvasni kezdett.

A menedzsernek tetszett, és azt mondta nekem: hadd olvassam el ezt a könyvet szabadidőmben, ha meggondolom. Valószínűleg adok egy napot, de már nem tudom megtenni, mert minden nap olvasom, és nem tudok nélküle lenni. De legalább azt írd meg nekem, amit most olvastál; fizetek, nincs szükségem a fizetésedre, de szeretettel írom, hogy Isten szorgalmat adjon az imádságban. Az olvasott szót azonnal átírtam örömmel. Felolvasta a feleségének, és mindkettőjüknek tetszett. Néha elkezdtek értem küldeni. Jóindulattal mentem hozzájuk; ott olvastak, ők pedig a teánál ülve hallgattak. Egyszer elhagytak vacsorázni. Az igazgató felesége, egy kedves öregasszony velünk ült és sült halat evett. Valahogy gondatlanságból egy csontba fulladt; aki nem segített rajta, semmiképpen sem tudta megkönnyebbülni, erős fájdalmat érzett a torkában és két óra múlva lefeküdt. 30 vertra küldtek orvosért, én megbántam, és már este hazamentem.

            Éjjel, finom álomban hallom öregem hangját, de nem látok senkit; egy hang azt mondta nekem: a gazdád meggyógyított, miért nem segítesz a menedzsernőnek? Isten megparancsolta, hogy legyen könyörületes a felebarát iránt. Szívesen segítek és mivel? Nem ismerek semmilyen eszközt. És íme, amit csinálsz: élete kezdetétől idegenkedik a faolajtól, és nemcsak hogy nem tudja használni, hanem az illata is émelygés nélkül; és ezért adj neki inni egy kanál faolajat, elszakad, a csont kitör, és olajat kennek a torokban lévő sebre, amelyet a csont megkarcolt, és meggyógyul. Igen, hogyan adhatok, ha undorodik – nem iszik? Rávetted a menedzsert, hogy megfogja a fejét, de hirtelen, bár erővel, a szájába öntöttél. Amikor felébredtem, azonnal elmentem a menedzserhez, és részletesen elmondtam neki. Azt mondja, hogy most ő készíti el az olajat? Már most zihál és káprázik, a nyaka pedig teljesen be van dagadva. Mi azonban valószínűleg megpróbáljuk; olaj gyógyszer ártalmatlan, bár nem segít. Faolajat öntött egy pohárba, és hagytuk, hogy itt-ott lenyelje. Azonnal erős hányás kezdődött, és hamarosan a csontból kiugrott a vér; jobban érezte magát, és mélyen elaludt.

Reggel meglátogattam, és láttam, hogy nyugodtan ül és teázik, és férjével együtt csodálkoztak a gyógyuláson, sőt, ahogy álmomban is elmondták, nem szereti a faolajat, mert ezt rajtuk kívül senki sem tudta. Aztán jött az orvos, a menedzser elmondta, mi történt vele, én pedig elmondtam; hogyan gyógyította meg egy férfi a lábamat. Az orvos hallgatás után azt mondta: sem ez, sem a másik eset nem furcsa; mindkettőjükben a természet ereje működött, de az emlékezet kedvéért leírom; elővett egy ceruzát és beírt egy emlékkönyvbe.

Nem sokkal ezután az a szóbeszéd terjedt el a környéken, hogy jós, orvos és gyógyító vagyok; minden oldalról folyamatosan jöttek hozzám különféle ügyeikkel, ügyeikkel, ajándékokat hoztak, olvasni, könyörögni kezdtek. Egy hétig néztem, és féltem, nehogy hiábavalóságba essek, és megsérüljek a szórakozottságtól, éjszaka titokban elmentem onnan.

Így hát ismét külön utamon mentem, és olyan könnyedséget éreztem, mintha egy hegy esett volna le a vállamról. Az ima egyre jobban megvigasztalt, úgyhogy néha felforrt a szívem a Jézus Krisztus iránti mérhetetlen szeretettől, s ettől az édes forralástól mintha vigasztaló patakok öntöttek volna el minden ízületemet. Jézus Krisztus emléke annyira bevésődött az elmémbe, hogy amikor az evangéliumi eseményekre gondoltam, úgy tűnt, mintha a szemem előtt láttam volna őket, meghatottan és örömömben sírtam, néha olyan örömet éreztem a szívemben, amit el sem tudok mondani. Előfordult, hogy néha három napig nem léptem be az emberek falvaiba, és úgy éreztem magam, mintha csak én lennék a földön nyomorult bűnös egy irgalmas és emberbaráti Isten előtt. Ez a magány megvigasztalt, és az érte imádkozás öröme sokkal kézzelfoghatóbb volt, mint az emberekben.

            Végre elértem Irkutszkot. Miután meghajolt Szent Ártatlan ereklyéi előtt, gondolkodni kezdett magában: hová menjek most? És nem akartam sokáig itt lakni, mert a város zsúfolt. Elgondolkodva sétáltam az utcán; ekkor találkozott velem egy helyi kereskedő, megállított, és azt kezdte kérdezgetni: utazó vagy? Miért nem jössz hozzám? Eljöttünk vele gazdag házába. Megkérdezte, milyen ember vagyok, és elmondtam a származásomat. Hallgatás után mesélni kezdett: ide mennél a régi Jeruzsálembe. Van olyan szentély, amilyen nincs! Szívesen mennék, feleltem, de nincs rá módom; A tengerig el tudok sétálni, de a tengeren való átkelésért nem kell fizetni, sok pénz kell. Akarja-e, mondta a kereskedő, orvosságot biztosítok önnek; tavaly már elküldtem oda az egyik városlakót. Lábai elé borultam, ő pedig beszélni kezdett: Figyelj, adok neked levelet az én szülő fiamnak Odesszába; ott él és kereskedelmi kapcsolatban áll Konstantinápolyval; hajói vannak, és szívesen elvisz Konstantinápolyba, és ott megparancsolja a csatlósainak, hogy béreljenek neked helyet egy hajón Jeruzsálembe, és fizessék ki a pénzt. Végül is nem túl drága. Ennek hallatán megörültem, nagyon megköszöntem jótevőmnek irgalmát, és még inkább hálát adtam Istennek, hogy olyan atyai szeretetet és törődést tanúsít irántam, mint nyomorult bűnösnek, aki nem tesz jót sem magának, sem az embereknek, és a tonhalnak, aki tétlenül eszi mások kenyerét. Így három napig maradtam ennél a jótékonykodó kereskedőnél. Ígérete szerint írt nekem egy levelet a fiának rólam; és most Odesszába megyek azzal a szándékkal, hogy elérjem Szentet, Jeruzsálem városát: de nem tudom, megengedi-e az Úr imádni az ő élethordó koporsóját.

A harmadik történet

Mielőtt elhagytam volna Irkutszkot, elmentem a lelkiatyához, akivel beszélgettem, és elmondtam neki: Már úton vagyok Jeruzsálem felé; eljött búcsúzni és megköszönni az irántam, méltatlan utazó iránt tanúsított keresztényi szeretetét. Azt mondta nekem: Isten áldja az utat. De miért nem mondtál nekem semmit magadról, ki vagy és honnan származol? Sokat hallottam tőled az utazásaidról; érdekes lenne tájékozódni a hátteréről és életéről az utazás előtt.

Oké, mondtam, ezt is szívesen elmondom. Ez nem egy hosszú történet.

Egy pap életrajza és egykori világi élete

Egy faluban születtem Oryol tartományban. Apám és anyám után ketten maradtunk, én és a bátyám. Ő tíz éves volt, én pedig két éves – a harmadik. Így hát nagyapám elvitt minket a házába etetni; jómódú és becsületes öregember volt, a főúton csárdát tartott, kedvessége folytán sok látogató szállt meg nála. Kezdtünk benne élni; a bátyám élénk volt és mindig szaladgált a faluban, míg én inkább a nagyapám körül lógtam. Ünnepnapokon elmentünk vele templomba, és otthon gyakran olvasta a Bibliát, ugyanazt, mint én. A bátyám felnőtt és elkényeztetett – hozzászokott az iváshoz. Már hét éves voltam; Egyszer a bátyámmal a tűzhelyen feküdtem, ő lökött el onnan, és megsérült a bal karom. Azóta és mostanáig nem az enyém – minden kiszáradt.

            Nagyapám, látva, hogy nem leszek képes a mezőgazdasági munkára, elkezdett írni-olvasni tanítani, és mivel nem volt ábécénk, ugyanabból a Bibliából tanított, valahogy úgy: rámutatott az alapokra, kényszerítve a szóalkotásra és a betűk észrevételére. Nem is értem, hogy őt követve hogyan tanultam meg idővel olvasni. És végül, amikor nagyapám kezdett rosszul látni, gyakran kényszerített, hogy olvassam a Bibliát, ő maga pedig meghallgatott és javított. Gyakran volt nálunk zemsztvo írnok, aki szépen írt, néztem, és tetszett, ahogy ír. Itt én magam, az ő példáját követve, elkezdtem kihúzni a szavakat, ő megmutatta, papírokat, tintát adott, megjavította a tollaimat. Így tanultam meg írni. Ennek örült a nagyapám, és a következőképpen utasított: most Isten levelet nyitott neked, férfi leszel, ezért köszönd meg az Úrnak, és imádkozz gyakrabban. Ezért minden istentisztelet előtt templomba mentünk, és otthon nagyon gyakran imádkoztunk; Kénytelen voltam elolvasni:Könyörülj rajtam Istenem, nagyapa és nagymama pedig meghajolt vagy térdre állt. Végül már tizenhét éves voltam, és meghalt a nagymamám. Nagyapám mesélni kezdett: nincs úrnőnk a házban, de mi van, ha nincs nagymamánk? A bátyád össze van zavarodva, feleségül akarlak venni. Megjelentek, elképzeltem a fogyatékosságomat, de nagyapám ragaszkodott hozzá, és feleségül vettek, kiválasztottak egy jómódú és kedves, húszéves lányt. Eltelt egy év, és nagyapám halálosan beteg lett. Miután felhívott, búcsúzni kezdett, és így szólt: Itt van a házad és az egész örökséged, élj lelkiismereted szerint, ne tévessz meg senkit, de leginkább Istenhez imádkozz, minden tőle van. Ne reménykedj másban, csak Istenben, menj el a templomba, olvasd a Bibliát, és emlékezz az öregasszonyra és rám. Itt van a pénzed, ezer rubel, vigyázz, ne költsd hiába, de ne légy fukar sem, add koldusoknak és Isten gyülekezeteinek.

Így hát meghalt, én pedig eltemettem. A testvér irigy lett, hogy az udvart és a birtokot egyedül nekem adták; haragudni kezdett rám, ráadásul az ellenség is segített ebben, sőt meg akart ölni. Végül ezt tette éjszaka, amikor aludtunk, és nem volt vendég: betört a szekrénybe, ahol a pénzt tartották, kivette a ládából, majd felgyújtotta a szekrényt. Már hallottuk, amikor az egész ház és az udvar kigyulladt, és alig ugrottunk ki az ablakon, csak azt, amiben aludtunk.

A Biblia a fejek alatt hevert, és magunkkal ragadtuk. A házunkat nézve azt mondtuk magunkban: hála Istennek! bár a Biblia megmaradt, bár van, ami megvigasztal minket a gyászunkban. Tehát minden vagyonunk leégett, és a testvérünk eltűnt. Később jöttek rá, amikor inni és kérkedni kezdett, hogy elvitte a pénzt és felgyújtotta az udvart.

            Meztelenül és mezítláb maradtunk, teljesen nélkülözve, valahogy kölcsönkértünk egy kis kunyhót, és szegénységben kezdtünk élni. A feleségem iparos volt: szőtt, fonott, varrt, munkát vett el az emberektől, éjjel-nappal dolgozott és enni adott. Karatlanságom miatt még papucsot sem tudtam szőni. Meglátogatta vagy megpörgette, én pedig leültem mellé, és olvastam a Bibliát, ő pedig hallgatott, és néha sírt. Amikor megkérdezem: mit sírsz? Végül is, hála Istennek, élünk. Akkor azt válaszolja: megható, hogy nagyon jól meg van írva a Bibliában. Emlékeztek a nagyapjuk parancsára is – gyakran böjtöltek, minden reggel elolvasták az Istenszülő akatistáját, és éjjel ezerrel meghajoltak, hogy ne essen kísértésbe. Így két évig csendben éltünk. De itt az a furcsa, hogy bár fogalmunk sem volt a belső imáról, ami a szívben keletkezik, és soha nem is hallottunk róla, hanem egyszerűen csak nyelvünkkel imádkoztunk, céltalanul meghajoltunk, ahogy a bolondok egymásra estek, imavadászat folyt, és a hosszú külső és fogalom nélküli ima nem tűnt nehéznek. Úgy látszik, az egyik tanár azt mondta nekem, hogy az emberben van egy titkos ima, amiről ő maga sem tud, hogyan teszi ismeretlenné magát a lélekben, és imára ébreszt, ki mit tud és hogyan tud.

Két évnyi ilyen életünk után feleségem hirtelen erős lázba esett, és miután úrvacsorát vett, a kilencedik napon meghalt. Egyedül maradtam, nem tehettem semmit; Körbe kellett járnom a világot, és kár volt alamizsnát kérni; ráadásul annyira szomorú voltam a feleségem miatt, hogy nem tudtam, hova forduljak. Ahogy bementem a kunyhómba, és megláttam a ruháit, vagy valami zsebkendőt, üvöltöttem, és emlékezet nélkül lezuhantam. Ezért nem bírtam elviselni vágyaimat, otthon élve, eladtam a kunyhómat 20 rubelért, s ami ruhám volt nekem és feleségemnek, azt mind koldusoknak adtam. A számom szerint örök szabadulási útlevelet kaptam, azonnal elővettem szeretett Bibliámat, és mentem, amerre a szemem látott. Elutazás után arra gondoltam, hogy most hova menjek? Először is Kijevbe megyek, Isten szentjeit imádom, és segítségüket kérem bánatomban. Amikor ezt meg mertem tenni, jobban éreztem magam, és örömmel értem Kijevbe. Azóta, immár 13 éve, folyamatosan utazom különböző helyekre; Sok templomot és kolostort meglátogattam, és mostanában egyre többet bolyongok a sztyeppéken és a mezőkön. Nem tudom, hogy az Úr akarja-e elérni a szent Jeruzsálemet. Lesz idő, amikor Isten akarata, még a bűnös csontokat is eltemetni.

Hány éves vagy? – Harminchárom éve.

Krisztus kora!

Negyedik történet

      Jó nekem Istenhez ragaszkodni, üdvösségem reménységére gondolni az Úrban.

            Egy tisztességes orosz közmondás: az ember feltételezi, és Isten, mondtam, eljöttek lelki atyámhoz. Arra gondoltam, hogy ma megyek és megyek a Jeruzsálem szent városába vezető úton, de másképp alakult; egy teljesen váratlan esemény ugyanott hagyott még három napig. És nem bírtam ki, hogy ne forduljak hozzátok, hogy erről értesítsem, és tanácsot fogadjak elhatározásomban ebben az ügyben, amely ily módon egészen váratlanul találkozott.

Mindenkitől elbúcsúzva, isten segedelmével indultam tovább, s már éppen óvadékért indultam volna ki, amikor az utolsó ház kapujában megpillantottam egy ismerőst, aki valamikor ugyanaz volt, mint én, az utazó, és akit három éve nem láttam. A köszönés után megkérdezte, hova megyek? Azt válaszoltam: A régi Jeruzsálembe akarok, ha Isten is úgy akarja. Hála istennek! felkapta; itt van egy jó társad. Isten veled és vele, mondtam, nem tudod, hogy természetem szerint soha nem megyek társakkal, hanem mindig egyedül szoktam utazni? De figyelj: tudom, hogy tetszeni fog ez az útitárs; amint ő veled, úgy leszel vele jóban is. Látod, ennek a háznak a tulajdonosának apja, amelyben munkásként vagyok felbérelve, szintén ígéret szerint megy a régi Jeruzsálembe, és jól fogod érezni magad vele. Ő egy helyi polgár; az öreg kedves, ráadásul teljesen süket, így ha nem kiabál, nem hall semmit; ha kérdezed tőle valamiről, fel kell írnod ​​egy papírra, és akkor válaszol; s ezért nem untat az úton, nem fog szóba állni veled, otthon egyre hallgat; és számára szükség lesz rád az úton. A fia lovat és vízumot ad neki Odesszába, hogy ott eladja. Bár az öreg gyalog akar menni, egy ló megy vele a poggyászért és néhány csomagért az Úr sírjához; ide azonnal felteheti a táskáját. Most gondolja meg, hogyan lehet egy idős és süket embert egyedül lóval ilyen hosszú útra küldeni? Kerestek-kerestek kalauzt, de mindenki azt kérdezi, hogy nagyon drága és veszélyes elengedni egy ismeretlennel, mert van nála pénz, holmi. Egyetért, testvér, jó lesz a jog; összpontosíts Isten dicsőségére és felebarátod szeretetére. És biztosítom rólad a házigazdákat, és ennek leírhatatlanul örülni fognak; jó emberek és nagyon szeretnek engem; Már két éve dolgozom náluk. Miután így beszélt a kapuban, bevitt a mester házába, és én, mivel láttam, hogy a családnak becsületesnek kell lennie, egyetértettem javaslatukkal. Itt most elhelyezkedtünk a karácsonyi ünnep harmadik napján, ha Isten megáldja, az isteni liturgia meghallgatása után útnak indulunk.

            Ilyen véletlen események történnek az élet során! És egész Isten és az Ő szent gondviselése irányítja tetteinket és szándékainkat, ahogy meg van írva:és mit akarnak és mik Isten gyermekei. Lelki atyám ennek hallatán így szólt: Szívből örülök, kedves testvérem, hogy az Úr váratlanul megszervezte, hogy rövid idő múlva találkozzunk. És mivel most szabad vagy, tovább foglak tartani szeretettel, és többet mesélsz a tanulságos találkozásaidról, amelyek hosszú utadon voltak. Örömmel és figyelemmel hallgattam az összes korábbi történetedet is. Örömmel teszem ezt válaszoltam és beszélni kezdtem.

Sok minden volt, jó és rossz; ne mesélj el mindent sokáig, de sok minden kijött már az emlékezetből, mert igyekeztem különösen arra emlékezni, ami lusta lelkemet imára vezérelte és izgatta, és ritkán jutott eszembe minden más, vagy jobb, ha Szent Pál apostol utasításai szerint próbáltam elfelejteni a múltat, aki azt mondta:A legmagasabb rang becsületére törekszem, a hátulról megfeledkezve elöl nyúlva. Igen, néhai áldott öregem azt mondta, hogy a szívinfarktus imádkozásának két oldalról, shuaiával és ínyével akadályai vannak, vagyis ha az ellenségnek nincs ideje elfordulni az imától hiú gondolatokkal és bűnös tervekkel, akkor visszaadja a tanulságos emlékeket emlékezetében, vagy olyan imát javasol, amely számára elviselhetetlen. Ezt pedig tiszta lopásnak nevezik, amikor a lélek, elhanyagolva az Istennel való beszélgetést, elégedett beszélgetésbe fordul önmagával vagy a teremtményekkel. És ezért tanított meg arra, hogy ne fogadjam el a legszebb lelki gondolatot sem az ima közben, sőt a nap után is, ha azt tapasztaltuk, hogy az idő inkább a tanulságos elmélkedéssel és beszélgetéssel telt el, mint a szív lényeges láthatatlan imájával, akkor ezt is mértéktelenségnek kell tekinteni, vagy a rászorulók javát, a lelki kapzsiságot. az imádságban többnyire nagy számban érvényesült a más jámbor cselekedetekkel eltöltött idő előtt. De nem lehet mindent elfelejteni. Egy másik persze olyan mélyen bevésődött az emlékezetembe, hogy sokáig nem is emlékeztem rá, emlékszem például egy jámbor családra, akiknél az Isten megtisztelt, hogy több napig maradjak a következő esetből.

Találkozás a földbirtokos jámbor családjával

A Tobolszk tartományban tett utazásaim során át kellett haladnom valamelyik kerületi városon. Nagyon kevés zsemlemorzsám maradt, ezért bementem egy házba, hogy kenyeret kolduljak az útra. A tulaj azt mondta nekem: hála Istennek, időben jöttél, a feleségem most vette ki a kenyeret a kemencéből, itt van neked egy meleg szőnyeg, könyörögj érettünk Istenhez. Köszönetnyilvánítás után elkezdtem betenni a kenyeret a zacskóba, mire a háziasszony meglátva azt mondta: valamelyik zacskó vékony, minden elhasználódott, kicserélem neked, és adott egy szép, kemény zacskót. Szívből megköszönve nekik, folytattam. Kifelé menet egy kis boltban kértem egy kis sót, a boltos kiöntött egy kis zacskót. Lélekben örvendtem és hálát adtam Istennek, hogy méltatlannak mutatkozik ilyen jó emberekhez. Itt, gondoltam, most egy hétig anélkül, hogy aggódnék az étel miatt, alszom és elégedett leszek. Áldd meg lelkemet, Uram!

Öt versztnyit elhagyva ezt a várost, láttam az úton egy kis falut és egy kis fatemplomot, de kívülről jól feldíszített és festett. Elhaladva szerettem volna tisztelegni Isten temploma előtt, és belépve a templom karzatára, imádkoztam. A templom oldalában két öt-hat éves kisgyerek játszott a gyepen. Azt hittem, hogy a pap gyermekei voltak, pedig nagyon jól öltöztek. Tehát imádkozva folytatta. Nem volt időm tíz lépést tenni a templomtól, amikor kiáltást hallottam a hátam mögött: koldusasszony! egy koldus! Stop! A gyerekek, akiket láttam, sikoltozva futottak hozzám – egy fiú és egy lány; Megálltam, odaszaladtak és megfogták a kezem: menjünk anyámhoz, ő szereti a koldusokat. Nem koldus vagyok, mondom nekik, hanem járókelő. Mit szólsz a táskádhoz? Ez az én kenyerem. Nem, biztosan megyünk, anya ad pénzt az útra. De hol van anyád, kérdeztem. A templom mögött van, ez a dió mögött.

Egy gyönyörű kertbe vezettek, melynek közepén egy nagy kastélyt láttam; bementünk magukba a kamrákba, micsoda tisztaság és dekoráció! Így hát a hölgy kiszaladt hozzánk. irgalmat kérek! Kérem! honnan küldött téged Isten hozzánk? ülj le, ülj le, kedves! Ő maga vette le rólam a táskát, letette az asztalra, és leültetett egy puha székre; nem akarsz enni vagy egy sirályt? és nincs semmi igényed? Nagyon köszönöm, válaszoltam, van egy egész zacskó ételem, teát iszom, de nem szoktam paraszti életünkben, szorgalmad, kedves bánásmódod értékesebb számomra, mint egy csemege; Kérem Istent, hogy áldjon meg téged ilyen evangéliumi csodáért. Ahogy ezt kimondtam, erős késztetést éreztem, hogy visszamenjek. Az ima forrt a szívemben, és nyugalomra és csendre volt szükségem, hogy teret adjak ennek a spontán imalángnak, hogy elrejtse az emberek elől az imádság külső jeleit, mint például: könnyek, sóhajok, arc és ajkak szokatlan mozdulatai.

            És ezért felkeltem, és azt mondtam: bocsánat, anyám, ideje mennem; Az Úr Jézus Krisztus legyen veletek és kedves gyermekeitekkel. Ó, nem! Isten mentsen attól, hogy elmenj, nem engedlek el. Ma este jön a férjem a városból, bíróként szolgál a járásbíróságon. Milyen boldog lesz, ha lát téged! Minden utazót Isten hírnökének tart. És ha elmész, nagyon szomorú lesz, hogy nem lát: azonkívül holnap vasárnap, velünk imádkozol az ebédlőben, és bármit küldött Isten, együtt eszünk; minden ünnepnapon akár harminc koldus is vendégül látja Krisztus testvéreit. De miért nem mondtál nekem semmit magadról, honnan jöttél és hova mész? Beszélj hozzám, szeretem hallgatni Istennek tetsző emberek lelki beszélgetéseit. Gyerekek, gyerekek! vegye az utazó táskáját, és vigye be a képzeletbeli szobába, ahol az éjszakát tölti. Szavait hallgatva meglepődtem, és arra gondoltam: vajon valakihez beszélek, vagy miféle szellem vagyok?

Így hát maradtam, hogy megvárjam Mr. Röviden elmeséltem az utazásomat, és azt, hogy Irkutszkba megyek. És mellesleg, mondta a hölgy, biztosan át fog menni Tobolskon, és van ott egy anyám, aki apáca egy kolostorban, és most raktáros is; adunk neked egy levelet, ő elfogad. Sokan fordulnak hozzá lelki tanácsért; és mellesleg elviszi neki Ioann Listvychnik könyvét is, amit Moszkvából írtunk neki, az ő megrendelésére. Hogy lesz minden rendben! Végül eljött a vacsora ideje, és leültünk az asztalhoz. Még négy hölgy jött és elkezdtek velünk enni. Az első étel elkészítése után az egyik hölgy, aki odajött, felállt, meghajolt a kép előtt, majd meghajolt felénk, elment, hozott egy másik edényt, és újra leült; majd a másik hölgy követte a példáját a harmadik tanfolyamra. Ezt látva elkezdtem mondani a háziasszonynak: Meg merem kérdezni anya, hogy ezek a hölgyek rokonai, vagy mi? Igen, ők a nővéreim: ez a szakács, ez a hajcsavaró felesége, ez a házvezetőnő, és ez a szobalányom, és mind házasok, nincs egy lány az egész házban. Ezt hallva-látva még jobban meglepődtem, hálát adtam Istennek, hogy ilyen Istennek tetsző embereket mutatott meg, és az imádság erős hatását éreztem szívemben; s ezért, hogy mielőbb visszavonuljak és ne zavarjam az imát, felkelve az asztaltól, azt mondtam a hölgynek: vacsora után pihenned kell, én pedig, szokásom szerint, sétálni megyek a kertbe. Nem, nem pihenek mondta a hölgy; és elmegyek veled a kertbe, és mondasz valami tanulságosat. És ha egyedül mész, a gyerekek nem adnak békét; ha meglátnak, egy percre sem hagynak el, ezért szeretik a koldusokat, Krisztus testvéreit és utazóit.

            Nem volt mit tenni, így elmentünk. Belépve a kertbe, hogy kényelmesebb legyen elhallgatnom és nem beszélni, meghajoltam a hölgy lábai előtt, és így szóltam: Kérlek, anyám, Isten nevében, mondd el, mióta élsz ilyen Istennek tetsző életet, és hogyan érted el ezt a jámborságot? Azt hiszem, mindent elmondok. Látod, anyám Szent Joász dédunokája, akinek ereklyéi Belgorodban vannak eltemetve. Volt egy nagy házunk a városban, melynek szárnyát egy szegény nemes bérelte. Végül meghalt, felesége pedig terhes maradt, szült, és ő maga is meghalt a szülés után. Born kerek szegény árva maradt; Anyám szánalomból magához vette nevelni, és egy év múlva megszülettem. Együtt nőttünk fel, együtt tanultunk, ugyanazon tanárok keze alatt, és megszoktuk, mintha testvérek lennénk. Egy idő után édesapám is meghalt, anyám pedig a városi életet elhagyva egy életre ebbe a falujába költözött velünk. Amikor nagykorúak lettünk, anyám feleségül vett, mint tanítványt, nekünk adta ezt a faluját, ő pedig, miután cellát épített magának, úgy döntött, bemegy egy kolostorba. Szülői áldásával olyan tanúbizonyságot tett ránk, hogy keresztény életet éljünk, szorgalmasan imádkozzunk Istenhez, és igyekezzünk minden tőlünk telhetőt teljesíteni Isten legfontosabb parancsolatát, vagyis a felebaráti szeretetet, tápláljuk és segítsük Krisztus testvéreinek koldusait, egyszerűséggel és alázattal, gyermeket neveljünk. Tíz éve így élünk itt egyedül, igyekszünk minél jobban teljesíteni anyánk akaratát. Van egy koldusházunk is, amelyben most is több mint tíz nyomorék és beteg ember él; Szerintem holnap elmegyünk hozzájuk.

E történet után megkérdeztem: hol van Ioanna Listvychnik könyve, amelyet el akar küldeni hazájába? Menjünk a szobába, megkeresem neked. Amint leültünk olvasni, Mr. meglátva kedvesen megölelt, és testvéri, keresztény módon csókolóztunk, bevezettünk a szobájába, és azt mondtuk: menjünk, kedves bátyám, a dolgozószobámba, áldd meg cellámat. Szerintem (a hölgyre mutatva) elege van belőled. Ha meglát egy utazót vagy egy utazót, vagy valami beteget, örül, hogy nem hagyja el őket éjjel-nappal; ez a szokás az egész családjában már régóta fennáll. Bementünk az irodába. Sok könyv, gyönyörű ikonok, az egész magasságban éltető kereszt és az evangélium kerül mellé; Imádkoztam, és azt mondom: veled, atyám, itt az Isten paradicsoma. Itt van maga az Úr Jézus Krisztus, az Ő legtisztább Anyja és az Ő szent bhaktái, és ezek (a könyvekre mutatva) isteni, élő és elfojthatatlan szavaik és utasításaik; Azt hiszem, gyakran élvezed a mennyei beszélgetést velük. Igen, bevallom, felelte az úr, én vadászok olvasni. Milyen könyveid vannak itt, kérdeztem. Rengeteg lelkim van felelte az úr; itt van egy egész éves beszélgetési kör, Aranyszájú János, Nagy Bazil művei, számos teológiai és filozófiai munka, valamint új híres prédikátorok sok prédikációja. A könyvtáram ezeröt rubelbe kerül.

            Kérdeztem, nincs írója az imáról? Nagyon szeretek az imáról olvasni. Megjelent egy új könyv az imáról, egy szentpétervári pap munkája. Baryn megkapta az Úr imájának értelmezését:apánk és örömmel kezdtük. Kicsit később a hölgy is bejött hozzánk, hozott teát, a gyerekek meg egy egész kosarat, csupa ezüstöt, valami száraz, pitékszerűt, amit én még sosem ettem. Az úr elvette tőlem a könyvet, átnyújtotta a hölgynek, és azt mondta: itt rátesszük, hogy olvassa, tökéletesen olvas, és megerősítjük magunkat. A hölgy olvasni kezdett, mi pedig hallgatni kezdtük. Én, miközben hallgattam az olvasást, hallgattam a szívemben tartott imát is; minél tovább haladt az olvasás, annál jobban fejlődött az ima, és élveztem. Hirtelen láttam, hogy valaki gyorsan felvillant a szemem előtt, mintha a levegőben lenne, mintha az én néhai öregem lett volna. Megijedtem, de hogy leplezzem, azt mondtam, bocs, szundítottam egyet. Itt úgy éreztem, mintha az öreg ember szelleme hatolt volna át a szellemembe, vagy megvilágította volna, egyfajta fényt éreztem az elmémben és az ima sok gondolatát. Miután megfordult a fejemben, és el akarta űzni ezeket a gondolatokat, a hölgy elolvasta az egész könyvet, az úr megkérdezi: tetszett ez a mű? – És elkezdtünk beszélgetni. – Nagyon szeretem, válaszoltam, és az Úr imáját is. MiatyánkMagasabb és értékesebb minden írott imánál, amivel mi, keresztények rendelkezünk, mert maga az Úr Jézus Krisztus tanítja, és az általa olvasott értelmezés nagyon jó, csak minden a keresztény tevékenységre irányul, és a szentatyáktól kellett olvasnom, és egy képzeletbeli, titokzatos magyarázatot is.

            melyikben olvastad? De itt például Maximban, a gyóntatóban, és a Dobrotolyubiában Peter Damascene-nál. Kérlek, ha nem emlékszel mire, mondd el nekünk! Legyen kedves. Az ima kezdete:“Miatyánk, aki a mennyekben vagy“; az olvasott könyvben úgy értelmezik, hogy e szavak alatt a felebarátok, mint egyedülálló apa gyermekei iránti testvéri szeretet sugallatát kell érteni. Ez nagyon tisztességes, de a szentatyáknál egyre inkább lelkileg ez magyarázható, pontosan – azt mondják, hogy ebben a kijelentésben az elmét az ég felé, a mennyei Atyához kell emelni, és minden percben emlékezni kötelességünkre, hogy Isten színe előtt álljunk és Isten előtt járjunk. Szavak:szenteltessék meg a neved, a könyv gondosan magyarázza, hogy ne ejtsük ki Isten nevét áhítat nélkül, vagy igazságtalan esküvel, más szóval, hogy Isten szent nevét ejtsük szenten, és ne használjuk hiába; A titokzatos tolmácsok pedig a szívben rejlő imára való közvetlen kérést látnak, vagyis azt, hogy Isten legszentebb neve bevésődjön a szívbe, és a spontán imával megszenteljen és megszenteljen minden érzést és mentális erőt. Szavak: letjöjjön el a te királyságodtitokzatos tolmácsok így magyarázzák: jöjjön szívünkbe a belső béke, béke és lelki öröm. A könyv ezt a következő szavakkal magyarázza: kenyerünk napidíj nekünk mameg kell értenie a testi élethez szükséges szükségletek kérését, amelyek nem feleslegesek, hanem csak mások segítéséhez szükségesek és elegendőek. Maxim Gyóntató pedig a mindennapi kenyér néven a lélek mennyei kenyérrel való táplálását, azaz Isten Igéjével, és a lélek Istennel való egyesülését, az Isten-gondolkodást és a szív szüntelen belső imáját érti.

Ó! ez nagy dolog, és a világ lakói számára szinte lehetetlen elérni a belső imát – kiáltott fel a mester; legalábbis a külső segített az Úrnak lustaság nélkül küldeni. Ne gondolkozz, apa, igen. Ha ez lehetetlen és leküzdhetetlenül nehéz lenne, akkor Isten nem rendelte volna el mindenkinek. Ereje gyengeségben is megvan; és a tapasztalt szent szülők olyan módszereket javasolnak, amelyek megkönnyítik a szív imádságához vezető utat. Természetesen a világ remetéi számára különleges és magasabb rendű eszközöket jeleznek, de a laikusok számára is kényelmes és vezető eszközöket írnak elő a belső imádság eléréséhez. Véletlenül sehol nem olvastam róla részletesen, mondta Mr. Kérem, kérem, felolvasom egy könyvben.Kedvesség. Elhoztam a Jótékonyságomat, megtaláltam Peter Damascene cikkét a 3. részben a 48. oldalon, és a következőket kezdtem olvasni: “Meg kell tanulni Isten nevét segítségül hívni minden időben, helyen és anyagban. Az apostol azt mondja:szüntelenül imádkozz, vagyis azt tanítja, hogy legyen, hogy legyen. dolgokat, ha teszel valamit, emlékezned kell a dolgok Teremtőjére; okod van arra, hogy emlékezz és dicsőítsd Istent, és itt imádkozol szüntelenül, ettől a lelked mindig örvendni fog.” Itt nézd meg, hogy a folyamatos imádkozásnak ez a módszere mennyire kényelmes, könnyű és elérhető mindenki számára, akinek csak néhány emberi érzése van.

Nagyon tetszett nekik. Az úriember lelkesen megölelt, megköszönte, megnézteKedvesség, és azt mondja: Biztosan veszek egy ilyen könyvet; mindjárt megkapom Pétervárról; és most az emlékezet kedvéért leírom ezt a cikket, amit olvastál – mondd el. Aztán gyorsan, gyönyörűen átírta. Aztán felkiáltott: Istenem! elvégre nekem is van egy Szent Damaszkuszi ikonom (ez valószínűleg Damaszkusz János ikonja volt). Elvette a keretet, beillesztette az írott levelet az üveg alá, és az ikon alá akasztotta, mondván: íme, Isten szentjének élő szava a képe alatt gyakran emlékeztet arra, hogy ezt az üdvözítő tanácsot teljesítsem munkája során.

Utána elmentünk vacsorázni. Az asztalnál, mint korábban, minden ember – férfiak és nők – velünk ült. Micsoda áhítatos csend és csend volt az asztal alatt! Miután mindannyian vacsoráztunk, az emberek és a gyerekek sokáig imádkoztak. Kénytelen voltam felolvasni egy akatistát a legédesebb Jézusnak.

Miután végeztek, a kísérőik pihenni mentek, mi pedig hárman a szobában maradtunk. Itt a hölgy hozott nekem egy fehér inget és harisnyát – meghajoltam a lábak előtt, és azt mondtam: Harisnyát nem veszek, anyám, nem a családomtól varrok, megszoktuk, hogy mindig az unokáimban járunk. Újra szaladt, hozta a régi kaftánját, egy vékony, sárga szövetet, és kettévágta, és a mester, mondván: szegénye van, és már majdnem szétesik a lába, hozta az új csizmát, nagyot, amit a csizmájára húz, aztán azt mondja nekem: menj el abba a szobába. Elmentem, átöltöztem és újra kimentem hozzájuk. Leültettek egy székre, és elkezdtek cipőt húzni, Mr. elkezdte betakarni a lábamat az unokákkal, Mrs. pedig cipőt húzni. Eleinte nem adtam fel, de ráparancsoltak, hogy üljek le, és azt mondták: ülj és maradj csendben, Krisztus mosta a tanítványok lábát. Nem volt mit csinálnom, és sírni kezdtem, ők meg sírtak.

            Utána a hölgy a szobában maradt a gyerekekkel éjszakázni, az úrral pedig a kertbe mentünk a pavilonba. Sokáig nem aludtunk, feküdtünk és beszélgettünk Mr. Így hát közeledni kezdett hozzám: mondja meg, az isten szerelmére, az igazság és a lelkiismeret szerint, ki vagy? Valószínűleg jó családból származol, és csak úgy teszel, mintha bolond lennél. Jól olvasol és írsz, helyesen beszélsz és érvelsz; ez nem lehet a férfi nevelésben. Az igazat és őszintén elmondtam neked és a hölgyednek is, a származásomból soha nem gondoltam arra, hogy hazudjak vagy becsapjalak. De mi ez nekem? És amit mondok, nem a magamét mondom, hanem amit néhai istenfélő és bölcs vénemtől hallottam, és figyelmesen olvastam a szent atyákban; legfőképpen a tudatlanságomra fényt adó belső ima, amit nem magam sajátítottam el, hanem Isten irgalma és a régi tanítás ültette a szívembe. Hiszen ez minden ember számára lehetséges; csak csendben mélyen a szívébe kell mélyedni, és Jézus Krisztus megvilágosító nevét amennyire csak lehet idézni, akkor azonnal mindenki megérzi a belső fényt, és minden világos lesz számára, még ő is meglátja ebben a fényben Isten országának néhány titkát. De ez már egy mély nevelési titok, amikor az ember megtanulja ezt a képességet, hogy elmélyüljön, hogy belül lássa önmagát, élvezze az öntudatát, hogy meghatódjon és édesen sírjon bukása és elrontott akarata miatt. Az okos érvelés és az emberekkel való beszélgetés nem túl nehéz és lehetséges, mert az elme és a szív korábban történt, mint az emberi tanulás és bölcsesség. Ha van elme, azt akár a tudomány, akár a tapasztalat feldolgozhatja; és ha nincs intelligencia, akkor semmi nevelés nem segít. A helyzet az, hogy távol vagyunk önmagunktól, és nemigen vágyunk közelebb kerülni önmagunkhoz, és mindannyian elmenekülünk, hogy ne találkozzunk önmagunkkal, és az igazságot apróságokra cseréljük, és azt gondoljuk: szívesen végeznénk lelki munkát vagy imádságot, de soha nem adunk gondot és nem törődünk az élettel. És mi a fontosabb és szükségesebb – a lélek üdvözítő örök élete, vagy a test múló élete, amiért annyira igyekszünk? Ezt mondtam, és ez vagy a józan észhez, vagy az ostobasághoz vezeti az embereket.

A megtérés története és a földbirtokos élete

Bocsáss meg, kedves bátyám, nem csak kíváncsiságból kérdeztelek, hanem kedvességből és keresztény részvételből, és azért is, mert két évvel ezelőtt láttam egy példát, amiből a kérdésem formálódott. Látod, egy koldus egy nyugdíjas katona útlevelével érkezett hozzánk, idős, öreg, és olyan szegény, hogy szinte mezítláb volt, keveset beszélt és olyan egyszerűen, mint egy sztyeppei paraszt. Elvittük a szegényházba; Öt nappal később nagyon rosszul lett, ezért átköltöztettük ebbe a pavilonba, megnyugtattuk, és elkezdtünk utána járni, és mi magunk kezeltük a feleségemmel. Végül bizonyára a halálhoz közeledett; elkészítettük, hívtuk papunkat gyónásra, kiegészítésre és adaptálásra. Halála előestéjén felkelt, papírt és tollat ​​követelt tőlem, megkért, hogy zárjam be az ajtót, és addig ne engedjek be senkit, amíg végrendeletet nem ír a fiának, amit halála után Szentpétervárra kért. Meglepődtem, amikor láttam, hogy nemcsak gyönyörű, legműveltebb kézírással ír, hanem a kompozíciója is csodálatos, korrekt és nagyon gyengéd. Itt holnap felolvasom neked végrendeletét; Van belőle egy példányom.

Mindez meglepett, és felkeltette a kíváncsiságot, hogy megkérdezzem őt származásáról és életéről. Ő, esküvel kötelezve, hogy ezt haláláig senkinek nem tárom fel, Isten dicsőségére mesélt életéről. Olyan herceg voltam, aki nagyon gazdag vagyonnal rendelkezett, és a legcsodálatosabb, legfényűzőbb és szórakozottabb életet élte. A feleségem meghalt, én pedig a fiammal éltem, aki boldogan szolgált kapitányként a gárdában. Egy nap, amikor egy bálra tartottam egy fontos személyiséghez, dühös voltam az inasomra; Nem bírtam az izgalmamat, erősen fejbe vágtam, és megparancsoltam, hogy küldjék a faluba. Este volt, és másnap reggel az inas meghalt a fejgyulladásban. De kiszállt a kezemből, én pedig, megbánva figyelmetlenségem, hamar megfeledkeztem róla. Hat hét telt el, és az a halott inas kezdett feltűnni nekem, elsősorban álmaimban; minden este zavart és szemrehányást tett, és szüntelenül azt hajtogatta: gátlástalan, te vagy a gyilkosom! Aztán ébren kezdtem látni őt a valóságban. Ettől kezdve egyre gyakrabban kezdett megjelenni nekem, aztán szinte megállás nélkül zavart. Végül vele együtt elkezdtem látni más halottakat, akiket brutálisan bántalmaztam, és nőket, akiket elcsábítottam. Mindannyian szüntelenül szemrehányást tettek nekem, és annyira nem adtak nyugalmat, hogy nem tudtam sem aludni, sem enni, sem semmit sem csinálni; Teljesen kimerültem, a bőröm a csontjaimra tapadt. A szakképzett orvosok erőfeszítései egyáltalán nem segítettek. Külföldre mentem kezelésre, de ott hat hónapig kezeltek, nem enyhültem, és a fájdalmas látomások kegyetlenül szaporodtak. Alig élve hoztam onnan; és teljesen átéltem a lélek pokoli gyötrelmeinek borzalmait, mindenekelőtt a testtől való elszakadását. Aztán meggyőződtem arról, hogy létezik pokol, és megtanultam, mit jelent ez.

            Ilyen fájdalmas állapotban felismertem vétkeimet, megbántam, meggyóntam, szabadságot adtam mindazoknak, akik velem szolgáltak, életem hátralévő részében megesküdtem magamnak, hogy mindenféle munkával gyötöröm magam, és rossz képbe bújok, hogy vétkeimért a legalacsonyabb osztályba tartozók utolsó szolgája legyek. Amint határozottan elhatároztam ezt, azonnal véget értek az engem nyugtalanító látomások. Olyan vigaszt és örömet éreztem az Istennel való megbékéléstől, hogy nem tudom teljesen leírni. Itt tapasztalhattam meg azt is, hogy mit jelent a mennyország, és hogyan tárulkozik fel a szívünkben Isten országa. Hamar felépültem, beteljesítettem szándékomat és titokban egy nyugállományú katona útlevelével távoztam: szülőföldemről. És 15 éve, hogy bejártam Szibériát. Néha parasztok bérelték fel futármunkára, néha Krisztus nevében táplálkozott. Ó! ennyi vándorlás mellett micsoda boldogságot, boldogságot és lelkiismereti békét ettem! Ezt csak az élheti meg, aki a fájdalmas pokolból a közbenjáró irgalmasságából Isten paradicsomába került. Miután ezt mondta, átadta nekem a végrendeletét, hogy elküldjem a fiának, és másnap meghalt. De most a táskámban van a végrendeletének másolata, a Bibliámban. Ha el akarod olvasni, most megveszem. Tessék, légy kedves!

Kibontva olvastam: Isten nevében a megdicsőült Atya és Fiú és a Szentlélek Szentháromságában.

kedves fiam!

15 éve nem láttad apádat, de homályában, időnként hírt adva rólad, atyai szeretetet dédelget irántad, ami arra kényszeríti, hogy elküldje neked ezeket a haldokló sorokat, hogy tanulságul szolgáljanak számodra az életben.

Tudod, hogyan szenvedtem gondatlanságom és figyelmetlen életem miatt; de nem tudjátok, hogyan örültem ismeretlen utamnak, élvezve a bűnbánat gyümölcsét.

Békésen halok meg a javamban és együtt a jótevődben, mert az apára ömlött jótéteménynek az érzékeny fiúra kell vonatkoznia. Add meg neki hálámat, ahogy csak tudod.

Atyai áldásomat meghagyva arra varázsollak, hogy emlékezz Istenre, őrizd meg lelkiismeretedet, légy óvatos, kedves és figyelmes, bánj a beosztottakkal a lehető legkedvesebben és kedvesebben, ne vesd meg a koldusokat és az idegeneket, emlékezve arra, hogy még haldokló édesapád is szegénységben és lelke szegénységében szenvedett.

Hívva hozzátok Isten kegyelmét, csendesen lehunyom szemeimet az örök élet reményében, a járó ember Jézus Krisztus irgalmából.

az apádat

            Szóval a jó ember és én feküdtünk és beszélgettünk. Megkérdeztem hát: Azt hiszem, apám, nem vagy gond és szorongás a furcsa kagylóval? Hiszen sok útitársunk is tétlenül, vagy lustaságból, tétlenül jár, ahogy láttam. Kevés ilyen eset volt, az igazi utazók egyre többen voltak válaszolta Mr. Szóval még jobban kényeztetjük és életben tartjuk az ilyen gazembereket. Jó koldusaink, Krisztus testvérei között élve gyakran megjavítják magukat, és alázatos és szelíd emberekként kerülnek ki a szegénységből. Itt volt a közelmúltban egy példa erre. Az egyik helyi városi polgár annyira megromlott, hogy mindenki elszántan botokkal kergette el a kapuja elől, és senki nem adott neki még egy darab kenyeret sem. Részeg volt, zaklatott és szörnyű ember, ráadásul lopott is. Ebben az állapotban és éhesen jött hozzánk; kenyeret és bort kért, aminek rendkívüli vadásza volt. Mi, miután kedvesen fogadtuk, azt mondtuk: élj velünk, adunk annyi bort, amennyit csak akarsz, de csak azzal a rábeszéléssel, hogy lerészegedsz, és most feküdj le, ha csak egy kicsit is lázadsz és hangoskodsz, nemcsak elkergetünk és soha nem fogadunk be, de még én is úgy bánok veled, mint egy kalauz vagy egy kertész, egy csavargó. Miután ebbe beleegyezett, velünk maradt. Egy hétig vagy tovább tényleg annyit ittam, amennyit akartam; de mindig az ígérete és a borhoz való ragaszkodása szerint (hogy el ne veszítse) lefeküdt, vagy kiment a kertbe, ott feküdt és elhallgatott. Amikor kijózanodott, a koldustestvérek rábeszélték, és azt tanácsolták neki, hogy eleinte kissé tartózkodjon. Így aztán fokozatosan elkezdett kevesebbet inni, és végül három hónap után visszafogott emberré vált, és most már dolgozik valahol, és nem eszi meg valaki más kenyerét a tonhalban. A harmadik napon köszönettel jött hozzám. Micsoda bölcsesség történik a szeretet irányítása alatt! Gondoltam és felkiáltottam: Áldott az Isten, aki a te kerítésed kerítésében megmutatja irgalmát!

Ezek után a beszélgetések után az úriemberrel egy-másfél órát aludva reggelig hallottuk az evangéliumot, összejöttünk és elmentünk, és éppen bementünk a templomba, és a hölgy már rég itt van a gyerekeivel. Hallgatták a reggelt; és utána nem sokkal később megkezdődött az isteni liturgia. Az úr és én egy gyermekkel az oltárnál álltunk, a hölgy és a kisasszony pedig az oltár ablakánál, hogy lássák a Szent ajándékok mennybemenetelét Istenem! Mennyire imádkoztak térden állva, és hullattak örömkönnyeket! Milyen megvilágosodott az arcuk, úgy, hogy szívemből sírva néztem rájuk.

Az Úr szolgálatának végeztével a pap, a szolgák és az összes koldus együtt ment az ebédlőasztalhoz, és körülbelül negyven koldus volt; itt vannak nyomorékok, betegekkel és fiúkkal. Mindenki leült az asztalhoz. Mi volt a csend és a csend! Én, vettem a bátorságot, könnyedén megmondtam a mesternek: a kolostorokban étkezés közben olvassák a szentek életét; ez neked is így lenne, és van egy chat-enyém köröd. Az úr a hölgyhez fordulva azt mondja: valóban, Mása, hozzunk létre egy ilyen rendet. Ez tiszteletlen lesz. Itt az első ebédnél én olvasok, aztán te, és ott van Apa, később pedig a testvérek, egyenként, akik tudnak. A pap, miután evett, beszélni kezdett: Szeretek hallgatni, de olvasni, alázatos szolga, nincs szabadidőm. Ha hazaszalad, nem tudja, hogyan térjen vissza minden bajhoz és gondhoz; mind ez szükséges, mind a másik szükséges; sok fiú, és jószágok kedvére, egész nap zűrzavarban, nem olvasásra vagy tanulásra. Amit a szemináriumban tanultam, azt már rég elfelejtettem. Ezt hallva megborzongtam, a mellettem ülő hölgy pedig megfogta a kezem, és mondogatni kezdte: apa ezt alázatból mondja, mindig így alázza meg magát, és ő a legkedvesebb és legistennek tetszőbb élet; 20 éve özvegy, egy egész unokacsaládot nevel, emellett gyakran szolgál. Ezekkel a szavakkal a következő mondásNikit jutott eszembeStifata in Dobrotolyubiya: a dolgok természetét a lélek belső hangulata méri, vagyis az, hogy ki maga, mivé tesz másokat; és tovább mondja: Aki elérte az igaz imádságot és szeretetet, nem tesz különbséget a dolgok között, nem különbözteti meg az igazat a bűnöstől, hanem mindenkit egyformán szeret és nem ítél el, akárcsak Istent; ahogy a nap süt és esik az igazakra és hamisakra.

Újra elkezdődött a csend; velem szemben egy teljesen vak koldus ült egy koldusházból. A mester megetette, feldarabolta a halat, felszolgált egy kanalat, és levest öntött neki. Közelről nézve észrevettem, hogy ennek a koldusnak a szája teljesen nyitva van, nyelve állandóan mozgott és remegni látszik; Azon tűnődtem, vajon imádkozó ember-e, és kezdtem többet észrevenni. Az étkezés végén egy idős nő rosszul érezte magát, erősen megmarkolta és felnyögött. Mr. és Mrs. bevitték a hálószobájukba, és lefektették az ágyra; a hölgy maradt, hogy kövesse; a pap minden esetre elment megkímélni a szent ajándékokat; a mester pedig hintót rendelt, és vágtatott az orvos után a városba. Mindenki elment.

            Imaszerű éhséget éreztem, nagy szükség volt az imakiáradásokra, és nem volt elzárkózás és csend még egy napig. Úgy éreztem a szívemben, mintha valami özönvíz próbálna áttörni és minden tagba beleömleni, de ahogy elviseltem, erős fájdalom támadt a szívemben – azonban egyfajta vigasztaló, ami csendes megnyugvást és imával való telítődést igényel. Itt derült ki számomra, hogy a bennük öntevékeny imádság igazi alkotói miért menekültek el az emberek elől, rejtőzködtek a homályba, és azt is megértettem, miért nevezi Szent Hesychius a legszellemibb és leghasznosabb beszélgetést is, de túlzott, tétlen beszédet, ahogyan Szír Szent Efraim mondja: a jó beszéd ezüst, a csend pedig tiszta arany. Mindezekre tekintettel elmentem az alamizsnára; mindenki ott pihent délután. Felmásztam a padlásra, megnyugodtam, pihentem, imádkoztam. Amikor a koldusok felkeltek, megtaláltam a vakot, és kivezettem a kertből; leültünk egyedül és elkezdtünk beszélgetni.

Beszélgetés egy vak zarándokokkal és imamódszere

Mondd, az isten szerelmére, a lélek javára teljesíted a Jézus imát? Hosszú ideje folyamatosan készítem. Hogy érzel ezzel kapcsolatban? Csak arról van szó, hogy sem nappal, sem éjjel nem tudok ima nélkül lenni. Hogyan nyilatkoztatta ki Isten ezt a tevékenységet neked? Mondd el, kedves testvérem, részletesen. Látod, helyi boltos vagyok, szabóként kerestem a kenyerem, más tartományokba, falvakba utaztam, és parasztruhákat varrtam.

Egy faluban sokáig együtt kellett élnem egy férfival, hogy eltarthassam a családját. Egy ünnepi napon három könyvet olvasok a templomban, és megkérdezem: ki olvas nálatok? Senki nem válaszolt nekem. Ezek a könyvek a nagybátyánk után származnak: tudós volt. Fogtam egy könyvet, kiterítettem bárhová, és olvastam, ahogy most emlékszem, a következő szavakat: az ima szüntelen, hogy Isten nevét mindig hívni kell, akár beszél, akár ül, sétál, csinál, eszik vagy valami mást csinál, mindenhol és mindenkor.

Miután elolvastam ezt, elkezdtem azt hinni, hogy ez nagyon kényelmes számomra, és elkezdtem egy suttogó imát alkotni a varrásmunkám mögé, és megszerettem. Akik velem laktak a házban, észrevették ezt, és nevetni kezdtek rajtam; varázsló vagy, vagy folyton suttogsz? vagy mit rendelsz? Hogy elrejtsem, abbahagytam az ajkaim mozgatását, és csak egy nyelven kezdtem el imádkozni. Végül annyira hozzászoktam az imához, hogy maga a nyelv éjjel-nappal kimondja, és ez tetszik nekem.

            Sokáig sétáltam így, aztán hirtelen teljesen megvakultam. A mi családunkban szinte mindenkinek van sötét víz a szemében. Itt van a mi társadalmunk, szegénységem miatt egy szegényházba kerültem, amely tartományi városunkban, Tobolszkban található. Most arra megyek, az urak megállítottak, mert utat akarnak adni Tobolszkig.

Mi volt annak a könyvnek a neve, amelyet olvasott, vagy nemKedvesség? Nem tudom az igazat, nem is néztem a nagy betűt. Elhoztam a Jóságomat, mely 4 részben találhatóCallistaa pátriárka a szavakat, amelyeket emlékezetemre mondott nekem, és felolvasni kezdte neki. Ez az, kiáltotta a vak. Olvasd, testvér, milyen jó. Amikor elértem a vonalat, ahol azt mondják: szívvel kell imádkozni, közeledni kezdett hozzám: ez mit jelent? – És hogyan történik? Elmondtam neki, hogy a szív imájáról szóló teljes tanítást ugyanabban a könyvben, a Kedvességben részletesen elmagyarázzák – és ő lelkesen megkért, hogy olvassam fel neki.

Mi így fogjuk csinálni – mondtam. Mikor szándékozik Tobolszkba menni? Legalább most – válaszolta. Szóval ennyi, holnap arra gondolok, hogy elindulok az úton, és együtt megyünk veled, és felolvasok neked mindent a szívimáról, és megmutatom a módját, hogyan találd meg a szív helyét és lépj be oda. De mit szólnál egy trükkhöz? – kérdezte. No, mi a mentséged, mintha a kincstár Tobolszkig lenne, csak másfél versta, menjünk csendben, és tudod, hogyan kell kettesben egyedül menni; és kényelmesebb járás közben beszélni és olvasni az imáról.

Tehát megegyeztünk; este maga a mester jött, hogy elhívjon minket vacsorázni, vacsora után közöltük, hogy a vak emberrel megyünk útra, és nincs szükségünk liftre; hogy könnyebb legyen az olvasásKedvesség. Ugyanekkor az úr beszélni kezdett: és nagyon tetszett a Kedvesség; Már írtam egy levelet, és előkészítettem a pénzt, hogy holnap, amikor a bíróságra megyek, küldjek Pétervárra, hogy az első levéllel jóindulatot küldjenek nekem. Így hát reggel elindultunk, nagyon megköszöntem ezeknek az uraknak példamutató szeretetüket és irgalmasságukat; és mindketten elkísértek minket otthonukból. Így hát elköszöntünk.

A vak emberrel mentünk, és apránként sétáltunk, napi tíz és tizenöt verszt, a többi időben félreeső helyeken ültünk és olvastunkKedvesség. Elolvastam neki mindent a szív imájáról annak a sorrendnek megfelelően, amit néhai vénem jelezett nekem, vagyis a könyvtől kezdveNicephorusszerzetes, Grigory Sinait és így tovább. Milyen lelkesedéssel és figyelemmel hallgatta mindezt, és mennyire tetszett és élvezte mindezt! Aztán olyan kérdéseket kezdett feltenni nekem az imával kapcsolatban, hogy még az eszem sem volt elég erős a megoldáshoz.

A szükséges elolvasása utánKedvesség, elkezdett szorgalmasan kérni, hogy tevékenyen mutassam meg neki az utat, hogyan lehet megtalálni a szívet az elmével, és hogyan lehet belépni ebbe Jézus Krisztus isteni nevébe, és hogyan lehet bensőleg, szívvel, örömmel imádkozni. És elkezdtem mondani neki: itt nem látsz semmit, de el tudod-e képzelni és elképzelni az elméddel azt, amit korábban láttál, vagyis egy embert, vagy valami dolgot, vagy valamelyik tagodat, például egy kart vagy egy lábat, olyan élénken el tudod képzelni, mintha csak néznéd, és akkor is tudod irányítani és irányítani, ha vak vagy? Meg tudom felelte a vak. Tehát képzeld el a szívedet is ugyanígy, irányítsd a szemed, mintha a mellkasodon keresztül néznéd, és képzeld el a lehető leggyorsabban, és figyelmesen hallgasd a füleddel, ahogy újra és újra dobog és üt. Amikor ehhez alkalmazkodsz, kezdd el az imaszavakat igazítani minden szívveréshez, és nézd meg. Így az első vonással mondd vagy gondold, hogyLord, a másodikkalJézus, a harmadikkalKrisztus által, a negyedikirgalmazzés az ötödikén, és ismételje meg sokszor. Kényelmes számodra, mert már megvan a szívimádság kezdete és felkészülése. Ha ezt megszoktad, kezdd el be- és kilépni a szívedben lévő teljes Jézus-imádat a lélegzeteddel együtt, ahogy a szülők tanítják, vagyis levegőt szívva, mondjuk, képzeld el:Úr Jézus Krisztus, és saját magad alapján:könyörülj rajtam! Tedd ezt gyakrabban és gyakrabban, és hamarosan finom és kellemes fájdalmat fogsz érezni a szívedben, akkor meleg lesz és felmelegít. Igen, Isten segítségével eléritek az önellátást a szív belső imájában. De ugyanakkor minden módon óvakodj az elmédben lévő ötletektől, és mindenféle. Ne tegyen feltételezéseket; mert a Szent atyák a belső ima során határozottan megparancsolják, hogy a látástalanságot őrizzék meg, nehogy szépségbe essenek.

A vak férfi mindezt figyelmesen végighallgatva, szorgalmasan a bemutatott módon cselekedni kezdett, és éjszaka, amikor megálltunk a szálláson, többnyire sokáig foglalkozott ezzel. Öt nap elteltével erős melegséget és leírhatatlan gyönyört kezdett érezni a szívében, és emellett nagy vágyat, hogy állandóan részt vegyen ebben az imában, ami megnyitotta benne a Jézus Krisztus iránti szeretetet. Néha elkezdte látni a fényt, bár semmiféle tárgyat és dolgot nem vett észre benne; néha azt képzelte, amikor belépett a szívbe, mintha egy meggyújtott gyertya erős lángja édesen lobbanna fel a szívben, és a torkán keresztül kidobva megvilágította volna; és ezzel a lánggal még távoli dolgokat is láthatott, mint egykor.

            Sétáltunk az erdőn, és ő némán elmerült az imádságban. Hirtelen azt mondta nekem: milyen kár! A templom már ég, a harangtorony is ledőlt. Azt mondtam neki: Hagyd abba az üres képzelgést, ez egy kísértés számodra, a lehető leghamarabb el kell dobnod minden álmodat. Hogyan láthatod, mi történik a városban? Még mindig 12 vertra vagyunk tőle. Engedelmeskedett, tovább imádkozott és elhallgatott. Estére megérkeztünk a városba, és tényleg láttam több leégett házat és egy ledőlt harangtornyot, ami facölöpökre épült, és emberek tolongtak, és azon tűnődtek, hogy a ledőlt harangtorony vajon nem zúzott össze senkit. Véleményem szerint ez a szerencsétlenség egy időben történt, amikor a vak beszélt róla. Így hát mesélni kezdett: azt mondtad, hogy a látomásom üres, és itt van. Hogyan ne köszönjük meg és hogyan ne szeressük az Úr Jézus Krisztust, aki megnyitja kegyelmét a bűnösöknek, a vakoknak és a balgatagoknak! Köszönöm neked is, hogy megtanítottál a szívműködésre.

Mondtam neki: szeresd Jézus Krisztust, szeresd és adj hálát; de óvakodj attól, hogy a különféle látomásokat a kegyelem közvetlen kinyilatkoztatásaként fogadd el; mert sokszor megtörténhet és persze a dolgok rendje szerint. Az emberi lélek viszonylag nem kötődik a helyhez és az anyaghoz. Sötétben és nagyon távol is lát, például azt, ami a közelben történik. Csak mi nem adunk erőt és mozgást ehhez a szellemi képességhez, és vagy kövér testünk béklyóival, vagy gondolataink és szétszórt gondolataink összezavarodásával nyomjuk el. És amikor magunkra összpontosítunk, elvonjuk magunkat mindentől, ami körülvesz, és finomítjuk az elménket, akkor a lélek behatol a célba, és a legnagyobb mértékben cselekszik, ez természetes dolog. Néhai vénemtől hallottam, hogy nem imádkozó emberek, hanem készségesek vagy fájdalmasak egy sötét szobában látják a fényt, ahogy az mindenből kijön, megkülönbözteti a tárgyakat, érzi a kettőjüket, és behatol a másik gondolataiba. És ami közvetlenül Isten kegyelméből fakad a szív imájában, az olyan gyönyörködtető, hogy azt egyetlen nyelv sem tudja kifejezni, és nem alkalmazható semmi anyagra, vagy semmihez sem hasonlítható; minden érzéki alacsony a szívben rejlő kegyelem édes érzéseihez képest. Vak emberem ezt szorgalmasan hallgatta, és még alázatosabb lett; az ima a szívében egyre jobban fejlődött és egyre jobban élvezte. Tiszta szívemből örvendtem ennek, és hálát adtam Istennek, hogy megtetszett, hogy ilyen áldott szolgáját láthatom.

Végül elértük Tobolszkot, elvittem az alamizsnára, ott hagytam, és miután udvariasan elköszöntem, továbbmentem.

Egy hónapig lassan sétáltam, és mélyen éreztem, milyen tanulságos és bátorító a jó élő példa; gyakran olvasKedvességés elhitte mindazt, amit az imavaknak mondtam. Tanulságos példája lángra lobbantotta bennem a féltékenységet, a hálát és az Úr iránti szeretetet, szívem imája annyira megörvendeztetett, hogy nem gondoltam volna, hogy van nálam boldogabb ember a földön, és azon töprengtem, mi lehet nagyobb és jobb öröm a mennyek országában. Nemcsak lelkemben éreztem, hanem minden és a külső is csodálatos formában jelent meg előttem, és minden Isten szeretetéhez és hálájához vezetett; emberek, fák, növények, állatok, minden olyan volt, mint az enyém, mindenen megtaláltam Jézus Krisztus nevének képmását. Néha olyan könnyűnek érezte magát, mintha nem lenne teste, és nem járt volna, hanem mintha örömmel lebegne a levegőben; néha teljesen egyedül lépett be, és tisztán látta minden töltelékemet, elcsodálkozva az emberi test bölcs összetételén; néha olyan örömet éreztem, mintha királlyá tettek volna, és minden ilyen vigasztalást kívántam, ha Isten mielőbb hagyna meghalni, és hálát ont a lábai elé a szellemek világában.

Próbák az úton és egy öreg katona története

Nyilvánvaló, hogy túlzottan élveztem ezeket az érzéseket, vagy volt már ilyen, Isten akaratának engedelmeskedése, de egy idő után egyfajta megrendülést és félelmet éreztem a szívemben. Azt hittem, nem lesz többé semmi bajom vagy szerencsétlenségem, mint annak a lánynak, akinek a kápolnában tanítottam a Jézus-imát. Felhőként gomolyogtak át rajtam a gondolatok, és eszembe jutottak a tanár szavai. Kárpátaljai János, aki azt mondja, hogy aki gyakran tanít, azt meggyalázzák, csapásokat, kísértéseket szenved el azokért, akiknek lelkileg hasznot húztak belőle. Miután ezekkel a gondolatokkal küzdöttem, fokoztam az imámat, ami teljesen elűzte őket, és felvidulva azt mondtam magamban: Legyen meg Isten akarata! Kész vagyok elviselni mindent, amit Jézus Krisztus nem küld nekem nyomorultságom és büszkeségem miatt. És még azok is, akiknek nemrég felfedtem a szívbelépés és a belső imádság titkát, mindenekelőtt a velük való találkozást Isten közvetlen titkos tanítása készítette elő. Ettől megnyugodva ismét vigasztalással és imával mentem, és örvendtem korábbi életemnek. Két napja esett az eső, s az út olyan sáros volt, hogy alig bírtam kirángatni a lábam a sárból, mentem a sztyeppén, s faluval egy mérföldre sem találkoztam; végül este megláttam egy udvart magához az úthoz közel, örültem és arra gondoltam: itt kérek pihenőt, éjszakát, holnap reggel pedig, ha Isten úgy akarja: hátha jobb lesz az idő.

            Amikor közeledtem, láttam, hogy egy részeg, katonakabátos öregember ült az udvar közelében, a verandán, meghajoltam előtte, és azt mondtam: meg lehet kérni valakit, hogy töltse itt az éjszakát? Ki tud elengedni, ha nem én? – kiáltotta az öreg, itt én vagyok a főnök! Ez egy posta, én pedig házmester vagyok. Szóval, apám, hadd töltsem veled az éjszakát! Van útleveled? személyi igazolványt nyújtson be. Odaadtam neki az útlevelemet, ő a kezében tartja, és újra megkérdezi: hol az útlevél? A kezedben – válaszoltam. Nos, menjünk a házba. A gondnok feltette a szemüvegét, elolvasta és azt mondta: mintha törvényes lenne a megjelenés, éjszakázz; mert jó ember vagyok; tessék, hozok egy pohárral. Soha nem iszom – válaszoltam. Na, tüsszents, legalább vacsorázz velünk. Leültek az asztalhoz, ő meg a szakácsnő, és a fiatalasszony is eleget ivott, és engem is leültettek magukkal. Az egész vacsora alatt szidalmazták és szidták egymást, a végén pedig verekedtek. A gondnok lefeküdt a szénapatakba, a szakácsnő pedig elkezdett bemenni, kimosni a csészéket, kanalakat, és szidta az öregjét.

Leülve arra gondoltam, hogy nem nyugszik meg egyhamar, és azt mondtam neki: hol aludjak el, anya? Fáradt vagyok az úttól. Itt ágyat készítettem neked, apám, és a padot a pad mellé tettem az első ablakhoz, terítettem ki a filcet, és tedd a fejtámlát. Lefeküdtem és lehunytam a szemem, mintha aludnék. A szakács még sokáig erjedt; végül felállt, eloltotta a tüzet és odajött hozzám. Hirtelen az összes ablak, amely az elülső sarokban volt, a keret, az ablaktáblák és az ajtófélfák töredékei, csattanva szétszórva, rettenetes csattanással lezuhantak, az egész ház megremegett, az ablakon kívül pedig fájdalmas nyögés, sikoly és dörömbölés hallatszott. A nagymama ijedtében a padló közepére ugrott, és a padlóra esett. Emlékezet nélkül markoltam, arra gondoltam, hogy megnyílik alattam a talaj. Látok két gödröt behozni egy véres férfi házába, úgy, hogy még az arca sem látszott. Ez még jobban megrémített. Egy feldieger jött ide lovat cserélni. A kocsis, mivel nem tudta rendesen befordítani a kapuba, leheletével betörte az ablakot, s mivel a ház előtt árok volt, a hintó felborult, a feldieger pedig elesve mélyen belevágta a fejét az üvegre erősített kihegyezett karóba. Feldieger vizet és bort követelt a seb kimosásához, beáztatta borral, maga is ivott egy pohárral, és így kiáltott: Lovak! Odaálltam mellé, mondván: hogy bírod, atyám, ilyen fájdalommal? Felddieger biztos beteg, válaszolta, és elvágtatott. A kocsis érzés nélkül vonszolta az asszonyt a kályhához egy sarokban, letakarta egy szőnyeggel, mondván: félelemből történt vele a példázat; ő vakargat. A gondnok pedig berúgott, és újra elaludt.

egyedül maradtam.

A nő hamarosan felkelt, és saroktól sarokig járkálni kezdett, miközben őrjöngve hagyta el a házat. Az imádkozás után ellazultnak éreztem magam, és egy kicsit a fény előtt elaludtam.

            Reggel, miután elbúcsúztam a gondnoktól, elindultam, sétáltam és hittel, reménnyel és köszönettel küldtem imámat a bőkezűség és minden vigasztalás Atyjának, aki megszabadított a közelgő bajtól.

Hat évvel ezen esemény után, egy kolostor mellett elhaladva, bementem a templomba imádkozni. A furcsa apátnő vacsora után a házába vitt, és teát rendelt. Hirtelen váratlan vendégek érkeztek hozzá; kiment hozzájuk, engem pedig az apácákkal, a nővéreivel hagyott. Egy teát töltögető alázatos apáca felkeltette a kíváncsiságomat, hogy megkérdezzem: mióta vagy ebben a kolostorban, anyám? Öt év, válaszolta a lány; Engem mint őrültet hoztak ide, és Isten megkönyörült itt. Anya Abbess a cellámban hagyott, és levágatta a hajam. Mitől őrültél meg? – kérdeztem. Az ijedtségtől. Engem egy ilyen állomáson alkalmaztak, és éjszaka, amíg aludtam, a lovak betörték az ablakot, megijedtem és megőrültem. Egy egész évre a rokonaim vittek szent helyekre, és itt éppen meggyógyultam. Amikor ezt hallottam, lelkemben örvendtem és Istent dicsőítettem, minden bölcsesség az építő hasznára van.

Sokféle alkalom volt, apámhoz fordultam, mondtam. Ha sorban elmeséled a történeteket, három nap alatt nem tudsz mindent megbeszélni. Van-e még lehetőség elmondani.

Találkozás egy falusi pappal és egy jámbor lánnyal

Egy derült nyári napon láttam egy temetőt az út mellett, vagy egy úgynevezett temetőt, vagyis egy templomot és néhány vallási házat. A vacsoraasztalnál angyali üdvözlet hangzott el; És odamentem. A környező nép is oda járt; a többiek pedig, mielőtt a templomhoz értek, leültek a fűre, és látva, hogy sietősen járok, azt mondták nekem: ne siess; a szolgálat kezdetéig továbbra is ragaszkodni fog a szívéhez; nagyon sokáig szolgálnak itt, a pap beteg, és olyan nyomorult. Valóban, a szolgálat nagyon sokáig tartott; a fiatal, de lesoványodott és sápadt pap nagyon lassan, de nagyon áhítatosan cselekedett, és az ebéd végén érzéssel csodálatos és világos prédikációt tartott az Isten iránti szeretet megszerzésének módjairól.

            A pap a házába hívott, és otthagyott vacsorázni. Az asztalnál azt mondtam neki: Hogy te, Atyám, áhítattal szolgálsz sokáig! Igen, felelte, bár a plébánosok nem szeretik és panaszkodnak, de nincs mit tenni; mert szeretek először minden imaszóra gondolni, élvezni, majd hangosan kimondani, különben belső érzés és együttérzés nélkül minden kimondott szó haszontalan lesz mind magam, mind mások számára; minden a belső életről és a figyelmes imádságról szól! És milyen keveset foglalkoznak belügyekkel – mondta! Ez annak köszönhető, hogy nem akarnak, nem törődnek a lelki, belső neveléssel – mondta a pap. Megint megkérdeztem: hogyan lehet elérni? Nagyon nehéznek tűnik. Sok; ahhoz, hogy lelkileg megvilágosodjunk, figyelmes és belső ember legyünk, vegyünk egy-egy szöveget a Szentírásból, és ameddig csak lehet, minden figyelmet és gondolatot ezen maradjunk, és megnyílik a megértés fénye. Ima közben is ezt kell tenni: ha azt akarod, hogy tiszta, helyes és vigasztaló legyen, ehhez válassz egy rövid, kicsi, de erős imát, amiből az imát összeállítod, és ismételd sokszor és hosszan, és akkor érezni fogod az ima ízét. Nagyon tetszett a papnak ez a tanítása, milyen aktív és egyszerű, ugyanakkor mély és bölcs! Lelkileg hálát adtam Istennek, hogy ilyen igaz pásztort mutatott nekem gyülekezetében.

Az étkezés végén a pap azt mondta: vacsora után menj aludni, én pedig felolvasom Isten Igéjét, és elkészítem a holnapi prédikációt. Így hát kimentem a konyhába; nem volt ott senki, egy öregasszony ült görnyedve a sarokban és köhögött. Leültem az ablak alá, vettem aa táskámból Kedvesség, és csendesen olvasni kezdett magáról; végül meghallgatta a nagymamát, aki a sarokban ült, és szüntelenül suttogta a Jézus-imát; Örömmel hallottam az Úr legszentebb nevét, amelyet gyakran kiejtenek, és elkezdtem mondani neki: milyen jó, anyám, hogy mindig imádkozol! Ez a legkeresztényibb üdvözítő munka. Igen, apám, válaszolta, öregkoromban csak az öröm van, hogy Isten bocsásson meg! Mióta szoktál így imádkozni? Kiskorától fogva, apa; így nem lehetek nélküle, mert Jézus imája megszabadított a haláltól és a haldoklástól. hogy van Mondd, kérlek, Isten dicsőségére és Jézus imájának kegyelmi erejének dicsőítésére. Beraktam Dobrotolyubstvót a táskámba, közelebb ültem hozzá, és elkezdte mesélni:

            Fiatal és szép leány voltam; a szüleim összeesküdtek, hogy feleségül vegyenek: hogy holnap legyen az esküvőnk, a vőlegény odasétált hozzánk, és hirtelen, mielőtt elérte volna a tíz lépést, elesett és meghalt, anélkül, hogy levegőt vett volna! Annyira féltem ettől, hogy teljesen visszautasítottam a házasságot, és úgy döntöttem, hogy szűzként élek, és szent helyekre megyek Istenhez imádkozni. Féltem azonban egyedül menni az úton, ha fiatalkoromban nem szidtak volna gonosz emberek. Egy öregasszony, akit ismertem, megtanított arra, hogy bárhol járok az úton, állandóan el kell mondanom a Jézus imát, és határozottan biztosított arról, hogy ezzel az imával nem történhet szerencsétlenség az úton. Hittem ebben, és bizony épségben mentem, még a távoli szent helyekre is; a szüleim pénzt adtak érte.

Idős koromban beteg lettem, és a helyi apa kegyelméből eltart és táplál.

Ezt örömmel hallgatva nem tudtam, hogyan köszönjem meg Istennek ezt a napot, amely ilyen oktató példákat tárt elém. Aztán a jó és áhítatos pap áldását kérve ujjongva indultam tovább.

Egy régi kazanyi hivatalnok megtérésének története

De nem is olyan régen, amikor itt jártam Kazany tartományon keresztül, még meg kellett tanulnom, hogyan tárul fel világosan és élénken a Jézus Krisztus nevében folytatott ima ereje, és az emberek öntudatlanul vesznek részt benne, és hogy az ima gyakorisága és időtartama a legbiztosabb és legrövidebb út a jó dolgok eléréséhez. Egyszer egy tatár faluban kellett éjszakáznom. Amikor beléptem, láttam az egyik ház ablaka alatt egy szekeret és egy orosz kocsist; a lovak a szekér közelében etettek. Ennek megörvendezve elhatároztam, hogy azonnal szállást kérek, gondolván, hogy legalább az éjszakát keresztényekkel töltöm. Odalépett és megkérdezte a kocsist, ki megy? Azt válaszolta, hogy Kazanyból a Krímbe utazik. Amikor a kocsissal beszélgettünk, az úr bőrét elfordítva kinézett a kocsiból, rám nézett, és így szólt: Jómagam itt töltöm az éjszakát, de nem mentem be a házba, mert a tatárok nagyon betegek, és mertem éjszakára a vagonban maradni. Aztán az úr kiment sétálni – jó volt az este – és beszélgettünk.

Sok kérdés között ezt is elmondta magáról: hatvanöt éves koromig a haditengerészetnél szolgáltam elsőrangú kapitányként; idős koromban megtámadott egy gyógyíthatatlan betegség – köszvény, és nyugdíjba vonulva a Krím-félszigeten éltem feleségem farmján, szinte állandóan betegen. A feleségem szeszélyes, szórakozott és nagy kártyaválogató volt. Unalmassá vált, hogy velem éljen, amikor beteg voltam; ő pedig, elhagyva engem, Kazanyba ment a lányunkhoz, akit ott összetévesztették alkalmazottnak; körülvett, még az udvaroncokat is magával vitte, és csak egy nyolcéves kisfiút, a keresztfiamat hagyott velem.

            Háromból egy évig így éltem. A fiú, aki kiszolgált, gyors észjárású volt, minden házimunkámat megoldotta, kitakarította a szobát, begyújtotta a tűzhelyet, kását főzött nekem, szamovárt melegített. De ugyanakkor rendkívül eleven és féktelen csínytevő volt, állandóan szaladgált, kopogott, kiabált, tréfált, ezért engem nagyon zavart; én pedig betegség és unalom miatt mindig szerettem lelki dolgokat olvasni. Volt egy csodálatos könyvem Grigorij Palamastól a Jézus-imáról: szinte folyamatosan olvastam, és apránként egy imát is összeállítottam. A fiam zavart, és semmiféle fenyegetés és büntetés nem tartotta vissza attól, hogy csínyt csináljon. Így hát kitaláltam egy ilyen eszközt: elkezdtem leültetni a szobában egy padra, és megparancsoltam neki, hogy szüntelenül mondja el a Jézus imát. Eleinte nem nagyon szerette, és minden lehetséges módon kerülte, és gyakran elhallgatott.

Én, hogy rákényszerítsem, hogy engedelmeskedjen a parancsomnak, éles kést tettem magam mellé. Amikor elmondott egy imát, csendesen olvastam egy könyvet, vagy hallgattam, ahogy kiejt; de amint elhallgat, mutatok neki egy éleset, s ijedten ismét imádkozni kezdett; és ez nagyon megnyugtatott, mert elkezdődött a csend a házamban. Egy idő után észrevettem, hogy nem kell keménykedni, a fiú készségesebben és szorgalmasabban kezdett engedelmeskedni parancsomnak; aztán eleven jellemében tökéletes változást láttam, csöndessé, hallgataggá vált, és sikeresebben végezte a házimunkát. Ez megvigasztalt, és elkezdtem nagyobb szabadságot adni neki. Végül is mi történt? Annyira hozzászokott az imához, hogy szinte mindig és minden esetben mindenféle kényszer nélkül tette. Amikor erről kérdeztem, azt válaszolta, hogy ellenállhatatlan vágya van, hogy mindig imádkozzon. Mit érzel egyszerre? Semmi, csak én érzem jól magam, amikor elmondok egy imát. Szóval mi van, oké? Nem tudom, hogy mondjam. Ez szórakoztató vagy mi? Igen, szórakoztató.

            Már 12 éves volt, amikor kitört a háború a Krím-félszigeten, elmentem a lányomhoz Kazanyba, és elvittem magammal. Itt berakták a konyhába másokkal, és emiatt nagyon szomorú volt, és panaszkodott nekem, hogy az emberek egymás között játszva, bolondozva odajöttek hozzá, kinevették, és ezzel megakadályozták, hogy imádkozzon. Végül három hónap után odajött hozzám, és azt mondta: hazamegyek; Elviselhetetlenül unatkozom itt, zajos vagyok. Azt mondtam neki: Hogy tudsz egyedül ilyen messzire menni és télen? Várd meg, amíg eljövök és felveszlek. Másnap a fiam eltűnt. Mindenhová küldték, hogy megkeressék, de nem volt sehol. Végül levelet kapok Krímből a tanyánkban maradt emberektől, hogy a fiát április 4-én, húsvét második napján holtan találták üres házamban. A földön feküdt a szobámban, kezét a mellkasára fonta, sapkával a feje alatt és ugyanabban a hideg kabátban, amiben hozzám jött és elment. Így hát eltemették a kertemben. Miután megkaptam ezt a hírt, nagyon meglepődtem, hogy a fiú hogyan került ilyen gyorsan a farmra. Február 26-án távozott, és április 4-én találták meg. Egy hónap alatt, ne adj isten, átkelni körülbelül háromezer verstát és lovakon. Hiszen naponta száz verstát kell majd teljesítenie. Ráadásul hideg ruhában, útlevél és egy fillér pénz nélkül. Tételezzük fel, hogy talán valaki felemelte őt az úton, de mindez nem nélkülözte Isten különös gondviselését és gondoskodását. A fiam, mondta végül a mester, megízlelte az ima gyümölcsét, én pedig még idős koromban sem jutottam el a mértékére.

Ezek után elkezdtem mondani az úriembernek: Atyám, Palama Szent Grigorij könyve, amit el akartál olvasni, gyönyörű, tudom. De egyre többet beszélnek benne a szóbeli csak Jézus imáról, és érdemes elolvasni aKedvesség; ott találsz egy teljes és tökéletes tudományt, hogyan érd el a lelki Jézus imát elmédben és szívedben, és ízleld meg annak legédesebb gyümölcsét; ugyanakkor megmutattam neki a Jóságomat. Észrevettem, ő szívesen megfogadta a tanácsomat, és megígérte, hogy szerez magának egy ilyen könyvet.

Istenem, gondoltam magamban, Isten hatalmának milyen furcsa jelenségei nem következnek be ebből az imából! És milyen bölcs és tanulságos ez az esemény; Megtanította a fiút imádkozni, és vigasztalásként is szolgált! Nem ugyanazok-e Isten éles fájdalmai és szenvedéseink, amelyekkel az imaösvényen találkozunk? És ezért miért félünk és miért vagyunk összezavarodva, amikor kezük megmutatja nekünk határtalan szeretettel teli mennyei Atyánkat, és amikor ezek az élesek megtanítanak bennünket az imának szorgalmasabb tanulmányozására, és kimondhatatlan vigasztalásra vezetnek?

Miután befejeztem ezeket a történeteket, így szóltam lelkiatyámhoz: Bocsáss meg, az isten szerelmére, én már sokat beszéltem, és a szentatyák beszédnek nevezik, bár lelki, de túlzó, semmitmondó beszédet. Ideje meglátogatnom a jeruzsálemi társamat. Imádkozzatok értem, nyomorult bűnösért, hogy az Úr nagy irgalmából jó helyre rendezze utamat.

            Teljes szívemből kívánom, az Úr kedves testvére – válaszolta –, hogy Isten szerető kegyelme világítsa meg utadat és kísérjen el, mint Rafael angyal Toviával!

Három kulcs az ima belső kincstárához

Megtalálható a Szentatyák lelki gazdagságában

      Szívemben rejtsd el szavadat(Zsolt. 119, 11).

      Az elme mindenféle trükköt próbál bevetni a bánat terjesztésére(Kataphigiota 19. fej.).

Ha mindenkinek megvannak a sajátos tulajdonságai, hajlamai, képességei, akkor ugyanannak a célnak az elérése más-más irányban, más-más módon megy végbe, ehhez vezetve. Így a belső imacselekvések céljának elérése sokféle módon elérhető, ahogy a szentatyák megfigyeléseiben olvashatjuk.

E módszerek némelyike ​​általánosan elterjedt mind az ima sikere, mind a keresztény élet sikere szempontjából:feltétel nélküli engedelmesség, ahogy Simeon, az új teológus mondja; – a jótékonyság és az aszkézis alkotásai, ahogyan az egyház himnuszaiban hirdeti: a keleti látomásokban Istentől ihletett tetteket találtál (Trop. szent vértanú);külső ima a belső imáról: Uram, taníts minket imádkozni ; különleges kedvező hatások, például: Kapso Kalivit egyszer az Istenszülő ikonjára pályázott, miután két év imában gyötörte, hirtelen megérezte a szívébe szállt édességet és melegséget; a fiatalember, George hirtelen belső fényt látott egy egyszerű ima közben, és szüntelenül automatikusan imádkozni kezdett stb.

A belső imának más jelentős módjai is vannak, amelyek úgy tűnik, közvetlenül hozzátartoznak. Három ilyen van, mint a szentatyáknál.

            1) részJézus Krisztus nevének szólítása;

            2) Mindfulnessehhez a hivatáshoz; és

            3) Bejutásönmagában, vagy ahogy az egyházatyák fogalmaztak, az elme belépése a szívbe.

            Mivel ezek a módszerek többnyire gyors és kényelmes módon nyitják meg bennünk Isten országát, és feltárják szívünkben a belső lelki ima kincsét, nagyon helyénvaló ezeket a titkos bárka kulcsainak nevezni.

Az első kulcs: Jézus Krisztus nevének kiáltása

Ha a mennyiség vezet a minőséghez, akkor Jézus Krisztus nevének gyakori, szinte folyamatos hívása, bár kezdetben szétszórt, figyelemre, szívmelegre vezethet; hiszen az emberi természet gyakori használattal és megszokással képes egy ismert hangulatra szert tenni. Ahhoz, hogy megtanuljunk valamit jól csinálni, sokkal gyakrabban kell csinálni – mondta egy spirituális író; Szent Hesychius pedig azt mondja, hogy a frekvencia készséget szül, és a természethez szól (7. fejezet). Ez, amint tapasztalt emberek megfigyeléseiből kiderül, a belső imával kapcsolatban a következőképpen történik: a belső imát elérni kívánó személy gyakran, szinte folyamatosan Isten nevének segítségül hívása mellett dönt, vagyis szóban mondja el a Jézus imát: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön; néha megrövidítve, vagyis Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, ahogyan Szent tanítja. Grigorij Szinait. Azt is hozzáteszi, hogy a rövidített invokáció kényelmesebb a kezdetinél, azonban nem kifogásolja mindkettőt, csak azt tanácsolja, hogy ne változtassák gyakran az imaigéket, hogy kényelmesebben megszokhassák az invokációt. S hogy még jobban izguljon a folyamatos imateremtésben, a tanuló szabálynak tartja magát, hogy az időt tekintve ismert számú alkalommal szólítson fel, vagyis éjjel-nappal annyi száz vagy ezer imát mond el a kefék alatt, nem kapkodva, hanem beszélve, nyelvét és ajkát megfeszítve. Egy idő után az adeptus szája és beszéde olyan képességre tesz szert, mint az önmozgás, hogy különösebb erőfeszítés nélkül Isten nevének kimondásával, hang nélkül is megmozdul. Továbbá az elme hallgatni fogja a beszédnek ezt a mozgását, és fokozatosan megtisztul a zavaró tényezőktől, és az ima figyelmébe kerül. Végül az elme szegénysége is következhet a szívben, ahogy az atyák mondják, vagyis a szívbe visszatérő elmét az isteni szeretet melege melegíti fel, és a szív maga is szabad lesz, kényszer nélkül, leírhatatlan örömmel hívja segítségül Jézus Krisztus nevét és kiárasztja könyörgéssel, szívem néz. A Jézus Krisztus nevére való gyakori intelligens kiáltás gyümölcsözőségét kiválóan kifejezte Szent Hesychius: ahogy a szaporodó eső hull a földre, úgy meglágyítja a földet is, így szívünk földje, Krisztus neve általunk idézve, örömmel alkot és örvendez, ahányszor csak hívják.

            Bár a módszer a szent atyák kísérletein és megfigyelésein alapul, és elegendő a kényelmes útmutatáshoz a belső ima kívánt céljának eléréséhez, de mégis vannak magasabb rendű módszerek, valahogy: a figyelem és az elme bevezetése a szívbe. Ez az első módszer elsősorban azoknak való, akik még nem szokták meg a figyelmet, és még nem képesek sikeresen dolgozni a szíven, vagy ez lehet a következő módszerek bevezetése, feltételezése. A tulajdonságok és képességek különbsége szerint azonban azt választja, ami neki kényelmesebb, ahogy Nicephorus szerzetes mondja.

A második kulcs: Az elme figyelme a szívben

A figyelem az elme megfigyelése (megőrzése), ahogy Nicephorus szerzetes mondta, vagy a figyelem az elme összegyűjtése önmagához, és elmélyítése egyik-másik tárgyba, miközben elhagy minden idegen gondolatot és képzeletet. Callistus és Ignác szentek biztosítanak bennünket arról, hogy ez szükséges, ha imádkozunk, idézve Rev. szavaitNila, hogy az imára törő figyelem minden bizonnyal vonzza azt; mert az ima sokkal többet utánoz, mint bármi más, és jó óvatosnak lenni vele (Kindness, 2. rész, 24. fejezet). St. ehhez hasonlót ír. Hesychius: figyelmesen figyeld a gondolatokat, vágyakozva imádkozol Jézushoz (90. fejezet); és azt is: a szív örömének és csendjének levegőjét rendkívüli figyelem tölti meg (91. fejezet), amely „az imádsághoz éppoly szükséges, mint a lámpa a lámpa fényéhez” (102. fejezet). Illetve Nicephorus szerzetes a belső ima tanának ismertetése után végül arra a következtetésre jut, hogy ha a nekik bemutatott minta szerint nem kényelmes a szívbe jutni, akkor az imádság során mindenféle figyelmet kell fordítani, ami kétségtelenül megnyitja a szív bejáratát és kifejleszti a belső imát, amely, mint az I. Szentírásban, nem erősíti meg ezt az igazságot, hogy a figyelem nélkül:törölje és megértse, hogy én vagyok az Isten .

            Ezért, aki a belső imát a figyelem segítségével akarja elérni, az amennyire csak lehetséges, maradjon magányban, kerülje az emberekkel való beszélgetést, ne sietve és ne nagyon hirtelen, hanem bizonyos elrendezéssel imádkozzon, mélyítse el elméjét az imaigékben oly módon, ahogy az történik egy könyv figyelmes olvasásakor, ha lehetséges, felhívások és közbenjárása történik, amelyre várva kéri az imát: Isten válasza, figyelemelterelés esetén is igyekezzen lekötni a figyelmet, és mindig emlékezzen arra, hogy merte az Úrnak állandóan az ima fókuszában állni, miközben megtisztította elméjét a gondolatoktól.

A harmadik kulcs: Nyugodt légzés és ritmus

A harmadik kulcs önmagadba vagy a szívedbe megy. Anélkül, hogy ezt okfejtésünkkel kiterjesszük, bemutatjuk a Szent szülők képét és tanításait az önelmélyülésről és a szívbe lépésről, az általuk kipróbált módszerek szerint, mint hűséges útmutatókat az igazi lelki belső imádsághoz. Az erre vonatkozó utasításokat a Szent szülők saját szavaikkal közöljük, a kényelem kedvéért három sorba osztva és a következő sorrendben elhelyezve:

Az első sor az atyákból áll majd, akik teljes utasítást hagytak nekünk a Jézus imával kapcsolatban, például: 1)Simeon, az új teológus, 2) Sinai Gergely, 3) Nicephorus szerzetes és 4) Callistus és Ignatius Xanthopula szerzetesek.

A második sor – a szülők, akik rövid nyilatkozatokat hagytak a belső imáról, amely:

1) Hesychius jeruzsálemi presbiter, 2) Sínai Philofeus, 3)Feoliptmetropolita és 4) Varsonofius és János.

A harmadik helyre tegyük a megmentő történetet Abba Filimonról. Az aszkézis egész útját juttatja eszébe.

A Szentatya utasításai a szívből jövő belső imához

Az utasítások első csoportja

1) Szent utasításaiSimeon, az új teológus

St.Simeon, az új teológuselmagyarázza a szívbe lépés módszerét a harmadik imaforma ábrázolásában, a 68. szóban (163. o., orosz fordítás, második kiadás):

Az imádság harmadik formája valóban elképesztő és leírhatatlan, és aki nem ismeri tapasztalatból, annak nemcsak kényelmetlen, de még hihetetlennek is tűnik. És valóban, napjainkban az imádságnak ez a formája a kevesekben található meg, míg őket elpusztítják azok a trükkök és trükkök, amelyeket a démonok használnak, hogy sokak és sokféle gondolataira tereljék az elmét. Mert akkor az elmének, mindentől mentesen, van ideje, hogy minden akadály nélkül megvizsgálja a démonok által hozott gondolatokat, és nagy kényelemben elűzze azokat, és tiszta szívvel imádkozzon Istenhez.

Miután azután lefektette a siker feltételeit ebben az imádságban, nevezetesen: a tökéletes engedelmességet és a lelkiismeret tisztán tartását mind Istennel, mind az emberekkel, mind a dolgokkal kapcsolatban, és arra buzdította, hogy mindent úgy tegyen, mintha Isten előtt lenne, így folytatja:

            Így cselekedve igaz és tévedhetetlen utat teszel meg az imádság harmadik formájához, ami a következő: az elme őrzi a szívet imádkozás közben, és engedd, hogy befelé forduljon hozzá, és onnan küldjön imákat Istenhez a szív legmélyéről.

Ennyi: addig dolgozz így, amíg meg nem ízleled az Urat. Amikor végül az elme ott, a szívben, megízleli és szívvel érzi, hogy az Úr jó; akkor nem akar majd eltávolodni szíve helyétől; majd azt mondja, mint Szent Péter: Jó nekünk itt lenni, és mindig a szívünkbe nézünk, és folyamatosan odafordulunk, elűzve minden gondolatot, amit az ördög sujt.

Azok számára, akiknek fogalmuk sincs erről az üzletről, és nem is ismerik, leginkább nehéznek és nyomasztónak tűnik. De azok, akik megkóstolták a benne rejlő édességet, és szívük mélyén élvezték, Szent Páltól kiáltanak, és azt mondják:aki most elválik Krisztus szeretetétőlstb. Miért Szent Atyáink, hallván az Urat, aki azt mondja, hogy aa gonoszságról, gyilkosságról, házasságtörésről, paráznaságról, házasságtörésről, hamis eskütételről, istenkáromlásról és arról, hogy ez az esszencia egy személy beszennyeződése, a szívből fakadnak gondolatok, azt is hallani, hogy egy másik helyen az evangélium megtisztulást parancsol nekünkaz üveg belseje, legyen a külseje tiszta, otthagyták az összes többi szellemi munkát, és teljesen ebben az egy munkában, vagyis a szív őrzésében kezdtek el erőlködni, biztosak voltak benne, hogy ezzel a munkával együtt minden erényt kényelmesen összegyűjtenek, és enélkül egyik sem sikerülhet. Leginkább gyakoroltak benne és írtak róla. Aki akarja, olvassa el írásaikat, olvassa el, mit írt erről Márk aszkéta, mit mondott Ivan Lisztvicsnyik tanár. Hesychius, Sínai Philofeus, Abba Isaiah, Nagy Varsonophius és mások.

Ha meg akarod tanulni, hogyan kell ezt csinálni (vagyis belépni a szívbe és ott lenni), akkor elmondom neked.

            Három dolgot kell mindenekelőtt betartanod: törődni mindennel, még az áldottakkal is, és nem csak az áldatlanokkal és hiábavalókkal, vagy mindenben megalázkodni, mindenben tiszta lelkiismeretet, hogy semmiben se tárjon ki, és a tökéletes szenvtelenséget, hogy gondolataid ne hajoljanak semmire. Utána ülj le egyedül valami különleges és csendes helyen, csukd be az ajtót, fordítsd el az elméd minden átmeneti és hiábavaló dologtól, hajts fejet a mellkasodhoz, és így állj odafigyeléssel magadba (nem a fejedben, hanem a szívedben), oda fordítva elméd és érzéki szemeid, és megtartva őket. Ott tartva az elmédet, minden módon megpróbálva megtalálni azt, ahol a szív van, hogy miután megtalálta, az elméd teljesen ott volt. Eleinte valamiféle sötétséget fog találni odabent, és keménységet; de aztán, ha éjjel-nappal szüntelenül folytatod ezt a figyelmet, egyfajta szüntelen örömre teszel szert. Az elme ebben mozogva eltalálja a szív helyét, majd azonnal meglát benne olyan dolgokat, amiket soha nem látott és nem ismert. Ettől a pillanattól kezdve, akármelyik oldalról is támad vagy jelenik meg egy gondolat, mielőtt behatolna a belsejébe és gondolkodna, vagy elképzelne, az elme azonnal kiűzi és elpusztítja Jézus nevében, vagyis Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam; ettől az időponttól kezdve az elme elkezd haragudni a démonok ellen, elűzi és lecsap rájuk. Egy másik dolog, ami általában ezt a cselekvést követi, Isten segítségével saját magad tanulod meg a tapasztalatból, megtartva a figyelmedet és megtartva Jézust, vagyis az Ő imáját: Uram Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!

2) Szent utasításaiGrigorij Szinait

St.Grigorij Szinaithárom, a csendről és az imáról szóló cikkében tanítja a szívben végzett belső ima tanát és elsajátításának módszerét, amely a Dobrotolyubiya 1. részében, 1. o. 112-119. Íme egy rövidített kivonat belőlük:

Miután megkaptuk az élet lelkét Krisztus Jézusról, tiszta imával szívünkben, úgy kell az Úrhoz beszélnünk, mint egy kerubhoz; de mi, nem értve az újjászületés kegyelmének nagyságát, becsületét és dicsőségét, és nem törődve a parancsolatok teljesítése által szellemi növekedéssel és az intelligens szemlélődés állapotának megragadásával, gondatlansághoz folyamodunk, ami miatt szenvedélyes készségekbe esünk, és az érzéketlenség és a sötétség szakadékába zuhanunk. Az is előfordul, hogy nem is nagyon emlékszünk arra, hogy van-e Isten, és hogy minek kell lennünk, mint Isten gyermekei kegyelemből, arról egyáltalán nem tudunk. Hiszünk, de olyan hittel, amely nem hatékony, és miután a keresztségben a lélek helyreállított minket, nem hagyjuk abba a testi életet. Ha néha a bűnbánat után elkezdjük teljesíteni a parancsolatokat, akkor azokat csak külsőleg teljesítjük, lelkileg nem, és annyira leszoktunk a lelki életről, hogy annak másokban való megnyilvánulása rossznak és tévedésnek tűnik számunkra. Így a halálig lélekben halottak vagyunk, nem Krisztusért élünk és cselekszünk, és nem felelünk meg annak a definíciónak, hogy ami a szellemtől született, annak szelleminek kell lennie.

            Eközben amit a szent keresztségben elfogadtunk Krisztus Jézusról, az nem semmisül meg, hanem csak eltemetik, mint egy kincs a földbe. És az óvatosság és a hála megkívánja, hogy gondosan felnyissuk és világossá tegyük. hogy van

A következő két út vezet ehhez: először is, ez az ajándék a parancsolatok fáradságos teljesítése által tárul fel, így amikor teljesítjük a parancsolatokat, ez az ajándék megmutatja fényességét és ragyogását; másodszor, az Úr Jézus szüntelen elhívása, vagy ami ugyanaz, Isten szüntelen emlékezete által jön létre és nyilatkozik ki. És az első gyógymód erős; de a második erősebb, így az első is tőle kapja teljes erejét. Ezért, ha őszintén fel akarjuk tárni a bennünk rejlő áldott magot, akkor siessünk, hogy gyorsan hozzászokjunk ehhez az utolsó szívgyakorlathoz, és legyen szívünkben ez az egyetlen imádság, láthatatlan, elképzelhetetlen, amíg fel nem melegíti szívünket, és leírhatatlan szeretetre gyújtja az Úr iránt.

Ennek az imának a hatása a szívben kettős; néha az elme megelőzi, szüntelen emlékezettel szívében ragaszkodik az Úrhoz, néha az ima cselekvése, amelyet korábban az öröm tüze mozgatott, az elmét a szívhez vonja, és az Úr Jézus elhívásához és az előtte való tiszteletteljes jelenléthez köti. Az első esetben az ima cselekvése kezd kibontakozni, az Úr Jézus megerősödött elhívása következtében a parancsok teljesítése révén csökkennek a szenvedélyek, a szív melege; a másodikban a szellem a szívhez vonzza az elmét és oda helyezi a mélybe, visszatartva a hétköznapi vándorlástól. Ebből a kétféle imából az elme vagy aktív, vagy kontemplatív: cselekvéssel, Isten segítségével legyőzi a szenvedélyeket, a szemlélődéssel pedig meglátja Istent, amennyire az ember rendelkezésére áll.

Egy hatékony mentális-szív imát a következőképpen hajtanak végre: ülj le egy székre egy könyökig, hajtsd fejedről a szívedre az elmét, és tartsd ott, és onnan kiáltsd mentális szívvel: “Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” Ugyanakkor tartsa vissza a lélegzetét, hogy ne lélegezzen kihívóan, mert ez elvonhatja a gondolatait. Ha látod, hogy gondolatok támadnak, ne hallgass rájuk, még akkor sem, ha egyszerűek és jók, és nem csak hiábavalók és tisztátalanok. Ha elméd a szívedbe helyezed, és gyakran és türelmesen hívod az Úr Jézust, hamarosan megsemmisíted és megsemmisíted az ilyen gondolatokat, látatlanban az isteni névvel. Szent Lstvichnyk azt mondja: Jézus nevében harcolj a harcosokkal; nincs más erősebb fegyver ennél, sem a mennyben, sem a földön.

Amikor az elme kimerül az ilyen munkában, és a test és a szív megbetegszik attól a feszültségtől, hogy gyakran hívják az Úr Jézust, akkor kelj fel és énekelj, vagy gyakorolj a Szentírás valamelyik helyére gondolva, vagy a halál emlékére, vagy olvass, kézimunka vagy valami más.

Amikor felvállalja ezt az imafeladatot, akkor érdemes csak olyan könyveket olvasnia, amelyek a belső életről, a józanságról és az imáról tanítanak, nevezetesen a létrát, Isaac Syrianin szavait, Maxim Gyóntató aszketikus könyveit,Simeon, az új teológus, Hesychia, Sínai Philofeus és mások. Minden más jellegű írást hagyj az időre, de ne azért, mert rosszak, hanem azért, mert el kellene foglalnod velük, igazi hangulatoddal és vágyaddal: elterelhetik gondolataidat az imáról. Olvass egy kicsit, de elmélyülve és asszimilálva.

Ne hagyd el az imákat. Mások betartanak egy nagy imaszabályt, mások teljesen elhagyják az imakönyvet, és egyetlen ésszerű imával imádkoznak az Úrhoz. A középsőt választod: ne gyűjts sok imát, mert innen jön a zavar, de ne hagyd el őket sem, gyengeség, ellazulás esetén. Ha látod, hogy az ima működik benned, és nem áll le magától a szívedben, ne hagyd el, és ne vedd kezedbe az imakönyvet. Ez azt jelentené, hogy Istent belül hagyjuk, kilépünk onnan, és kívülről beszélünk vele. Azok, akik még nem rendelkeznek az ima cselekvésével, sokat imádkozzanak. és mérték nélkül is szüntelenül benne lenni ebben a sok imában és különféle imában, amíg az imádkozó ember ilyen fájdalmas munkája meg nem melegíti a szívét és meg nem kezdődik benne az ima cselekvése. Aki végre megízleli ezt a kegyelmet, annak mértékkel kell imádkoznia, és inkább az atyák parancsa szerint okos imában kell lennie. Belső ellazulás esetén el kell mondani egy imát, vagy olvasni a szülők szentírásait. Az evezők használata felesleges, ha a szél elfújta a vitorlákat: szükség van rájuk, ha eláll a szél és a hajó megáll.

Nagy fegyver az ellenség ellen az, aki imádság közben összetöri könnyeit, hogy ne essen arroganciába az ima által kínált árulás miatt. Aki megőrzi ezt az örömet, az elkerül minden bajt. Az igazi nem mágikus belső ima az, amelyben a Jézus-imából fakadó melegség tüzet gyújt a szív földjébe, és tövisként lobbantja fel a szenvedélyeket. Örömmel és fénnyel világítja meg a lelket, és nem az ország szeméből vagy shuijából, de még csak nem is felülről fakad, hanem a szívből tör ki, mint egy vízforrás, az éltető Szellemből. Szeresd ezt, és gyere vissza, hogy megnyerd a szívedben, nehogy mindig álmodozzon az elméd. Ne félj vele semmitől; Mert aki azt mondta: Nevess, nem félek, Ő velünk van.

3) UtasításokNicephorusSzerzetes

Nikifor szerzetes a szív kijózanításáról és őrzéséről szóló cikkében kifejti tanítását a szívbe lépésről (Dobrot. 2. rész, 36-43. o.).

            Te, aki érzésben szeretnéd érzékelni a mennyei szív tüzét, és tapasztalatilag megtudni, hogy a mennyek országa benned van, jöjj, és elmondom neked a mennyei élet tudományát, vagy a jobb művészetet, amely munka és verejték nélkül a szenvtelenség menedékébe vezeti alkotóját. Az esés miatt kint voltunk; Térjünk vissza önmagunkhoz, elfordulva a külsőtől. Lehetetlen számunkra a megbékélés és a rokonság Istennel, ha először nem térünk vissza önmagunkhoz és nem megyünk be. Csak a belső élet az igazi keresztény élet. Minden szülő erről tanúskodik.

Ezért a testvér megkérdezte Abba Agathont: mi a fontosabb, a fizikai munka vagy a szív őrzése? Az öreg azt felelte: az ember olyan, mint a fa; a testi munka a levelek, a szív megtartása pedig a gyümölcs. Mivel a Szentírás szerint minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzbe dobnak, nyilvánvaló, hogy minden gondot a gyümölcsre, vagyis a szív megőrzésére kell fordítania. Szükségünk van azonban leveles ruházatra is, vagyis fizikai munkára.

St. Leaflet azt mondja: zárd be a cella ajtaját a testnek, a száj ajtaját a nyelvnek, és a belső ajtaját a gonosz szellemeknek. Magasban ülve (vagyis a szívre szegezve) figyeld meg, ha ügyes vagy, melyik papaya alkalmas arra, hogy szíved dűlőjébe bemenjen, és ellopja a szőlőt. Miután keményen dolgozott, a felvigyázó (vagyis a szívre hallgat) felkel és imádkozik, majd újra leül, és bátran felvállalja ugyanazt a feladatot (vagyis a szívre való odafigyelést és az imádságot).

Nagy Szent Makariosz azt tanítja: az aszkétának az a fő feladata, hogy belépjen a szívébe, ott harcot keltsen a Sátánnal és szembeszálljon gondolataival, harcoljon ellene.

Szent Izsák Siriyanyan írja: Menj be belső kincstáradba, és meglátod a mennyei kincset. A mennyek országába vezető létra benned van elrejtve, vagyis a szívedben. Ezért mosd meg magad a bűntől, és gyűlj össze szívedben: ott nyered el azokat a fokozatokat, amelyekkel fel tudsz mászni a hegyre.

Itt van Carpaphius mondása: sok erőfeszítést és munkát kell végezni az imákban, hogy a gondolatok zavartalan állapotát megtaláljuk – ez a szív másik mennyországa, ahol Krisztus él, ahogy az apostol mondja:nem tudod, hogy Krisztus él benned.

Íme Szent szavaiSimeon, az új teológus: attól az időtől kezdve, amikor az embert kiűzték a paradicsomból, és eltávolodott Istentől, az ördög és démonai éjjel-nappal szabadságot kaptak, hogy láthatatlanul befolyásolják minden ember képzeletbeli erejét. Nincs más módja annak, hogy megvédje magát ettől az elmétől, mint mindig emlékezni Istenre. Akit lenyűgöz Isten emlékezete, meg tudja őrizni szellemi erejét a vándorlástól.

            Ezt tanítják minden szentatya. A legtöbb munkakörben szinte átveszik másoktól a képzés révén. Nagyon ritka iskolázatlanok kapták és kapják közvetlenül Istentől, melegséget hitük érdekében. Tehát olyan mentort kell keresnie, aki ismeri az üzletet. Ha nincs ilyen mentor, akkor szívfájdalomban és könnyekben hívd segítségül Istent, tedd, amit mondok.

Köztudott, hogy a légzés, amellyel lélegzünk, levegőt vezet a tüdőn keresztül a szívbe. Ülj le tehát, és összeszedve elméd, hozd be ezt a légzési módot, kényszerítsd, hogy ezzel a belélegzett levegővel együtt a szívedbe ereszkedjen, és tartsd ott, ne engedd meg, hogy tetszés szerint kimenjen. Ott tartva őt ne hagyd üresen, hanem add neki ezeket a szent szavakat: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam! És hadd ismételje nappal és éjszaka. Ügyelj arra, hogy egy bizonyos imával és étkezéssel szokd meg ezt a bent tartózkodást, nehogy egyhamar elmenjen az elméd, mert eleinte nagyon szomorú lesz egy ilyen szégyenlős benti bezártság. Ehelyett, ha megszokja, ott lesz szórakozása és öröme, és ő maga is ott akar majd maradni. Mint egy férfi, aki idegen országból hazatért, nem emlékszik magára örömében, amikor újra látja feleségét és gyermekeit: így az elme, ha egyesül a szívvel, leírhatatlan örömmel és vidámsággal tölti el.

Ha van időd belépni a szívedbe az általam bemutatott módon, adj hálát Istennek, és mindig ragaszkodj ehhez a munkához: olyan dolgokra tanít meg, amelyekre nem is gondoltál. Ha még sok munka után sem tud úgy belépni a szív földjére, ahogy én mutattam; akkor tedd, amit mondok, és Isten segítségével megtalálod, amit keresel. Ismeretes, hogy az ember verbalitása (a belső szó, az a szó, amellyel önmagához beszél) a perzsákban van: mert ott, a perzsákban, amikor a száj elhallgat, önmagunkhoz beszélünk és tanácskozunk, ott imádkozunk (amikor megjegyezzük őket gondolatainkban), és az ottani zsoltárírók egy másik beszélgetést folytatunk önmagunkkal. Ez a verbalizmus, amely minden gondolatot kivon belőle, és hagyja, hogy szüntelenül szóljon: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, és kényszerítsd magad, hogy minden más nyelv helyett ezt az egy dolgot sírd el. Légy türelmes ebben a kérdésben néhány pillanatig, és a szív bejárata minden kétséget kizáróan megnyílik előtted, amint azt mi magunk is megtanultuk a tapasztalatból.

Egy ilyen régóta várt és örömteli érzéssel a szívben és az azt őrző figyelem mellett az erények teljes arca jön el hozzád: szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, szelídség és mások.

4) UtasításokCallistaés IgnácXanthopuliv

            Callistus és Ignatius Xanthopoulos szerzetesek a szív belső működéséről szóló leckéiket a Charity (2. rész, 56-131. o.) száz fejezetében mutatják be. Íme a legfontosabbak, amelyekre szükségünk van:

Az Isten szerinti élet kezdete a féltékenység és minden szorgalmas erőfeszítés, hogy Krisztus üdvözítő parancsolatai szerint éljünk; a vég tökéletes megnyilvánulása annak, amit az isteni kegyelem a keresztségben elképzel bennünk, vagy ami ugyanaz,tedd félre az öreg embert tetteivel és kéjével, és öltsd fel az új szellemi, azaz az Úr Jézus Krisztusban, ahogy az isteni Pál mondja:gyermekeim, velük, amíg a betegség meg nem jelenik bennetek Krisztus.

Amikor megkeresztelkedünk – mondja Szent Aranyfürt –, akkor a lelkünk jobban ragyog, mint a nap, megtisztul a Szentlélek által. Mint a tiszta ezüst, amely a nap sugarai ellen fekszik, és maguk a sugarak sugároznak; nem a természete, hanem a nap általi megvilágítása miatt; így a lélek, amely a keresztségben megtisztult, befogadja a Lélek dicsőségének sugarait, és maga is dicsőséges legbelül. De sajnos! ez a kimondhatatlan és rettenetes dicsőség csak egy-két napig marad velünk, aztán eloltjuk, az élet gondjainak és szenvedélyes ügyeinek viharát okozva.

Isteni ágyakban, vagyis St. fontban, a kádban tökéletes isteni kegyelmet kapunk. Ha ezután az élet gondjainak és szenvedélyeinek homálya alá rejtjük, akkor újra helyreállíthatjuk és megtisztíthatjuk bűnbánattal és az isteni parancsok teljesítésével, és láthatjuk természetes fényét. Ez mindenkinek a hite és a hit szerint való életre való buzgóság szerint történik, különösen az Úr Jézus Krisztus áldásával. Szent Márk azt mondja: Krisztus, ez a tökéletes Isten, tökéletességet adott a megkeresztelkedőknek, a Szentlélek kegyelmét, amely nem kíván tőlünk semmilyen programot; megnyílik bennünk, és világosan létrejön, ahogy a parancsolatok beteljesednek, amíg el nem érjük Krisztus beteljesedését az életkor mértékében.

Az üdvözítő cselekvés kezdete és gyökere tehát az, hogy az Úr parancsolatai szerint éljünk, a vég és a gyümölcs – hogy helyreállítsuk a Lélek tökéletes kegyelmét, amelyet először a keresztség adott nekünk, amely bennünk van, de a szenvedélyek eltemetik, és Isten parancsolatainak beteljesülése által ismét feltárul: ezt az ajándékot kell hirdetnünk. tiszta és tisztábban lát. Az Úr mellvérte, János azt mondja, hogy aki megtartja az Úr parancsolatait az Úrnál, azzal az Úr van. Maga az Úr még teljesebben magyarázza ezt, mondván:Az én parancsolataimat birtokában és azokat megtartva szeretsz engem; és ha szeretsz engem, a szeretett az én Atyám lesz, és én szeretem őt, és én magam is megjelenek neki. Ha valaki szeret engem, az én igémet megtartják, és az én Atyám szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és hajlékot készítenek neki. .

            Az üdvözítő parancsolatoknak ez a pontos beteljesítése lehetetlen számunkra az Úr Jézus Krisztus nélkül, ahogyan Ő maga mondja:Nélkülem semmit sem hozhatsz létre, és ahogy az apostol megvallotta, hogynincs más üdvösség. Ő az út, az igazság és az élet számunkra. Ezért dicsőséges mentoraink és tanítóink, a bennük élő Szent Szellemmel, bölcsen arra tanítanak bennünket, hogy mindenekelőtt imádkozzunk az Úrhoz és kérjünk irgalmat Tőle kétség nélkül, és mindig szívünkben, elménkben és elméjükben tartsuk és hordozzuk az Ő legszentebb és legédesebb nevét, és ne aludjunk, járjunk, együnk és igyunk. Mert ahogy abban az időben, amikor nincs ilyen hivatásunk, minden rossz és ártalmas ömlik belénk: úgy abban az időben is, amikor bennünk van, minden ellentétes elűződik, semmi jó nem szegényedik el, és nem történik semmi, amit ne tudnánk teljesíteni, ahogy az Úr maga mondta:ami bennem lesz és én benne, azt ő teremti meg.

Ezért, miután felismertük gyengeségünket, minden reményünket az Úrba helyeztük, és készenlétig szerettük a parancsolatokat, hamarabb lenyomjuk a gyomrunkat, mintsem bármelyiket megszegjük, fordítsuk minden erőfeszítésünket az Úr üdvözítő nevének, minden rosszra és szomorúságra pusztító szüntelen elhívására, hogy megszokjuk és megerősítsük magunkat. Ennek a műnek a adaptálására a szent szülők egy speciális cselekvési formát jelöltek meg, művészetnek, sőt művészet művészetének nevezték el. Kínálunk itt egy kiválóNicephorusa szív belsejébe légzéssel való belépés természetes művészete, ami nagyban megkönnyíti a gondolatok összegyűjtését.

Szabálya a következő: üljön le egy félreeső helyre, és miután összeszedte elméjét, légzéssel vigye be a szívébe, és ott megállva, figyelmesen kiáltsa szüntelenül: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam! Tedd ezt mindaddig, amíg ez a hívás bevésődik a szívedbe, és folyamatos lesz.

Így tanított minden St. szülők. Szent Krizosztom ezt mondja: Kérlek benneteket, testvérek, soha ne hagyjátok abba ennek az imanak a szabályát. Egy másik helyen: mindenki, akár eszik, akár iszik, ül, szolgál, utazik, vagy bármi mást csinál, állandóan kiáltson: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, és az Úr Jézus Krisztus neve, amely a szív mélyére száll, megnyugtatja a lelket. Hagyd abba az Úr Jézus nevének szüntelen kiáltozását, hogy a szív magába szívja az Urat, az Úr pedig a szívet, és ez a kettő eggyé válik. És még: ne válaszd el szívedet Istentől, hanem mindig őrizd meg benne a mi Urunk Jézus Krisztus emlékét, amíg az Úr neve benne van a szívedben, és ne gondolj semmi másra, csak arra, hogy Krisztus felmagasztalt benned. Szent Listvicsnik azt mondja: Jézus emléke egyesüljön leheleteddel. Szent Hesychius pedig azt írja: ha szégyennel akarod elfedni mások gondolatait, és állandóan kijózanítani akarod a szívedet, hagyd, hogy leheletedre tapadjon az Úr Jézushoz intézett imádság, és néhány nap múlva látni fogod, hogy vágyad beteljesül.

            Tudatosítsuk, hogy ha megtanítjuk elménket a lélegzettel együtt leszállni a szívbe, akkor azt is észre fogjuk venni, hogy amikor leszáll oda, akkor egyedülálló és meztelen, csak a mi Urunk Jézus Krisztus emlékéhez és hívásához ragaszkodik; éppen ellenkezőleg, elhagyva és külső tárgyakhoz nyúlva, kelletlenül sok ötletre és emlékre bomlik. Az elme ezen egyszerűségének és magányának megőrzése érdekében az e téren tapasztalt szülők örökségül hagyták, hogy aki lelkesedést akart elsajátítani, hogy szívében kijózanítsa az elméjét, az üljön csendes és kivilágítatlan helyen, különösen e jó bravúr kezdetén. Mert a külső tárgyak látása természetesen a gondolatok elvonását okozza. Amikor a néma és sötét templom elrejti előlünk a külsőt, a gondolat megszűnik szórakozni, és kényelmesebben összegyűlik magában, ahogy Nagy Bazil mondja: az elme, amely nem terjeszti ki érzéseit a világba, visszatér önmagához.

Figyeld meg figyelmesen, hogy ennek a bravúrnak a lényege az együgyű, szívből jövő, tiszta és nem tág elhívás a mi Urunk Jézus Krisztus hitével, és nem az, hogy lélegzetvétellel a szívhez szállunk, és csendes és sötét helyen ülünk. Mindezt és hasonlókat nem másért találták ki a szülők, mint hogy valamiféle útmutatót láttak benne a gondolatok összeszedésére és a megszokott bolyongásból való visszatérésre. Az összeszedettség és az önmagunkra figyelés készségéből születik meg a tiszta és nem buzgó szívvel való imádkozás képessége.

Tudd azt is, hogy a test minden ilyen alkalmazkodó pozíciója rendezett, részletes szabályokkal meghatározott és szükségesnek tekinthető, amíg a háló el nem tűnik, és az ima nem szárnyal a szívben. Amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből ezt eléritek, akkor sok és sokféle cselekedetet hátrahagyva szóban kapcsolódtok a tiszta és nem gőzölgő szívű imádság egyetlen Urához, anélkül, hogy ezekre az eszközökre lenne szükségetek.

Ezért, ha tetszeni akarsz Krisztus Jézus életének, próbáld meg elérni, hogy bármikor és minden órában, és minden esetben tisztán és nem buzgón a szívedben imádkozz az Úrhoz, hogy ily módon csecsemőkorodtól kezdve elérhesd aa férj tökéletes, Krisztus beteljesülésének kora szerintNe felejtsd el azonban, hogy ha időnként önszántából tiszta ima érkezik hozzád, semmi esetre se tedd tönkre az imaszó-szabályaiddal. Ezt tanítja Filemon: akár éjjel, akár nappal, az Úr megengedi, hogy tiszta és páratlan imát érezz, majd hagyd el szabályaidat, és ragaszkodj az Úr Istenhez, amennyire csak tudsz, és Ő megvilágosítja szívedet a lelki munkában.

            Amikor elégedett vagy az ima el nem múló jelenlétével a szívedben, akkor, ahogy a szír Izsák mondja, minden erény végére értél, és a Szentlélek lakhelyévé váltál; akkor az ima nem áll le, akár ülsz, sétálsz, eszel, iszol vagy bármi mást csinálsz; még mély álomban is könnyen jön az imatömjén a szívből; még ha el is hallgat álmában, de belül mindig titokban, megszakítás nélkül elvégzi a rituálét.

Az utasítások második csoportja

1) KifejezésekHesychiapresbiter

1) A figyelem a szív minden gondolattól meg nem szakított csendje, amelyben Krisztus Jézus, Isten és Isten Fia, és egyedül Ő lélegzik mindig folyamatosan és folyamatosan, hívja Őt, bátran harcol vele az ellenségek ellen, és hatalmában áll bűneit ráhagyni (bűneit megvallani).

2) A józanság az elme szilárd megalapozása és helytállása a szív ajtajában; hogy lássa, hogyan közelednek mások gondolatai, ezek a tolvajok-rablók, hallja, mit mondanak és tesznek ezek a pusztítók, és milyen démonok rajzolják és veszik körül a képet, és megpróbálják álomban megragadni és elcsábítani az elmét. Ha nehezen megyünk keresztül egy ilyen akción, az egyértelműen megmutatja nekünk a mentális káromkodás művészetét (6. fejezet).

3) A józanság képei: az első az, hogy álmodozással vagy példával ellenállhatatlanul nézz; a második – mindig mélyen néma szívvel és szótlanul minden gondolattól és imádkozni; a harmadik az, hogy alázattal állandóan segítségül hívjuk az Úr Jézus Krisztust; a negyedik – hogy a lélekben szüntelenül emlékezzenek a halálról; az ötödik leghatékonyabb az összes közül – csak az égre nézni, nem vádolva a földet semmivel (14-18. fejezet).

4) Aki belül dolgozik, annak minden pillanatban a következő négy cselekvést kell végrehajtania:alázat, rendkívüli figyelem, a gondolatok és az ima ellentmondása. Alázat– hogy mivel riválisok és büszke démonok sértik, mindig szíve kezében legyen Krisztus segítsége; mert gyűlöli az Úr a kevélyeket.Figyelem, hogy mindig megőrizze a szívét, fogalma sincs, még ha kedvesnek tűnt is.Ellentmondás, – hogy mihelyt az elme éles látása megérti, ki jött, azonnal mondjon ellent haraggal a gonosznak, ahogy mondják:és rosszat válaszolok nekem, – nem engedelmeskedik-e lelkem Istennek. Ima,- hogy az ellentmondás után azonnal leírhatatlan sóhajjal szíve mélyéből kiáltson Krisztushoz. És akkor ő maga is látni fogja, hogy Jézus nevét imádva az ellenség álmaival hogyan oszlik el, mint a por a szélben, vagy tűnik el, mint a füst (20. fejezet).

            5) Akinek nincs gondolattól tiszta imája, annak nincs átokfegyvere, ima, mondom, amely a lélek benső titkaiban folyamatosan dolgozna és az Úr Jézus Krisztus hívásával megostorozná és hevítené a titokban megmentő ellenséget (21. fej.).

6) Kötelességed éles és elmélyült szemmel befelé nézni, hogy megismerd a bejövőt. Amint megtudod, azonnal az esküdtszék ellentmondása a kígyó feje, és egyben sóhajtva kiáltasz Krisztushoz. És akkor megkapod a láthatatlan isteni pártfogás élményét (22. fejezet).

7) Ha mindig a szívedben maradsz alázatos elmélkedéssel, a halál emlékével, önszemrehányással, egymásnak ellentmondó gondolatokkal és Jézus Krisztus elhívásával, és ezekkel az eszközökkel minden nap egy képzeletbeli úton jársz – keskeny, de örömteli és édes, akkor belépsz a szentek szent szemlélődésébe,és a bölcsesség és intelligencia összes kincsének esszenciája benne van elrejtve. Mert Krisztus Jézusról azt fogod érezni, hogy a Szentlélek leszállt a lelkedbe, amely által az ember nyitott arccal megvilágosodik, hogy lássa az Úr dicsőségét (29. fejezet).

            8) Az ördög úgy jár, mint egy ordító oroszlánhordáivalkinek a perét elnyelni. Soha ne hagyjuk abba, hogy a szívünkre figyeljünk, a józanságra, a gondolatainkra és imádkozzunk Krisztus Jézushoz, a mi Istenünkhöz. Mert életed végéig nem találsz jobb segítséget, mint Jézusé, mert egyedül Ő, az Úr, mint Isten ismeri az ördög fortélyait, trükkjeit és fortélyait (39. fejezet).

9) Ahogyan az érzéki só ízesíti a kenyeret és minden ételt, megóvja a húst a rothadástól és hosszú ideig épségben megőrzi, úgy értsd meg a képzeletbeli élvezet és a csodálatos cselekvés intelligens tárolását is a szívben. Mert ez is isteni örömet okoz mind a belső, mind a külső embernek, elűzi a rossz gondolatok bűzét és állandóan a jóságban tart bennünket (87. fej.).

10) Minél figyelmesebben hallgatsz az értelemre, annál inkább fogsz meleg vággyal imádkozni Jézushoz; és ismét, minél inkább elhanyagolod az elmédet, annál távolabb kerülsz Jézustól. És ahogy az előbbi nagyban megvilágítja az elme levegőjét, úgy az utóbbi, vagyis a józanság és Jézus édes elhívása elől való kibújás általában teljesen elsötétíti azt (90. fej.).

11) Folyamatos, egyfajta meleg vágyakozással, édességgel és örömmel teli Jézus könyörgése a szív levegőjét a rendkívüli figyelemtől megnyugtató csenddel tölti meg. Továbbá, hogy a szív teljesen megtisztuljon, a bűnös Jézus Krisztus, Isten és Isten Fia, minden jó előidézője és Teremtője. Mert Ő maga mondja:Én vagyok a világot teremtő Isten(91. fejezet).

            12) Isteni állapot születik a mi Urunk Jézus Krisztus szüntelen emlékezéséből és elhívásából, ha nem hanyagolod el az elmédben való állandó imát és a folyamatos józanságot, mint az egyetlen dolgot, amire sürgősen szükség van. És valóban, mindig egy és ugyanazzal a dologgal kell foglalkoznunk – Jézus Krisztus, a mi Urunk elhívásával; buzgó szívvel kiáltva Hozzá, adjon nekünk közösséget és ízlelgessük az Ő nevét. Mert a gyakoriság a készség anyja, mind az erénynek, mind a bűnnek; és ekkor a készség dominál, valamint a természet. Ilyen állapotba jutva az elme már ellenfeleit keresi, mint a nyúl vad kutyája a bokrok között; de ez az egyik arra törekszik, hogy felfalja, a másik pedig, hogy lenyűgözze és szétszórja (97. fejezet).

13) A tettekben tapasztalt nagy Dávid így szól az Úrhoz:Megmentem az államomat Neked. Ugyanígy a szív és a lelki csend állapotának megőrzése bennünk, amelyből minden erény megszületik, az Úr segítségén múlik, aki parancsokat adott nekünk, és elűzi tőlünk, amikor állandóan segítségül hívjuk, a szükségtelen feledékenységet, amely legtöbbször elpusztítja a szív csendjét, mint a víz és a tűz. Ezért ne aludj el gondatlanságból a saját pusztulásodra, hanem Jézus nevében ostorozd meg ellenfeleidet. Ez a legédesebb név, és elakad a lélegzeted; és akkor felismered a csend hasznát (100. fejezet).

14) Amikor méltatlanok vagyunk arra, hogy félelemmel és rettegéssel részesedjünk Krisztus Istenünk és Királyunk legtisztább isteni titkaiból, akkor leginkább józanságot, ésszerűséget és szigorú figyelmet tanúsítunk, és ennek az isteni tűznek, vagyis Urunk Jézus Krisztus testének és vérének bűnökre van szüksége a bűnökre. Mert belénk lépve azonnal kiűzi szívünkből a rosszindulat gonosz szellemeit, és megbocsátja múltbeli bűneinket; és elménk ezután mentes marad a rosszindulatú gondolatok nyugtalan nyűgétől. Ha ezután a szív ajtajában állva gondosan őrzi elméjét, akkor amikor ismét megfelelni fog a Szent A misztériumnak, az isteni test egyre jobban megvilágítja elménket, és csillagként világítja meg (101. fej.).

15) Szívből törődni kell annak megőrzésével, ami értékes; valójában csak az értékes számunkra, ami megóv minket minden rossztól, mind az érzékitől, mind a képzeletbelitől. Ez az elme megőrzése Jézus Krisztus elhívásával – mindig a szív mélyére nézni, és szüntelenül hallgatni a gondolatokról, még akkor is, ha mondom -, és a helyesnek tűnő gondolatoktól, megpróbálni üresnek lenni, és általában minden gondolattól, hogy az apák ne bújjanak el alattuk (103. fejezet).

            16) Jézus Krisztus nevét mindig szívünk terében kell forgatni, ahogy a villám is forog a légtérben, mielőtt esik. Ezt jól tudják azok, akiknek lelki tapasztalatuk van a belső harcban. Ezt a belső háborút ugyanúgy kell megvívni, mint egy hagyományos háborút. Mindenekelőtt a figyelem; majd ha észrevesszük, hogy ellenséges gondolat közeledett, dühösen szívből esküszót szórunk rá; a harmadik pedig az, hogy imádkozzunk ellene, szívünket Jézus Krisztus hívására fordítva, oszlassuk el azonnal ezt a démoni jelenést, hogy különben az elme ne járjon ennek az álomnak a nyomdokaiba, mint egy gyermek, akit megkísért valami mestermágus (105. fejezet).

17) Csodálatos gyümölcs ez az elmének a csendből, hogy benne a bűnök, amelyek először csak gondolatokkal kopogtatnak az elmén, így ha szívvel elfogadják, majd durva érzéki bűnökké válnak, akkor mindet elvágja a belső személyünkben lévő józanság képzeletbeli erénye, amely nem engedi, hogy belépjenek a belsejébe, és belépjenek a belsejébe, és belépjenek a belsejébe és Jézus Krisztusba.

18) Ahogy a völgyek bőségesen teremnek búzát, úgy Jézus imája bőségesen terem minden jót a szívedben; vagy ami még jobb, maga a mi Urunk, Jézus Krisztus adja neked, aki nélkül semmit sem tehetünk. És először létraként fogod megtalálni, majd könyvként, amelyben olvasni fogsz, végül egyre gyarapodva, mint a mennyei Jeruzsálemet, a Hatalmak Királyának városát az Ő Egy-Lény Atyjával és az imádott Szentlélekkel (117. fejezet).

19) A lélek, aki halála után felemelkedik a levegőbe a menny kapuihoz, és nem szégyellheti ellenségeit, mert vele van Krisztus; de akkor is, mint most is, dacosan kiabált nekika kapuban. Csak a végsőkig ne unatkozzon éjjel-nappal az Úr Jézus Krisztushoz, Isten Fiához kiáltva; és hamarosan bosszút áll rajta a hamis isteni ígéret miatt, amelyet az igazságtalan bíróról szóló példázatban tett:mondom, hamarosan bosszút fog állni, mind a való életben, mind a testből való kilépése után (149. fejezet).

20) Ha az elme figyelmében időzni kezdett, az alázatot a józansággal, az imát pedig a beszélgetéssel kombináljuk, akkor gondolatban jól járunk Jézus Krisztus imádott és szent nevével, mint a fény lámpájával. Ha saját józanságunkra vagy figyelmünkre hagyatkozunk, akkor hamarosan az ellenség támadása alá esünk, miután megdöntöttek. És akkor ezek az alattomos tolvajok elkezdenek legyőzni minket mindenben, és egyre jobban belegabalyodunk a gonosz vágyakba, akár a hálókba, vagy kényelmesen engedünk a tökéletes lemészárlásnak tőlük, ha nincs bennünk a győztes kard, Jézus Krisztus nevében. Mert csak ez a megszentelt kard, állandóan forgatva a minden képtől elzárt szívben, tudja, hogyan fordítsa vissza, vágja, melegítse és egye, mint a szalmatüzet (152. fejezet).

            21) A szűnni nem akaró józanság oka előnyös a léleknek és gyümölcsöző, az, hogy azonnal meglátjuk az elmében formálódó álmodozó gondolatokat. A tárgyalás célja, hogy leleplezzük és szégyenbe hozzuk azt a gondolatot, amely valamilyen érzéki tárgy ábrázolásával próbált bejutni elménk levegőjébe. Ugyanaz, ami azonnal kioltja és szétszórja az ellenfelek minden szándékát, minden szót, minden álmot, minden bálványt és a rosszindulat minden oszlopát,az Úr elhívása. És mi magunk is látjuk elménkben, hogy Jézus, a mi nagy Istenünk milyen nagy hatással van rájuk, és hogyan véd meg minket, akik alázatosak, szegények és semmire sem jók vagyunk (153. fejezet).

22) Egy hajó nem vitorlázik sok mérföldet víz nélkül; nem ér el sikert és szellemi megőrzést józanság nélkül, alázattal és Jézus Krisztus állandó imádságával (168. fejezet).

23) A bennünk gondolkodó szüntelen imádságtól megtisztul a levegő a komor felhőktől és a gonosz szellemek szelétől. Amikor a szív levegője tiszta, akkor semmi sem akadályozza meg, hogy Jézus isteni fénye felragyogjon benne, hacsak nem kelünk fel hiúsággal és kételkedéssel, nem rohanunk az elérhetetlen felé, és nem fosztjuk meg ezért Jézus segítségét; mert Krisztus gyűlöli az ilyeneket, lévén az alázat mintaképe (175. fejezet).

24) Ahogyan a betűket nem a levegőbe kell írni, hanem vésővel kell ráhúzni valamilyen szilárd testre, hogy sokáig megőrizhetőek legyenek: úgy vegyítsük Jézus imáját nehéz józanságunkkal, hogy a vele való józanság gyönyörű erénye teljes legyen bennünk, és Őbenne Őbenne Őbenne. 183).

25) Az elme megőrzése Isten segítségével és az egyetlen cselekvő Isten kedvéért, a lélekben meghonosodott, bölcsességet ad az elmének ahhoz, hogy Istenért hőstetteket hajtson végre; Nem kis mértékben azt a képességet is biztosítja cinkosának, hogy Isten szerint, kifogástalan érveléssel rendezze el a külügyeket és a szavakat (194. fejezet).

26) Valóban áldott az, akinek elméje annyira ragaszkodik Jézus imájához, szívében szüntelenül hozzá kiált, ahogy a levegő tapad a testünkhöz, vagy a láng tapad a gyertyához. A nap, amely áthalad a földön, felpezsdít, és az Úr Jézus szent és tisztelt Neve, amely állandóan ragyog a lélekben, sok napszerű gondolatot kelt (196. fejezet).

27) Amikor a felhők szétoszlanak, a levegő tiszta; amikor az igazság napja, Jézus Krisztus elűzi a szenvedélyes álmokat, akkor általában fényes és csillagos gondolatok születnek a szívben a szív levegőjének Jézus általi megszentelődése miatt (197. fej.).

2) KifejezésekPhiloteaa Sinai

            1) A jámborság megteremtője ehhez a nyelvhez tartozik, és elméjével ezt a célt követni, hogy mint egy bizonyos margarita vagy drágakő, Isten emléke tökéletesen megnyugodjon a szívben. Segít elhagyni mindent, még a testet is, és elhanyagolni a valódi életet, hogy egyedül Istent nyerje el a szívében (1. fejezet).

2) Reggeltől bátran és hajthatatlanul a szív ajtajához kell állni, erős Isten-emlékezettel és Jézus Krisztus szüntelen imádságával a lélekben, és ezzel a gondolattal megölni a föld minden bűnösét, vagyis le kell vágni Isten hűséges, megerősített és gyászcsábító emlékével (2. fej.).

3) A józanságot joggal nevezikútján, mert a királysághoz vezet, és ahhoz, ami bennünk van, és a jövőbe, – ésaz intelligens alkotótól(szellemi műhely), mert szellemi szokásokat termel és fehérít (fényesít), a szenvedélyből pedig szenvtelenséget csinál. Hasonló egy fényablakhoz is, amelyen keresztül Isten az elméjébe esett (3. fejezet).

4) Ahol alázat van, józanul és odafigyeléssel emlékeznek Istenre, és gyakran imádkoznak az ellenségek ellen, ott van Isten helye, vagy a szív mennyországa, amelyben a démoni horda fél beállni, mert ezen a helyen él Isten (4. fejezet).

5) Az első ajtó, amely a mentális Jeruzsálembe vezet, az elme figyelmébe, az ajkak intelligens csendje, bár az elme még nem hallgat; a második – mérsékelt étel, ital és alvás; a harmadik – amely megtisztítja az elmét és a testet, a szüntelen emlékezetet és a halálról való gondolkodást (6. fejezet).

6) Isten, vagyis Jézus Krisztus édes emléke a szív haragjával és üdvözítő ellenségeskedéssel (minden bűnös iránt) rendszerint elpusztítja a gondolatok, a különféle sugallatok, szavak és álmok, szégyenletes képzelgés minden varázsát, és egyszóval mindent, ami ellenséges, felemészti lelkünket. Jézus, ha elhívják, minden könnyen ég. Mert senki másban nincs üdvösség, csak Krisztus Jézusban. Maga a Megváltó ugyanezt mondta, mondván:Nélkülem semmit sem hozhatsz létre(22. fejezet).

7) Minden órában és minden pillanatban óvjuk szívünket minden óvintézkedéssel a lélek tükrét elsötétítő gondolatoktól, amelyekben csak Jézus Krisztus vésheti be és világíthatja meg, aki az Atyaisten bölcsessége és ereje. Szüntelenül a szívünkben fogjuk keresni a mennyek országát; és persze titokzatosan találunk magunkban gabonát, gyöngyöt, kvaszt és minden mást is, ha kitisztítjuk a szemünket. Ezért mondta a mi Urunk Jézus Krisztus:Isten országa bennetek van, megértés azon az Istenségen keresztül, amely a szívben lakozik (23. fejezet).

            8) A belső káromkodás során a következőképpen járjon el: az imát a józansággal kombinálja, és a józanság erősíti az imát, az ima pedig a józanságot. A józanság folyamatosan figyel odabent mindenre, észreveszi, hogyan próbálnak bejutni oda az ellenségek, és erejével elzárva bejárásukat, egyúttal az Úr Jézus Krisztus segítségét kéri, hogy elűzze ezeket a gonosz katonákat. Ebben a figyelmet egy ellentmondás formájában megjelenő bejegyzés fenyegeti; és Jézus, akit megidéznek, álmaikkal űzi ki a démonokat (25. fejezet).

9) Óvja elméjét rendkívüli figyelemmel. Amint észrevesz egy ellenséges gondolatot, azonnal tagadja meg, ugyanakkor siessen bosszúért hívni Krisztust, az Urat. A legédesebb Jézus, amikor megszólalsz, azt mondja: Itt vagyok veled, hogy közbenjárjak érted. De te még azután is, hogy ezeket az ellenségeket legyűrte az imád, továbbra is szorgalmasan hallgass az észre. Itt ismét az előbbit megsokszorozó gondolathullámok zúdulnak rád egymás után, úgy, hogy belőlük a lélek máris a mélységbe süllyedni látszik, és készen áll a pusztulásra. De Jézus, akit a tanítványok izgatnak, ismét, mint Isten, megtiltja a gondolatok gonosz szeleit, és azok alábbhagynak. Te, miután megszabadultál az ellenséges támadásoktól, egy órára vagy egy percre dicsőíted azt, aki megment téged, és elmélyedsz a halál gondolataiban (26. fejezet).

10) Minden szívből jövő odafigyeléssel a spirituális érzésben haladsz az utadon. A figyelem és az ima, amikor naponta egyesülnek, valami hasonlót tesznek, mint a tüzes illiai szekér, mennyei magasságokba emelve azt, aki benne van. És mit mondok? Annak, aki megerősítette magát a józanságban, a tiszta szív képzeletbeli égbolttá válik napjával, holdjával és csillagaival, és a mérhetetlen Isten tartálya a titokzatos látás és felemelkedés (az elme elragadtatása) által (27. fejezet).

3) KifejezésekTheolipta, Philadelphia fővárosa

1) A naplemente éjszakát csinál; és amikor Krisztus eltávozik a lélekből, akkor a szenvedélyek elhomályosulása átöleli azt, és az elmeállatok kezdik gyötörni. Felkelt az érzéki nap, és az állatok a barlangjukba bújnak. Krisztus ragyog az imádkozó elme mennyezetén; és ennek a szokásnak minden világa eltávozik, és az elme a maga dolgára megy, vagyis az isteni tanításra estig (nov. 45. obr.).

2) Tartózkodj a külső beszélgetésektől, és küzdj a belső gondolatokkal, amíg meg nem találod a tiszta imádság helyét – és otthont, ahol Krisztus él, aki megvilágosít és megörvendeztet tudásával és látogatásaival (uo.).

3) A havon vagy a napsütésből származó lábnyom megolvad, vagy beszivárgott víz, megsemmisül; és az érzéki tettek által az elmébe nyomott emlékeket elpusztítja Krisztus, aki imával és a bölcsek könnyeinek esőjével ragyogott a szívben (november 46.).

            4) A gyakori imák, amelyeket lelkileg, lelkes érzelmekkel hajtanak végre, simítják a múltbeli események emlékét. Lélek megvilágosodása Isten emléke által, hittel és a szív csalódottságával, mint a borotva megemészti a rossz emlékeket (uo.).

5) Kívülről visszavonulva próbáljon meg tovább belépni a lélek belső menedékébe (őrtoronyába), amely Krisztus háza, ahol mindig benne van a béke, az öröm és a csend. Krisztus mentális napja adja ezeket az ajándékokat, ahogy egyes sugarak sugároznak ki magából, és valamiféle jutalmat kap az Őt hittel és kedvességgel befogadó lélek (46. obr. levél).

6) Magányban ülve emlékezz Istenre, mindenről elterelve elmédet és az egyedüli Istenre irányítva azt; öntsd ki előtte szíved minden szeretetét, és ragaszkodj hozzá szeretettel. Isten emlékezete Isten intelligens látása, amely magához vonzza az elme látványát és vágyát, és megvilágítja azt önmagából származó fénnyel. Az Isten felé forduló elme, miután a létező dolgok minden figuratív ábrázolása megszűnik benne, láthatatlannak látja Istent (uo.).

7) Az ima egy képzeletbeli beszélgetés az Úrral, amely imaigéket mond ki az elme modern törekvésével Isten felé. Amikor az elme gyakran kimondja az Úr nevét, és az elme tisztán hallgat az isteni név megszólítására, akkor a teológia fénye, mint egy ragyogó arc, megvilágítja az egész lelket (uo.).

8) Hidd el, az igazat mondom neked, hogy ha minden cselekedetedben elválaszthatatlan leszel önmagadtól, minden jónak anyja – az imádság; akkor nem szunnyad, amíg meg nem mutatja a környezetét, be nem vezet, és kimondhatatlan dicsőséget és örömet nem tölt be. Miután minden akadályt elhárított, egyengeti az erény útját, és kényelmessé teszi a kereső számára (nov. 48).

9) Miközben az elméddel jársz, olvasd el az ima igéit, és beszélj az Úrral, állandóan kiabálva, és nem szomorú; szüntelenül imádkozva, utánozva ennek az özvegynek a pimaszságát, aki a féktelen bíróhoz könyörgött. Akkor (ez azt fogja jelenteni), hogy lélekben jársz, nem hallgatsz a test vágyaira, és nem akadályozod meg az imádság folytonosságát világi gondolatokkal, hanem Isten temploma vagy, amelyben Istent csendben dicsérik. Gondolatban így imádkozva végre elérheti a szüntelen Istenre való emlékezést, behatolhat az elme hozzáférhetetlen titkaiba, megláthatja a láthatatlant titokzatos elmélkedésekben, Istent szolgálva egyenként, egyenként, egyedül te árasztod ki a szeretetet az intelligensekben (obr. 48. levél).

4) Nagy Varsonofius és János próféta mondásai

1) Az ellenségek meggyengülnek, ha segítségül hívják Isten nevét. Ennek tudatában nem hagyjuk abba Isten nevét segítségül hívni. Ez egy ima, és a Szentírás ezt mondja:szüntelenül imádkozz(422. válasz).

            2) Ne feledd, hogy Isten ismeri a szívet, a szívre néz, és hívd Őt a szívedben. Ezt mondják a Szentírásban:zárd be ajtódat, és imádkozz Atyádhoz, aki titokban. Csukjuk be szánkat, és szívünkben imádkozzunk Hozzá; mert aki bezárja a száját és segítségül hívja Istent, vagy szívében imádkozik hozzá, az teljesíti az említett parancsolatot (427. válasz).

3) Szíved munkája abban áll, hogy szüntelenül imádkozz Istenhez. Ha ebben sikeres akarsz lenni, kezdd el, és ne nézz lustán, remélve, hogy Isten megáld majd sikerrel (26. válasz).

4) Isten nevének folyamatos kiáltása olyan gyógyszer, amely nemcsak a szenvedélyeket, hanem a cselekvésüket is megöli. Ahogy az orvos talál megfelelő kezelést vagy tapaszt a szenvedő ember sebére, és dolgoznak, a beteg pedig nem tudja, hogyan történik: így pontosan Isten neve, ha megidézik, kiöl minden szenvedélyt, bár nem tudjuk, hogyan történik (421. válasz).

5) Az Úr azt mondta:kérj és kapsz. Imádkozz a mindenható Istenhez, küldje el neked a Szentlelket, a Vigasztalót, és aki eljött, mindenre megtanít, és minden szertartást feltár neked. Keresse meg az útmutatójában; Nem engedi, hogy elterelje a szívét, nem engedi, hogy a hanyagság, lustaság vagy szendergés behatoljon elméjébe; megvilágosítja a szemet, erősíti a szívet, felemeli az elmét. Ragaszkodj hozzá, higgy neki, szeresd (136. válasz).

6) Ha látja, hogy az ellenség kombinációja megakadályozza, hogy imádkozzon, akkor ne kezdjen vele vitába, hanem próbálja meg segítségül hívni Isten nevét, és Isten megsegít, és megszünteti az ellenség trükkjeit (424. válasz).

7) A tökéletes ima abból áll, hogy anélkül beszélünk Istennel, hogy szétszórjuk a gondolatainkat, és összeszedjük minden gondolatunkat és érzésünket. Az ember akkor kerül ilyen állapotba, amikor meghal minden embernek, a világnak és mindennek, ami benne van. Az ilyen embernek semmi másra nem jut eszébe ima közben, csak arra, hogy Istenre vár, és beszél vele (79. válasz).

Hasznos szó AbbárólPhilemon

            1) Abba Filemonról, a remeteről azt mondták, hogy elrejtőzött a Lavrától nem messze, Romieva nevű barlangban, és átadta magát aszkéta küzdelmeknek, gondolatban ugyanazt ismételgetve magában, amit Nagy Arsen állítólag magában mondott: Philemon, neked? Jól éreztem magam ebben a barlangban. Feladata volt a kötélcsavarás és a kosarak fonása, amit a gazdaságnak adott, tőle kapott kis kenyeret, amiből táplálkozott. Nem evett mást, csak sóból készült kenyeret, és akkor sem minden nap. Valószínűleg egyáltalán nem törődött a testtel, hanem az elmélkedést gyakorolva isteni megvilágosodásban volt, és onnan élvezve a leírhatatlan misztériumot, lelki nevelésben részesült. Szombaton és vasárnap templomba járva mindig egyedül járt önfeledten, senkit sem engedve közeledni, nehogy elterelje a figyelmét a munkájáról. A templomban lehajtott arccal a sarokban állva könnyforrásokat eregetett, szüntelenül siránkozott és elméjében forgatta szíve emlékét és Szent szülők képét, különösen Nagy Arszenit, akinek nyomdokait minden módon követni igyekezett.

2) Amikor Alexandriában és környékén megjelentek a hazugságok, elment onnan, és Lavra Nikanorovhoz ment. Miután elfogadta őt, az istenszerető Páva megadta neki félreeső helyét, és csendet rendezett neki. Egy egész éven át nem engedte, hogy lássa senki, és ő maga egyáltalán nem zavarta, kivéve amikor a szükséges kenyeret felszolgálta. Eljött Krisztus szent feltámadása; amikor egymás láttán beszélgetés kezdődött közöttük, és a nyelv egy remete életét érintette; majd Philemon rájött, hogy ez a tiszteletreméltó Peavych testvér is szép szándékot táplál (remeteként élni), sok írott és íratlan aszketikus szót csepegtetett belé, amely megmutatja mindenkinek, hogy tökéletes elzárkózás nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, ahogyan Mózes sehol sem hajt végre bravúrt, a bravúr pedig sírást szül, a sírás – a szeretetben, a félelemben, a félelemben – a szeretetben, a félelemben – az alázatosságban születik. és szenvtelen, és akkor az ember tudja, hogy nincs messze Istentől.

            3) Ő (Philemon) azt mondta neki: rajtad múlik, hogy a csend segítségével teljesen megtisztítod az elmét, és szüntelen szellemi cselekvést adsz neki. Ahogy a szem az érzéki felé fordulva rácsodálkozik a láthatóra, úgy a gondolkodás felé forduló tiszta elmét is lenyűgözi a lelki szemlélődés, úgyhogy nem tudod elfordítani tőle. És amilyen mértékben a csend segítségével megfosztják a szenvedélyektől és megtisztul, annyira szeretni fogja a vezetést (a lelki dolgok szellemét). Az elme akkor tökéletes, ha megízleli az alapvető tudást, és kapcsolatba lép Istennel. Ekkor a királyi méltóság birtokában nem érzi többé a szegénységet, és nem ragadja el az alantas vágyak, még akkor sem, ha az összes királyságot felajánlja neki. Ezért, ha ilyen erényeket akarsz elérni, menekülj a világ elől, és szorgalmasan kövesd a szentek útját, ne törődj a megjelenéseddel, viselj szegényes ruhát és alázatos díszt. Legyen egyszerű a viselkedésed, a beszéded, a lépésed gonosz, a hangod féktelen. Szeress szegénységben élni és vigyázni mindenkire. Mindenekelőtt az eszed és a józanságod megőrzésére ügyelj, légy türelmes minden nehézségben, és minden lehetséges módon őrizd meg a már megszerzett lelki javakat sértetlenül és mozdíthatatlanul. Gondosan vigyázzon magára, és ne fogadja el a titokban besurranó szenvedélyeket. Mert bár a csend visszatartja a lélek szenvedélyeit, de ha hagyják fellángolni és felforrósodni, általában jobban feldühödnek, és akik ezt megengedik, még nagyobb erővel okoznak bűnt. Ugyanígy gyógyíthatatlanok a dörzsölt és szakadt testi sebek is. Egyetlen szó is elfordíthatja az elmét Isten emlékezetétől, amikor a démonok ragaszkodnak hozzá, és az érzékek egyetértenek velük. Nagy bravúr és félelem a lélek megmentése. Ezért teljesen el kell vonulnod a világtól, és miután megvontad lelkedet a test minden rokonszenvétől, menedék nélkül, menedék nélkül, tulajdonos nélkül, pénz nélkül, önérdek nélkül, gond nélkül, társaság nélkül kell válnod, nem ismered az emberi dolgokat, alázatossá, együttérzővé, kedvessé, szelíddé, szelídné, csendessé, csendessé. nyomtatás a szívben. Mert nem lehet viaszra írni anélkül, hogy előbb ne simítsuk el a rárajzolt betűket, ahogy Nagy Bazil tanít. Ilyen volt a szentek képe, akik, miután teljesen eltávolodtak minden világi szokástól, és megtartották magukban a mennyei bölcsességet, isteni törvények által megvilágosodtak, és jámbor tettekkel és szavakkal ragyogtak,miután megölte a sündisznó végtagjait a földönvisszafogottság, istenfélelem és szeretet. Mert a szüntelen imádkozással és az isteni írások tanításával megnyílik az értelmes szív szeme, meglátja az erők királyát, és nagy az öröm, és a lélekben erősen fellángol a fékezhetetlen isteni vágy, miközben a Lélek hatására a hús is megmarad ott, és az egész ember szellemivé válik. Erre hasonlítanak a boldog csend és a legbensőségesebb aszkéta élet alkotói, akik minden emberi kényelemből kikerülve, egyedül az égben létező egyetlen Úrral, szüntelenül beszélgetnek.

            4) Az Istenszerető testvér ennek hallatán, és lelkében isteni szeretet sújtja, elhagyja helyét, és ezzel (Philemon) együtt eljut a remetelakba, ahol az atyák legnagyobbjai befejezték a jámborság útját. Szent Ioanna Kolova Lavrájában telepedtek le, miután gondoskodtak a Lavra gazdaságáról, mert csendben akartak lenni. És itt maradtak Isten kegyelméből teljes csendben, szombaton és vasárnap általános gyülekezeti összejövetelekre jártak, a többi napon pedig magukban maradtak; és mindenki különösen imát és szolgálatot végzett.

5) A szent vén (Philemon) a következő szolgálati szabályokkal rendelkezett: éjszaka elénekelte az egész zsoltárt és énekeket (9, amelyek benne vannak a zsoltárban), felhajtás nélkül felolvasta az evangélium egyik elejét, majd leült és leült, és ezt mondta magában:Isten irgalmazz!teljes figyelemmel és elég sokáig, míg ezt a megszólítást már nem tudta kiejteni; és végül hagyta magát elaludni. Hajnalban aztán ismét énekelte az első órát, és kelet felé néző ülésén felváltva énekelt (zsoltárokat) és olvasott fel szabad akaratából az apostolból és az evangéliumból. Így egész nap szüntelenül énekelve, imádkozva és a mennyország szemlélésében élvezte; elméje gyakran annyira elmerült a szemlélődésben, hogy nem tudta, a földön van-e.

6) A testvér, látva, hogy olyan teljes szívvel az imaszolgálatnak szenteli magát, és néha teljesen megváltozott az isteni gondolatoktól, így szólt hozzá: atyám, nehéz-e neked, atyám, ilyen idős korodban ily módon meggyilkolni és rabszolgává tenni a testedet? Azt válaszolta neki: “Higgye el, Isten olyan szorgalmat és olyan szeretetet fektetett a lelkembe az imaszolgálat iránt, hogy nem tudom teljesen kielégíteni ezt a vágyat; de a test gyengeségét legyőzi az Isten iránti szeretet és a jövőbeni előnyök reménye.” Így minden vágya ügyesen az egekbe csavarodott, és ezt még étkezés közben is, és nem csak máskor.

7) Valamelyik testvére egyszer megkérdezte tőle: mik a kontempláció titkai? Ő pedig látva állhatatosságát és azt, hogy őszintén keresi a tudást, így szólt hozzá: Mondom neked, gyermekem, hogy annak, akinek az elméje teljesen megtisztult, Isten látomásokat tár fel a legszolgabb erőkről és rangokról (az angyalokról).

8) Megkérdezte a következőket is: atyám, miért élvezed jobban a Zsoltárt, mint bármely isteni Igét, és miért képzeled halkan énekelve, hogy beszélsz valakivel? Erre így szólt hozzá: “Isten a zsoltárok erejét gyűjtötte a lelkembe, mint magában Dávid prófétában is, és nem tudok elszakadni a bennük rejlő mindenféle elmélkedés gyönyörétől, mert átfogják az egész isteni Írást.” Ezt nagy alázattal, a haszon érdekében, hosszas és kitartó kérés után vallotta be.

            9) Egy Iván nevű testvér, aki a tengerpartról rohant, odament ehhez a szent és nagy atyához, Filemonhoz, és átölelte a lábát, és így szólt hozzá: Mit tegyek, atyám, hogy üdvözüljek? Mert az agyam ide-oda sodródik és szárnyal, ahol nem kellene. Ő pedig, miután egy ideig hallgatott, azt mondta: ez a betegség (mentális) a külső lények sajátja, és bennük lakozik. És megvan, mert még nem kaptad meg teljesen az Isten iránti szeretetet, a szeretet melege és az Ő ismerete még nem jött el hozzád. A bátyja azt mondja neki: Mit tegyek, apám? Azt mondta neki: Menj, fogadj titkos tanítást a szívedben, és az megtisztítja az elmét ettől. A testvér, nem avatva be, amit ez jelez, azt mondja az idősebbnek: miféle titkos tanítás ez, atyám? És monda néki: Menj, józanul a szívedben, és józan elmédben félelemmel és remegéssel mondd: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Így tanítja a kezdőket az áldott Diadochus.

10) A testvér elment, és Isten segítségével és apja imáival megnyugodott, kicsit élvezte az ilyen tanítást. De aztán ez a gyönyör elhagyta, és már nem tudott józanul ilyen cselekedetet csinálni és imádkozni. Miért ment el megint az öreghez, és mondta el neki, mi történt. Az öreg azt mondja neki: most már felismerted a csend és az értelmes cselekvés útját, és megkóstoltad az abból fakadó édességeket. Mindig legyen ez a szívedben – akár eszel, iszol, beszélgetsz valakivel, akár úton vagy, akár egy cellában ülsz, ne hagyd abba józan elmével és nem vándorló lélekkel imádkozni ezen imán, énekelj és tanulj imákban és zsoltárokban; még a legszükségesebb szükségleteid kijavításakor se hagyd üressé az elméd, hanem tedd rá titokban tanulni és imádkozni. Hogy megérthesd az isteni Írás mélységeit és a benne rejlő erőt, és elmédnek szüntelenül cselekedj, teljesítsd az apostoli igét, amely ezt parancsolja: «Imádkozz szüntelenül” szájjal, és szárnyalj elméddel egy másikban.

            11) A testvér ismét megkérdezte tőle: Sok hiú álmot látok alvás közben. Az öreg azt mondta neki: Ne légy lusta és ne csüggedj; de mielőtt elalszol, imádkozz sok szívedben, és állj ellen az ördög gondolatainak és kísérleteinek, hogy akarata szerint vezessen, Isten fogadjon el. Amennyi erőd van, ügyelj arra, hogy zsoltárokkal a szádban és intelligens tanítással aludj el, és ne engedd, hogy elméd figyelmen kívül hagyja mások gondolatait elméd hanyagsága miatt, hanem akármilyen gondolattal is imádkoztál, azokban a gondolatokban dőlj az ágyra, hogy ha alszol, akkor is benned legyenek, és amikor benned vannak, és amikor kb. Mondjuk az ortodox hit szent jelképét is az alapítás előtt, mert az ortodoxiát Istenről beszélni minden jó forrása és védelme.

12) A bátyja is megkérdezte: teremts szeretetet, atyám, mondd, mit csinál az eszed? Taníts meg, hogy én is üdvözülhessek. Azt mondta neki: Miért érdekli ezt tudni? Felkelt, átölelte a szent lábát, és lobbizva kérte, mondja el neki ezt. Hosszú idő után megszólalt az öreg: Ezt még mindig nem bírod. Az emberre jellemző, hogy minden érzésnek megfelelő művet ad, ami az igazság javaiban való forogni szokás; és lehetetlen, hogy ez az ajándék megfeleljen annak, aki nem lett teljesen tiszta a világ hiú gondolataitól. Ezért, ha igazán akarod, tartsd tiszta szívedben a titkos tanítást. Mert ha az ima és a tanítás az Írásban szüntelenül bennetek lakozik; akkor megnyílik a lelked szeme, és nagy öröm lesz benne, és valamiféle leírhatatlan és forró érzés, amikor a Lélek és a test felmelegszik, így az egész ember szellemivé válik. Ezért, akár éjjel, akár nappal, Isten méltóztat arra, hogy zavartalanul, tiszta lélekkel imádkozz, hagyd el az imaszabályt, és amennyire csak van erőd, próbálj meg ragaszkodni Istenhez. És megvilágosítja a szívedet abban a szellemi munkában, amelyet vállaltál.

Ehhez még hozzátette: egyszer odajött hozzám egy idős ember, és amikor elméje elrendezéséről kérdeztem, azt mondta: két évig imádkoztam Isten előtt, szívem mélyéből könyörögtem Hozzá, adja meg, hogy szüntelenül és háborítatlanul szívembe vésődjön az imádságom, amit munkám és türelmem kért.

            És még ezt mondta neki: a lélekben előforduló hiábavaló dolgokról szóló gondolatok a feddhetetlen lélek betegségének lényege, amely átadta magát a gondatlanságnak; miért kellene nekünk a Szentírás szerint minden gonddal megőrizni elménket, okosan, zavarás nélkül énekelni és tiszta lélekkel imádkozni. Tehát, testvér, Isten azt akarja, hogy mutassuk meg neki szorgalmunkat, először cselekedetekkel (aszkézis és szeretet), majd szeretettel és állandó imádsággal, és Ő megmutatja nekünk az üdvösség útját. Nyilvánvaló, hogy nincs más út, ami a mennybe vezet, csak a minden rossztól való tökéletes eltávolodás, minden jó megszerzése, tökéletes szeretet megszerzése Isten iránt, és Vele való áhítatban és igazságban maradás, hogy ha valakinek ez megvan, hamarosan a mennyei arcra érjen. De ugyanakkor mindenkinek, aki a magasba akar jutni, azonnal meg kell semmisítenie a földön meglévő kötelékeket. Mert amikor lelkünk az igazi jóról való elmélkedést élvezi, többé nem tér vissza egyetlen szenvedélyhez sem, amelyet az édes bűnösség gerjeszt; de miután elfordult minden testi vágytól, tiszta és szeplőtelen gondolattal látja Isten megjelenését. Ezért sok önfenntartásra, sok fizikai munkára és lélektisztulásra van szükségünk, és oltsuk szívünkbe Istent, hogy bűntelenül teljesíthessük isteni parancsolatait, és hogy Ő maga tanítson engedelmeskedni az Ő törvényeinek, napsugárként sugározza ránk a Lélek kegyelméből ránk ruházott cselekedeteit. Cselekedetek és kísértések által meg kell tisztítanunk azt a képet, amely szerint értelmesnek teremtettek bennünket, képesek vagyunk minden megértést és Istenhez való hasonlatot felfogni, érzéseket hordozni, meg kell tisztulnunk minden szennyeződéstől, amiatt, hogy valakit a kísértések kemencéjében olvasztunk, és megtestesülünk a királyi méltóság által. Isten az embert is minden jó részesévé teremtette, amely képes mentálisan szemlélni a dicsőség, az uralom, a hatalom, a kezdet, a hatalom, a megközelíthetetlen fény, a legfelsőbb fény dicsőségének angyalainak örömeit. De ha kijavítasz valamilyen erényt, ügyelj arra, hogy gondolatod ne emelkedjen felül testvéreden, mert kijavítottad, ő pedig gyűlölte; mert ez a büszkeség kezdete. Ha szenvedéllyel küszködsz, nézd, ne légy szomorú, és ne csüggedj attól a ténytől, hogy a káromkodás kitartó; de felkelve térj vissza Isten színe elé, és őszinte szívvel beszélj a prófétához:ítélj Uram, ki megbánt engem, Mert nem vagyok erős ellenük. És Ő, látva alázatodat, hamarosan elküldi neked a segítségét. Ha valakivel mész az úton, ne fogadd el a hiábavaló beszélgetést, hanem add meg az elmének azt a lelki cselekedetet, amilyen volt, hogy megmaradjon benne ez a jó készség és a világi édességek feledékenysége, és ne hagyja el a szenvtelenség kikötőjét.

Miután ezekkel és sok más szóval kijelentette testvérét, az öreg elengedte.

            13) Kis idő múlva azonban újra előjött, és beszélni kezdett, és megkérdezte: Mit tegyek, atyám? Éjszakai istentiszteletemben az alvás megterhel, és megakadályoz abban, hogy józanul és túlzásba esik; és szeretném elvállalni a munkát, amikor énekelek. Erre az öreg azt mondta: amikor józanul tudsz imádkozni, ne nyúlj a kézimunkához; amikor az ölelés szunyókálás lesz, akkor egy kicsit a gondolat ellen mozogva, ellenállva, érintse meg a kézimunkát. Megint megkérdezte: Téged magad, atyám, nem terhel az alvás a szolgálatod alatt? Az öreg azt mondta: nem olyan könnyű; viszont ha néha támad az álmosság, kicsit megmozdulok, de az elejétől kezdem el olvasni a János evangéliumát, Isten felé fordítom a szememet, és azonnal el is tűnik. Ugyanezt teszem a gondolatokkal is, ha megtalálom valamelyiket, úgy találkozom vele, mint a tűzzel a könnyekkel, és eltűnik. Még nem fegyverkezhetsz fel így ellenük; de inkább tartsd meg a titkos tanítást, és próbáld meg a szentatyák által meghatározott napi imákat, valahogyan – az órát: – a harmadikat, a hatodikat, a kilencediket és a vesperát, valamint az éjszakai istentiszteleteket. És törekedj minden erőddel, hogy ne tegyenek semmit emberi érdekek szerint, és óvakodjatok az ellenségeskedéstől valamelyik testvérével, hogy ne távolodjatok el Istentől. Igyekezz elterelni az elmédet is, amely teljes szívvel hallgat a belső gondolatokra. Amikor a gyülekezetben részesedni kívánsz Krisztus szent titkaiból, ne hagyd el, amíg el nem kapod a tökéletes békét. Miután egy helyben állt, ne vonuljon vissza onnan a vakációig; gondold magadban, hogy a mennyben vagy, és a szent angyalokkal Istent várod, szívedbe kell fogadnod őt; készüljetek erre félelemmel és megrendültséggel, hogy ne legyetek méltó részesei a szent erőknek.

Miután olyan jól felfegyverezte testvérét, és kegyelmét adta az Úrnak és a Szellemnek, az öreg elengedte.

            14) Előtte a vele élő testvér is a következőket mondta. Egy nap mellette ülve megkérdeztem tőle, hogy megkísértette-e démoni rágalmazás, miközben a sivatagban élt. Azt mondta: Sajnálom, testvér, ha Isten megengedi, hogy az ördög kísértései jöjjenek rád, aminek én voltam kitéve, akkor nem hiszem, hogy elviselnéd a keserűségüket. Hetven éves vagyok, vagy pótlékkal, sok kísértést szenvedtem el, tökéletes csendben élve különféle sivatagokban; amit ezektől a démonoktól megtapasztaltam és elviseltem, annak keserűségéről nem hasznos mesélni azoknak, akiket még nem csábított a szótlanság. Ilyen kísértésekben mindig a következőket tettem: minden reményemet Istenbe helyeztem, akinek lemondási fogadalmat is tettem, és hamarosan minden szükségtől megmentett. Miért, testvér, most már nem gondolok magamra; de tudván, hogy Ő törődik velem, nagyon könnyen viselem a rám törő kísértéseket. És csak azt, amit magamtól hozok Neki, hogy szüntelenül imádkozhassak. Sokat segít ebben a remény is, hogy minél nagyobb bánat és baj támad, annál nagyobb koronát készítenek a betegnek: mert az igaz Bíróban ők és a többiek kiegyensúlyozzák egymást. Ennek tudatában, testvér, ne engedj a gyávaságnak. Beléptél a harc közepébe, hogy harcolj, és harcolsz, attól a ténytől inspirálva, hogy akik értünk harcolnak Isten ellensége ellen, nagyon sok ellenséges horda. És hogyan is lehetne szembeszállni egy ilyen szörnyű ellenféllel, ha az Ige Istenének állami joga nem ölel át, nem kerít és nem takar be? Hogyan viselné el egy emberi lény a rágalmazását? Mert ahogy Jób mondja:ki fedezi fel a viselőjét? Ki jön a perzsák pusztítására? Az ő szájából jönnek ki, mint az égő gyertyák, és olyanok lesznek, mint a tűz szikrái. Orrlyukaiból tűzzel égő szénkemence füstje jön. A lelke olyan, mint a szén, és mint a láng, amely a száján jön ki. Nyakára telepszik a hatalom, a végzet árad eléje. Szíve kemény, mint a kő, mozdulatlanul áll, mint az üllő. Meggyújtja a mélységet, mint a réz kemence, a tengert békés üstnek képzeli el, a mélység tatárját pedig, mint egy rabot. Maga a király mindent magasan mindenek felett lát a vizekben. Ez az, aki ellen van átok, testvér! Így és mennyit ábrázolt ennek a zsarnoknak a szava! Mindazonáltal a felette való győzelem kényelmes azok számára, akik – ahogyan annak lennie kell – magányos életet élnek, mert nincs semmi, ami hozzá tartozik, mert lemondanak a világról; magas erényeik miatt, és mert van, aki legyőz bennünket. Mert aki, mondd meg nekem, az Úrhoz közeledve és félelmét elmélyítve nem testesült meg a természetben, és nem világosodott meg isteni törvényekkel és tettekkel, nem tette fényessé és ragyogóvá lelkét isteni értelemmel és gondolatokkal? De soha nem engedi, hogy szent legyen, aki magában hordozza az Istent, aki arra készteti az elmét, hogy telhetetlenül vágyódjon a fény után. A lélek pedig folyamatosan hat ilyen módon, a szellem nem engedi magát szenvedélyeknek hódolni; de mint egy király, aki iszonyatos haragot és harmóniát lehelve, könyörtelenül levágja őket. Az ilyen ember soha nem fordul vissza, de gyakorlattal (erény) a kezek égre gyakorolt ​​hatására és intelligens imával megnyeri a harcot.

            15) A testvér azt is elmesélte, hogy Filemon abbának egyéb erényei mellett a következők is voltak: nem bírt elviselni egy üres szót, és ha valaki elfelejtve mondott valamit, ami nem a lélek javára szólt, akkor arra egyáltalán nem reagált. Továbbá, amikor bármilyen üzletbe mentem, nem kérdezte meg: miért megyek? És amikor visszatért, nem mondta: hol voltál? vagy mit és hogyan csinált? Egy napon tehát szükségszerű szükség miatt Alexandriába hajóztam, és onnan egyetlen egyházi ügyben Csargorodba mentem, anélkül, hogy erről tudomást szereztem volna Isten szolgájának; majd egy ideig ott tartózkodva, meglátogatva az ottani tiszteletreméltó testvéreket, végül visszatért remeteségébe. Meglátva az öreg boldog volt, és a szokásos köszöntéssel, imát alkotva, leült; de egyáltalán nem kérdezett semmit, hanem a szokásos okos munkájával volt elfoglalva.

16) Egyszer, amikor ki akartam próbálni, több napig nem adtam neki kenyeret. Nem kért kenyeret, és nem is mondott róla semmit. Aztán meghajolva kértem: szeretkezz, apám, és mondd meg, ha nem sértődsz meg, hogy nem hoztam neked enni, mint általában. Azt mondta: bocsánat testvér! Ha húsz napig nem adsz kenyeret enni, nem kérek tőled; mert amíg a lelkemmel szenvedek, szenvedek a testemmel is. Tehát az igazi jó szemlélésével volt elfoglalva.

17) Azt mondta: mióta a remetelakba jöttem, nem engedtem gondolataimat a cella falain túlra; de nem fogadtam el más gondolatot az elmémben, csak az istenfélelmet és a jövő korának ítéleteit, szem előtt tartva a bűnösöket fenyegető ítéletet és az örök és áthatolhatatlan sötétség tüzét, és azt, hogy hogyan élnek a bűnösök és igazak lelkei, és milyen jó dolgok készülnek az igazakra, és hogyan kapja mindenki jutalmát a munkáért, az alamizsnát és a másik szélsőséges álszentségért, a másik álszentségért, a másik képmutatóságért. engedelmesség, ez az utazáshoz. Mindezt gondolatban tartom, nem engedem, hogy más gondolat cselekedjen bennem és nem tudok többé emberekkel lenni, vagy velük lefoglalni az elmémet, nehogy elhatárolódjak az isteni gondolatoktól.

            18) Ehhez még hozzáfűzött egy történetet egy bizonyos remeteségről, mondván, hogy már elérte a szenvtelenséget, és egy angyal kezéből kenyeret vesz ételnek, de lustaság (figyelemgyengülés) miatt elvesztette ezt a megtiszteltetést. Mert amikor a lélek ellazítja az elme elzavart és feszült figyelmét, akkor az éjszaka utoléri a lelket. Ahol Isten nem ragyog, ott minden kiömlik, mint a sötétségben; és akkor a lélek nem tud az egyedüli Istenre nézni és szavaitól remegni.Isten közeledik Az, mondja az Úr, ésnem Isten messziről. Vagy rejtőzködik-e az ember, és ne lássam? Nem töltöm-e meg étellel az eget és a földet?. És sok másról, az áldozatokhoz hasonlóról – emlékezett vissza. Elhozta Salamon bukását is, aki, mint mondja, ekkora bölcsességet szerzett és így, mindenki számára dicsőséges lévén, mert mint a reggel felkelő nap, mindenkit megvilágított a bölcsesség fényével, egy kis kegyelemért elvesztette ezt a dicsőséget. Ezért rettenetes a lustaságnak hódolni; de szüntelenül imádkoznunk kell, nehogy valami más gondolat válasszon el minket Istentől, és helyette valami más ne jusson eszünkbe. Csak a tiszta szív, aki a Szentlélek tartályává vált, tisztán látja magában, mint egy tükörben, mindenek Istenét.

19) Ezt hallva, mondja a szerzetes, aki Abba Filimonnal élt, és az ő ügyeit nézve megértettem, hogy a testi szenvedélyek teljesen megszűntek benne, és szorgalmasan szereti minden tökéletességet, így mindig látta magát az isteni Lélek által átalakítva és dicsőségről dicsőségre dicsőségre. azoknak, akik megértik és mérlegelik magukat (vagy egyensúlyban tartják magukat, mint a mérlegen) és mindenben azon dolgoznak, hogy bármi, ami jön, ne borítsa fel elméjének tisztaságát, és valami rossz dolog titokban ne érintse. Látva, mondja, ez és az ilyen életmód miatti féltékenység izgatott, óvatosan fordultam hozzá egy kéréssel, mondván: hogyan szerezhetnék olyan lelki tisztaságot, mint te? Azt szokta mondani: Menj és dolgozz, mert ehhez munka és szívbetegség kell. A szorgalmas kereséshez és munkához méltó lelki javak nem jönnek el hozzánk, ha ágyon fekszünk és alszunk. A földi javak pedig nem jönnek könnyen senkinek. Aki sikert akar elérni, annak mindenekelőtt fel kell adnia vágyait és elnyerni a szüntelen sírást és boldogtalanságot, ne hallgasson mások bűneire, és csak az enyémre, és csak értük sírok éjjel-nappal, és nem lévén hiábavaló barátság az emberek egyikével sem: mert a lélekre hatással van a múlt bűneinek emléke, halott a világnak, mint ahogy a világnak is halála van. hatástalan (nem tartozik alá) ezeknek a szenvedélyeknek. Sőt, aki lemondott a világról és egyesült Krisztussal, és csendben az, aki szereti Istent, megőrzi képmását és gazdagodik hasonlatosságával; mert felülről kapja a Lélek alamizsnáját, és Isten háza, nem démonoké, és igazságos cselekedeteket mutat be Istennek.

            Akiben a lemondás kezdetén nem lakik a szívében sírás, sem lelki könnyek, sem végtelen gyötrelmek emléke, sem igaz csend, sem szüntelen imádság, sem zsoltárok és tanítás az isteni Írásokban, akiben ez nem változott készséggé, így a folytonosság miatt nem az elmétől való félelemtől és a megszakadástól van: még mindig a világgal való közösségben nyugszik, és nem lehet tiszta elméje az imában; mert csak a jámborság és az istenfélelem tisztítja meg a lelket a szenvedélyektől, és az elmét felszabadítva vezeti be természetes szemlélődésébe, és engedi, hogy megérintsen a teológiát, amelyet a boldogság képében érzékel (boldogok a tiszta szívűek, akik látják Istent), azok számára, akik szeretik, még (lelki felépítése) rendíthetetlen.

Ezért minden erőnkkel a gyakorlati cselekedetekre (erényekre és zsákmányokra) törődünk, amelyek által jámborságba süllyedünk, ami a képzeletbeli tisztaság, amelynek gyümölcse a természetes (az elme) teológiai szemlélődése. A cselekvés ugyanis a kontempláció felé való felemelkedés, ahogy (mondja) egy észlelő és teológiai elme (Grigory theológus). Miért, ha utáljuk, hogy ezt tesszük, akkor idegenek leszünk minden bölcsességtől; mert ha valaki eléri is az erény legtetejét, csak a test tétlen vágyait megszelídítő aszkézis munkája és a gondolatok szigorú kontrollja kell neki. És így aligha nyerhetjük el Krisztus lakhelyét. Mert minél inkább növekszik igazságosságunk, annál inkább nő lelki érettségünk; és végül, amikor az elme elérte a tökéletességet, teljesen Istenhez kötődik, és isteni fénnyel ragyog – és leírhatatlan titkok tárulnak fel előtte. Akkor fogja igazán tudni, hol a bölcsesség, hol az erő, hol az intelligencia a mindent tudáshoz, hol a hosszú élet és az élet, hol a szemek fénye és a fény. Mert amíg a szenvedélyek elleni küzdelemmel van elfoglalva, még nincs lehetősége élvezni azokat; így az erények és a bűnök vakká teszik az elmét; azok, hogy ne lássanak erényeket, és ezek, hogy ne lássanak bűnöket. De amikor megérzi a békét a sértésekből, és képes szellemi ajándékokra szert tenni, akkor állandóan kegyelettel cselekszik, az egész fényessé válik, és elválaszthatatlanná válik a lelki dolgok szemlélésétől. Az ilyen ember itt nem kötődik semmihez, hanem a halálból jött a gyomorba.

            Aki elfogadja az élet méltó utánzatát, és buzgón törekszik Isten felé, annak makulátlan szíve és tiszta szája legyen, hogy a tiszta tiszta ajkáról kijövő ige méltó módon zenghessen Istennek, mert az Istenhez ragaszkodó lélek állandóan beszélget vele. Szeretnénk mi, testvérek, az erénynek ilyen magaslatára jutni, és hagyjuk abba a földön mászkálást, a szenvedélyekhez való ragaszkodást. Aki igyekszik és eljutott Isten közelségébe, részesül az ő szent fényéből, és meg van csapva az iránta érzett szeretettől, az élvezi az Úr kedves és felfoghatatlan lelki örömét, ahogy az isteni zsoltár mondja:gyönyörködj az Úrban, és megbocsát szívednek, és világosságul hozza elő igazságodat. És miféle szeretet olyan erős és megállíthatatlan, mint az, amely Istenből árad a minden rossztól megtisztult lélekbe? Az ilyen lélek a szív igazi hangulatából azt mondja:megütött a szerelem az. Az isteni szépség kimondhatatlan és kimondhatatlan pompái! Nem lehet leírni a szavukat, sem hallani, hogy visszatartsák! Akár a nappal fényességére, akár a hold fényességére, akár a nap fényére mutatunk, mindez jelentéktelen a dicsőségéhez képest, és csekélyebb az igazi világossággal szemben, mint a mély éjszaka vagy a derült dél előtti komor köd. Ezt mondta nekünk a tanárok között furcsa Vasyl, aki ezt tapasztalatból tanulta és megtanulta.

20. Ezt és még sok mást az a testvér mesélt, aki Abbával élt. De ki ne lepődne meg a következőkön nagy alázatának bizonyítékaként? Mivel réges-régen a presbitérium kitüntetettje volt, és oly őszintén megérintette a mennyeieket életével és elméjével is, minden lehetséges módon, teherként kerülte az isteni szentségeket, így aszkézisének sok éve alatt nagyon ritkán vállalta a szentvacsorát (a szentségekért). De nem vett részt az isteni misztériumokban, az állandóan veszélyes élet ellenére, amikor véletlenül kapcsolatba került és beszélgetett emberekkel, bár ugyanakkor nem mondott nekik semmi földi dolgot, hanem valami hasznosat azoknak, akik beszélgetést kerestek vele. Amikor pedig az isteni misztériumokban akart részt venni, azelőtt sokáig kínozta Istent, imákkal, zsoltárokkal és gyónással békítette. Elborzadt a pap hangja, amit kiejt, miközben azt mondja:ünnepek a szenteknek. Mert ilyenkor – mondta – az egész gyülekezet tele van szent angyalokkal, szívünkben pedig maga a Hatalmak Királya, aki titokban szolgál, a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtatja, a Szentáldozás által. Miért csak feltétel nélkül és tisztán tartozik ránk – tette hozzá –, és mintha a testen kívül, minden kétség és habozás nélkül mernénk felvenni a szent közösséget Krisztus legtisztább Misztériumaival, hogy részeseivé legyünk a belőlük származó megvilágosodásnak. A szent atyák közül sokan láttak szent angyalokat, akik őrködtek (bármi ilyesmi ellen): – miért viselkedtek ők maguk mély csendben, nem szóltak senkihez.

            21) És ezt mondta (az a testvér) is, hogy amikor az idősebbnek magának kellett eladnia a kézimunkáját, hogy ne hazudjon, se pletykálkodás, se több szó, se másfajta bűn, hogy beszéljen és kereskedjen, akkor bolondnak tetteti magát; és mindenki, aki meg akarta venni a keze munkáját, elvette tőle, és azért adta, amiért akarta. Kis kosarakat dolgozott; és ez az okos ember ezt köszönettel, szó nélkül fogadta.

Apai tanulságok összeállítása

Végül ajánlunk egy gyűjteményt az ebben a könyvben tanított szülői leckékről.

Ezt jelezték nekünk az atyák, mint az imádság lebonyolításának módját és a siker feltételeit:

      rész, vagyis a Jézus-ima ismételt megismétlése.

      Figyelem, vagy az elme elmerülése Jézus Krisztusban más gondolatok elűzésével.

      Változásimaszavak, vagyis a Jézus-ima kiejtése hol teljes, hol lerövidül.

      Időbeliség, azaz imádkozni, majd zsoltárokat olvasni, majd leülni, majd kitárt karral állni, majd ismét Jézus-ima és a szülők délutáni felolvasása.

      Isten előtt járni, vagyis mindig érezni Isten jelenlétét, és minden cselekedetben emlékezni Istenre.

      A világ elutasítása, a halál és az ima örömének említésekor.

      Jézus Krisztus nevének szüntelen elhívásaminden esetben és időben, ha egyedül, akkor hangosan, és az emberek előtt csak ésszel.

      Elalvása bieren a Jézus-imával.

      Külső imaa belső imáról.

Ezért az a lélek, aki a belső imára vágyik és szomjazik a folyamatos kapcsolatra és a Jézus Krisztussal való legkedvesebb kommunikációra, jöjjön, mérje meg magát és kövesse a Szent szülők utasításait az alábbiak szerint:

1) Ülj le, vagy inkább állj egy sötét és néma sarokban imahelyzetben.

2) Mielőtt elkezdené, hajtson végre néhány meghajlást, és ne szórja szét a tagokat.

3) Képzeletben keresse meg a szív helyét a bal mellbimbó alatt, és összpontosítsa oda a figyelmét.

4) Emeld fel elméd a fejedről a szívedre, és mondd: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam”, halkan, ajkaival vagy egy elmével, ahogy neked kényelmes, beszélj lassan, áhítatos félelemmel.

            5) Ebben az időben, amennyire csak lehetséges, próbálja meg lekötni a figyelmét, és ne vegye figyelembe a gondolatokat, sem rosszat, sem jót.

6) Legyen nyugodt türelemmel, ha sokáig álldogál mindent elfelejtve.

7) Tartsa a mérsékelt mértéket és hajoljon meg, tegye az erő szerint

8) Maradj csendben.

9) Vacsora után apránként olvassátok el az evangéliumot és azokat az apákat, akik a belső munkára és az imára gondolnak.

10) Aludj napi 5 vagy 6 órát.

11) Néha külső imával belső cselekedeteket kérsz.

12) Ne érintse meg a szétszóródó kézimunkákat.

13) Leggyakrabban elhiszed a szülői utasítások alapján végzett kísérleteidet.

            ” Lord! adj kedvességet erőmnek“- kiáltott fel egyszer Szent Dávid próféta. Kiálts lelkem is: Uram, hívd a figyelmembe vonzalmam szilárd elhatározását! Mert Tőled van mit akarni és mit kell cselekednem; hadd készítsem fel őket a Te segítségeddel és segítségeddel, figyelmem segítségével megtisztítva elmémet és szívemet a Te Szentháromság lakhelyére!

Az ötödik találkozás | Az utazó története

Már egy év telt el az utazóval való legutóbbi találkozás óta, amikor végre halk kopogtatás és imádságos hang üzente ennek az áldott fickónak az érkezését az őt ért szívélyes megelégedéssel.

– Gyere, kedves testvér! Adjunk hálát együtt Istennek, hogy megáldotta az utat és a visszatérést!

            – Dicsőség és hála a nagylelkűség Mindenható Atyjának mindazért, ami az Ő véleménye szerint nem tetszik, – mindig hasznos nekünk, utazóknak és jövevényeknek “idegen földön“! Itt vagyok, bűnös, aki tavaly elvált tőled, Isten kegyelméből ismét szívesen látom és hallom meleg üdvözletedet. És persze vársz tőlem egy részletes történetet Isten szent városáról – Jeruzsálemről, ahová a lelkem vonzott, és tagadhatatlan szándékom terjedt; de amit akarunk, az nem mindig teljesül. Ez velem is megtörtént, és nem meglepő, mert meg kell-e tisztelni engem, szegény bűnöst, hogy betehetem a lábamat arra a megszentelt földre, amelyen az Úr Jézus Krisztus isteni lábai vannak nyomva?

Te, atyám, emlékezz arra, hogy tavaly egy barátommal, egy süket öregemberrel távoztam innen, és egy irkutszki kereskedő levele volt a fiának Odesszába, hogy küldjön Jeruzsálembe. Így rövid időn belül épségben elértük Odesszát. Barátom azonnal helyet bérelt egy Konstantinápolyba tartó hajón, és elindult, én pedig hátramaradva levelet kerestem egy irkutszki kereskedő fiától. Hamar megtalálva lakását, nagy meglepetésemre és sajnálatomra ezt a jótevőmet nem találtam életben: már három hét telt el azóta, hogy rövid betegség után meghalt és eltemették. Bár ez nagyon felzaklatott, bíztam Isten akaratában. A családban mindenki bajban volt, az elhunyt özvegye, akit három kisgyerekkel hagytak, annyira szomorú volt, hogy szüntelenül sírt, naponta többször elesett és szenvedett; úgy tűnt, neki sem kell sokáig élnie ilyen mély szomorúságtól. Ő azonban kedvesen fogadott; Mivel a körülményeik miatt nem volt lehetősége Jeruzsálembe küldeni, egy-két hétig nálam hagyott, amíg az elhunyt édesapja ígérete szerint ide nem jön Odesába, hogy intézze, elszámolja és intézze az árva család kereskedelmi ügyeit. Szóval maradtam.

Egy hetet, egy hónapot és még egyet élek: de a kereskedő ahelyett, hogy eljött volna, levelet küldött, amelyben közli, hogy körülményei miatt nem tud hozzájuk jönni, és azt tanácsolja, hogy számoljon el a hírnökökkel, és azonnal menjenek el hozzá Irkutszkba. Kezdődtek a találkozások, a bajok, és mivel észrevettem, hogy már nem érdeklődnek irántam, miután megköszöntem a csodálatos fogadtatást és elbúcsúztam tőlük, ismét elmentem Oroszországon keresztül utazni…

Gondolkodtam, gondolkodtam: most hova menjek? És végül arra a gondolatra alapoztam magam, hogy mindenekelőtt Kijevbe megyek, ahol hosszú évek óta nem jártam. Szóval elment…

Persze, bár eleinte siránkoztam, hogy nem teljesült be a vágyam, hogy Jeruzsálemben legyek, de nem Isten gondviselése nélkül, – okoskodtam -, és megnyugodtam azzal a reménnyel, hogy az emberbarát Úr tettként fogadja el a szándékot, s nem hagyja nyomtalanul nyomorult utamat.

            Így is lett, mert találkoztam olyan emberekkel, akik sok számomra ismeretlen dolgot feltártak előttem, és megvilágosították sötét lelkemet az üdvösségre… Ha nem erre az útra terelt volna a kényszer, nem találkoztam volna ezekkel a lelki jótevőimmel.

Így napközben egy imával mentem, este pedig, megállva éjszakára, elolvastam a “Dobrotolyubstvo” című könyvemet, hogy megerősítsem és izgassam lelkemet az üdvösség láthatatlan ellenségei elleni küzdelemben.

Végül, körülbelül 70 vertával elhagyva Odesát, egy csodálatos eseménnyel találkoztam: egy nagy vagon árukkal haladt – 30 vertát, és utolértem őket. Az egyik vezető szekér, mint egy tanácsadó, a lovával sétált, míg a többiek egy kupacba gyűlve távolról mentek. Egy folyó tó mellett kellett elhaladni, amelyben a megtört tavaszi jég kavargott, és iszonyatos zajjal körben úszott a vízzel. A vezető fiatal sofőr hirtelen megállította lovát, és az egész vonatnak meg kellett állnia mögötte. Az összes sofőr odarohant hozzá, és látta, hogy vetkőzik. Megkérdezték tőle, miért vetkőzik. És azt a választ kapták, hogy nagyon szeretne úszni a tóban. Meglepett sofőrök – volt, aki nevetni kezdett rajta, volt, aki szidta, őrültnek titulálva, a sofőr vetkőző bátyja pedig akadályozni kezdte és vezetésre lökte. Védekezett, és nem akart engedelmeskedni. A fiatal sofőrök egy része viccből a lovak itatására használt vödrökkel vizet kezdett meríteni a tóból, és ráfröccsent a fürdeni vágyóra – volt, aki a fejére, ki a nyakörvénél fogva, mondván: “Itt veszünk.” Amint a víz megérintette a testét, felkiáltott: – Ó, milyen jó! és leült a földre, még mindig fröccsent; majd hamarosan lefeküdt és békésen meghalt. Mindenki megijedt, nem értette, miért történt ez. Az idősebbek vigyáztak, és arról beszéltek, hogy ezt be kell jelenteni a bíróságnak, míg mások egyetértettek abban, hogy a családjában ilyen halálesetet írtak.

Miután egy órát álltam mellettük, mentem tovább. Öt vertikát megtéve megláttam egy falut a főúton, és belépve oda, találkoztam az utcán sétáló pap nagyapjával. Kísértettem, hogy elmondjam neki a látható eseményt, és hallgassam őt erről az érvelésről. A pap elvitt magához, én pedig, miután elmondtam, amit láttam, megkértem, magyarázza el, miért történt ez az esemény…

            – Nem tudom, mit mondjak neked erről, kedves bátyám, csak azt, hogy a természetben sok csodálatos és felfoghatatlan dolog van. Ezt, azt hiszem, Isten azért rendezte be, hogy az embernek tisztábban mutassa meg Isten uralmát és gondviselését a természettel kapcsolatban, törvényeinek természetellenes és azonnali megváltoztatásában ismert esetekben… Egyszer magamnak is tanúja voltam egy hasonló eseménynek: nem messze falunktól egy igen mély, bár nem sokkal nagyobb szakadék húzódik; még a sötét fenekét nézni is ijesztő. A gyalogosok számára megfelelő híd van rajta. Az én egyházközségem egy parasztja, családos ember és jó viselkedésű, hirtelen ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy a hídról abba a mély árokba vesse magát. Egy egész héten keresztül küzdött ezzel a gondolattal és vággyal; végre, nem bírta tovább ezt az erős késztetést, reggel felkelt, sietve távozott és az árokba ugrott. Hamarosan egy nyögést hallva, törött lábbal kivitték az árokból. Arra a kérdésre, hogy mi okozta a bukását, azt válaszolta, hogy bár most nagy fájdalmat érzett, lelkében megnyugszik, hogy teljesítette ellenállhatatlan késztetését, amely egész héten annyira izgatta, hogy kész volt életét adni, csak hogy teljesítse kívánságát. Több mint egy évig a városi kórházban kezelték; Meglátogattam, és gyakran, amikor a közelében jártam az orvosoknak, szeretném hallani tőlük ennek az esetnek az okát, akárcsak Ön. Az orvosok egyöntetűen azt válaszolták, hogy ez “düh”… Amikor megkértem a tudományt, hogy magyarázza el nekem, mi ez, és miért hat az emberre, nem hallottam tőlük mást, mint azt, hogy ez a természet titka, amit a tudomány még nem fedezett fel… És én a magam részéről azt vettem észre, hogy ha az ember a természet e titkával az emberekhez fordulna, ami ellenállhatatlan a “dühödnek”, akkor nem érné el a célját. Valóban, az életünkben sok olyan találkozás van, amely nem tartozik a világos megértéshez…

Amíg így beszélgettünk, besötétedett és itt maradtam éjszakára. Reggel a halottkém elküldte írnokát, hogy a temetőben temethesse el az elhunytat, és a holttest boncolása során az orvos nem talált őrültségre utaló jeleket, halálát hirtelen ütésnek tulajdonította.

– Nézze, mondta a pap, – és az orvostudomány nem tudta megállapítani fékezhetetlen öntözési vágyának okait.

Így hát, miután elköszöntem a paptól, továbbmentem.

            Több napos utazás és fáradtság után egy nagy kereskedővárosba érkeztem, amelyet “Bila Tserkva”-nak hívnak. Mivel késő este volt, elkezdtem szállást keresni. Magában a bazárban találkoztam egy szintén utazónak látszó emberrel, aki a padokon kérdezte, hol van valami közember háza. Meglátva engem, odajött, és így szólt: “nyilvánvaló, hogy te is utazó vagy, úgyhogy menjünk együtt és keressünk egy helyi polgárt, akit Jevreinovnak hívnak; jó keresztény, gazdag fogadót tart és szívesen fogad utazókat; van egy megjegyzésem róla” … Boldogan beleegyeztem, és hamarosan megtaláltuk. Bár a ház gazdáját nem találták meg, felesége, egy kedves nagymama kedvesen fogadott minket, és a tetőtérbe egy speciális lámpát vitt a kényelem kedvéért. Letelepedve megpihentünk egy kicsit; jött a tulajdonos és meghívott minket vacsorázni. Vacsora közben arról beszélgettünk, hogy ki, hol, és valahogy elterjedt a szó, hogy miért hívják Jevreinovnak. – “Elmesélek neked egy csodálatos történetet erről” – válaszolta és belekezdett a történetébe. “Nos, látod, az apám zsidó volt, Shklov város szülötte, és gyűlölte a keresztényeket. Fiatal évei óta rabbinak készült, és szorgalmasan tanulmányozta az összes zsidó pletykát, hogy megcáfolja a kereszténységet. Egy nap véletlenül átment egy keresztény temetőn; fogai), valószínűleg egy ismeretlen ember elől ásták ki, aki nemrégiben ásta ki a sírból. és sértően megdorgálta, mondván: „Hogy merészeled kigúnyolni csontjaim pusztuló maradványait? Én keresztény vagyok, te pedig Krisztus ellensége!” Ez a látomás éjszakánként többször megismétlődött, és megfosztotta az alvástól és a békétől. Imákat, varázsigéket olvastak fel róla, de a látomás nemcsak hogy nem hagyta el, hanem még gyakrabban és sértőbben ismétlődött. ez nem volt kívánatos, de a következő megjegyzést tette: “Örülnék, ha megtenném, amit a kínzó látomástól meg akarsz szabadulni, és megszabadulni tőle.” a látomás abbamaradt, és soha többé nem zavart, itt hagytam életre, anyámat, egy jó keresztény asszonyt, és bőségesen éltem jámbor életet.

            Áhítattal és meghatottan hallgattam ezt a történetet, és azt gondoltam magamban: Istenem! Milyen irgalmas a mi Urunk, Jézus Krisztus, és milyen nagy az Ő szeretete! Milyen különböző módokon vonzza magához a bűnösöket, és milyen bölcsen változtatja a kis eseményeket nagy dolgok útmutatójává! Ki tudta volna megjósolni, hogy egy zsidó huncutsága egy halott csont miatt Jézus Krisztus igazi ismeretére szolgál, és útmutatás lesz a jámbor élethez.

            Vacsora után hála Istennek és a házigazdának a szobánkba mentünk pihenni. Még nem akartam aludni, és a barátommal beszélgettünk. Bejelentette nekem, hogy Mogiljovi kereskedő, két évet élt Besszarábiában novíciusként az egyik ottani kolostorban, de csak ideiglenes útlevéllel, és most szülőföldjére megy, hogy a kereskedőtársadalomtól örökös felmentést kapjon a szerzetességbe. Dicsérte az ottani kolostorokat, statútumaikat és parancsaikat, valamint az ott élő sok jámbor vén szigorú életét, és biztosított arról, hogy a besszarábiai kolostorok az oroszok ellen állnak, mint az ég a föld ellen. Ott is megvert. Ekkoriban, amikor ezeken a beszélgetéseken részt vettünk, egy harmadik albérlőt hoztak hozzánk, ő altiszt volt, egy időre elbocsátották a katonaságtól, és hazament. Láttuk, hogy nagyon elfáradt az úttól. Miután együtt imádkoztak Istenhez, elaludtak. Reggel korán kelve elkezdtünk készülődni az útra. És ahogy el akartak menni köszönetet mondani a tulajdonosnak, hirtelen jó hírt hallottak reggelig. A kereskedő és én gondolkodni kezdtünk: hogyan fogunk menni, miután meghallottuk a jó hírt, és nem látogattuk meg Isten templomát? Jobb, ha felállunk reggel, miután imádkoztunk a Szent templomba, és akkor kellemesebb lesz az út. Úgy döntöttek, hogy így tesznek, és magukkal hívták Untert. És elmondja nekünk: “Mi a kifogás az úton, és mi a haszna Istennek, hogy meglátogatjuk a templomot? Hazajövünk, ezért ott fogunk imádkozni! Menj, amikor akarsz, de én nem megyek. Ilyenkor, reggel mozdulatlanul állsz, megyek előre öt vertával, és ha haza akarsz menni:” képzeld előre, hogyan fog Isten vezetni!

Szóval, elmentünk a templomba, és az unter – az úton. Miután megvédtük a reggeli étkezést (volt korai is), visszatértünk a fényünkhöz, és elkezdtük összekészíteni a csomagjainkat. Lássuk csak: hozott nekünk a háziasszony egy szamovárt, és azt mondja: “Hol vagy? Tessék, igyál egy italt és vacsorázz velünk, hagyjuk, hogy megéhezz?” Még fél óra sem telt el azóta, hogy a szamovárnál ültünk, hirtelen altisztünk zihálva rohant oda hozzánk.

– Keserűséggel és örömmel jöttem hozzád.

– Mi az? – kérdeztük tőle.

            – És ez az! Ahogy elköszöntem tőled és elmentem, el akartam menni egy fogadóba, hogy kicsikre cseréljem a pótlékot, és inni egy kis vodkát, hogy könnyebb legyen távozni. Belépve pénzt váltottam, és sólyomként repültem az úton. Három versztnyi gyaloglás után meg akartam számolni a pénzt, legalábbis a fogadós átadta. Leültem oldalra, elővettem a pénztárcámat, újra elolvastam és ennyi. Hirtelen megragadta az útlevelemet, ami ott hevert, és mintha meg sem történt volna; néhány bankjegyet és pénzt. Szóval megijedtem, mintha elvesztettem volna a fejem. Igen, rájött az igazságra: természetesen megvédtem, amikor kiegyenlítettem a számlát a fogadóban. Vissza kell futnia. Futok, futok, és újra elragad a bánat: miért nincs ott! bajban leszek! Amikor futottam, megkérdeztem a fogadóst, aki azt mondta: “Nem láttam.” Megint elöntött a szomorúság. Szükséges, hogy kutassam és barangoljam azokat a helyeket, ahol álltam és lökdöstem. És mit? Szerencsémre megtalálta az útlevelemet, amint felcsavarva, a szalma és a szemét között hevert a földön, mind a földbe taposva. Hála istennek! örvendtem; mintha hegy esett volna le a válláról! Hiába viszik őket kosz a fogukon lomhaságért, koszért, de semmi, legalább a szememmel jövök haza és vissza. És azért jöttem hozzád, hogy elmondjam ezt, és még mindig ijedten futva, annyira dörzsöltem a lábamat, az élő húshoz, hogy nem tudtam járni, és ehhez zsírt kértem a sebhez.

            – Így van, testvér! Ez neked szól, mert nem engedelmeskedtél, és nem fogsz velünk imádkozni – kezdett beszélni a kereskedő. – Itt jóval előttünk akartál menni, de visszafordultál velünk szemben, és te is sántítottál. Mondtam, hogy ne tippelj előre, de így alakult! Nemhogy nem járt templomba, de a következő szavakat is mondta: “mi haszna van Istennek, hogy imádkozunk.” Ez, testvér, nem jó… Természetesen Istennek nincs szüksége a mi bűnös imádságunkra, azonban irántunk való szeretete szerint szereti, amikor imádkozunk. És nemcsak a szent imádság, amelyet maga a Szentlélek segít felkínálni és felkelti bennünk, kedves Neki, mert ezt megkívánja tőlünk, megparancsolva: “Maradjatok bennem, és én bennetek”, hanem minden érte tett, talán apró dolog, minden üdvösségi szándék, motivációnk értékes a számára. Mindezért a határtalan irgalmasságért Isten nagylelkűen megjutalmazza. Isten szeretete ezerszer többet ad jócselekedetekben, mint egy erre méltó emberi cselekedet; ha egy kis hozzájárulást adsz Istennek, Ő aranyban ad vissza. Ha csak az Atyához mész, akkor Ő már jön veled. Rövid és száraz szóval azt fogod mondani: “fogadj el! irgalmazz nekem!” És Ő már átöleli a nyakadat és lobbizik. Így méltatlan a Mennyei Atya irántunk való szeretete! És egyedül ettől a szeretettől örvend minden és legkisebb üdvözítő mozdulatunknak. Úgy tűnik számodra: micsoda dicsőség attól az Úrtól, és micsoda haszon neked, ha egy kicsit imádkozol, aztán újra jól szórakozol, vagy ha valami jelentéktelen jócselekedetet teszel, például elolvasol valami imát, meghajol ötször-tízszer; sóhajts szívedből, és hívd Jézus Krisztus nevét, vagy vegyél észre valami jó gondolatot, vagy ülj le olvasni valami üdvös dolgot, vagy tartózkodj az étkezéstől, vagy csendben tűrj el egy kisebb sértést… Mindez elégtelennek tűnik a tökéletes üdvösségedhez, és mintha eredménytelen lenne. Nem! ezek az apró cselekedetek nem tűnnek el a mélységben, Isten mindent látó szeme kiszámítja, és százszoros jutalmat kap nemcsak az örökkévalóságban, hanem ebben az életben is. Ezt állítja Aranyszájú Szent János is. “Semmi jót – mondja -, bármennyire jelentéktelen is, az igaz bíró nem fogja megvetni. Ha a bűnöket olyan részletességgel vizsgálják, hogy szavakra, vágyakra és gondolatokra is választ adunk, akkor a lehető legjobb tettek, akármilyen kicsik is, különös részletességgel és belegondolva lesznek kiszámítva.”

            Bemutatok egy példát, amit én magam is láttam tavaly. A besszarábiai kolostorban, ahol éltem, volt egy jó életű öreg szerzetes. Egy nap kísértésbe esett, nagyon akart szárított halat. S mivel a kolostorban akkoriban nem lehetett beszerezni, szándékában állt a bazárba menni és megvenni… Sokáig küszködött ezzel a gondolattal, és úgy okoskodott, hogy a szerzetesnek meg kell elégednie a közös testvéri étellel, és minden lehetséges módon el kell határolódnia a falánkságtól, sőt, még a szerzetes is járjon a bazárban az emberek tömege között. Végre az ellenség rágalma felülkerekedett az okoskodásán, ő pedig önszántához folyamodva felbátorodott, és a hal után ment. A kolostort elhagyva, a város utcáján sétálva észrevette, hogy nincs rózsafüzér a kezében, és azon kezdett gondolkodni: “Hogyan mehetek harcosként kard nélkül? Ez illetlen, és még a világi emberek is elítélnek és kísértésbe esnek, ha találkoznak, amikor egy szerzetest rózsafüzér nélkül látnak.” Vissza akart menni érte, de amikor belenézett a zsebébe, itt találta őket. Kivette, keresztet vetett, rátette a kezét és nyugodtan távozott. A bazárhoz közeledve egy lovat látott a padok közelében, hatalmas kádakból álló nagy szekérrel. Hirtelen ez a ló, megijedve valamitől, minden erejével elrohant, és patáival verni kezdett; ráugrott és vállánál fogva a földre dobta, bár nem nagyon bántotta. Ezt követően tőle két lépésnyire ez a kocsi felborult, és a szekér darabokra robbant. Amint felkelt, persze megijedt, ugyanakkor meglepődött, hogy Isten mennyire mentette meg az életét, mert ha egy másodperccel korábban leesett volna a szekér, akkor ő is darabokra tört volna, akárcsak a szekér. Anélkül, hogy tovább gondolkodott volna, halat vásárolt, visszatért, evett, és imádkozva aludt… Álmában egy számára ismeretlen nemes öregember jelent meg előtte, és így szólt: “Figyelj, én vagyok ennek a kolostornak a patrónusa, és szeretnélek figyelmeztetni, hogy megértsd és emlékezz a leckére, így az érzéki élvezettel és a lustasággal való küzdelem, az önmeggyőződés és a lustaság gyakorlása, önmegértése adott. előkészítette neked ezt a végzetes esetet, ami a szemed előtt robbant, engedelmeskedett és a valóságban is kifejezte, ez mentett meg a haláltól.

Isten valóban határtalan szeretete irántunk, bűnösök iránt! Hát nem furcsa, hogy egy ilyen apróságért, amiért kivett a zsebéből egy rózsafüzért, és a kezére tette, és egyszer Isten nevét kiáltotta, ezért az apróságért életet kapott az ember! És az emberi sors mérlegén a Jézus Krisztus elhívásának egy rövid pillanata felülmúlta a sok lustálkodásban eltöltött órát… Valóban, ezt itt egy kis fillérért adták – egy aranydarabért… Látod, testvér, milyen erős az imádság, és milyen erős Jézus Krisztus neve, amelyet mi idézünk! Kárpátok Szent János a könyvben “Kedvesség“azt mondja, hogy amikor a Jézus imában Jézus nevét hívjuk, és azt mondjuk: “Könyörülj rajtam, bűnösön”, akkor Isten titkos hangja minden ilyen kérésre válaszol: “Gyermekem, ebben az órában megbocsáttatnak a bűneid”, akkor nem különböztetjük meg az imát a szentektől, szerzetesektől és mártíroktól, mert ahogy Szent Krizosztom is mondja, akkor is, ha az imával tele van azonnal, ” megtisztít” (vö. Példabeszédek 2). Isten nagy irgalma van felénk, de mi, bűnösök és óvatlanok, nem akarunk egy kis órát sem adni neki, hogy megköszönjük neki és felcseréljük az imádság idejét, ami a legfontosabb, az élet gondjaira és aggodalmaira, megfeledkezve Istenről és kötelességünkről! Emiatt gyakran ki vagyunk téve Isten gondjainak, gondjainak és szerencsétlenségeinek is. Istenhez fordulni.”

Amint a kereskedő befejezte a beszélgetést az unterrel, így szóltam hozzá: – No, kedvesem, ahogy tetszett bűnös lelkemnek, úgy meghajoltam a lábad előtt. Ezt hallva beszélni kezdett hozzám. “És nyilvánvalóan a spirituális történetek vadásza vagy? Várj, most valami hasonlót fogok olvasni, mint amit mondtam. Itt van nálam egy útikönyv, “Agapius” vagy “Bűnös üdvösség”. Sok csodálatos esemény van benne.”

Elővett egy könyvet a zsebéből, és elkezdett olvasni egy csodálatos történetet egy bizonyos jámbor Agathonikosról, akit jámbor szülei gyermekkorától arra tanítottak, hogy minden nap olvassa el a „Theotokos Szűz, örülj” imát és más dolgokat az Istenszülő ikonja előtt. Minden nap ezt csinálta. Aztán, amikor nagykorú lett, elkezdett önállóan élni, és a gondokkal és az élet gondjaival rohanva, ritkán olvasta el az imát, végül teljesen elhagyta. Egy este egy utazót fogadott el éjszakára, aki bejelentette neki, hogy ő egy thébai remete, és látomást látott, hogy Agathonikoszhoz menjen, és megdorgálja, amiért elhagyta az Istenszülő imáját. Agathonikos úgy képzelte, hogy az elhagyás oka az volt, hogy sok éve olvasta ezt az imát, és semmi hasznát nem látta. Ekkor a remete így szólt hozzá: “Emlékezz, vak és hálátlan, hányszor segített neked ez az ima, és szabadít meg a csapásoktól? barátom, leesett vele a kocsiról? Eltörte a lábát, és te nem szenvedtél semmit. És miután sok más dologra emlékeztette Agafonicust, végül így szólt: “Tudd meg, hogy minden ilyen esetet elhárítanak tőled a Hónakosz napi közbenjárása. felkavarta a lelked az Istennel való egyesülésre… Nézd, folytasd a jövőben, és ne hagyd el őt. elhagyta Ő.

            E felolvasás után elhívtak minket vacsorázni, mi pedig megerősödve, köszönetet mondva a házigazdának, elindultunk az úton, és ki-ki a maga irányába ment, kinek hova kellett.

Utána öt napig sétáltam, élvezve a történetek emlékét, amelyeket egy jámbor kereskedőtől hallottam a White Church-ből; aztán közeledni kezdett Kijev felé, amikor hirtelen, a semmiből valamiféle teher, ellazulás és komor gondolatok érzett; az ima nehezen ment tovább, valamiféle lustaság támadt. Így hát, hogy megpihenjek, erdőt és sűrű bokrot látva az út szélén, odamentem, hogy leüljek valahova egy félreeső bokor mögé, és elolvassam a “Dobrotolyubstvo“-t, hogy megerősítsem legyengült lelkemet és lecsillapítsam ájultságomat. Miután találtam egy csendes várost, elkezdtem olvasni a könyvet. Cassian the Roman, a “Kindness” 4. részében nyolc gondolatról. Félórás örömmel olvasás után hirtelen egy férfit láttam, aki mozdulatlanul térdel, 50 ölnyire tőlem az erdő mélyén. Ennek örültem, és arra gondoltam, hogy természetesen Istenhez imádkozik, és újra elkezdtem olvasni. Egy óra vagy több olvasás után ismét a férfira néztem, és ő is még mindig mozdulatlanul térdelt. Nagyon meghatóvá vált számomra, és arra gondoltam – ilyenek Isten jámbor szolgái. – Amíg ezen gondolkodtam, hirtelen ez az ember a földre esett és csendesen feküdt. Ez meglepett, és mivel nem láttam az arcát, mert háttal térdelt nekem, kíváncsi voltam, hogy megnézzem, milyen ember. Közeledve mély álomban találtam. 25 év körüli falusi fiú volt, tiszta arcú és nemes, de sápadt külsejű, parasztkapitányban, mosókötéllel övezve, és semmi más nem volt nála – se táska, se bot. Megérkezésem susogását hallva felébredt és felállt. Megkérdeztem, hogy ki ő. Elmondta, hogy a szmolenszki tartomány állami parasztja, Kijevből jött.

– Hova utazol most? – kérdeztem.

– Magam sem tudom, – válaszolta: “hova vezet az Isten

.”

– Mióta vagy távol az udvartól?

– Igen, az ötödik év.

– Hol éltél akkoriban?

– Különféle szent helyekre, kolostorokba, templomokba jártam, mert itthon nincs mit élni: apátlan árva vagyok, ráadásul sánta a lábam, így kóborolok a fehér világban!

„Úgy tűnik, valami Istennek tetsző ember megtanított arra, hogy ne csak a világban járj, hanem a szent helyeken is” – mondtam neki.

            – Látod, – felelte: Gyerekkorom óta, árva koromban pásztorok a falunkban, és 10 évig minden rendben volt. Végül egy nap, amikor hazahajtottam a nyájat, nem sejtettem, hogy idős korban nincs legjobb birka. A mi öregünk pedig gonosz és embertelen ember volt. Amikor este hazajött, és látta, hogy elment a báránya, hozzám szaladt, szidni kezdett és fenyegetőzött, hogy menjek és keressem meg a juhait, különben megígérte: “Agyonverlek, eltöröm a karjaidat és a lábaid.” Tudván, hogy nagyon dühös, követtem a juhokat azokon a helyeken, ahol nappal legeltette a nyájat. Keresték, keresték, keresték tovább északra, de hang sehol. Az éjszaka olyan sötét volt, mert ősz volt. Ahogy beléptem az erdő mélyére, és tartományunkban az erdők járhatatlanok, hirtelen vihar támadt. Mintha a fák mind himbálóznának! Farkasok üvöltöttek a távolban, és akkora félelem fogott el, hogy a hajam égnek állt; ami történt, az egyre rosszabb lett, és majdnem leestem a félelemtől és a félelemtől. Ezért térdre estem, keresztet vetettem, és teljes erőmből azt mondtam: “Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” Amint ezt kimondtam, hirtelen könnyű lett, mintha nem is lenne bánat, és minden félénkség elmúlt, és olyan jól éreztem magam a szívemben, mintha a mennybe szálltam volna… Ennek örültem, és folytattam ezt az imát. És nem emlékszem, milyen hosszú volt a vihar, és hogyan telt el az éjszaka, de nézem – már világos van, és egy helyben állok a térdemen. Így hát nyugodtan felkeltem, láttam, hogy nem találok birkát, így hazamentem, de szívemben minden rendben van, és szeretnék egy imát elmondani. Midőn a faluba érkeztem, a főispán, látva, hogy nem hoztam a birkát, agyonvert; ekkor kificamította a lábát. Tehát ezek után a verések után hat hétig feküdtem szinte mozdulatlanul, csak tudtam, hogy imádkozom, és ez megvigasztalt. Aztán kicsit magamhoz tértem, és járkálni kezdtem a világban; és mivel unalmasnak tűnt számomra állandóan az emberek között lökdösődni, és sok a bűn, ezért elmentem szent helyeken és erdőkön át utazni. Így járok immár ötödik éve.

Ezt hallgatva lelkemben örvendtem, hogy az Úr megszeretett látni egy ilyen kegyes embert, és megkérdeztem tőle: “Tehát most gyakran imádkozik?”

– De enélkül nem lehet, – válaszolta, amikor eszembe jut, milyen jó volt nekem az erdőben, mintha valaki térdre lökne, és imádkoznék… Nem tudom, hogy elfogadható-e a bűnös imáim, mert amikor imádkozom, néha nagy örömet érzek, és nem tudom, miért, könnyedség, könnyedség. felborít; de ugyanakkor az ember mindig halálig akar imádkozni.

            – Ne légy összezavarodva, kedves testvér: minden szelíd Istenhez és minden üdvös, bármi történjék is az ima közben, mondják a Szentatyák, legyen az könnyűség vagy nehézkedés – minden jó; egyetlen ima, sem jó, sem rossz, nem marad el Isten előtt. A könnyedség, a melegség és az élvezet azt mutatja, hogy Isten jutalmazza és vigasztalja ezt a tettet, a teher, a komor, a szárazság pedig azt jelenti, hogy Isten megtisztítja és megerősíti a lelket, és ezzel a hasznos türelemmel megmenti, alázatosan felkészítve az eljövendő áldott gyönyör használatára. Ennek bizonyítására felolvasok neked Szent Ioanna Listvychnykától.

Itt találtam ezt a cikket, és felolvastam neki. Odafigyeléssel és örömmel hallgatta, és ezt nagyon megköszönte. Így hát elköszöntünk. Egészen az erdőbe ment, én pedig az útra kilépve folytattam utamat, hála Istennek, akinek, bűnösnek tetszett, hogy ilyen utasítást kapjak.

Másnap Isten segítségével Kijevbe érkeztem. Első és legfontosabb vágyam az volt, hogy ezen az áldott helyen beszélgessek, megvalljak és részesedjek Krisztus szent titkaiból, ezért is maradtam közelebb Isten szentjeihez, hogy kényelmesebb legyen Isten templomába menni. Egy jó öreg kozák fogadott be a kunyhójába, és mivel egyedül élt, nyugodtnak és szótlannak éreztem magam a jelenlétében. A héten, amikor a gyónásra készültem, eszembe jutott, hogy a lehető legrészletesebben gyónjak. Fiatalkoromtól kezdve elkezdtem emlékezni és a legrészletesebben végigmenni minden bűnömön, hogy mindezt el ne felejtsem; Elkezdtem a legapróbb részletekig leírni mindent, amire emlékszem, és írtam egy hosszú levelet. Azt hallottam, hogy Kijevtől 7 versszakra a kínai sivatagban van az aszkéta élet gyóntatója, nagyon bölcs és körültekintő – aki nem keresi fel lélekben, az érzelmek tudatára jut, és megmentő utasítással, lélekben könnyedséggel tér vissza. Ez nagyon megvigasztalt, és azonnal elmentem hozzá. Tanácskozás és beszélgetés után benyújtottam neki a dolgozatomat megfontolásra. Miután ezt elolvasta, így szólt hozzám: “Ön, kedves barátom, sok hülyeséget írtál. Figyelj: 1) ne mondd a gyónásban azokat a bűnöket, amelyeket korábban megbántál és megengedtek, és nem ismételd meg őket, különben bizalmatlanság lesz a gyónás szentsége hatalmával szemben; 3) a Szentatyák, de a tábornokok, minden körülöttük megtiltják, hogy ezeket a bűnöket megvallják, ezek elemzése nem arra való, hogy kísértéseket ébresszenek magadban és a gyóntatóban, mindent újraolvastál, de a legfontosabbat figyelmen kívül hagytad – nem a legsúlyosabb bűnöket jelentetted be, nem vetted észre és nem írtad le; nem szereted Istent, utálod felebarátodat, nem hiszel Isten szavának, és tele vagy büszkeséggel és ambícióvalminden bűn magában foglalja a gonoszság teljes mélységét és mindent. bűneink minden kinövése megtörténik.

Ezt hallva meglepődtem, és azt kezdtem mondani: “Könyörülj, tisztelendő Atyám, hogy nem szereted Istent, Teremtőnket és Patrónusunkat! Nincs mit dicsérnem.

            – Kár, kedvesem, hogy nem egészen értetted, mit magyarázok neked. A gyorsabb tanítás érdekében itt adok egy listát, amely szerint magam is mindig bevallom. Olvassa el, és világosan látni fogja a pontos bizonyítékokat annak, amit az imént elmondtam.

A pap átadott egy listát, és elkezdtem olvasni.

A belső ember megvallása alázatra vezet

“Gondos önmagamra fordítva a tekintetemet és megfigyelve belső állapotom alakulását, tapasztalatból meggyőződöm arról, hogy nem szeretem Istent, nem szeretem felebarátomat, nem hiszek semmiben, ami vallásos, és tele vagyok gőggel és kéjjel. Mindezt érzéseim és tetteim részletes vizsgálatával találom meg igazán magamban,

            1) Nem gondolok örömmel, ha Istent szeretném állandóan.ellenkezőleg, sokkal gyakrabban és szívesebben gondolok az élet dolgaira, ha szeretem, táplálkoznék az imából, és vonzana a vele való folyamatos közösségbe, de éppen ellenkezőleg, nem élvezem az imamunkát, küzdök a vonakodással, ellazulok a lustálkodással, és kész vagyok valami lényegtelent megtenni, ha lerövidítem az időt Istennel vagyok elfoglalva, minden óra egy évnek tűnik számomra, aki szeret valakit, minden gondolata közben törődik vele, és alig szánok rá egy órát, hogy elmerüljek az Ő szeretetében, és 23 órán át készségesen áldozok a szenvedélyemre A szenvedélyemet hízelgő beszélgetésre kíváncsi vagyok a hírekre, a polgári szabályozásra, a politikai eseményekre, kíváncsi vagyok a világi tudományokban, a művészetekben, a beszerzésekben, de az Úr törvényének, a vallásról szóló tanítása nem tesz rám benyomást, nem táplálja, de nem csak a lelkem jellemének, hanem valamiféle jellemének is tartom; idegen időben, szabadidőben az Ő parancsolatainak teljesítésével: “Ha szeretsz, az én parancsolataimat tartsd meg” – mondja az Úr Jézus Krisztus, és én nemhogy nem tartom be a parancsolatait, de még csak keveset is teszek érte, akkor a legtisztább igazság szerint ki kell jelenteni, hogy nem szeretem Istent… Ez a bizonyíték arra, hogy az ember nem szereti Istent és Krisztusát, hogy nem tartja be a parancsolatait.

            2) Nem szeretem a felebarátomat.Mert nemcsak az életemet nem merem feladni felebarátom javára (az evangélium szerint), de még a becsületemet, jólétemet és békémet sem fogom feláldozni felebarátom javára. Ha szeretem őt az evangéliumi parancsolat szerint, mint önmagamat, akkor szerencsétlensége ámulatba ejt, jóléte is csodálatot kelt. És éppen ellenkezőleg, érdekesebben hallgatom a felebarátomról szóló szerencsétlen történeteket, nem panaszkodom, hanem közömbös vagyok, vagy ami még bűnösebb, mintha örömet lelnék benne, és nem szeretettel eltakarom testvérem rossz cselekedeteit, hanem elítélve árulom el azokat. Jó közérzete, becsülete, boldogsága nem ragad el úgy, mintha a sajátom lennének, de egyáltalán, mint minden más, nem tesznek boldoggá, de finoman irigységet vagy megvetést is ébresztenek bennem.

            3) Nem hiszek semmi vallásos dologban.Sem a halhatatlanság, sem az evangélium. Ha szilárdan meg vagyok győződve és vitathatatlanul hinném, hogy a koporsón túl örök élet van a földi ügyek megtorlásával, akkor állandóan ezen gondolkoznék; Már a halhatatlanság gondolata is megrémítene, és ezt az életemet idegenként töltöm, amikor szülőföldjére készülök. Ellenkezőleg, nem is gondolok az örökkévalóságra, és a való élet végét tartom létem határának. Egy titkos gondolat fészkelődik bennem: ki tudja, mi lesz a halál után? Ha azt mondom, hogy hiszek a halhatatlanságban, akkor ezt csak az eszemből mondom, és szívem távol áll a szilárd meggyőződéstől, ahogy tetteim és az érzéki élet javítása iránti állandó törődésem nyíltan tanúsítják. Ha a Szent Evangéliumot, mint Isten igéjét hittel szívembe fogadnám, folyamatosan foglalkoznék vele, tanulmányoznám, élvezném, sőt mélységes áhítattal nézném. A benne rejlő bölcsesség, kedvesség és szeretet izgatott volna, éjjel-nappal élveztem volna az Isten Törvényének tanítását, mindennapi táplálékként táplálkoztam volna belőle, és szívből intett volna szabályainak betartására. Semmi földi nem lenne túl sok ahhoz, hogy eltérítsen ettől. Ellenkezőleg, ha időnként olvasom vagy hallgatom Isten igéjét, akkor akár kényszerből, akár kíváncsiságból, ugyanakkor anélkül, hogy mélyen belemerülnék a figyelmembe, szárazságot, szüzességet érzek, s mint a hétköznapi olvasmányt, minden gyümölcs nélkül hagyom, és kész vagyok felváltani világias olvasmányokkal, témákkal.

            4) Tele vagyok büszkeséggel és érzéki önszeretettel.Minden cselekedetem ezt erősíti meg: látva magamban a jót, ki akarom tenni, vagy felnagyítom mások előtt, vagy belsőleg csodálom magam; bár külső alázatot mutatok, mindent a saját erőmnek tulajdonítok, és jobbnak, vagy legalábbis nem rosszabbnak tartom magam másoknál; ha vétket veszek észre magamon, megpróbálom mentegetni, a szükség vagy az ártatlanság álcájával takargatni; Dühös vagyok azokra, akik nem tisztelnek engem, képtelenek megbecsülni az embereket; Ajándékokkal dicsekszem, a vállalkozások kudarcait sértőnek tartom számomra, panaszkodom és örülök ellenségeim szerencsétlenségének; ha valami jóra törekszem, akkor vagy dicséretre, vagy önzésre, lelki vagy világi vigaszra törekszem. Egyszóval – szüntelenül megalkotom a saját bálványomat, akinek folyamatos szolgálatot teljesítek, mindenben érzéki élvezeteket és táplálékot keresve buzgó szenvedélyeimhez és vágyaimhoz.

Ebből a listából büszkenek, engedetlennek, hitetlennek látom magam, aki nem szereti Istent és gyűlöli a felebarátomat. Melyik állam lehetne bűnösebb? A sötétség szellemeinek állapota jobb, mint az én állapotom: bár nem szeretik Istent, utálják az embert, gőgből élnek és táplálkoznak, de legalább hisznek, remegnek a hittől. És én? Lehet-e szegényebb sors, mint ami engem illet? És mi lesz ennél szigorúbb és büntetőbb bírósági döntés, ha nem ilyen figyelmetlenségért és vakmerő életért, amivel magamban is tisztában vagyok!

Miután elolvastam ezt a gyóntató gyóntatást, megrémültem, és azt gondoltam magamban: “Istenem, micsoda szörnyű bűnök vannak elrejtve bennem, és mindeddig nem vettem észre!” Ezért a megtisztításuk vágya arra késztetett, hogy utasítást kérjek ettől a nagyszerű szellemi atyától, hogyan találhatnám meg az összes katasztrófa okainak ismeretében a megoldást. Szóval elkezdett magyarázkodni nekem.

– Látod-e kedves testvérem, hogy az Istent nem szerető oka a hitetlenség, a hitetlenség oka a meggyőződés hiánya, a meggyőződés hiányának pedig a fényes és igaz tudás keresésének elmulasztása, a lelki megvilágosodás elhanyagolása. Egyszóval: hit nélkül nem lehet szeretni; anélkül, hogy megbizonyosodna, nem hiszi el. A megbizonyosodáshoz pedig teljes és alapos ismeretekre van szükség a feltételezett tárgyról; reflexió, Isten igéjének tanulmányozása és tapasztalt megfigyelések segítségével fel kell ébreszteni a lélekben a szomjúságot és a vágyat, vagy ahogy mások kifejezik, a “meglepetést”, amely elfojthatatlan vágyat ébreszt a dolgok közelebbi és tökéletesebb megismerésére, a tárgy tulajdonságaiba való mélyebb behatolásra.

Egy spirituális író így vélekedik erről: „a szeretet – mondja – természetszerűen fejlődik a tudáson keresztül, és minél több mélység és tér van a tudásban, annál több lesz benne a szeretet, és a lélek annál kényelmesebben lágyul meg és helyezi el magát az isteni szeretet felé, szorgalmasan tekintve Isten legtökéletesebb és határtalan Istenére”.

            – Most látja, hogy a bűnök oka, amelyekről olvas, a lelki dolgokon való gondolkodás lustasága, ami magát a szükségérzést is kioltja. Ha meg akarod tanulni az eszközöket, hogy legyőzd ezt a gonoszt, akkor próbáld meg minden módon a lelki megvilágosodást, érd el Isten igéjének, a szent atyák tanításának szorgalmas tanulmányozásával – elmélkedésekkel és lelki tanácsokkal, vagy interjúval a bölcsekkel Krisztusról. Ó, kedves testvér, mennyi csapással találkozunk, mert lusták vagyunk az igazság szavával megvilágosítani lelkünket, nem tanulmányozzuk éjjel-nappal az Úr törvényét és nem imádkozunk érte szorgalmasan és állhatatosan! És emiatt belső emberünk éhezik, fázik és kimerült, nincs ereje szorgalmasan végigmenni az igazság útján az üdvösség felé. Ezért, hogy ezeket az eszközöket használhassuk, merjük, szeretteim, minél gyakrabban megtölteni elménket a mennyei tárgyakról szóló gondolatokkal, és kibontakozik és lángra lobban bennünk a szeretet, amely felülről árad a szívünkre. Legyünk együtt ezzel és imádkozzunk minél gyakrabban, mert megújulásunk és sikerünk legfontosabb útja és legerősebb eszköze az ima. Imádkozzunk a Szent Egyház tanítása szerint: “Uram, add, hogy most szeretlek Téged, ahogy néha én is szeretem ugyanazt a bűnt!”

Mindezt figyelemmel hallgatva, érzelmesen kértem ezt a szent atyát, hogy gyónjon meg és tisztelje Szent Krisztus titkait. Így reggel, miután úrvacsorát kaptam, ezzel az áldott vezetővel szerettem volna visszatérni Kijevbe, de ez a jó édesapám, aki néhány napon belül a Lavrába szándékozott menni, egyelőre sivatagi cellájában hagyott, hogy ebben a csendben akadálytalanul imádkozhassak. És valóban, ezeket a napokat úgy töltöttem, mintha a mennyországban lennék: öregem imái által, méltatlankodva, tökéletes nyugalmat élveztem. Az ima olyan könnyen és megnyugtatóan áradt a szívemben, hogy akkoriban úgy tűnt, mindent és magamat elfelejtettem, csak az egy és egyetlen Jézus Krisztusra gondoltam!

Végül visszatért a gyóntató, akitől útmutatást és tanácsot kértem, merre folytassam utamat. Így áldott meg: “Menj Pochaivba, hajolj meg ott a Legtisztább Istenszülő Csodálatos Lábja előtt, és Ő a békesség ösvényére irányítja lábaidat.” Így hát, miután hűségesen megfogadtam a tanácsát, három nappal később Pochaivba mentem.

Nem unalom nélkül gyalogoltam 200 verszt, mert az út zsidó vendégfogadókon, településeken vezetett, keresztény lakóházakkal ritkán találkoztunk. Az egyik tanyán megláttam egy orosz keresztény fogadót, és örülve neki, odamentem éjszakázni, és útközben kenyeret kérni, mert a kenyérmorzsám már a végéhez közeledett. Itt láttam a tulajdonost – egy idős férfit, látszólag gazdag, és hallottam, hogy ő maga is velem van Oryol tartományból. Amikor beléptem a világos szobába, az első kérdése az volt: “Mi a hited?”

Azt válaszoltam, hogy ortodox keresztény.

            – Micsoda ortodoxiája van! – mondta mosolyogva: “A te ortodoxiád csak a te nyelvedben van, de tetteidben a basurman hited. Tudom, testvér, ez a te hited! Magam is megkísértettek egy tanult püspököt és kísértésbe vittek, és eljöttem a templomodba, és hat hónapi tartózkodás után újra visszatértem. jöjjön: a diakónusok dünnyögik az Isten szolgálatát, és mindennek hiányát és küldetését; a falvakban, mint a fogadókban, ez csak bűn!

            Ezt hallgatva rájöttem, hogy ez az öreg óhitű; de mint hihetően mondta, nem tudtam vele vitatkozni és megtéríteni, hanem csak magamban gondoltam, hogy lehetetlen az óhitűeket igaz egyházra téríteni mindaddig, amíg egyházi szolgálatunkat ki nem javítják, és ez a példa különösen lelki rangot nem mutat. Egy óhitű nem tud semmi belsőt, a külsőségekre támaszkodik, nálunk ezt elhanyagolják.

Szóval, el akartam menni innen, és kimentem a szénapajtásba, amikor hirtelen megláttam egy személyt, aki nem nézett ki orosznak az ágyon, és egy speciális cellában a nyitott ajtón keresztül egy könyvet olvas. Magához intett, és megkérdezte, ki vagyok. mondtam neki. Így hát beszélni kezdett: “Figyelj, kedvesem, nem vállalod-e, hogy legalább egy hétig szolgálj engem, aki beteg vagyok, amíg Isten segítségével meggyógyulok? utasíts vissza, Isten szolgája!

– Nincs szükségem semmiféle fizetésre, buzgón szolgállak, amennyit csak tudok, az Isten nevére. Így maradtam neki. Sokat hallottam tőle életmentő dolgokról. Mesélt Szent Athosz-hegyről, az ottani nagy aszkétákról és sok remetéről és remetéről. Vele volt görögül “Dobrotolyubstvo” és Isaac Sirin könyve. Együtt olvastuk és hasonlítottuk össze Paisiusz Velicskovszkij szláv fordítását a görög eredetivel, és ő azt válaszolta, hogy nem lehet pontosabban és hűebben fordítani görögből, mint ahogy Paisius a “Kedvességet” fordította szlávra. Ahogy észrevettem, szüntelenül imádkozott, és ügyes volt a szív belső imájában (és folyékonyan beszélt oroszul), aztán megkérdeztem erről a témáról. Szívesen beszélt róla, én pedig figyelmesen hallgattam, sőt sok szavát le is írtam. Itt például így beszélt Jézus imájának felsőbbrendűségéről és nagyságáról:

            – ” A Jézus-ima nagysága” – mondta – “megnyitja még a formáját is, amely két részből áll: ezek közül az elsőben, azazUram, Jézus Krisztus, Isten Fia, bevezeti az elmét Jézus Krisztus életének történetébe, vagy ahogy Szent Atya kifejezi, és lerövidíti az összes. bűnös, gyengeségünk és bűnösségünk történetét képviseli. Ugyanakkor csodálatos, hogy nem lehet bölcsebben, jelentőségteljesebben és világosabban kifejezni egy szegény, bűnös és alázatos lélek kívánságait, kéréseit, mint ezzel a szóval:könyörülj rajtam! “Engedd el a gonoszságot!” “Töröljék el a bűnt!” ráébredve, hogy nem képes megtörni akaratát és lelki éberségét önmaga felett; alamizsna, rendkívüli szegénységére nézve, ez a mély mondásirgalmazz nekemúgymond: “Kegyes Uram! Bocsásd meg a bűneimet, és segíts életem kijavításában, nyisd meg lelkemben a kiábrándító vágyat, hogy parancsaidat kövessem, könyörülj az általam elkövetett bűnök megbocsátásával, és szétszórt elmémet, akaratomat és szívemet Hozzád, az Egyhez fordítva.

Ezek után, ahogy csodálkoztam bölcs szavain, és megköszöntem, hogy oktatta bűnös lelkemet, egy csodálatos dolgot is elmagyarázott nekem.

– Ha akarod, mondta, majd mesélek még (és valahogy a tudósról neveztem el, mert azt mondta, hogy az athéni akadémián tanult)a Jézus-ima intonációjáról.

Tessék, nézd: sokszor hallottam, hogy hány istenfélő keresztény Isten igéjének parancsa és a szentegyházak hagyománya szerint szóban alkotja meg a Jézus imát, ezt nemcsak az otthoni imában, hanem Isten templomában is végzi. Figyelmesen és élvezettel hallgatva az imának ezt a halk kiejtését, a lélek javára észreveheti, hogy ennek az imahangnak a hangja sokak számára más, nevezetesen: mások, akik az ima legelső szavára felemelik a hangjukat, vagyis azt mondjákLord, minden más szó leengedéssel végződik. Mások, akik alacsonyabb hangon kezdik az imát, az ima közepére emelik, vagyis a szóraJézus, és egy felkiáltással, a többi szó ismét a hanglejtéssel végződik, ahogy elkezdték. Mások, miután elkezdték és folytatták az előző imákat halk, monoton hangon, az utolsó szónál, azazkönyörülj rajtam, emelje fel a hangot csodálattal. Néhányan pedig elmondják a teljes imát, vagyisUram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön, csak egy szót tegyél promócióban – az Isten Fia. –

            Most nézd: az ima ugyanaz; Az ortodox keresztények ugyanezt a hitvallást vallják; Az általános elképzelés, miszerint ez a legfontosabb és legfelsőbb ima két témát tartalmaz – az Úr Jézust és az Ő irgalmát, mindenki egyformán ismeri. Miért nem fejezi ki mindenki egyformán intonációban, vagyis kiejtésben? Miért nem egy és ugyanazon a helyen, hanem minden ismert helyen van az, hogy a lélek különösen megmozgat, és különösen emelkedett és intenzív hangnemben nyilvánul meg? Talán sokan azt mondják majd, hogy ez ügyesség, vagy másoktól vett példa, vagy mindenki más-más nézetének megfelelő fogalom miatt történik, vagy végül valakinek könnyebb és kényelmesebb a kiejtése a beszédkészség állapotának megfelelően… De én ezt teljesen másképp gondolom. Kívánatos, hogy itt valami magasabbat keressek, ami nemcsak az ismeretlenre hallgat, hanem még arra is, aki önmagát imádkozik – nem létezik-e a Szentlélek titkos mozgalma, amely “kimondatlan sóhajokkal bajlódik” a tudatlanban: hogyan és miért imádkozzon? És ha mindenki Jézus Krisztus nevében a Szentlélekkel imádkozik, az apostol bejelentése szerint, akkor a titokban cselekvő Felemelkedett Szellem “imádkozz az imádkozóhoz”, ezzel együtt Ő is ereje ellenében mindenkinek átadhatja kegyelmes ajándékát: másnak áhítatos istenfélelmet, másnak szeretetet és más szilárdságot. Ezért aki az ajándékot kapta, tiszteli és dicsőíti a Mindenható állapotát, és imádságában különös érzéssel és csodálattal fejezi ki az „Úr” szót, melyben a világ Teremtőjének nagyságát és erejét jelenti. Akinek titokzatos szeretetáradt a szíve, leginkább a „Jézus Krisztus” kiáltásának öröme örvendezteti meg és mozgatja meg, mint valami idős ember, aki nem szenved különösebb szerelemtől és édességtől, még egy egyszerű beszélgetés során sem hallotta a „Jézus” nevet. Aki rendíthetetlenül hisz Jézus Krisztus Istenségében, az Egy Istennel, az Atya Istennel, az „Isten Fia” szavakat kimondva lángra lobban és még erősebbé válik hitében. Az, aki megkapta az alázat ajándékát, és mélyen tudatában van saját tehetetlenségének a „könyörülj rajtam” szavakra, gyászol, megalázkodik és elsöprő erőfeszítéssel árad a Jézus-ima utolsó szavaira, reményt táplál Isten irgalmában, és szégyelli saját kudarcait. Ezek az okai szerintem, hogy az Úr Jézus Krisztus nevében mondva imát mondanak az intonációban!.. Ebből a megjegyzésből pedig hallásból meg lehet érteni (Isten dicsőségére és saját vezetésre), hogy kit milyen érzések mozgatnak meg és kinek milyen lelki ajándéka van. Erre néhányan azt mondták nekem: “Miért nem jelennek meg ezek a titkos lelki ajándékok összes jelei együtt, összességében? Akkor nem egy, hanem az imádság minden szavát veszi át az imádkozó egykedvű, elragadtatott intonációja”… Erre így válaszoltam: “mert Isten kegyelme megosztja a szentírás ajándékait, és korlátolt elméjűséggel léphet be?

            Öt napot töltöttem ezzel az öregemberrel, és az egészsége fokozatosan javulni kezdett. Ez az idő tanulságos volt számomra, hogy nem vettem észre, hogyan repült el, mert ebben a kis szobában, mintha egy néma börtönben lettünk volna, határozottan nem csináltunk mást, hanem titokban imádkoztunk, Jézus Krisztus nevét kiáltozva, vagy csak egy témáról beszélgettünk, azaz

Réges-régen járt hozzánk egy imádkozó sáska és sokat panaszkodott, siránkozott és szidta a zsidókat, akiknek falvaiban végigjárta a bajt és a csalást. Előtte heves volt ellenük, hogy megátkozta őket, és makacsságuk és kétségbeesésük miatt még a földi életre is méltatlannak találta őket, végül pedig azt mondta, hogy ellenállhatatlan ellenszenvet visel irántuk. Hallgatás után ez az öregem elkezdte tanítani:

„Hiába, barátom – mondta –, te így átkozod és átkozod a zsidókat; ők pedig ugyanazok az Isten teremtményei, mint mi, sajnálni és imádkozni kell értük, nem átkozni. Hidd el, hogy az ellenük való ellenszenv abból fakad, hogy nem vagy megerősítve Isten szeretetében, és nincs belső imádságod, de nincs benned imád. Atyák, hallgassátok meg, mit ír Márk aszkéta: “A lélek, amely belsőleg egyesült Istennel, a nagy örömtől, olyan, mint egy gondtalan és nyitott szívű gyermek, és többé nem ítél el senkit, sem görögöt, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót, sem zsidót. Zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó, se zsidó! az egész világ és a kívánságok, és minden görög, zsidó és pogány dicsőíti Istent.” Az egyiptomi Nagy Macarius pedig azt mondja, hogy a belső szemlélőkben “a szeretet egy része lángra lobbant, hogy ha lehetséges, mindenkit a méhükbe helyeznének, nem tesznek különbséget a rossz és a jó között”. szomorúság, főként önmagát okolhatja a türelem és az alázat hiányáért.”

Végre több mint egy hét telt el. Az öreg felépült, én pedig őszintén megköszöntem a sok jó instrukciót és elköszöntem tőle. Ő a helyére ment, én meg az utamat.

Már közeledni kezdtem Pochaevhez. Mielőtt elértem volna a száz mérföldet, egy katona utolért. Megkérdeztem tőle, hová megy; azt mondta nekem, hogy hazájába Kamianec-Podilskyi tartományba. Miután némán sétáltam vele tíz verstát, észrevettem, hogy nagyot sóhajt, mintha valami miatt szomorú lenne, és nagyon komor. Megkérdeztem tőle: “Miért vagy olyan szomorú?” És elkezdett ragaszkodni hozzám, és azt mondani: “jó ember! ha már észrevetted a bánatomat, akkor küzdj keményen és esküdj meg, hogy nem mondasz el senkinek, és mindent elmondok magamról, mert a halál közeleg hozzám, és nincs kivel tanácskoznom.”

            Keresztény módon biztosítottam arról, hogy nem kell senkinek beszámolnom, és testvéri szeretetből megadom neki a tőlem telhető tanácsokat.

“Látod – mondta -, az úr parasztjaitól adtak a katonáknak. Öt év szolgálat után elviselhetetlenül nehézzé vált a dolgom, és gyakran megvertek működési zavarok és részegség miatt. Arra gondoltam, hogy elmenekülök. Ez a tizenötödik éve, hogy szöktem. Hat évig bújtam-bújtam itt-ott; eladtam a lovakat, a különféle árukat, és eladtam a lovakat, és használtam. csalók, találkoztam egy katonával, aki egy távoli tartományba ment, a feleségem is sokáig élt, és elmentem az erdőbe, hogy megvárjam az éjszakát, és többször is elloptam belőle. És hirtelen a föld minden oldalról elkezdett annyira szorítani és összezúzni, hogy nem bírtam elviselni a fájdalmat, a vágyat és a fáradtságot, felnyögtem és azt kiáltottam: “Könyörülj!” Nyomd meg erősebben!” És olyan erős fájdalmat és vágyakozást éreztem, hogy ezen a földön semmiféle gyötrelem nem hasonlítható hozzá. Végül ez a nagyapám közel hozta hozzám a lovat, amelyet tegnap elloptam, és felkiáltott: “Mi ez? Szorítsd olyan fájdalmasan, amennyire csak lehet!” És olyan fájdalmasan szorítottak minden oldalról, hogy el sem tudom mondani, milyen kegyetlen, szörnyű és kimerült volt; mintha kihúzták volna belőlem az ereket, és olyan iszonyatos fájdalomtól fulladoznának, hogy nem lehetett elviselni, és emlékezet nélkül le kellene zuhannom, ha ez a gyötrelem még egy kicsit is megnyílik. Teljesen rémülten ébredtem fel, és mintha megijedtem volna, sokáig fájt az arcom, és most már gyakrabban félek az emberektől, és szégyellni fogom, hogy úgyis megélek. mert minden erőm elfogyott, ezért arra gondoltam, hogy elbúcsúzom a szülőföldemtől, és ott halok meg, mit tegyek. Végül is a türelmem nem elég!

            Miután mindezt meghallgattam, meglepődtem magamban, és dicsőítettem Isten bölcsességét és kegyelmét, látva, hogy az különféle módokon megtéríti a bűnösöket, és azt kezdtem mondani neki: “Bármelyik testvér!

– De ez nem lehetséges, azt mondta nekem: “Azt hiszem, amikor elkezdek imádkozni, Isten azonnal megront engem.”

            – Üres, testvér! Az ördög helyezi beléd ezeket a gondolatokat. Isten végtelenül irgalmas, könyörületes a bűnösök iránt, és megbocsát azoknak, akik hamarosan megtérnek. Hiszen ismered Jézus imáját, vagyis: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön”. Ez az ő szüntelen beszéde.

– Hogy nem ismered ezt az imát! Néha elmentem lopni, néha elolvastam, hogy bátrabb legyek.

– Tehát nézd meg: Isten akkor sem rontott el téged, amikor a törvénytelenségre menve imát mondtál; És elpusztít, ha a bűnbánat útján imádkozol? Most már látod, hogy ellenségesek a gondolataid!… Hidd el, kedvesem, ha elmondod ezt az imát, függetlenül attól, hogy mi zajlik a gondolataidban, hamarosan megkönnyebbülést fogsz érezni, elmúlik minden félelmed és terhed, és végre teljesen megnyugszol, áhítatos ember leszel. Biztosíthatlak erről, mert tapasztalataim alapján sokat láttam.

Ugyanakkor több olyan esetet is elmondtam neki, amikor Jézus imája csodálatos ereje volt a bűnösök felett. Végül elkezdtem rábeszélni, hogy mielőtt elhagyná szülőföldjét, eljön velem Pochaiv Istenszülőjéhez, a bűnösök menhelyére, hogy ott gyónjon és úrvacsorát vegyen. Katonám mindezt figyelemmel hallgatta, és mint látható volt, örömmel. Szóval mindenbe beleegyezett. Együtt mentünk Pochaivba azzal a feltétellel, hogy nem mondunk semmit egymásnak, hanem folyamatosan elmondjuk a Jézus-imát. Ilyen csendben sétáltunk egy egész napig. Másnap azt mondta, jobban érzi magát; láthatóan nyugodtabb volt, mint korábban. A harmadik napon megérkeztünk Pochaivba, és ismét megerősítettem neki, hogy ne hagyja abba az imádkozást, sem nappal, sem éjjel, amíg el nem alszik, és biztosítottam arról, hogyJézus legszentebb neve elviselhetetlen az ellenség számára, mentsd meg erősen, és egyúttal felolvasott neki egy imát a “Dobrotolyuba”, különösen a-ből nagy gonddal ragaszkodni ahhoz, amikor felkészülünk Krisztus Szent Titkai közösségére. Így is tett, és azonnal bevallotta, és csatlakozott. Bár a gondolatok gyakran támadták, a Jézus-ima is kényelmesen elűzte őket. Vasárnap, hogy könnyebben keljen fel reggel, este korábban lefeküdt, és megállás nélkül elmondta a Jézus imát, én pedig a sarokban ültem, és éjszakai lámpával olvastam a “Dobrotolyubstvo“-t. Eltelt egy óra, és elaludt, én pedig imádkozni kezdtem. Hirtelen húsz perc elteltével megriadt, és felébredve gyorsan felpattant, könnyekkel telve hozzám futott és nagy örömmel mondta: “Ó, testvér, amit most láttam! Milyen könnyű és örömteli vagyok! Hiszem, hogy Isten nem kínozza, hanem irgalmazik a bűnösöknek. Dicsőség Neked, Uram, dicsőség neked!”

Ezen meglepődve és megvigasztalódva megkértem, hogy mesélje el részletesen, mi történt vele.

            – És itt van a helyzet: amint elaludtam, ugyanazon a réten láttam magam, ahol megkínoztak. Először megijedtem, de látom, hogy felhő helyett tiszta nap kel fel, csodálatos fény bevilágítja az egész rétet, és piros virágokat és füvet látok rajta. Hirtelen nagyapám közel jött hozzám, olyan jóképűen, hogy nem lepődsz meg, és oly kedvesen, kedvesen, csendesen így szólt hozzám: “Menj Zsitomirba a Győztes György-templomba, ott bevisznek a templomőrségbe; élj itt életed végéig, és imádkozz szüntelenül, Isten megkönyörül rajtad!” Miután ezt kimondta, keresztbe tett, és ugyanabban a pillanatban eltűnt. Olyan örömet éreztem, amit kimondani sem lehet, mintha valami kiesett volna belőlem és az ég felé repültem volna… Erre hirtelen felébredtem, éreztem, hogy könnyű vagyok, és a szívem még mindig nem tudott mit kezdeni az örömmel. Most mit tegyek? Azonnal Zsitomirba megyek, ahogy a nagyapám parancsolta. Könnyű lesz elmennem egy imával!

– Könyörülj, kedves testvér, hová mész éjfélkor? Hallgass matint, igen, imádkozz Istennel is. Így hát nem aludtunk, és a beszélgetés után elmentünk a templomba. Egész délelőtt szorgalmasan imádkozott könnyek között, és azt mondta, hogy ez nagyon könnyű és örömteli volt számára, és a Jézus-imát örömmel végezte. Aztán ebédnél úrvacsorát vett, ebéd után pedig elvittem a Zsitomir útra, ahol könnyekkel és örömmel búcsúztunk el.

Ezek után elkezdtem magamon gondolkodni, és azon töprengtem, hova menjek most. Végül elhatározta, hogy ismét visszatér Kijevbe. Erre vonzottak az ottani lelki atyám bölcs útmutatásai, és az is, hogy miután vele élt, nem talál-e néhány Krisztust szerető jótevőt, aki elküldene Jeruzsálembe vagy legalább az Athosz-hegyre. Így, miután még egy hetet Pochaevben éltem, időt töltöttem az utamon látott tanulságos találkozások emlékével, és néhány tanulságos dolgot felírtam, útrakészültem, felvettem egy táskát, és elmentem a templomba, hogy útközben imádjam az Istenszülőt, és imádkozzam a vacsoráért.

A templom mögött állt. Így hát kijött egy ember, bár nem túl jól öltözött, de nemesnek látszott, és megkérdezte, hol árulják a gyertyákat. – mutattam rá. A vacsora elment, én maradtam az Istenszülő lábainál imádkozni. Imádkozott, és elindult a maga útján. Miután sétáltam egy kicsit az utcán, egy házban láttam egy nyitott ablakot, ami alatt egy férfi ült és könyvet olvasott. El kellett mennem ezen az ablakon, és láttam, hogy ül az, aki a gyertyákról kérdezett a templomban. Ahogy elhaladtam, levettem a kalapomat, ő pedig magához intett, és megkérdezte: – Biztosan utazó vagy? és felhívta, megkérdezte, ki vagyok és hová megyek; aztán hozott nekem teát, és azt mondta: “Figyelj, kis galamb! Odautazom, és az ígéretem szerint járok. haszon.

            A felkérés hallatán e váratlan eseményben arra gondoltam, hogy megmutassam az Istenanya útját, akit megkértem, hogy vezessen a jóság ösvényein, és anélkül, hogy bármin is gondolkodtam volna, azonnal beleegyeztem.

Így másnap kirándulni indultunk. Három nap telt el, ahogy megbeszéltük, egymás után; folyton egy-egy könyvet olvasott, amit éjjel-nappal nem engedett el a kezéből, és néha eszébe jutott valami. Végül megálltunk egy helyen ebédelni. Ő maga evett, a könyv pedig nyitva hevert előtte, és gyakran rápillantott. Láttam, hogy ez a könyv az evangélium, és ezt mondtam neki: “Meg merem kérdezni, atyám, miért nem engeded el az evangéliumot éjjel-nappal, és mindig tartod és hordozod?”

– Erre válaszolta, szinte folyamatosan tanulok az egyik…

– Mit tanulsz? folytattam.

– keresztény élet, amely imából áll; Az imát az üdvösség legfontosabb és legszükségesebb útjának és minden keresztény első kötelességének tartom. Az imádság egyszerre az első lépés és a koronája a jámbor életnek; ezért parancsolja az evangélium, hogy állandóan, mindig imádkozzunk; ahogy a jámbor egyéb cselekedetei is el vannak rendelve idejükkel, és nincs tétlen idő az imára; semmi jót nem lehet tenni ima nélkül, és a helyes imát nem lehet megtanulni az evangélium nélkül. Ezért mindazoknak, akik benső életükön keresztül üdvösséget szereztek, Isten igéjének szent hirdetői, remeték és remeték, sőt minden istenfélő keresztények nélkülözhetetlen és állandó foglalkozásuk volt Isten Igéjének mélységében, és az evangélium olvasása volt alapvető munkájuk. Sokuknak állandóan a kezében volt az evangélium, és azoknak, akik útmutatást kértek az üdvösségben, ezt a tanácsot adták: “ülj be egy néma cellába, olvasd és olvasd újra az evangéliumot”.

Nagyon megtetszett ez az okfejtés és az imavágya, és megkérdeztem tőle: “milyen különösen evangéliumi instrukcióból meríted az imádságról szóló tanítást?”

            – Mind a négy evangélistától válaszolta, egyszóval az egész Újszövetségből, sorban elolvasva. Sokáig olvasva és megtanulva kiderült számomra, mi a fokozatosság és a helyes összefüggésaz ima tanításaaz egész evangéliumban, az első evangélistától kezdve, egy sort követ a megfelelő sorrendben (a rendszerben). Például: kezdettől fogva lefektetik az imádság tanának támadását vagy bevezetését, majd a formát vagy a külső kifejezést szavakban, majd az imádsághoz szükséges feltételt, megtanulásának eszközeit, példákat. Végül a titokzatos tanítás a belső, lelki, szüntelen imádságról Jézus Krisztus nevében, amely magasabb és hasznosabb, mint a formális imádság; majd annak szükségessége, jó gyümölcsei stb. Egyszóval mindent részletesen, az imagyakorlat teljes ismeretét rendszerezett sorrendben vagy sorrendben az evangélium az elejétől a végéig lefekteti.

Ennek hallatán meg akartam kérni, hogy mutassa meg nekem mindezt részletesen, ezért elkezdtem neki mondani: “Mivel imádok a legjobban az imáról hallgatni és beszélni, nagyon kívánatos, hogy az imádságról szóló tanítás eme titkos kapcsolatát minden részletben lássam. Mondja el, az isten szerelmére, mindezt maga Iván.”

            Ő készségesen beleegyezett ebbe, és azt mondta nekem: “nyisd ki az evangéliumodat, nézd meg és jegyezd meg, mit fogok mondani” (adott egy ceruzát is). Kérem, nézze meg ezeket a feljegyzéseimet. – Itt kezdte mondani, hogy először is keresse meg Máté evangélista hatodik fejezetét, és olvassa el benne az ötödik versszaktól a kilencedikig (Mt. VI, 5-9). Látod-e itt az imára való felkészülést, vagy azt a bevezetőt, amely nem a hiúság kedvéért és nem zajban, hanem egy félreeső helyen és békében tanít arra, hogy imádkozni kezdjünk, és csak a bűnök bocsánatáért és az Istennel való egyesülésért imádkozzunk, ne pedig sok és szükségtelen kérést találjunk ki különféle életszükségletekre. Ezután olvasd el ugyanazt a fejezetet a kilencediktől a tizennegyedikig (Máté VI, 9-14). Itt bemutatásra kerül az ima formája, vagyis milyen szavakkal kell elmondani. Minden, ami az életünkhöz szükséges és szükséges, bölcsen van kombinálva benne. Ezután olvassa tovább ugyanannak a fejezetnek a 14. és 15. versét, és látni fogja, milyen feltételt kell betartani ahhoz, hogy az ima érvényes legyen, mert anélkül, hogy megbocsátana azoknak, akik megbántottak, az Úr a mi bűneinket sem bocsátja meg. Áttérve a 7. fejezetre, a 7. és a 12. vers között megtalálja az imában való siker és a reménybeli jóváhagyás eszközeit: „kérj, keress, kopogtass”; ez a továbbfejlesztett kifejezésaz ima gyakoriságaés a benne uralkodó gyakorlat, hogy az ima ne csak kísérjen minden tevékenységet, hanem még időben is meghaladja azt.Ez az ima legfontosabb tulajdonsága… Erre láthat majd példát Márk evangélista 14. fejezetében 32-től 40-ig, ahol maga Jézus Krisztus is sokszor ismétli ugyanazt az imanyelvet. Hasonló példát mutat be az imádkozás gyakoriságára Lukács evangélista (Lk. XI, 5-14) a barátja hajthatatlan kéréséről szóló példabeszédben, valamint az özvegy ismételt kitartó kérésében a bíróhoz (Lk. XVIII, 1-15), Jézus Krisztus rendjeit ábrázolva, amelyeknekmindig, amúgy. e. ne vigyük túlzásba.

            Ezen alapos tanítás után János evangéliumában tárul fel a szív titokzatos belső imájának lényegi tanítása, és mindenekelőtt Jézus Krisztus szamaritánus asszonnyal folytatott beszélgetésének bölcs története, amely feltárja Isten belső imádatát abban a szellemben és igazságban, amelyet Isten akar, és amely folyamatos és szüntelen. (IV. János, 5-25). Továbbá a 15. fejezetben a 4. verstől a 8.-ig még tisztábban ábrázolódik a belső imádság ereje, ereje és szükségessége, vagyis a lélek Krisztusban, Isten állandó emlékezetében való tartózkodása. Végül olvassa el ugyanazon evangélista 16. fejezetében a 23-tól a 25-ig terjedő versszakot. Nézze meg, milyen titkot árul el! Látod-e, hogy az ima Jézus Krisztus nevében, vagy az úgynevezett Jézus-ima, vagyisUram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, gyakran és sokszor ismétlődő, nagy ereje van, megnyitja a szívet és könnyebben megszentel. Ez egy példából megbízhatóan látható. Az apostolok, akik bár több mint egy éve, de az Úr Jézus tanítványai voltak, és már tanította őket az Úr imájára, azaz Miatyánk“, és tudjuk tőlük, de Jézus Krisztus földi élete végén felfedte előttük azt a titkot, hogy mi hiányzott még az imádságból, így az imádságuk meghatározó volt. Azt mondta nekik: “Még mindig nem kértek semmit az én nevemben. Jelyka, ha bármit kérsz az Atyától az én nevemben, megadja neked.” Így volt ez náluk, mert azután, amikor az apostolok megtanultak imádkozni az Úr Jézus Krisztus nevében, akkor mennyi különös csodát tettek, és milyen bőségesen megvilágosodtak maguk is!… Most látod az imáról szóló bölcs tanítás összefüggését és teljességét, az evangélium utóolvasatában kezdődően? az apostolok leveleit, akkor bennük is találsz egy következetes tanítást az imádságról

Rámutatok néhány olyan helyre, amely az imához való tartozást mutat, vagyis a Jézusba vetett hit szorgalmas és állandó gyakorlását (ApCsel. IV, 31), vagyis a Szentlélek kiáradását azokra, akik imádkoznak. Az apostolok üzenetei, és látni fogod: 1) az ima szükséges az élet minden esetben (Jak 5:13-16); (Thess. V, 17, and 6), végül megjegyezzük, hogy nem csak önmagáért kell imádkozni, hanem mindenkiért (1 Tim. II, 1-5).

            Így hosszan és figyelmesen olvasva még sok olyan, Isten szavában rejtett titokzatos tudás felfedezésére bukkanhatunk, amelyek ritka vagy felületes olvasása elől megmenekül. Észrevetted-e abból, amit most jeleztem, milyen bölcsen és milyen következetesen, azaz titkos szisztematikus összefüggésben tárja fel Urunk Jézus Krisztus Újszövetsége erről a témáról szóló tanítását, amelynek most nyomába eredtünk? Milyen elképesztő sorrendben oszlik el mind a négy evangélistán? Íme egy példa: Szent Máténál látjuk az imádság támadását vagy bevezetését, magát a formát, feltételeket stb.; tovább haladva, a St. Találunk példákat Márk; a St. Bows-ban példabeszédek, Szent János pedig egy titokzatos gyakorlat a belső imádságban, bár az összes evangélista (rövidebb vagy hosszabb) rendelkezik mindezzel. Az ApCsel leírja az ima gyakorlatát és következményeit; az apostolok leveleiben, valamint magában az Apokalipszisben is számos tartozék kapcsolódik elválaszthatatlanul az ima munkájához!.. Éppen ezért az üdvösség összes útjának tanulmányozásában egyetlen evangéliummal elégszem meg.

Mindig, ahogy rámutatott és elmagyarázta, az evangéliumomban, amely a Bibliámmal van, minden kiemelkedő helyet megjelöltem. Mindez nagyon csodálatosnak és tanulságosnak tűnt, és ezt nagyon megköszöntem neki.

Aztán öt napig csendben sétáltunk. Ennek a társamnak nagyon rosszul lett a lába, valószínűleg attól, hogy sokáig nem szokott járni, ezért bérelt egy pár csónakot, és engem is magával vitt. Elértük hát a határotokat, és itt megálltunk három napra, hogy megpihenve azonnal indulhassunk Anzer felé, ahol türelmetlenül kívánják.

– Ez a barátod csodálatos! Nyilvánvalóan jámborságára nézve igen művelt; szeretném látni őt.

– egy lakásban lakunk; Azt hiszem, holnap elhozom neked. Most már késő… Elnézést!

Hatodik dátum

Segítünk testvérnek, mert
a jégeső kemény és magas; erősít
mint megalapozott királyság.
(XVIII. jegyzet, 19).

– Ezt a szót és ígéretet követve tegnap, amikor megjelentem előtted, meghívtam magammal azt a tekintélyes társat, aki lelki üdvösséggel könnyítette meg az utat, és akit látni akartál.

            – Nagyon kellemes számomra, és remélem, ezeknek az őszinte látogatóimnak is mindkettőtöket látni és hallani hasznos, tapasztalt szavait. Itt van az enyém: ez egy tisztelendő cselszövő, ez pedig egy tiszteletreméltó pap. Ezért ahol ketten vagy hárman összegyűlnek Jézus Krisztus nevében, ott Ő maga lesz megígérve; és most már öten vagyunk az Ő nevében, akkor természetesen az Ő kegyelme bőkezűbben árad ránk!

Társad, kedves testvér tegnapi története a Szent Evangélium iránti lelkes odaadásodról, nagyon csodálatos és tanulságos. Érdekelne, hogyan tárult fel előtted ez a nagy jámbor titok?

            – A szerető Isten, aki azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és az igazság eszébe jusson, nagy irgalmából, emberi közvetítés nélkül, csodálatos módon tárta fel előttem ezt a tudást. Öt évig voltam a Líceum professzora, a kicsapongás sötét ösvényein jártam az élet ösvényét, hiábavaló filozófiát a világ és nem Krisztus útjain hódoltam, és talán végleg elpusztultam volna, ha nem támogatott volna némileg az a tény, hogy együtt éltem jámbor anyámmal és a saját húgommal, azon a… Francia, okleveles diák, aki nemrég érkezett Párizsból, és kormányzót keres. Csodálatos nevelése nagyon megtetszett, vendégségbe hívtam a házamba, barátok lettünk. Két hónapig gyakran meglátogatott, és néha elmentünk együtt sétálni, szörfözni, és együtt mentünk ki társasági összejövetelekre, persze a legerkölcsösebbekre. Végül megjelent előttem egy meghívóval az egyik fent említett társaságba, és hogy gyorsabban meggyőzzen, dicsérni kezdte annak a helynek a különleges vidámságát és kellemességét, ahová meghívott. Miután szólt néhány szót erről, hirtelen elkezdett kérni, hogy hagyjam el vele az irodámat, ahol ültünk, és üljek be a nappaliba. Ez furcsának tűnt számomra, és miután elmondtam, hogy már többször is észrevettem, hogy nem szívesen tartózkodik az irodámban, megkérdeztem tőle: mi ennek az oka? És még tovább tartottam itt, mert a nappali az anyám és a nővérem szobája mellett volt, és ezért illetlenség lenne itt üres dolgokról beszélni. Különféle csavarhúzókkal támasztotta alá vágyát, végül őszintén így szólt hozzám: “Itt van az evangélium ezen a polcon a könyvek között; annyira tisztelem ezt a könyvet, hogy nehéznek találom a szórt tárgyainkról szóló beszélgetés jelenlétében. Kérem, vigye el innen, és akkor megtesszük.” Őszintén elmosolyodtam a szavain, levettem a polcról az Evangéliumot, és azt mondtam: ezt már rég elmondtad volna! És a kezébe adva azt mondta: tedd csak magad abba a szobába!.. Amint megérintettem az evangéliummal, ugyanabban a pillanatban megremegett éseltűnt. Olyan erősen megütött, hogy eszméletlenül estem a földre a félelemtől. A kopogtatás hallatán a családom hozzám rohant, és fél óráig nem tudtak visszahozni az eszméletemhez. Végül nagy félelmet, remegést, nyugtalan izgatottságot éreztem, és a kezem és a lábam tökéletes zsibbadását éreztem, hogy nem tudtam mozgatni őket. A kihívott orvos bénulásként azonosította a betegséget, valamilyen erős sokk vagy ijedtség következtében. Ezen alkalom után egy egész évig, sok orvos gondos bánásmódja alatt, enyhülés nélkül feküdtem a betegségben, ami utólag jelezte a tudományos szolgálattól való visszavonulás szükségességét. Idős anyám ekkor halt meg, a nővérem pedig úgy döntött, hogy a szerzetesi életnek szenteli magát. Szóval mindez még jobban súlyosbította a betegségemet. Egyetlen vigasztalásom volt ebben a fájdalmas időszakban – az evangélium olvasásában, amely betegségem kezdete óta nem hagyta el a kezem, biztosítékul egy csodálatos eseményre.

            Egy nap hirtelen odajött hozzám egy ismeretlen remete, aki a kolostorban fog gyülekezni. Meggyőzően azt mondta nekem, hogy ne csak olyan gyógyszerekre hagyatkozzak, amelyek Isten segítsége nélkül nem elég erősek ahhoz, hogy segítsenek, hanem kérjem meg Istent és szorgalmasan imádkozzam érte, mertaz ima a legerősebb gyógymód minden testi és lelki betegség gyógyítására. “Hogyan imádkozhatok ilyen helyzetben, amikor sem lehajolni, sem kezemet felemelni nem tudok keresztet tenni?” – tiltakoztam ellene figyelmetlenségemből. Azt mondta nekem: “Legalább imádkozz!” És akkor nem igazán tudta elmagyarázni, hogyan kell imádkozni… A látogató távozása után mintha önkéntelenül is elkezdtem volna az imádságról és annak erejéről, cselekedeteiről gondolkodni, felidézve azokat a teológiai előadásokat, amelyeket régen, még diákkoromban hallottam az intézményben. Nagyon megnyugtatóan foglalkoztatott, visszaadta emlékezetemben a fényes vallási ismereteket, megmelengette a lelkemet, és azonnal kezdtem érezni némi megkönnyebbülést fájdalmas támadásaimtól. Mivel az evangélium állandóan velem volt, akkor a benne vetett hitem szerint egy csoda eredményeként, és emlékezve arra is, hogy az imádságról szóló traktátus teljes felépítését az evangéliumok szövegére épülő előadásokon hallottam, így a legjobbnak tartottam az imát és a keresztény jámborságot együtt tanulmányozni. Miután áttanulmányoztam, merítettem belőle, mint egy bőséges szökőkútból, az életmentés és az igaz belső imádság teljes rendszerét. Miután áhítattal feljegyeztem minden helyet és szöveget erről a témáról, ettől kezdve szüntelenül igyekszem tanulmányozni ezeket az isteni rendeleteket, és erőteljesen, bár nehézkesen, a gyakorlatba átültetni. Ezzel a foglalkozásommal fokozatosan enyhült a betegségem, és végül, mint látod, teljesen felépültem. Egyedül maradva, Istennek atyai kegyelméért, gyógyításáért és intéséért hálásan, nővérem példáját és lelkem vágyát követve elhatároztam, hogy a remete életnek szentelem magam, hogy akadálytalanul érzékeljem és asszimiláljam az örök hasa édes igéit, amelyeket az ige jelez nekem.

Most a Fehér-tenger melletti Szolovetszkij-kolostor közelében lévő félreeső remeteség felé tartok, az Anzersky-t, amelyről megbízhatóan hallottam, hogy kényelmes hely a szemlélődő élethez. Azt is elmondom: az igazság az, hogy bár a szent evangélium megvigasztal ezen az utamon, és bőségesen megvilágosítja éretlen elmémet, melengeti hideg szívemet, de elismerve gyengeségemet, őszintén megmondom, hogy a jámbor cselekedetek végzésének és az üdvösség megszerzésének feltételei tökéletes rangot követelnek meg, amelyek megkívánják az evangéliumot, mert az ő gyengeségük parancsol, mert az evangélium gyenge. és megsérül a szívem Szóval, most a kétségbeesés és a remény közepette állva, nem tudom, mi lesz velem a jövőben!

      SCHYMNIK– Isten különös és különös irgalmának ilyen kötelező garanciájáért és tudományos műveltségeddel nem csak szomorúságba esni megbocsáthatatlan, de még az Isten közbenjárásával és segítségével kapcsolatos kétség árnyékát is lelkedbe engedni! Tudod, mit mond erről az Istentől megvilágosodott Zolotoust? “Senki ne legyen szomorú (indít) és azt képzelje, hogy az evangélium parancsolatai lehetetlenek vagy kényelmetlenek! Isten, aki az ember üdvösségét meghatározta, bizonyosan nem ezzel a szándékkal rendelt neki parancsokat, hogy ezek kellemetlensége bűnözővé tegye. Nem! örökkévalóság.”

Természetesen természetünk számára rendkívül nehéznek tűnik Isten parancsolatainak rendszeres és rendíthetetlen teljesítése, ezért kényelmetlen az üdvösség: de ugyanaz az Isten szava, amely elindította a parancsolatokat, önmagában is eszközt jelent nemcsak ezek kényelmes teljesítésére, hanem még a beteljesülés közbeni vigasztalásra is. Ha első pillantásra titokzatos fátyol fedi, akkor természetesen azért, hogy a gyakorlót jobban az alázatosság felé terelje, és kényelmesebben hozza közelebb az Istennel való kapcsolathoz azáltal, hogy az imában közvetlen menedéket jelez feléje és kéri a szülői segítségét. Ez az üdvösség titka, nem pedig a saját erőfeszítésekre hagyatkozni.

      AZ ÉPÍTŐ.– Mennyire szeretném én, gyenge és tehetetlen, megtudni ezt a titkot, hogy rajta keresztül, mint eszközzel, valahogyan megjavíthassam lusta életemet Isten dicsőségére és üdvösségemre!

      SCHYMNIK– Ezt a titkot a “Dobrotolyubstvo” könyvedből ismered, szeretett testvérem. Szüntelen imádkozásból áll, amelyet oly szilárdan megtanultál, és amelyben oly buzgón gyakoroltad és vigasztaltad magad?

      AZ ÉPÍTŐ.– A lábad elé borulok, tisztelendő atyám! Isten szerelmére, add meg nekem azt a megtiszteltetést, hogy valami hasznosat hallhassak ajkadról erről az üdvözítő misztériumról és a szent imáról, amelyet a legszívesebben meghallgatok és szívesen olvasok sok bűnös lelkem erősítésére és vigasztalására.

      SCHYMNIK –Bár nem tudom kielégíteni vágyát saját elmélkedéseimmel erről a magas foglalkozásról, mert még nem vagyok jártas ebben a témában, mégis van egy nagyon érthető jegyzetfüzetem egy spirituális írótól éppen ebben a témában. Ha tetszik beszélgetőpartnereinknek, azonnal elhozom, és ha kívánja, felolvashatom Önök előtt. Köszönöm!

      MINDEN.– Irgalmazz, tisztelendő atyám! Ne fossz meg minket az ilyen megmentő tudástól.

Az üdvösség titka a szüntelen ima által

            Hogyan mentsd meg magad? Ez a jámbor keresztény kérdés természetesen mindenkiben felvetődik az ember sérült és meggyengült természetének érzése és az igazság és az igazságosság iránti eredeti vágy benne maradásának eredményeként. Mindenkinek, még ha egy kicsit is hisz a halhatatlanságban és az örök élet megtorlásában, önkéntelenül is felmerül a gondolat, hogyan mentse meg magát, amikor az ég felé fordítja a tekintetét… Nehezen oldja meg ezt a feladatot, megkérdezi a körültekintőtől, hozzáértőtől, majd a tanult igazságok és szabályok szerint elolvassa spirituális írók oktatókönyveit erről a témáról. Mindezekben az utasításokban megfelel az üdvösséghez szükséges feltételeknek: jámbor élet, bravúrok és önfeláldozásra irányuló munka, ami jó ősök teremtéséhez, Isten minden parancsolatának állandó teljesítéséhez vezet, ami a hit állhatatosságáról és szilárdságáról tanúskodik. mély alázattal és együttesen adják elő, mert mivel minden erény egymáson múlik, támogatniuk kell egymást, javítaniuk és inspirálniuk kell egymást, ahogyan a napsugarak is csak akkor mutatják meg erejüket és csapnak lángra, amikor üvegen keresztül egy pontra fókuszálnak. És különben “kevés a hamis, és sok a hamis “.

            Ezen túlmenően, e komplex és kollektív tevékenység szükségességének legnagyobb meggyőződése érdekében, nagy dicséretet hall az erények kifinomultságáért, valamint a bűnök aljasságának és súlyosságának elítéléséről. Mindezt egy hamis ígéret tükrözi vagy nagy jutalom és boldogság, vagy fájdalmas büntetés és katasztrófa az örök életben.

Ilyen az újkor igehirdetésének sajátossága!

            Ily módon irányítva az üdvösségre vágyó lelkes vágyó teljes örömmel kezdi végrehajtani az utasításokat, és hozzáadni a kísérletekhez mindazt, amit hallott és olvasott. De sajnos! törekvésének első lépésekor sem talál lehetőséget arra, hogy elérje célját, előre látja, sőt érzi, hogy sérült és ellazult természete felülkerekedik az ész meggyőződésén; hogy szabad akaratkifejezése meg van kötve, hajlamai sérülnek, szellemereje meggyengül. Tehetetlenségének tapasztalt öntudatával természetesen arra a gondolatra mozdul el, hogy nincs olyan eszköz, amely hozzájárulna annak beteljesítéséhez, amit Isten törvénye parancsol, amit a keresztény jámborság megkövetel, és amit tettek mindazok, akik méltók voltak az üdvösségre és a szentélyre. Ennek következtében, és hogy összeegyeztesse az ész és a lelkiismeret követelményeit magában a végrehajtó hatalmak gyengeségével, az üdvösség hirdetőihez is fordul azzal a kérdéssel: hogyan üdvözüljünk? Hogyan igazolja az üdvösség feltételeit, amelyek nem állnak rendelkezésére? És képes-e maga a prédikátor következetesen végrehajtani mindazt, amit tanít?… “Kérjétek Istent, imádkozzatok Istenhez, hogy segítsen!” Nem lenne-e termékenyebb, ha korábban, vagy mindig és mindennel együtt tanítanánk az imát, mint mindennek a beteljesülését, amit a keresztény jámborság megkíván, és ami által az üdvösség elnyerhető? – fejezi be a kérdező, és ezzel együtt elkezdi tanulmányozni az imát, – olvassa, töpreng, megérti a témában írottak tanításait. Sokan azonban fényes gondolatokat, mély tudást és kifejezéseket találnak bennük. Egy másik csodálatosan reflektál az ima szükségességére; a másik – az erejéről, a jótékonyságról, az imádkozási kötelezettségről, arról, hogy az imádsághoz szorgalom, odafigyelés, lélek melege, gondolati tisztaság, ellenségekkel való megbékélés, alázatosság, bánat és egyéb dolgok, amelyeknek az imában jelen kell lenniük…

És mi az ima önmagában, és hogyan imádkozzunk jelentőségteljesen? Mivel ezekre nagyon ritkán találunk alapos és általánosan érthető magyarázatot, bár ezek az első és legszükségesebb kérdések, az ismét imádkozni vágyó buzgó ember a titok leple alatt marad. Az általános olvasatból gyökeret ereszt emlékezetében, bár jámbor, de csak az ima külső oldala, és a következő következtetésre vagy következtetésre jut: az imádkozáshoz templomba kell menni, meg kell keresztelkedni, meg kell hajolni, letérdelni, zsoltárt olvasni, kanonokokat, akatistákat…

Ez az imádság általános fogalma azok számára, akik nem ismerik a belső imáról szóló írásokat és a szentatyák szemlélődő műveit. Végül a kereső egy “Dobrotolyubstvo” című könyvre bukkan, amelyben huszonöt szentatya világosan ábrázolta az igaz és alapvető szívből jövő imádság tudományát. Itt kezd fellebbenni előtte az üdvösség és az imádság misztériuma, és belátja, hogy imádkozni valóban azt jelenti, hogy az elmét és az emlékezetet Isten kimeríthetetlen emlékezetére irányítjuk, isteni jelenlétében járunk, Isten-gondolkodáson keresztül az Ő szeretetéhez költözünk, és összekapcsoljuk Isten nevét a szív lélegzetével és mozgásával, Jézus Krisztus irányítása és Jézus Krisztus teremtésének minden helyén és minden alkalommal, amikor az imádság.folyamatosan.

Bár ezek a fényes igazságok, amelyek megvilágítják a kereső tudását, megnyitják előtte az utat az ima tanulmányozása és elérése felé, és meggyőzik őt, hogy haladéktalanul kezdje meg e bölcs utasítások végrehajtását, mindazonáltal kísérletei során, időszakos technikákkal eljárva, nem marad nehézségek nélkül, amíg egy tapasztalt mentor a titok teljes teljességében, amelyet csakgyakoriságvajon a szüntelen ima (bárhogyan is hangzott el eleinte) az egyetlen erőteljes eszköze a belső ima tökéletesedésének és a lélek üdvösségének. Az ima része az a bázis vagy alap, amely az üdvözítő tevékenység egész körét tartja, ahogyan azt Szent Simeon, az új teológus is megerősítette: “Aki szüntelenül imádkozik, az ebben mindent jól megvett.”

Ezért annak érdekében, hogy e felfedezés igazságát a maga teljességében bemutassa, a mentor a következő módon fejleszti azt:

            A lélek üdvösségéhez mindenekelőtt igaz hitre van szükség. A Szentírás ezt mondja:hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni(Héb. XI, 6 ).

De ugyanebből a Szentírásból világosan kitűnik, hogy az ember önmagában még egy mustármagig sem tudja feléleszteni a hitet; hogy a hit nem tőlünk van, mert Isten ajándéka; hogy a hitet mint lelki ajándékot a Szentlélek adja.

            Mit kell ilyenkor tenni? Hogyan lehet összeegyeztetni az ember hit iránti igényét azzal, hogy az ember képtelen újjászületni? Ugyanebben a Szentírásban ennek eszköze feltárul, és példák is láthatók: “kérj, és megadatik neked ” . Az apostolok maguktól nem tudták megsérteni a hit tökéletességét, de Jézus Krisztushoz imádkoztak: “Uram, adj nekünk hitetÍme egy példa a hit elsajátítására. Ebből világosan látszik, hogy a hit elnyeri az imát.

            A lélek igaz hittel való üdvösségéhez jó cselekedetekre is szükség van – erényekre, mert “a hit cselekedetek nélkül halott“, mert az embert a tettek teszik igazzá, és nem csak a hit, ésha be akarsz jutni az anyaméhbe, kövesd a parancsolatokat: amit ne ölj meg, azt ne paráználkodj, ne vedd feleségül anyádat és szeresd őszintén, mert magadért. És mindezeket a parancsolatokat együtt kell teljesíteni. “Ha az egész törvényt betartják, egy dologban vétkezik, hogy mindenben vétkes lesz.” Így tanít Szent Jákob apostol.

Szent Pál apostol pedig az emberi gyengeséget képzelve azt mondja, hogy „nem igazul meg minden test a törvény cselekedeteiből”.Mert tudom, hogy van szellemi törvény, de sűrű vagyok,tehetetlen bűn, aki nem tudja igazolni a parancsolatokat?

Addig nincs lehetősége, amíg nem kéri, amíg nem imádkozik érte. “Nincs, ne kérdezz “, Szent Apostol képviseli az okot. És maga Jézus Krisztus mondja: “Nélkülem semmit sem hozhatsz létre“. És hogyan kell bánni Vele, ezt így tanítják: “bennem leszel és én te“. ” Ha valaki bennem marad, sok gyümölcsöt terem “. Benne lenni pedig azt jelenti, hogy állandóan érezni kell jelenlétét, állandóan kérni az Ő nevében: “Bármit kérsz az én nevemben, én megteremtem.” Tehát a jó cselekedetekre való képességet az imádság által sajátítjuk el! Példa erre maga Pál apostol is, aki háromszor imádkozott a kísértések győzelméért, térdre hajtott az Atya Isten előtt, végül megerősíti az embert, végül mindenben megerősíti az embert. létrehozásimákat, sőt szüntelenül imádkozni mindenért. A fentiekből következik, hogy az ember teljes lelki üdvössége az imádságon múlik, ezért mindenekelőtt azért van rá szükség, mert a hit újjáéled, és minden erény általa teljesedik ki. Egyszóval, imával minden sikerülni fog, és enélkül a keresztény jámborság egyetlen munkája sem valósulhat meg.

            Ezért a kitartás, az állhatatosság kizárólag és kizárólag az imádságra vonatkozik; egyéb erények – mindegyiknek megvan a maga ideje, és az imában folyamatosan gyakorolni kell, – ” Szüntelenülimádkozni.” Elég mindig imádkozni, imádkozni bármikor, bárhol.

            Az igaz imádság megköveteli feltételeit: tiszta gondolattal és szívvel, buzgó szorgalommal, határozott odafigyeléssel, félelmetes áhítattal és mély alázattal kell felajánlani. De ki ne egyezne jó lelkiismerettel, hogy távol áll az igaz imádság fenti feltételeitől, hogy imáját inkább szükségből, inkább kényszerből, mint vágyból, imádságból való gyönyörből, imádságért való szeretetből küldi? Erről tanúskodik a Szentírás, hogy az ember nem képes visszatartani és teljesen megtisztítani az elméjét a különböző gondolatoktól: „Van-e az embernek a gonosz gondolata ifjúkorától fogva”, hogy az egyedüli Isten más szívet ad, és egy új szellem adja meg, „mit akarjunk és mi legyünk Isten gyermekei”. És maga Pál apostol mondta: “Az én lelkem (vagyis a hangom) imádkozik, de az elmém terméketlen.” És “nem tudom, hogyan és mikor imádkozunk” – erősíti meg. Ebből az következik, hogy lényeges tulajdonságait nem fedhetjük fel imánkban!

Milyen tehetetlenség maradt meg minden egyes ember akaratából és erejéből, hogy megmentse lelkét? Nem szerezhet hitet ima nélkül, sem jó cselekedeteket; végül, és valóban képtelen volt imádkozni. Mi marad az ő részéért, amelyet szabadságának és erejének ajándékoznak, hogy ne vesszen el, hanem üdvözüljön?

Mivel minden dologban van egy tulajdonság, az Úr akarata és ajándéka által mutatta be azt. És annak érdekében, hogy világosabban megmutassa az ember Isten akaratától való függőségét, és mélyebben elmerítse az alázatban, Isten magára hagyta az ember akaratát és erejétmennyiségimák, elrendeli, hogy bármikor, bárhol szüntelenül imádkozzunk. Ez pedig egy titokzatos utat nyit meg az igaz imádság eléréséhez, és ezzel a hithez, a parancsolatok teljesítéséhez és az üdvösséghez. Az ima egy része az ő akaratának adatik… Pontosan ezt tanítják az egyházatyák. Nagy Szent Makariusz azt mondja: “Akaratunkban rejlik valahogyan (de gyakran) imádkozni, és valóban imádkozni kegyelmi ajándék.” off Hesychius azt mondja, hogy az ima gyakorisága érzékeli a készséget és a természethez szól; hogy Jézus Krisztus nevének gyakori kiáltása nélkül lehetetlen megtisztítani a szívet.

Callistus és Ignác szerzetesek mindenekelőtt azt tanácsolják, hogy minden bravúr és erény mellett kezdjenek el gyakran, folyamatosan imádkozni Jézus Krisztus nevében, mert ez gyakran tisztává teszi a tisztátalan imát. Boldog Diodokhosz azt állítja, hogy ha valaki a lehető leggyakrabban hívja segítségül Isten nevét (imádkozik), nem esne bűnbe. Milyen tapasztaltak, bölcsek és szívhez közel állnak az atyák ezek a gyakorlati utasítások! Kísérleti egyszerűséggel rávilágítanak a lélek fejlesztésének módjaira és eszközeire. Milyen nagy az ellentétük az elméleti elme erkölcsi utasításaival! Az elme meggyőz: tedd jól ezt-azt, vértezz fel magad bátorsággal, használd az akaraterőt, győződj meg például az erény jó következményeiről, – tisztítsd meg elméd és szíved a hiábavaló álmoktól, töltsd ki a helyüket tanulságos gondolatokkal, tedd a jót és tisztelnek és nyugodtak leszel, élj úgy, ahogy az elme megkívánja és! mindez minden igyekezet ellenére sem éri el célját gyakori ima nélkül, anélkül, hogy ezen keresztül nem vonná magához Isten segítségét. Ezek után feltárjuk a szülők tanításait, és megnézzük, mit mondanak például a lélek megtisztulásáról. St. Listvychnyk írja: “amikor a lelket elhomályosítják a tisztátalan gondolatok, győzd le ellenfeleidet Jézus nevében, gyakran ismételgetve. Erősebb és sikeresebb fegyvert nem fogsz találni sem a mennyben, sem a földön.” St.Grigorij Szinaitint: “tudd meg, hogy senki sem tudja magára hagyni az elméjét, és ezért ha a gondolatok tisztátalanok, gyakrabban és többször hívd segítségül Jézus Krisztus nevét, és a gondolatok maguktól elcsitulnak.” Micsoda egyszerű és kényelmes, de élményszerű út és ellentétes az elméleti elme tanácsaival, amely saját öntevékenységével törekszik a tisztaság elérésére! A szent atyák eme tapasztalt útmutatásait megértve arra a következtetésre jutunk, hogy az üdvösség és a lelki tökéletesedés műveinek elsajátításának legfőbb, egyetlen és legkényelmesebb módja az imádság egy része, folytonossága, bármilyen gyenge is legyen az.

            Keresztény! Ha nem találod az erőt, hogy lélekben és igazságban imádd Istent; ha szíved még nem érzi a lelki és belső imádság melegét és édes ízét, akkor imaáldozatként ajánld fel, amit tudsz, ami az akaratodban van, ami az erőddel arányos. Szád alsó szervei legyenek olyanok, mint az elsők, hajthatatlan imahívással; hadd hívják gyakran szüntelenül Jézus Krisztus hatalmas nevét. Nem sok munka és mindenki meg tudja csinálni. Ugyanakkor ezt a szent tapasztalt parancsolata is megköveteli. Apostol: ” mutassunk be (mindig) bűnáldozatot Istennek, vagy azoknak ajkának gyümölcsét, akik megvallják az ő nevét “ valóban, de akkor nem lett volna ideje érzéki örömökre, minden bűnös gondolat megakadályozta volna, hogy elterjedjen, minden bűnös cselekedet nem lett volna olyan gyümölcsöző, mint az üres elme: a szóbeszéd és a tétlen beszéd lecsökkent volna vagy teljesen megsemmisült volna, és minden bűn azonnal megtisztult volna Isten nevének kegyelme által, a gyakori gyakorlástól a gyakori gyakorlástól elterelve. Isten most látja, mennyire fontos és szükséges az ima mennyisége az egyetlen módja a tiszta és igaz imádság elsajátításának, ez a legjobb és leghatékonyabb felkészítés az imára és a legbiztosabb módja az ima és az üdvösség céljának elérésének!

            A gyakori ima szükségességéről és gyümölcsözőségéről való további meggyőződés érdekében a lehető leghatározottabban jegyezze meg: 1) hogy minden izgalom, minden imával kapcsolatos gondolat a Szentlélek cselekedete és őrangyalod hangja; 2) hogy az imában megidézett Jézus Krisztus neve önmagában létező és önműködő jótékony erőt tartalmaz, és ezért 3) ne ess zavarba imáid tisztátalanságától vagy szárazságától, és türelmesen várd Isten nevének gyakori fohászának gyümölcsét. Ne hallgass a mozgalmas világ tapasztalatlan, értelmetlen sugallatára, mintha egy dolog, bár hajthatatlan, de a hideg kiáltás haszontalan szóbeszéd… Nem! Isten nevének ereje és az elhívás gyakorisága a kellő időben megmutatja gyümölcsét!

            Az egyik spirituális író csodálatos megjegyzést tesz ezzel kapcsolatban. “Tudom, mondja, hogy sok ál-spirituális hamis filozófus számára, akik mindenütt hamis nagyságot és látszólag nemes gyakorlatokat keresnek az értelem és a büszkeség szemében – az egyszerű, szóbeli és egyszeri, de gyakori imagyakorlat csekély jelentőségűnek, vagy jelentéktelen foglalkozásnak, vagy alacsonyrendűnek tűnik.” Ha nem vagytok olyanok, mint a gyerekek, nem fogtok bejutni Isten országába “Kitalálnak maguknak valamiféle tudományt az imádsághoz, a természetes elme ingatag alapjain.. Hát nem maga Isteni Tanítónk dicsérte az ilyen gyakori imákat? a fél világnak, – nem kell! Csak folytatni kell, ne hallgasson, és ne aggódjon: magától megtisztul a sorstól.

            Tehát mindezen meggyőződések után, hogy az ima gyakorisága minden gyengeség ellenére is olyan erős, határozottan elérhető az ember számára, és teljes akaratában rejlik – merjen, ha először csak egy napot is, önmaga megfigyelésével tölteni, az imádság gyakorisága szerint, hogy Jézus Krisztus nevének imahívása sokat használjon; és az imádságnak ez a felsőbbrendűsége az élet ügyeivel szemben – idővel minden bizonnyal bebizonyítja neked, hogy ez a nap nem elveszett, hanem az üdvösségre nyert; hogy Isten igazságosságának mérlegén a gyakori imádság rántja gyengeségeid és tetteid tábláját, és engeszteli az aznapi bűneidet a lelkiismeret emlékkönyvében, az igazságosság szintjére helyez, és reményt ad az örök életben való megszentelődés elnyerésére. (A szerző kéziratából, Ambrose atya szerezte meg a jó kolostorból).

      AZ ÉPÍTŐ.– Szívből köszönöm, szent atyám! élvezettel olvastad ezt bűnös lelkem. Az isten szerelmére, áldjon meg, hogy átírjam magamnak ezt a listát – pár óra múlva le is írom. Minden olvasott olyan csodálatos és megnyugtató, és hülye elmém számára világos és pontos, akárcsak a “Kindness” St. szülőkben. De például Karpafijszkij János a “Dobrotolyubstva” 4. részében azt is mondja, hogy ha nincs erőd mértékletességhez és aktív bravúrokhoz, akkor tudd, hogy az Úr imádság által meg akar menteni. A füzetedben pedig milyen szépen és tisztán elterjedt mindez. Először is köszönöm Istennek, majd neked, hogy örömmel hallottam ezt!

      EGYETEMI TANÁR.– És nagy figyelemmel és örömmel hallgattam előadását, kedves édesapám! Az összes bizonyíték, a legszigorúbb logika szerint igaz, számomra kiváló; de ugyanakkor számomra úgy tűnik, hogy a folyamatos imádkozás lehetőségét elsősorban a kedvező körülmények és a teljesen nyugodt elzárkózás határozzák meg. Mert egyetértek azzal, hogy a gyakori vagy szüntelen imádkozás a kegyes segítség megszerzésének egyetlen módja a kegyesség és a lélek megszentelődésének minden kérdésében, és az emberi erő számára elérhető, de ez a módszer csak akkor használható, ha az ember élvezi a magány és a béke lehetőségét: a foglalkozásoktól, bajoktól és időktől való megszabadulásban; akkor már csak a lustaság, vagy a gondolatoktól való unalom ellen kell küzdenie; de ha tisztségre van kötelezve, folyamatos ügyekre kötelezve, zajos társadalomban kell lennie, és szorgalmasan szeretne gyakran imádkozni, akkor erre az elkerülhetetlen szórakozottság miatt nem képes. Ezért a gyakori imádkozás egyetlen módszerét, csak kedvező körülmények között, nem mindenki használja, és nem mindenkié.

      SCHYMNIK– Hiába rendezed így! Anélkül, hogy beszélnénk arról, hogy egy belső imára edzett szív mindig, minden tevékenységében (fizikai és lelki) bármilyen zajban, akadálytalanul imádkozhat és hívhatja Isten nevét (ezt a vezető maga is tapasztalattal tudja, és a tudatlan embernek ebben fokozatos képzésre van szüksége), igennel kijelenthető, hogy egyik fél sem imádkozhat. mert az ember titkos gondolata nincs alávetve semmilyen külső kapcsolatnak, és önmagában teljesen szabad, bármikor átérezhető és imára fordítható, még maga a beszéd is képes titokban kifejezni az imát külső hang nélkül sokak jelenlétében, és külső tevékenységek során; s ugyanakkor nem annyira fontosak a foglalkozásaink, és nem annyira érdekesek a beszélgetéseink, hogy ne lehessen kényelemre találni, közben ideiglenesen és gyakran Jézus Krisztus nevét kiáltva, ha még az elménk sem szokott hozzá a folyamatos imádsághoz; bár természetesen az emberek és a zavaró tárgyak elzártsága a figyelmes és szüntelen imádság fő feltétele; ennek kihasználásának lehetetlensége esetén azonban nem szabad mentegetni magát az ima ritkasága miatt: hiszen a mennyiség gyakran mindenki számára elérhető – egészségesen és betegen egyaránt, és az akaratában rejlik. Ennek ékes példái azok, akiket kötelességekkel, szórakoztató pozíciókkal, gondokkal, gondokkal és munkával terheltek, nemcsak hogy mindig Jézus Krisztus isteni nevét hívták segítségül, hanem ennek köszönhetően is megtanulták és elérték a szív folyamatos belső imáját. Így a szenátorok közül pátriárka rangra emelt Photius pátriárka a nagy konstantinápolyi nyáj irányítása közben állandóan Isten nevének szólításában volt, sőt emiatt spontán, szívből jövő imát ért el. Így Kallist a St. On Mount Athosban, átesve egy szakács fáradságos engedelmességén, megtanulta a folyamatos imát. Így hát az egyszerű szívű Lázár, akit a testvérekért végzett szakadatlan munka nehezített, minden zajos tevékenység ellenére folyamatosan elmondta a Jézus-imát és megnyugodott. És még sokan mások, akik hasonlóképpen gyakorolták szüntelenül Isten nevének kiáltását. Ha lehetetlen lenne imádkozni zavaró tevékenységek közben, vagy emberek társaságában, akkor természetesen a lehetetlent nem írják elő. Aranyszájú Szent János az imáról szóló tanításában a következőket mondja. “Senki ne adja elő azt a választ, hogy lehetetlen mindig imádkozni, ha az élet gondjaival van elfoglalva, vagy nem lehetsz a templomban. Ahol nem vagy, az ima segítségével gondolatban oltárt állíthatsz fel Istennek.” Bárhol imádkozhatsz. Valóban, ha valaki gondosan odafigyel magára, mindenütt kényelmesnek találja az imádkozást, ha gondoskodna arról, hogy minden kötelessége előtt az imádkozás legyen a fő foglalkozás. üres fecsegés; Nem lennék túl elfoglalva a gondjaimmal, hogy mindezek során több időm maradjon a csendes imára. bemutatják az ember lehetőségeit, akaratát, és azt, hogy bármikor, pozícióban és helyen lehessen imádkozni, és kényelmes legyen a gyakori szóbeli imától a gondolati imáig, ebből pedig a szívimáig áttérni, ami megnyitja bennünk Isten országát.

      EGYETEMI TANÁR.– Egyetértek azzal, hogy minden gépi foglalkozásnál lehetséges, sőt kényelmes a gyakori, vagy akár folyamatos imádkozás, mert a gépi kézimunka nem igényel intenzív elmélyülést, és sok megfontolást, így az elmém is el tud merülni a folyamatos imádságban, és a szám is ezt követi. De ha valami kizárólag mentális dolgot kell csinálnom, valahogy: figyelmes olvasást, vagy egy mély témáról, vagy egy műről való gondolkodást, akkor hogyan imádkozhatnék az elmémmel és ajkaimmal? És mivel az ima elsősorban az elme dolga, hogyan adhatok különböző foglalkozásokat ugyanannak az elmének egy időben?

      SCHYMNIK – Ennek a kérdésednek a megoldása nem lesz nehéz, ha figyelembe vesszük, hogy az imádkozókat három kategóriába soroljuk: 1) kezdők, 2) akiknek van idejük és 3) akik megtanultak imádkozni. Ezért a kezdők szellemi gyakorlatként gyakori, gyakori elméjük és szívük Isten felé kacsingatását, valamint egy rövid szóbeli imát kiejthetnek; akiknek pedig van idejük, vagy állandó lelkiállapotba jutnak, az imádság alapjaként meditálhatnak vagy dolgozhatnak Isten folyamatos jelenlétében. Ezt egy ilyen példával lehet kifejezni. Képzeld el, hogy egy szigorú és szigorú király megparancsolta, hogy meditálj a nekik adott mély anyagon – az Ő jelenlétében – trónja lábánál; bármennyire is leköti a témája, a király jelenléte, akinek az élete van, és uralja Önt, egy pillanatra sem engedi megfeledkezni arról, hogy nem egyedül gondolkodik, érti és alkot, hanem egy olyan helyen, ahol különös tiszteletet, tiszteletet és tisztességet kíván. A király közelségének ez az érzése és élő érzése nagyon világosan kifejezi a folyamatos belső imádság és lelkigyakorlatok lehetőségét.

Ami pedig azt illeti, aki hosszú készség vagy Isten kegyelme révén a szív imáját a mentális imából sajátította el, az ilyen emberek nemcsak az elme mély elfoglaltsága alatt, de még álmukban sem hagyják abba a folyamatos imádságot, ahogy a Bölcs tanúskodik: Ahogy alszom, és a szívem ébren van„…Isten neve, amely önmagában imára késztet, az elmét és az egész lelket folyamatos imaáradásba vonzza, bármilyen állapotban van is az imádkozó, és bármilyen elvont és mentális tevékenységet is végez.

      Pap. – Engedje meg, tisztelendő atya, hogy sorra fejezzem ki gondolataimat. Az olvasott cikkben tökéletesen megfogalmazódik, hogy az üdvösséghez és a tökéletességhez vezető egyetlen út az imádság része – „bármi legyen is az”… Ez számomra érthetetlen, és ezért úgy tűnik számomra: mi lesz a haszna, ha szüntelenül imádkozom, és csak Isten nevét hívom nyelvemmel, de nem Vele? Ez csak egy üres beszéd lesz! Ennek csak az lesz a következménye, hogy a nyelv összezavarodik, és az elme, amely ezt gondolataiban megakadályozza, cselekvőképességében is kárt szenved. Istennek nem szavakra van szüksége, hanem figyelmes elmére és megtisztult szívére. Nem jobb-e akár csak alkalmanként, vagy csak meghatározott időpontban egy rövid imát is előadni, de odafigyeléssel, szorgalommal, lélekmelegséggel, méltó koncepcióval? És különben, ha imádkoztok is éjjel-nappal, de nincs tiszta lelketek és jámbor cselekedetek, akkor sem szereztek semmi üdvözítőt; de ha csak a külső fecsegésnél maradsz, és végül fáradtan és unottan arra a következtetésre jutsz, hogy miután teljesen lehűtötted az imába vetett hitedet, teljesen felhagysz ezzel a meddő gyakorlattal. Továbbá, egy szóbeli ima hiábavalósága látható a Szentírás által bemutatott kinyilatkoztatásokban; például: ” Ezek az emberek ajkukkal tisztelnek Engem; szívük távol van Tőlem “. ” Nem mindenki mondja nekem: Uram, Uram, eljön Ngbesne Királyságába“. ” Öt szót akarok az eszemmel beszélni, mint sötét szavakatnyelvén ” stb. Mindez a külső, figyelmetlen szájimádság eredménytelenségét fejezi ki.

      SCHYMNIK– Az Ön által bemutatott következtetésnek lehet bizonyos alapja, ha nem párosulna a szóbeli ima tanácsaival, – kérlelhetetlenség vagy állandóság; ha a Jézus Krisztus Nevében írt imának nem lenne spontán ereje, és az arra irányuló figyelem és szorgalom nem az imagyakorlat alatti fokozatosság eredményeként születne meg… De mivel itt az ima gyakoriságáról, időtartamáról és szüntelenségéről van szó (még ha kezdetben figyelmetlenség vagy szárazság is kísért), akkor pl. Elemezzük részletesebben. Az egyik spirituális író, meggyőződve a monoton szavakkal kifejezett gyakori imádság legnagyobb hasznáról és gyümölcsözőjéről, végül ezt mondja: “Bár sok rosszul nevelt ember haszontalannak, sőt triviálisnak tartja ugyanannak az imának a szóbeli és gyakori létrehozását, mechanikusnak és értelmetlennek nevezi; a titok, amelyet később ez a mechanikus gyakorlat feltár, nem tudják, hogy ez a verbális, érzékibb szívvel hogyan igaz, érzékibb. kellemes, megvilágosít és kapcsolatra vezet, titok volt ez az unalmas levélmondás: böjtölsz, megfosztod a tested a tápláló és irritáló tápláléktól… És megtapasztalod, hogy a tested külső böjtjével megszerezed az elme belső kifinomultságát, a szív nyugalmát, és így a szellemi gyakorlása által fejleszted az imát a szív belső imája, ami így történik: aki Jézus Krisztus nevét fel meri hívni, vagy ami ugyanaz, a Jézus-imát folyamatosan elmondja, az eleinte munkának érzi magát és küzd a lustasággal, de minél tovább gyakorolják, annál érzéketlenebbé válik e foglalkozás iránt, így később már nyomtalanul, nyomtalanul hangot mondanak az imának. végül a szív édességének és az igaz imádságnak a forrása, ezt a szív általi megfelelő figyelembe vételével magyarázzák, és nem az ima olvasására vonatkozik, amelyről Jézus Krisztus így parancsolt: „Mindig imádkozni és nem kopogtatni, és nem magáról az imáról, amelyről azt mondja: „Azt akarom, hogy imádkozzanak mindenben. a Szentírás helyes értelmezése?

      AZ ÉPÍTŐ.Ez igaz, becsületes atyám! Sokakat láttam, akik egyszerűen, minden felvilágosító instrukció nélkül, és nem tudva, mi az a figyelem, önmaguktól verbálisan, folyamatos Jézus-imát alkotva eljutottak odáig, hogy szájuk és nyelvük nem tudta visszatartani az imát, amely később annyira megtetszett és megvilágosította őket, még a gyengéktől és a gondatlanoktól sem.

      SCHYMNIKIgen! Úgy tűnik, az ima újjáteremti az embert. Ereje olyan erős, hogy semmi – a szenvedély ereje sem állhat ellene. Ha szeretnétek, búcsúzóul felolvasok nektek, testvérek, egy rövid, de érdekes cikket, amit magammal vittem.

      MINDEN.Áhítatos örömmel hallgatjuk!

      SCHYMNIK

Vallomás az ima erejéről és hatásáról

Az ima olyan erős és erőteljes, hogy imádkozz és tedd azt, amit akarsz, és az ima helyes és igaz cselekedetekre vezet.

Ahhoz, hogy Istennek tetsszen, nem kell más, mint szeretni – szeress, és azt tegyél, amit akarsz – mondja az áldott Ágoston: mert aki igazán szeret, nem akarhat olyat tenni, ami nem tetszik kedvesének… Mivel az ima a szeretet kiáradása és cselekménye, valóban ez mondható el róla: és tedd, amit akarsz, és el is éred az ima célját, azzal elnyered a megszentelődést!

A téma fogalmának alaposabb kidolgozása érdekében magyarázzuk el példákkal:

1) Imádkozz és gondolj, amit csak akarsz, és gondolataid megtisztulnak az ima által. Az ima megvilágosítja elmédet, megnyugtat és elűz minden nem megfelelő gondolatot. – Ezt állítja St.Grigorij Szinait: “Ha akarod, azt tanácsolja, űzd el a gondolatokat és tisztítsd meg az elmét, űzd el őket imával, mert az imán kívül semmi sem tudja visszatartani a gondolatokat.” Ezt mondja Létras Szent János is: “Jézus nevében győzd le a képzeletbeli ellenségeket, ezen a fegyveren kívül mást nem találsz.”

2) Imádkozz, és tedd, amit akarsz, és tetteid kedvesek lesznek Istennek, és hasznosak és megmentőek lesznek számodra.

A gyakori ima, függetlenül attól, hogy miről szól, nem marad eredménytelen (Mark Podvizhnyk), mert önmagában is megvan a kegyelem ereje. “Szent az ő neve, és mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” Például, aki sikertelenül imádkozott istentelenül ebben az imában, sértést és megtérésre való felszólítást kapott. Az érzéki lány visszatértében imádkozott, és az ima utat mutatott neki a tiszta élethez és Jézus Krisztus utasításainak hallgatásához.

            3) Imádkozz, és ne dolgozz keményen a szenvedélyek legyőzéséért. Az ima elpusztítja őket benned: „Nektek van fájdalma annak, ami a világban van” – mondja a szentírás. Kárpáti Szent Iván pedig azt tanítja, hogy ha nincs meg a mértékletesség ajándéka, ne idegeskedjen; de tudd meg, hogy Isten szorgalmat kíván tőled az imádságban, és az imádság megment téged.

A Hazában leírt öregember, aki “elesett a győzelemben”, vagyis a bűnbe botlott, nem szomorkodott, hanem imádságra fordult és körültekintően bánt vele, bizonyítja ezt a példát.

4) Imádkozz, és ne félj semmitől, ne félj a bajoktól, ne félj a csapásoktól, az ima megvédi, elfordítja őket. Emlékezz a vízbe fulladt hitetlen Péterre; Pál, aki a börtönben imádkozott; szerzetes, akit imádság szabadított meg az őt ért kísértéstől; egy rosszindulatú harcostól ima és hasonló esetek által megmentett lány: ez megerősíti a Jézus Krisztus nevében folytatott ima erejét, erejét és átfogóságát.

5) Imádkozz, de valahogy, mindig, és ne szégyellj semmit; légy lelkileg vidám és nyugodt: az ima mindent elrendez és megtanít. Ne feledje, hogy a szentek – Chrysostomos János ésbeszéljen az ima erejéről Mark Podvizhnyk: az első azt állítja, hogy “az imádság, még ha mi ajánljuk is fel, bűnökkel telve, azonnal megtisztít”… A második pedig így szól róla: “Az imádkozás valahogy hatalmunkban áll; a tisztán imádkozás pedig kegyelmi ajándék.” Ezért, ami hatalmadban van, áldozd fel Istennek; bár az összeg (számodra lehetséges) először Neki ajánld fel áldozatul, és Isten ereje kiárad a te gyenge erődre; és az ima száraz és szétszórt, de gyakori – minden alkalommal, miután megtalálta a készségeket és a természet felé fordul, tiszta, fényes, tüzes és méltó imává válik.

6) Aztán végül, hogy ha az ébren töltött óráidat imádság kísérné, akkor természetes, hogy nem marad idő nemcsak a bűnös tettekre, hanem az azokkal kapcsolatos gondolatokra sem.

Most látod, milyen sok mély gondolat összpontosul ebben a bölcs mondásban: “Szeress és tedd, amit akarsz. Imádkozz, és tedd, amit akarsz!”… Milyen örömteli és vigasztaló minden, amit mondanak a gyengeségekkel terhelt bűnösnek – annak, aki a harcoló szenvedélyek terhe alatt húzódik!

Az ima – ez minden, tisztelve, mint átfogó eszköz a lélek üdvösségére és javítására… Igen! De itt szorosan összefügg az ima neve és feltétele: “Imádkozz szüntelenül”, a Bomiya szót hagyja örökül. Ezért az ima akkor mindenható hatalmat és gyümölcsöt mutat, ha gyakran, szüntelenül termesztik, mert az ima gyakorisága határozottan a mi akaratunkhoz tartozik: ahogyan az imádság tisztasága, szorgalma és tökéletessége is a kegyelem ajándéka.

            Imádkozzunk tehát minél gyakrabban, szenteljük egész életünket az imádságunknak, még ha elsőre szórakoztató is! A gyakori gyakorlás figyelemre tanít, a mennyiség minden bizonnyal minőséghez vezet.

Ahhoz, hogy megtanuljunk valamit jól csinálni, a lehető leggyakrabban kell csinálni – mondta egy tapasztalt spirituális író.

      EGYETEMI TANÁR.Valóban, nagyszerű imamunka! A gyakorisága miatti féltékenység pedig kulcsa annak, hogy felfedezzük jótékony kincseit. De milyen gyakran találkozom a féltékenység és a lustaság küzdelmével! Milyen kívánatos lenne megtalálni a győzelemhez vezető eszközt és segítséget, valamint a meggyőzés és az izgalom, hogy szüntelenül ragaszkodjunk az imához!

      SCHYMNIKSok spirituális író a józan észen alapuló különféle eszközöket mutat be az imára való szorgalom ösztönzésére: például:

1) Javasoljuk, hogy elmélyedjünk az ima szükségességéről, előnyeiről és gyümölcsözőségéről a lélek üdvösségéért.

2) Határozottan győződj meg arról, hogy Isten minden bizonnyal megköveteli tőlünk az imát, és az Ő igéje mindenhol ezt hirdeti.

3) Állandóan emlékezz arra, hogy az ima lustasága és elhanyagolása miatt nem lehet lépést tartani a jámborság kérdéseivel, és nem lehet békét és üdvösséget szerezni; és ezért ezt elkerülhetetlenül büntetésként a földön és kínként kell megélnie az örök életben.

4) Elszántságra ösztönözni Isten Vigasztalóinak példáival, akik mindannyian szüntelen imával stb. érték el a megszentelődést és az üdvösséget.

Bár ezeknek a gyógymódoknak megvannak a maguk érdemei, és az igaz megértésből fakadnak, a hanyagságtól megbetegedett kéjelgő lélek azonban elfogadásuk és használatuk során ritkán látja meg gyümölcseiket, mert ezek a gyógyszerek elkényeztetett ízének keserűek, mélyen sérült természetének pedig gyengék. Mert egyes keresztények nem tudják, hogy gyakran és szorgalmasan kell imádkozni, hogy Isten ezt kívánja; hogy az imádság előtti lustaságért megbüntetünk, hogy minden szent szorgalmasan és szüntelenül imádkozott; ennek a tudásnak azonban olyan ritkán van jótékony hatása! Minden szemlélő látja magában, hogy vagy keveset tesz, vagy egyáltalán nem igazolja tevékenységével ezeket az ész és lelkiismereti sugallatokat, s ennek gyakori felidézésével éppoly rosszul és lustán él…

            Ezért a tapasztalt és istenbölcs Szent Szülők, ismerve a szabad akarat gyengeségét és az érzéki emberi szív kövérségét, különösen erre járnak, s innen, mint az orvosok, édes szörpökkel ízesítik a keserű gyógyszereket, és a testet, amely mézzel kényezteti a gyógyedény szélét, felfedezi a legegyszerűbb és leghatékonyabb gyógymódot, megsemmisíti az aktívat az Isten imádságának és szeretetének tökéletes elérésére. Azt tanácsolják, hogy a lehető leggyakrabban elmélkedjenek egy ilyen lelkiállapoton, és figyelmesen olvassák el az atyák erről szóló történeteit, akik biztatóan biztosítják, hogy milyen könnyen és könnyen lehet elérni ezeket az édes belső érzéseket az imában; és hogyan kívánják őket, valahogy: a szívből áradó gyönyört; megnyugtató melegség és belülről áradó fény; leírhatatlan gyönyör, öröm, könnyedség, mély béke és alapvető boldogság és az élet önkielégülése, amelyet az ima cselekvése olt a szívbe. Ezekbe a reflexiókba mélyedve a gyenge és hideg lélek felmelegszik, megerősödik, bátorítja az ima sikere, és mintha az imagyakorlat élményeihez csábítaná, ahogy Szír Szent Izsák mondja róla: „a lélek csábítása a remény által keltett, szívben virágzó öröm; így folytatja: „Ennek a cselekvésnek a kezdetén és a reménységen látszik a módszer és a vége… Az elme, hogy megalapozza a dolgot, és erre a célra gondolatban kölcsönkéri az elmét, hogy megvigasztalja az ügyet.” Továbbá Szent Hesychius, leírva a lustaságon át az imára való bukdácsolást és a szorgalom visszaállítására való letelepedést, végül egyenesen a következőket mondja: “Akkor készek vagyunk semmi mást nem kívánni a szív csendjében, csak azt a csípős édességet a lélekben.”

            Ebből pedig az következik, hogy az imádságra való törődés bátorításával ez az Atya “annak édes érzését és vidámságát” tanítja… Hasonlóképpen a Nagy Macarius azt tanítja, hogy “lelki munkánk (imádság) céltudatos és gyümölcsös reménységgel, azaz örömmel a szívünkben.

Ennek a módszernek, mint hatékony eszköznek világos példája sok helyen látható”.Kedvesség” az ima örömeinek részletes leírásában; ezeket a lehető leggyakrabban kell olvasni, hogy leküzdjük az ima közbeni lustaság vagy szárazság betegségét, méltatlannak tartva magát ezekre az örömökre, és alázatosan szemrehányóan szemrehányják az ima elhanyagolását.

      Pap.Vajon az ilyen elmélkedések nem vezetnek-e el egy tapasztalatlan embert a túlzott vigasztalás lelkeihez és a lelki szeretethez – mint a teológus -, mint a teológus. kegyelem, nem elégszik meg azzal, hogy kötelessége és kötelessége szerint végezze a kegyesség munkáját, anélkül, hogy jutalomról álmodozna?

      EGYETEMI TANÁR.Azt gondolom, hogy a teológusok ebben az esetben óva intenek a mértéktelenségtől vagy a lelki örömök kapzsiságától, és nem utasítják el teljesen az örömöt és a vigaszt az erényekben: mert ha a jutalom vágya nem tökéletes, akkor Isten nem tiltja meg az embernek, hogy jutalomról és vigasztalásról gondolkozzon, sőt, használja a parancsolatokat és elérje a tökéletességet. – “Shad apádat és anyádat” ez a parancsolat! – És ezt követi a beteljesülését ösztönző jutalom: “Legyen áldott.” “Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el a vagyonodat, és add a koldusoknak” – ez a tökéletesség igénye. – S közvetlenül mögötte áll a tökéletesség elérésére buzdító jutalom: „Anyám, legyen kincsed a mennyben” (Mt. XIX, 27).

„Örülj annak a napnak, amikor az emberek gyűlölni fognak, és gonoszként viszik a nevedet, az Emberfia kedvéért” – ez a bravúr nagy igénye, amely szokatlan lélekerőt és rendíthetetlen türelmet igényel. Ezért itt egy nagy jutalom és vigasztalás, amely képes megtörni és támogatni egy szokatlan szellemi erőt: “mert bűnöd sok a mennyben”, ezért úgy gondolom, hogy a szív imádságában szükség van némi gyönyörvágyra, és ez a fő út a szorgalom és a siker eléréséhez. Mindez tehát tagadhatatlanul megerősíti a cselszövő apjának a témával kapcsolatos gyakorlati okoskodását, amelyet most hallottunk…

      SCHYMNIK– Az egyik nagy teológus, Egyiptomi Szent Makariosz így: “Ahogyan a szőlőültetéshez a szorgalom és a munka is hozzáadódik azzal a céllal, hogy gyümölcsöt gyűjtsenek, és ha nincs ott, akkor hiábavaló lesz az egész; így az imádságban, ha lelki gyümölcsöket akarunk, azaz szeretetet, békét, örömet stb., vagy a gyümölcsök reményében kell teljesítenünk az édes gyümölcsök reményében. (3. fejezet, 5. fejezet). Látod milyen világosan ez a Szentatya, az imádság közbeni élvezet szükségességéről szóló kérdést? … De egyébként eszembe jutott, amit nemrég olvastam, az a fő oka a kiöntési késztetésnek; s ezért ennek a természetességnek a figyelembe vétele erős eszközként is szolgálhat az imában való szorgalom felkeltésére, ami azt jelenti, hogy a professzor oly szívesen keres. Kivizsgálva, hogy ok nélkül nem lehet cselekedni, és leereszkedik a kézzelfogható dolgok létráján a legalacsonyabbról a legmagasabbra, végül eléri Isten fő ügyét. Ezért egyetlen nemzet, egyetlen vad törzs sem nélkülözte Isten fogalmát. ami a magasságokba húzza, valami ismeretlenhez nyaggatja… Ebből az alapból keletkezik minden természetes vallás, és nagyon csodálatos, hogy minden vallás lényege vagy lelke mindenütt egy titkos imádság, amely valamilyen mozdulatokkal és a pogány nép nyilvánvaló vad fogalmával jelöli meg magát!… Bármilyen furcsa is ez a jelenség az elme szemében, annál inkább megkívánja tőle a természetes ok, a természetes ok feltárását.

            A pszichológiai válasz erre nem nehéz: az emberben minden szenvedély és cselekedet gyökere, felosztása és ereje a veleszületett önszeretet. Ezt egyértelműen megerősíti az önfenntartás alapvető és általános gondolata. Minden vágy, minden vállalkozás, minden emberi cselekedet az önzés kielégítésére, a saját javunkra való törekvésre irányul. Ennek a szükségletnek a kielégítése a természetes személy egész életét végigkíséri. De az emberi szellem nem elégszik meg semmi érzékivel, és a veleszületett önszeretet soha nem hallgat el vágyában; ezért a vágyak egyre jobban kifejlődnek, a jó iránti vágy növekszik, betölti a képzeletet és igazítja ezt az érzést. Ennek a belső érzésnek, vágynak a kiáradása feltárul, van természetes késztetés az imádkozásra, van szükség a céljait alig érő önszeretetre. Minél kevésbé jár sikerrel az ember, és minél inkább a saját javát célozza, minél többet kíván, annál erősebben önti ki vágyát imában; minden dolog ismeretlen okára hivatkozik. Ezért a veleszületett önszeretet az élet fő eleme, ez a kiváltó ok, ami imára készteti a természetes embert!

A bölcs természetteremtő a szülők szerint éppen csaliként öntötte bele az emberi természetbe az önszeretet képességét, amely a bukott embert hegyi közösségre csábítja és leszorítja. –

Ó, ha az ember nem rombolná el ezt a képességet, és nem tartaná felsőbbrendűnek szellemi természetével szemben! Akkor erős bátorítást és eszközt kapna az erkölcsi tökéletesség felé vezető úton. De sajnos! Milyen gyakran változtatja ezt a nemes képességet az önszeretet aljas szenvedélyévé, amikor természete állatainak eszközévé teszi!

Köszönöm szépen kedves látogatóim! Lélekmentő beszélgetésed nagyon tetszett, és sok tanulságos dologra megtanított egy tapasztalatlan embert. Az Úr jutalmazzon meg kegyelmével tanító szeretetedért.

Mindenki elköszönt.

A hetedik találkozó: lelki beszélgetések

“Imádkozzatok egymásért és
meggyógyulsz” (Jakab V, 16).

      AZ ÉPÍTŐ.– Jámbor társammal, a professzor úrral nem tudtuk felülkerekedni közös vágyunkon, hogy elinduljunk, és ne álljunk meg, hogy végső búcsút intsünk, és imát kérjünk értünk…

      EGYETEMI TANÁR.– Igen, megértjük az őszinteségét és azokat az üdvözítő beszélgetéseket, amelyeket Önnel a barátai körében élveztünk. Ez az emlék megőrződik lelkünkben a kommunikáció és a keresztény szeretet garanciájaként abban a távoli országban, amelyre vágyunk.

            – Köszönöm az emlékezést és a szeretetet, és addig is, milyen hasznos az érkezésed! Két utazó szállt meg velem: egy moldvai szerzetes és egy remete, aki húsz évig csendben élt az erdőben. Látni akarnak, most felhívom őket…

Itt vannak!

      AZ ÉPÍTŐ.– Ó, milyen boldog élet a sivatagban! És kényelmes, hogy akadálytalanul egyesüljön a lélek Istennel! Csendes erdő, mint az édeni paradicsom, amelyben az élet édes fája nő a remete imádkozó szívében. Ha lenne pénzem ételre, úgy tűnik, nem válnék meg egy remete élettől.

      EGYETEMI TANÁR.– Nekünk távolról különösen jónak tűnik minden, és tapasztalatból mindenki biztos abban, hogy minden helynek, aminek megvannak a maga kényelme, megvannak a maga hátrányai is. Persze annak, aki melankolikus temperamentumú, csendre hajlamos, magányos a megnyugtató élet, de mennyi veszély rejlik ezen az úton! Az aszkéta történelem számos példát mutat be, amelyekben láthatjuk, hogy sok remete és remete teljesen megfosztotta magát az emberekkel való kommunikációtól, önámításba és mély szépségbe esett.

      Remete.– Meglep, hogy Oroszországban, nemcsak a kolostorokban, de még néhány istenfélő laikustól is hallani kell arról, hogy sokan, akik magányos életet akarnak élni, vagy a belső ima aktusában szeretnének gyakorolni, meg vannak akadályozva abban, hogy kövessék ezt a félelemsort, nehogy elvesszenek a kísértéstől. Ehhez ragaszkodva példákat mutatnak be feltételeik alátámasztására; ők maguk miért zárkóznak el a belső élettől, mások is elhatárolódnak tőle… Szerintem ennek két oka van: vagy a dolog meg nem értéséből és a lelki műveltség hiányából, vagy a saját lustaságukból a szemlélődés és az irigység bravúrjáig, hogy a hozzájuk képest alacsonyabb szinten állók ne múlják felül őket ebben a magasabb tudásban. szerepel a szentatyák e témával kapcsolatos érvelésében, akik közvetlenül és határozottan azt tanítják, hogy nem szabad félni vagy kételkedni, amikor Istent hívják. Ha egyesek önámításba vagy elme őrültségbe estek, az a büszkeségtől, a mentor hiányától és a jelenségek és álmok igazságként való elfogadásától történt. Ha ilyen kísértés történt volna (folytatják), az élményhez és a koronához vezetett volna; mert Isten gyors segítsége közbenjár ebben az engedékenységben. Merészel! Veled vagyok, ne félj! mondja Jézus Krisztus. (Gr. Syn. l. f.) Ebből az következik, hogy hiábavaló a belső életből eredő félelem és megfélemlítés az önkísértés ürügyén: mert a bűnök alázatos tudata, a lélek nyitottsága a mentor felé és az ima közbeni „vakság” szilárd és biztonságos fellegvár a kísértéssel szemben, amelytől sokan félnek, és miért félnek sokan, és miért félnek annyira, és kísértésben vannak, mert Sínai Szent Filofeus tapasztalt szava szerint, aki a következőket mondja: “Sok szerzetes nem érti elméjének varázsát, amelyet a démonok szenvednek el, vagyis csak egy tevékenységet gyakorolnak szorgalmasan (külső erények), nem törődnek az elmével, vagyis a belső szemlélődéssel, de belsőleg nem is foglalkoznak vele. az irigységtől” – erősíti meg St.

      EGYETEMI TANÁR.– Hadd kérdezzem meg: természetesen a bűnök tudata mindenkinek kényelmes, aki önmagára hallgat; de hogyan kell eljárni ilyenkor, amikor nincs olyan mentor, aki szakértelemmel tudna vezetni a belső úton, és elfogadva a lélek kinyilatkoztatását, átadhatná a helyes és jótékony ismereteket a lelki életről? Ilyenkor persze jobb nem nyúlni a szemlélődéshez, mint spontán módon és vezető nélkül belenyúlni?… Következő: számomra kényelmetlen, milyen módon, Isten színe elé állítva, megőrizhető a tökéletes “homály”? Ez nem természetes, mert lelkünk vagy elménk semmit sem tud elképzelni forma nélkül, látomástalanságban. És miért ne, amikor Istenben merül el az elméd, képzeld el Jézus Krisztust vagy a Szentháromságot stb.?

      Remete.– Bár egy tapasztalt, lelki kérdésekben jártas, mentor vagy idős vezetése, akinek akadálytalanul, bizalommal és haszonnal meg lehetne nyitni lelkét, gondolatait, találkozásait a belső tanulás útján, a fő feltétele a csendben végbemenő szívima gyakorlásának: kivételt képeznek az ezt hagyó szülők. Tiszteletreméltó Nikephoros szerzetes egyértelműen tanít erről: “a belső szívműködés gyakorlásához igaz és hozzáértő mentorra van szükség. Ha nincs, akkor szorgalmasan kell keresni: ha nem találod, akkor szomorú szívvel hívd segítségül Istent, hogy útmutatást és útmutatást kapj a Szentírás tanításában.” Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a kereső igazi szorgalmas vágya az egyszerűtől is hasznos és tanulságos szót hallhat, mert Szent A szülők biztosítják, hogy ha hittel és helyes szándékkal kérdezed a szaracént, ő is tud hasznos szót adni; ha hit és igazságos cél nélkül vezetést követelsz a prófétától, akkor ő sem elégít ki… Erre látunk példát a Nagy Egyiptomi Macariusban, akit egykor megértettek és ezzel megállíttattak egy egyszerű paraszt szenvedélyét. Ami a “bezvidját” illeti, vagyis nem képzelni és nem fogadni semmilyen jelenséget sem a fény, sem az angyal, sem Krisztus, sem egyetlen szent szemlélése közben, és elfordulni minden álmodozástól; majd tapasztalt Szent Szülők hagyják örökségül, természetesen abból az okból, hogy a képzelőerő kényelmesen megtestesíthesse, vagy mintha megelevenítené az eszméket; és ezért a tapasztalatlan ember könnyen elragadtathatja ezeket az álmokat, kedvező jelenségként tisztelheti őket, és engedhet az önkísértésnek, ugyanakkor, ahogy a Szentírás leírja, “és a Sátán teljesen átalakul a világosság angyalává”. És hogy az elme természetesen és kényelmesen tud “látástalanságban” lenni és megőrizni Isten jelenlétének emlékével is, ez nyilvánvaló abból a tényből, hogy a képzelet ereje kézzelfoghatóan képes elképzelni valamit a “látástalanságban”, és ehhez ragaszkodni, miközben olyan tárgyakat is figyelembe vesz, amelyek nem tartoznak a látás érzésének, és amelyeknek nincs külsőjük. Például: lelkünk – levegő, meleg, hideg – ábrázolása és önérzékelése; hidegben lévén gyorsan el lehet képzelni a meleget az elmében, bár ennek nincs formája, nem látható, nem mérhető a hidegben lévők érintésével! Hasonlóképpen Isten szellemi és felfoghatatlan lényének jelenléte elképzelhető az elmében, a szívben megvalósítható látás hiányában.

      AZ ÉPÍTŐ. – Utam során jámbor emberektől és üdvösséget keresőktől is azt hallottam, hogy félnek megérinteni a belső munkát, amikor a kísértésre emlékeznek. Egyesek számára azt is tiszteltem, hogy “Kedvesség” Sínai Szent Gergely tanításait, aki azt mondja, hogy “a szív cselekvése nem lehet varázslatos (ellentétben a mentális cselekvéssel), mert ha az ellenség a szív melegét az ő rendezetlen égésébe akarta fordítani; vagy a szív vidámságát flegma gyönyörrel helyettesíteni: de az idő, a tapasztalat és az érzések önmagukban eltorzítják ezeket a trükkjeit, még ha nem is nagyon…”

            Másokkal is találkozott; akik nagy sajnálattal, megtanulva a csend és a szívimádság útját, bármilyen botlás vagy bűnös gyengeség esetén kétségbeesésbe esnek, és elhagyják szívük általuk ismert belső működését!

      EGYETEMI TANÁR.– De ez nagyon természetes! Én magam is néha érzem ezt, amikor véletlenül megmenekülök a szórakozástól, vagy bűnt követek el… Mert a szív belső imája szent dolog és egyesülés Istennel, illik-e és nem merész dolog szent dolgot bevinni a bűnös szívbe anélkül, hogy előbb megtisztítanám a bűnöktől, és nem tisztítanám meg gonoszságtól, egészen addig, amíg először meg nem tisztítom, anélkül, hogy megtisztítanám a rosszat, a bűnnel és anélkül? felkészülés Isten kommunikációjára? Jobb némának lenni Isten előtt, mint “őrült igéket” hordani egy elsötétült és szórakozott szívéből.

      Szerzetes.– Kár, hogy így okoskodsz! Ez a “hitetlenség” gondolata, amely bűnösebb minden bűnnél, és a sötét világ legfőbb fegyvere ellenünk… Tapasztalt szentatyáink egészen más instrukciót adnak ebben az esetben. Nikita Stifat tiszteletes azt mondja, hogy ha elesik és elesik még a pokoli harag mélyére is; még akkor se ess kétségbe, inkább fordulj Istenhez, és Ő hamarosan helyreállítja bukott szívedet, és több erőt ad, mint korábban (54. fej.). Ezért minden esés és a szív bűnös sebezhetősége után azonnal Isten színe elé kell hozni gyógyulás és megtisztulás céljából, ahogyan a fertőzött dolgok is, miután egy ideig a napsugarak hatása alatt hevernek, elveszítik fertőző élességüket és erejüket. Sok spirituális tanító megerősíti ezt. Az üdvösség ellenségei – szenvedélyeink elleni küzdelemben azonban nem szabad eltérnünk az éltető cselekvéstől, vagyis Jézus Krisztus elhívásától, amely szívünkben van! Cselekedeteink nem csak nem téríthetnek el minket az Isten jelenlétében való járástól és a belső imádságtól, szorongást, kétségbeesést és szomorúságot okozva, hanem hozzájárulhatnak gyors Istenhez való megtéréshez is. A babát az anya vezeti, amikor járni kezd, gyorsan feléje fordul, és erősen megragadja, ha megbotlik.

      Remete.– Én így gondolom, hogy a szomorúság és a kétséges gondolatok lelkületét legkényelmesebben az elme elterelése keltheti fel, nem pedig a megszólítás és az önmagunk elhallgatása. Az ősi istenbölcs atyák győzelmet arattak a kétségbeesés felett, belső megvilágosodást és megerősödést kaptak az Istenben való reménységben, nyugodt csendben és magányban; és ebben az esetben is hasznos és bölcs tanácsokat adtak nekünk: “ülj csendben a celládban, és mindenre megtanít.”

      EGYETEMI TANÁR.– Felhatalmazásom alapján nagyon szeretném hallani kritikai elemzését gondolataimmal kapcsolatban az Ön által dicsért csendről és a remetelak jótékony hasznáról, amelyet a remeték annyira kedvelnek. Így érvelek: mivel minden ember a Teremtő által elrendelt természeti törvény szerint szükségszerű függőségben van egymástól; s ezért kötelesek egymást az életben segíteni, és egymásért dolgozni és egymásnak hasznosnak lenni, akkor ezen a társaságon alapszik az emberi faj jóléte és a felebaráti szeretet. És egy csendes remete, aki visszahúzódott az emberekkel való kommunikációtól, hogyan szolgálhatja felebarátját tétlenségében, és milyen hasznot hoz az emberi társadalom jólétére? Abszolút lerombolja magában a teremtő törvényt, ami a szeretet egyesülését a kedves és embertársára gyakorolt ​​jótékony hatás iránt!..

      Remete.– Mivel ez a nézeted a szótlanságról nem helytálló, a következtetés is helytelen; elemezzük részletesen:

1. Az elszigetelt néma ember nemcsak hogy nincs inaktív és üres állapotban, hanem többnyire aktív, és még inkább, mint aki részt vesz a társadalmi életben. Fáradhatatlanul cselekszik legmagasabb intelligens természetével: megfigyeli, megérti, figyelemmel kíséri erkölcsi létének állapotát, menetét. Ez a szótlanság igazi célja! Ez pedig éppúgy hasznos a saját fejlődéséhez, mint a felebarátaihoz, akiket megfosztanak az önmagukban való zavartalan elmélyülés lehetőségétől, az erkölcsi élet fejlődéséhez, mert a szemlélő hallgat, belső élményeit akár szóban (kivételes esetben), akár írásban, áldásos és jótékonyan átadja. többet és nagyobb mértékben járul hozzá, mint egy köz- és magánjótevő, mert a világi emberek magánjellegű, érzéki jótékonysága mindig kevés jótevőre korlátozódik; és egy jótevő erkölcsileg egész nemzetek jótevőjévé válik azáltal, hogy meggyőződést és tapasztalt módokat szerez a lelki élet javítására; kísérletei, tudományai nemzedékről nemzedékre szállnak, melyeket időtlen idők óta látunk és használunk. És ami semmiben sem különbözik Krisztus bőkezű alamizsnától a keresztény szeretet érdekében, de még következményeiben is felülmúlja azt.

2. A hallgatag ember jótékony és hasznos befolyása felebarátaira nemcsak a belső életre vonatkozó tanulságos megfigyeléseinek közlésében mutatkozik meg, de már maga elidegenedett életének példája is a figyelmes laikus hasznára válik, öntudatra viszi, áhítat érzésére fordítja… izgalom egy jámbor emberhez, hogyan lehet visszatérni az eredetihez szemlélődő állapot, amelyben kikerült az irányítás alól Kreatív. A néma remete hallgatásával tanít, életét használja, Isten keresésére buzdít és rábeszél…

            3. A mutatott előny az igaz szótlanságából fakad, megvilágosodott és megvilágosodott az áldott fénytől. De ha a hallgatag embernek nem lett volna meg ez az áldásos ajándéka, hogy a világ fénye legyen, ha lustasága és hanyagsága, valamint rossz és csábító példamutatása miatt csak azzal a céllal lépett a csend útjára, hogy elbújjon a maga nemében élő közösség elől, akkor még akkor is nagy jót tett volna, és jótékony hatással lenne a társadalomra, és ez már a társadalomra is nagy jótékony hatású, és ez már közhasznú. a néma ember magányával elveszi a kísértést, amely az emberek közti csábító életéből elkerülhetetlenül fakadna, és sértené felebarátai erkölcsét.

A csend fontosságáról Szent Izsák így válaszol: “Ha ennek az életnek minden dolgát az egyik oldalra helyezzük, a csendet pedig a másik oldalra, akkor azt fogjuk látni, hogy az uralkodik a mérlegen (41. v.). Ne hasonlítsd össze azokat, akik jeleket, csodákat és hatalmat teremtenek a világban azokkal, akik szótlanul hallgatnak, mint a némaság, a szótlanság és a szótlanság, a sok szótlanság. a népek Istenhez

más, szemlélődő célok, mint a nyilvános polgári tevékenység, az igazság szellemének fenntartása, és a múlt minden korszakából való befogadása, az eljövendő korok megőrzése és továbbadása az utókor számára.

      AZ ÉPÍTŐ.– Úgy tűnik, senki sem értékelte olyan egyértelműen a csend előnyeit, mint Létras Szent János: “A csend, mondja, az imádság anyja, a visszatérés a bűn fogságából, az erényekben való érzéketlen siker és a szüntelen mennybe emelkedés.” Igen, maga Jézus Krisztus, hogy megmutassa nekünk a csendes magány hasznát és szükségességét, gyakran elhagyva a nyilvános prédikációt, csendes helyekre ment imára és megnyugtatásra.

A szemlélődő némák olyan oszlopok, amelyek szüntelen imáikkal támogatják az Egyház jámborságát: már a legősibb időkben is megfigyelhető, hogy sok jámbor laikus, még királyok és előkelőik is meglátogatták a remetéket és a némákat, hogy imáikat megerősítésért és üdvösségért kérjék. Ezért még a szótlan remete is szolgálhat másokat, és hozzájárulhat a társadalom javához és jólétéhez a magányos imával.

      EGYETEMI TANÁR.– Itt ez a gondolat is kényelmetlen számomra: mindannyiunkban, keresztényekben közös szokásunk, hogy imát kérünk egymástól; kívánni, hogy más imádkozzon értem, és különösen az egyház rám bízott tagja. Vajon nem csupán önszeretetre van szükség, nem csupán egy olyan szokásról van szó, amely a másoktól hallott módon beszél, ahogyan az elme minden további megfontolás nélkül álmodik? Már Isten is megkívánja az ember kérését, aki mindent előre lát, és az Ő jótékony Gondviselése szerint cselekszik, nem pedig a mi vágyunk szerint; mindent tudni és meghatározni kérésünkre, ahogy a Szent Evangélium mondja? Vajon érvényesülhet-e több imájának meghatározása, mint egyé? Ebben az esetben Isten őszinte lenne? Megmenthet-e egy másik imája, ha valaki az ő ügyeiből híres lesz, vagy szégyellni fogja? És ezért a másik imájának követelése (ahogy szerintem) csak a lelki tanítás jámbor gyümölcse, amely az alázatosság és az egyik embernek a másikkal szembeni tetszésnyilvánítás látszatát kelti, semmi több!

      Szerzetes.– A külső okoskodás és a spontán filozófia szerint ez így is tűnhet, de a vallás fényétől megvilágított és a belső élet élményétől megvilágosodott spirituális elme mélyebbre hatol, fényesebben szemlél, és sejtelmesebben fedezi fel az ön által jelzett utasítások éppen ellenkezőjét! Például: egy diák elment az egyik tanárhoz oktatási órákat tartani. A gyenge képességek, és nem kevésbé lustaság és figyelmetlenség hátráltatta a tanulót a tanulásban, és a lusta és a sikertelen kategóriába sorolta. Ezen felzaklatva nem tudta, mit tegyen, hogyan kezelje hibáit. Egyszer, amikor találkozott egy másik diákkal, egy osztálytárssal, aki tehetségesebb, szorgalmasabb és sikeresebb volt, bejelentette neki gyászát. Sey, aki részt vett benne, meghívta a közös tanulásra: “tanuljunk együtt”, mondta, “szívesebben és szórakoztatóbbak leszünk, tehát sikeresebbek”…

            Így hát elkezdtek együtt tanulni, elmondták egymásnak, ki mit ért; a tanulmány tárgya ugyanaz volt. És mi történt néhány nappal később? A gondatlanság szorgalmassá vált, beleszeretett a tanulásba, hanyagsága szorgalomba, makacsságba fordult, ami kedvezően hatott jellemére, erkölcsére. Barátja pedig, aki bajba került, még rátermettebb és szorgalmasabb lett. Egyik-másik tevékenységében közös haszonra tettek szert… De ez természetes; mert az ember az emberek társadalmába születik, az embereken keresztül fejleszti ki az intelligens fogalmakat; életszokások, érzéshangulatok, vágyak törekvései, egyszóval mindent magához hasonló mintaként fogad el. És mivel az emberek élete a legszorosabb kapcsolatból és az egyik embernek a másikra gyakorolt ​​erőteljes befolyásából áll, akkor bárki, aki között él, megszokja az ilyen szokásokat, cselekedeteket és szokásokat. Ezért a fázós embert felmelegítheti, a tompa embert kiélezheti, a lusta embert tevékenységre ösztönözheti egy hozzá hasonló személy aktív közreműködésével. A szellem szelleme képes átadni önmagát, jótékonyan hatni egymásra: imára, figyelemre vonzani, csüggedtségében bátorítani, a bűntől elfordulni és a szent tevékenységre buzdítani, s így egymást segítve, jámborabbá, mozgékonyabbá és Istennek tetszőbbé válhat. egyik a másikért, kérj testvéri imát!

És ebből láthatod, hogy Isten nem elégszik meg sok kéréssel és könyörgéssel (mint az erősek a földön), hanem maga az ima szelleme és ereje tisztítja és izgatja a lelket, akiért imádkoznak, és úgy mutatja be, mint aki képes az Istennel való egyesülésre.

Ha a földön élők kölcsönös imádsága ennyire gyümölcsöző, akkor magától értetődő, hogy a felső világ és az alsó világ közötti legszorosabb kapcsolat miatt a megszűntekért folytatott imádság ugyanolyan kölcsönösen előnyös; ugyanígy vonzza a lelkeket – a harcos egyházat, hogy kommunikáljon a lelkekkel – a diadalmas egyházat; vagy ami ugyanaz, azokkal, akik eltávoztak.

Bár mindaz, amit mondtam, pszichológiai ítélet; de miután kinyitottuk a Szentírást, meg fogunk győződni annak igazságáról!.. 1) ezt mondta Jézus Krisztus Péter apostolnak: “Imádkozz érted, ne szegényüljön el a te hited.” Ez Krisztus imájának ereje, amely megerősíti Péter lelkét, és bátorítja őt, amikor kísértést szenved a hit ellen. 2) Amikor Péter apostol börtönben volt: az imádság szorgalmas volt érte a gyülekezetben. Itt tárul fel a testvéri ima segítsége az élet szomorú körülményei között… 3) A felebarátaidért való imádkozás legvilágosabb parancsolatát azonban a szent Jákob apostol így fejezi ki: “Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Az igaz ember imája sokat segít.” Itt egyértelműen beigazolódik a fent említett pszichológiai következtetés…

            És mit lehet mondani Pál apostol példájáról, amelyet az egymásért való imádkozás példájaként adtak nekünk? Egy író megjegyzi, hogy Szent Pál apostolnak ez a példája meg kell tanítson bennünket arra, hogy mennyi kölcsönös egy-egy imára van szükség, amikor még ez a szent és erős lelki aszkéta is felismeri a lelki ima segítségének szükségességét. A Zsidókhoz írt levelében így fogalmazza meg kérését: imádkozzatok érettünk, mert az imám jó lelkiismeretéhez hasonlóan reméljük mindazokért, akik jól akarnak élni. Ezt hallgatva milyen ostobaság csak a saját imáira és sikereire hagyatkozni, amikor az alázattól vezérelve csak egy áldott szent ember kéri, hogy a felebarátai (zsidók) imáját egyesítse a sajátjával? És ezért, micsoda alázattal, egyszerűséggel és szeretetegyesüléssel, még a leghatalmasabb hívők imádságos segítségét sem utasíthatjuk el, nem vethetjük meg, amikor Pál apostol belátó szelleme ebben az esetben nem használt megkülönböztető képességet; de közös imát kért mindenkitől, tudván, hogy Isten ereje gyengeségben érvényesül; ezért néha előfordulhat gyenge, látszólagos imakönyvekben.

Meggyõzõdve ezzel a példával, vegyük észre azt is, hogy az egymásért való imádkozás támogatja az Istentõl hagyott keresztény szeretet egyesülését, megmutatja az imádkozó alázatát, lelkületét, és ezáltal fellobbantja a kölcsönös imádságot.

      EGYETEMI TANÁR.– Kiváló és pontos elemzéseid és bizonyításaid, de érdekes lenne hallani tőled a felebarátokért való imádkozás módját és formáját, mert úgy gondolom, hogy ha az ima eredményessége és bekapcsolódása a felebarátokban való élénk részvételen múlik, és főleg a lélek állandó befolyásán, amely a könyörgésre szoruló lélekre imádkozik, akkor nem lesz az Isten jelenléte előtti kiöntés és Isten jelenléte előtti könyörgés. saját igénye? És ha csak naponta egyszer-kétszer idézed felebarátodat azzal, hogy részt veszel benne, és Isten segítségét kéred tőle; akkor elég lesz vonzani és megerősíteni annak a lelkét, akiért imádkozik? Röviden: szeretné tudni, hogyan vagy hogyan imádkozzon felebarátaiért?

      Szerzetes.– Bármilyen imát is ajánlanak fel Istenhez, annak nem szabad, sőt nem is kerülhet el az Isten elé való helyezéstől: hiszen ha Isten felé árad, az természetesen az Ő jelenlétében történik… A felebarátokért való imádkozás módját illetően meg kell jegyezni, hogy ennek az imának az ereje az őszinte keresztény részvételben rejlik. Ezért, amikor megemlítjük őt (a felebarátról), vagy az erre kijelölt órában, fordítsuk lelki tekintetünket Istenre, és imádkozzunk a következő formában: Irgalmas Uram! Legyen a Te akaratod, amely azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és az igazság eszébe jusson: mentsd meg és könyörülj szolgádon (az ilyenen). Fogadd el ezt a vágyamat szeretetkiáltásként, amelyet Tőled örökölt.

Általában ezek a szavak ismétlődnek a lélek mozdulatainak időpontja szerint, vagy előfordul, hogy átmegy a rózsafüzér – ezzel az imával. Tapasztalatból tanultam, hogy egy ilyen ima milyen jótékony hatással van arra, akiről elmondják.

      EGYETEMI TANÁR. –A tanulságos beszélgetés és az Ön nézeteiből és érveléseiből leszűrt fényes gondolatok arra köteleznek, hogy felejthetetlen emlékezetemben őrizzem, és hálás szívemben tisztelettel és hálával éljek Önök iránt…

      ÉPÍTŐ ÉS PROFESSZOR. –Tehát eljött az indulásunk ideje; szorgalmasan kérjük imáitokat útmutatásunkért és társaságunkért!

– A világ Istene, aki feltámasztotta a halálból a juhok nagy pásztorát, az örök szövetség vérével, a mi Urunk, Jézus Krisztussal, tegyen jót mindenben, hogy megteremtse az Ő akaratát, és azt tegye bennetek, ami kedves előtte, Jézus Krisztus, néki legyen a dicsőség örökkön-örökké.

Ámen.